Állítólag Trump kínai segítséget kért az újraválasztásához

John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó azt állítja megjelenés előtt álló könyvében, hogy Donald Trump amerikai elnök arra kérte kínai hivatali partnerét, Hszi Csin-pinget egy zárt ajtók mögötti tárgyaláson 2019 júniusában, hogy segítsen neki újraválasztatásában: az amerikai farmerek megnyeréséhez Kína vásároljon az Egyesült Államoktól mezőgazdasági termékeket. A könyvből szerdán részleteket jelentetett meg több napilap.

Bolton, akit Trump 2019 szeptemberében, 17 hónap után menesztett, mert heves vitáik voltak számos külpolitikai kérdésben, lesújtó fehér házi kulisszatitkokat oszt meg a könyvben, amely a legújabb terv szerint június 23-án jelenik meg. Az igazságügyi minisztérium azonban kedden beperelte Boltont, hogy késleltesse a megjelenést, amíg a nemzetbiztonsági tanács be nem fejezi a kézirat titokügyi ellenőrzését, mert az – a tárca álláspontja szerint – eredeti formájában

„kárt okozna az Egyesült Államok nemzetbiztonságának”.

A minisztérium szerdán sürgősségi kérelemmel egészítette ki a keresetet a washingtoni szövetségi bíróságon, és már pénteken tárgyalást szeretne. Azzal is vádolja a kormány a volt tanácsadót, hogy információinak nyilvánosságra hozatalával megsérti a kormánnyal 2018-ban megkötött titoktartási megállapodását.

A Fehér Ház betiltja John Bolton hamarosan megjelenő könyvét

Bolton még decemberben benyújtotta a kéziratot a Nemzetbiztonsági Tanácshoz „rutinellenőrzésre”, ahol arra jutottak, hogy nemzetbiztonsági érdekeket sért.

A könyvből már januárban jelentetett meg részleteket a The New York Times című lap, szerdán pedig újabb részletek jelentek meg ebben is, valamint a The Wall Street Journalben. Ezenkívül Bolton adott egy tévéinterjút könyvéről, és ezt vasárnap sugározza az ABC. Pedig Ellen Knight, a nemzetbiztonsági tanács információbiztonságért felelős igazgatója korábban azt mondta: a könyv csak akkor publikálható, ha törlik a benne szereplő titkos és szigorúan titkos információkat. Leszögezte, hogy a titkos információkat semmilyen más formában – például interjúban vagy szenátusi meghallgatás során – nem lehet nyilvánosságra hozni.

Bolton ügyvédje azt állítja: szakértők segítségével már minden titkos információt töröltek a kéziratból.

A The New York Timesban megjelent egyik részlet szerint az elnök személyesen mondta Boltonnak, hogy addig nem folyósítják Ukrajnának a kongresszus által megszavazott katonai segélyt, amíg Kijev nem indít vizsgálatot a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden egykori alelnök és a fia, Hunter Biden korrupciógyanús ukrajnai üzleti ügyeiben. Trump tagadja, hogy ilyen történt volna.

Mit jelent Bolton távozása Izrael és Irán szempontjából?

Felmerül a kérdés, vajon lesz-e változás az amerikai külpolitikában, azután, hogy két emblematikusan Izrael-párti politikus, Jason Greenblatt, majd John Bolton is távozott az amerikai kormányzatból?

Ami az amerikai mezőgazdasági áruk Kína általi vásárlását illeti, Bolton megállapítja könyvében: az elnök számára a saját politikai érdek összekeveredik a nemzetivel. De Trumpnak voltak más tisztességtelen lépései is, például a török Halkbankkal vagy a ZTE kínai technológiai céggel kapcsolatban – állítja. Bolton szerint az elnök számára „az igazságszolgáltatás akadályoztatása életmódbeli kérdés”. Ezenkívül felsorol olyan eseteket, amelyek arra utalnak, hogy Trumpnak mint elnöknek meglehetősen hiányosak az ismeretei a világról, és ezáltal nevetségessé teszi magát más politikusok előtt.

Beszámol egy olyan esetről is, amikor állítólag az elnök arra biztatta Hszi Csin-pinget, hogy folytassa az internálótáborok (a szerző szóhasználatában koncentrációs táborok) építtetését a Kínában kisebbségben élő muzulmánok, így például az ujgurok számára, mert „ez a helyes”. Ennek a történetnek a nyilvánosságra kerülése a sajtóban egy napra esett azzal, hogy Trump aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a külügyminisztérium szankcionálja azokat a kínai tisztségviselőket, akik visszaéléseket követnek el az ujgurok ellen. A törvénytervezetet májusban szavazta meg szinte egyhangúlag a kongresszus két háza. Éppen szerdán történt az is, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Hawaii-on tárgyalt kínai hivatali kollégájával, Jang Csie-csivel.

A volt nemzetbiztonsági tanácsadó állításai veszítenek a hitelükből amiatt, hogy nem volt hajlandó tanúskodni az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásán. Vannak, akik szerint azért nem tanúskodott, mert információit a szenzációnak szánt könyvére tartogatta. Bolton csak egy a sok ember közül, aki közel állt az elnökhöz, majd könyvet írt, amelyben támadta őt, viszont a volt nemzetbiztonsági tanácsadó ismerte meg legjobban az amerikai külpolitika alakításának folyamatát.

Robban vagy pukkan Bolton impeachment-bombája?

A volt nemzetbiztonsági főtanácsadó vallomása kellemetlen lenne a republikánusoknak, de az ügyön érdemben nem változtatna.