A hatalom nem nézte tétlenül a rá leselkedő veszélyt. Tihanouszkaja kampánystábjának sok tagját és kampányfőnökét is letartóztatták, ellenzéki aktivisták sokaságát megverték, megfélemlítették. Ilyen körülmények között jött el a választás napja.
Az elcsalt választások már hosszú évtizedek óta nem a kivételt, hanem a szabályt jelentik Fehéroroszországban. Alekszandr Lukasenko belarusz elnök most szeretné megkezdeni hatodik elnöki ciklusát, és az első megválasztásától eltekintve (ez még 1994-ben volt) egyetlen választást sem minősítettek a nemzetközi megfigyelők szabadnak és tisztességesnek, valamennyi későbbi elnökválasztást súlyos és durva csalássorozat segítségével nyerte meg, általában 80% feletti eredménnyel.
A választásokat követő felháborodás és tiltakozás sem új, hasonlóra sor került már 2006-ban és 2010-ben is, a durva rendőri brutalitás a tiltakozókkal szemben is megszokottnak számít, korábban sem maradt el.
Mi teszi mégis a jelenlegi helyzetet különössé Európa utolsó diktatúrájában (bár én ezzel a minősítéssel óvatosan bánnék, mert vannak erős versenytársak), a “kommunista skanzennek” nevezett Belaruszban?
Nem a csalás és a rendőri brutalitás, hanem a közhangulat egyértelmű megváltozása számít újnak a sokat szenvedett országban.
Korábban az elemzők általában egyetértettek abban, hogy ha nem is 80%-kal, de valószínűleg egyébként is megnyerte volna a választásokat Lukasenko, aminek számos oka volt a tömegmanipulációtól kezdve az ellenzék megfélemlítésén és ellehetetlenítésén keresztül a viszonylagos gazdasági stabilitásig, sőt szerény életszínvonal-javulásig. Mindez azonban a múlté.
Az ország gazdasága válságba került, aminek azonban nem a koronavírus az elsődleges oka, hanem az elhidegülő kapcsolat Oroszországgal. Mivel Lukasenko elutasította Putyin elnök föderációs javaslatát – valójában országegyesítési szándékát -, ami Putyin elnöki mandátumának meghosszabbítását eredményezte volna, Oroszország váratlanul durván megemelte, azaz piacivá tette az energiahordozók árát.
Ez azért érintette súlyosan az ország gazdaságát, mert korábban egyértelműen az olcsó kőolaj feldolgozásból és piaci áron történő továbbértékesítéséből profitált sokat az ország. Az elmélyülő gazdasági válság mellett a koronavírus félrekezelése miatt is nőtt a lakossági elégedetlenség.
Lukasenko előbb tagadta a virus létét, majd bagatellizálta, később gyógyszerként a vodkát (amiből ő bizonyára sokat fogyasztott) és szaunát ajánlotta a járványtól tartó lakosságnak.
Megbízható adataink a járvány kiterjedéséről nincsenek, de a becslések több mint 600 halálos áldozatról és több tízezer megbetegedésről szólnak.
Ilyen körülmények között rendezték meg az előre lefutottnak gondolt elnökválasztást augusztus 4. és 9. között. A koronavírus-járványra hivatkozva bevezették a levélszavazás intézményét, ami, mint később kiderült, a csalás első számú eszköze volt. Állítólag a lakosság több mint 40%-a levélben adta le a voksát, majdnem mind Lukasenkóra. Csakhogy ezeket a levélszavazatokat senki nem ellenőrizhette, ezért mind a szavazatok száma, mind pedig a kedvezményezettje felettébb kérdéses.
Karhatalommal a demokratikus ellenzék ellen – felkavaró minszki felvételek:
Baljós előjelekkel indult a választás. A legnépszerűbb ellenzéki jelöltet, Szerhej Tihanouszkij YouTube-bloggert május végén letartóztatták ismeretlen okok miatt, és ő azóta is börtönben van. Ekkor határozta el a felesége, Szvetlana Tihanouszkaja, egy 37 éves angoltanárnő és egyébként férje letartóztatásáig háztartásbeli, nem politizáló kétgyermekes édesanya, hogy ezt nem hagyja annyiban, és vállalja az elnökjelöltséget.
Bölcs előrelátással kisgyermekeit külföldre menekítette és teljes erőbedobással kampányolt a jelöltsége mellett. Az ő személye és története korábban soha nem látott szimpátiát, együttérzést és lelkesedést váltott ki az ország népéből.
Választási gyűlései igazi tömegrendezvények voltak, a választást megelőzően egy közel százezres tömegdemonstráció támogatta őt. A házak ablakaiban, az erkélyeken a nemzeti színek szerint elrendezett száradó ruhák jelezték mindenütt a tömeges támogatást.
Először fordult elő, hogy valódi kihívó lépett fel Lukasenkóval szemben, aki egyébként már így is Európa leghosszabb ideje hatalomban lévő vezetője.
A hatalom természetesen nem nézte tétlenül a rá leselkedő veszélyt. Tihanouszkaja kampánystábjának sok tagját és kampányfőnökét is letartóztatták, ellenzéki aktivisták sokaságát megverték, megfélemlítették. Ilyen körülmények között jött el a választás napja. Az ellenzéki megfigyelők és civil szervezetek több mint ötezer választási rendellenességet ill. csalást jelentettek be ezen a napon. Valószínűleg még ennél is több csalás történt.
Azokban a körzetekben, ahol mégis be tudott jutni ellenzéki megfigyelő, mindenütt Tihanouszkaja nyert, volt ahol óriási fölénnyel. Ezek után nem csoda, hogy kitört a népharag, amikor a választási bizottság bejelentette, hogy Lukasenka 82%-ot kapott, míg ellenfele csupán 6,8%-ot. Ezt a felháborodás hatására később módosították 80%-ra, ill. 9,9%-ra. Egyébként hivatalos végeredmény még most sincs, bár ezt hétfőre ígérték.
A nemzetközi megfigyelőket nem engedték be. Igaz ugyan, hogy a választás előtt néhány nappal meghívták az EBESZ-t, de az EBESZ megfigyelői ilyen körülmények között nem vállalták a megfigyelést, ráadásul az ő protokolljuk szerint nemcsak a választás napját, hanem az egész választási folyamatot kell megfigyelniük. Végül orosz és azeri megfigyelők vettek részt a választáson, és ők természetesen mindent rendben találtak.
Az ellenzéki megfigyelők közül hetvenet még a választás napján letartóztattak.
Már a választás éjszakáján tiltakozó tömegdemonstrációt tartottak Minszkben és még harminc más városban, köztük Bresztben, Grodnoban, Vityebszkben. Már az első éjszaka a rendőrség elképesztő brutalitással lépett föl a tüntetőkkel szemben.
A tüntetések folytatódtak hétfő éjszaka is, az összecsapások eldurvultak (bár a rohamrendőrség már első éjszaka is nagyon brutális volt), legalább egy halálos áldozatról is tudunk (egyesek szerint több is van), háromezer embert vettek őrizetbe. Kedden általános sztrájkot hirdettek a tüntetők, egyelőre még nem tudjuk, hogy ez valóban bekövetkezik-e. Az ellenzéki jelölt, Tihanouszkaja a letartóztatás elől Litvániába menekült. Az ország a gazdasági válság után most súlyos politikai válságba is süllyedt.
Lukasenkónak persze vannak barátai is. Elsőként gratulált neki Putyin elnök (az elhidegülő kapcsolat ellenére), Hszi Csin-ping kínai és a kazah elnök is. Mi annak örülhetünk, hogy legalább magyar gratuláció tudomásunk szerint nem született.
Azok után, hogy Orbán Viktor júniusban ellátogatott Minszkbe, és Lukasenkóval kifejezetten baráti légkörben beszéltek a két ország kapcsolatairól, már ez is eredménynek számít.
Orbán Minszkben szorgalmazta az EU-szankciók feloldását. Ezeket a szankciókat többek között azért vezették be 2006-ban, mert az akkori elnökválasztás előtt több újságíró és ellenzéki üzletember nyomtalanul eltűnt. Ma már a szankciókon lényegesen enyhítettek, és tulajdonképpen csak a rendszer oligarcháit sújtja beutazási tilalommal, ill. a külföldre kimenekített vagyon zárolásával. A szankciók feloldása tehát nem az ország népének, hanem kifejezett Lukasenkónak és oligarcháinak az érdeke.
A jelen körülmények között erre még bizonyosan várniuk kell. A minszki sajtótájékoztatón egyébként a magyar miniszterelnök tett egy a mai események fényében különösen vérfagyasztó megállapítást.
Azt mondta: nem is gondolnánk, hogy a két ország milyen közel áll egymáshoz. Mi inkább azt szeretnénk gondolni, hogy ez nem igaz.
A lengyel miniszterelnök rendkívüli EU-csúcs összehívását sürgeti, a litván, a cseh miniszterelnök nyilatkozatban ítéli el a választási csalást és a rendőri brutalitást, a német kormány is nyilatkozatban követeli a választási csalások kivizsgálását. Az EU és a Bizottság is tiltakozik (Borrell főképviselő és Várhelyi biztos közös közleményben). Budapest hallgat. A tiltakozások persze nem fogják önmagukban megrendíteni Lukasenko hatalmát, mégis fontosak, mert erkölcsi támogatást jelenthetnek az elkeseredett belarusz népnek.
Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a tiltakozások milyen hatással járnak. Az viszont biztos, hogy az ellenállás és a rendszer elutasítása Belaruszban szintet lépett. Lukasenko hatalma terrorral valószínűleg még egy ideig fenntartható, de ahogy Talleyrand bölcsen mondta: szuronyokkal sok mindent el lehet érni, csak ülni nem lehet rajtuk.
A szerző külpolitikai elemző, volt liberális EP-képviselő.
