A Jordán-völgy annektálása: biztonságpolitikai szükségszerűség

Netanjahunak komolyan egyensúlyoznia kell Izrael geostratégiai és hosszútávú külpolitikai érdekei, illetve ezek nemzetbiztonságra gyakorolt hatásai között. Nem utolsósorban figyelembe kell vennie koalíciós partnere elképzeléseit is.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök 2019. szeptember 10-én robbantott (ismét) politikai bombát azzal, hogy kevéssel az éppen soron következő izraeli választások előtt bejelentett egy nagyszabású tervet: hivatalosan is kiterjesztené az ország szuverenitását, vagyis annektálná a Jordán völgyét és az azzal határos szamáriai és júdeai területeket. A terv szerint a Jordán folyó és a Holt-tenger partvidékének egésze Izrael részévé válna, az ott élő mintegy 65 ezer arab és 11 ezer zsidó telepes lakójával együtt.

Az önmagában nem új keletű terv megvalósulása precedenst teremtene, ugyanis Izrael az 1967-ben Jordániától elfoglalt Júdea és Szamária területét – az 1980-ban de iure is annektált Jeruzsálemet természetesen nem számítva – nem tekintette egyértelműen sajátjaként, hanem mindig is külön entitásként kezelte, a hatnapos háború után pedig még részleges visszaadását is fontolgatta, amennyiben az arab államok hajlandónak mutatkoznak békét kötni Izraellel.

Mint ismeretes, az arab válasz az izraeli békekísérletekre az Arab Liga 1967. szeptember 1-én Khartúmban elfogadott nyilatkozata volt, mely sommásan összefoglalta a béke lehetőségeit; az aláírók kijelentették, hogy

  • nem kötnek békét Izraellel,
  • nem ismerik el Izrael létezését, és
  • nem tárgyalnak Izraellel.

A hozzáállás csak a következő 1973-as jom kippúri háború után bekövetkező újabb katonai vereségük után változott meg.

Két lépcsőben történhet az izraeli annektálás?

A két fázis között állítólag ismét tárgyalóasztalhoz hívnák a palesztin vezetést.

Az első izraeli terv, mely a terület egyes részeinek annektálását vetette fel, már nem sokkal a hatnapos háború megnyerése után megjelent, Jigál Allón volt vezérkari főnök és miniszter elgondolása volt, mely ugyan nagyobb területet csatolt volna Izraelhez, mint a Netanjahu-terv, azonban meghagyta volna a közvetlen összeköttetést Jordániával egy Jerikónál kialakított folyosó révén.

A Netanjahu-terv Jerikóból enklávét képezne, ami lényegesen kevésbé elfogadható a helyi arabok számára. Az Allón-terv ugyanakkor a megmaradó két nagy arab blokkot Júdeában és Szamáriában egy külügyeiben és minden más tekintetben is független palesztin államként képzelte el, miután a Jordániának való visszaadás opcióját Husszein király kerek perec elutasította.

Az elsőrendű cél a területi növekedés mellett már akkor is az volt, hogy Izrael számára védhetőbb határokat alakítsanak ki,

mely felügyeletet biztosított volna a teljes Jordán folyó és a Holt-tenger bal partja felett, megnehezítve egy keletről érkező újabb arab támadás során az offenzív fél előrehaladását, és biztosítva Izrael számára a vízhozam feletti kontrollt.

A legfontosabb érv egy jól védhető és rövidebb határvonal kialakítása volt, melynek birtoklása jelentősen megkönnyítette volna az arab beszivárgás ellenőrzését és a terrorista kísérletek elhárítását. 1967-ben azonban Izraelt még ellenséges arab államok vették körül, ma azonban Jordánia és Izrael között (még) békeszerződés van, a jordán (szír, iraki, szaúdi erőkkel megtámogatott) katonai agresszió valószínűsége jelenleg gyakorlatilag nulla.

Általánosságban elmondható, hogy Izraelt ma nem ellenséges hadseregek inváziója, hadászati mélységű behatolása, hanem terrorista támadások, primitív és kevésbé primitív rakéták zápora fenyegeti.

Miért most, és milyen érvek mentén vette elő a miniszterelnök a tervet?

Belpolitikailag meglehetősen egyértelműnek tűnik a kép: jobboldali, nemzeti politikát képviselő miniszterelnökként Netanjahu kénytelen figyelembe venni a telepes mozgalmakat támogató szavazók érzelmeit, ugyanakkor az ellene zajló eljárásról is rendkívül hatékonyan terelte el a figyelmet közvetlenül a választások előtt.

Netanjahu maga sem tudja, mely területeket annektálná Izrael?

Az izraeli kormányfő állítólag csak a ciszjordániai jogkiterjesztést szavaztatná meg a parlamenttel, a palesztin állam létrejöttét nem.

Szélesebb spektrumban szemlélve a történetet, az látható, hogy nem történhet meg az, ami a Sínai-félsziget visszaadásakor, vagy Gáza kiürítése és palesztin kontroll alá vonásakor történt. A júdeai és szamáriai zsidó telepek számban, kiterjedésben is sokkal jelentősebbek, sokkal erőteljesebb „tények”, mint a korábban már feladottak, és gazdasági erejük is nagyobb, nagy és fontos sivatagi területeket vontak művelés alá.

A három (A, B, C) zónára osztott Ciszjordánia (Nyugati Part) C zónája szinte teljesen fedi ezeket a területeket, és sikeres annexiójuk erősítené Netanjahu politikai pozícióit, Izrael gazdasági potenciálját és biztonságpolitikai érdekeit egyaránt.

Védhetőbb határok révén eredményesebb lehet a fellépés bármilyen kelet felől érkező veszély ellen.

Jordánia jelenleg stabil, de ez az állapot Husszein király halála óta változó mértékben kérdéses. Amennyiben Irán és Szíria sikerrel járna a jordán politikai rendszer destabilizálásában, és a hasemita uralkodóház trónját vesztené, az beláthatatlan események sorát indítaná el.

A jelenlegi béke a két ország között meglehetősen hideg, Abdullah király nem mindenben jár édesapja nyomdokában, és részben családi, részben reálpolitikai okokból sokkal inkább veszi figyelembe országának nyugati parti eredetű lakosságát, annak érzelmeit, ennek pedig az elmúlt években jó néhány harcias nyilatkozattal és kooperációs folyamatok megakasztásával számos tanújelét adta.

A békeszerződés még érvényes, de vannak kérdőjelek, és Izraelnek egy olyan forgatókönyvre is készülnie kell, hogy ha Abdullah király valóban felmondja a békeszerződést az annexió megvalósulása esetén, a két ország formálisan ismét szembe kerül egymással.

„Annektálás” – Öt tény az izraeli jogkiterjesztésről

Ciszjordánia, a Golán-fennsíkhoz hasonlóan, stratégiai fontosságú a zsidó állam békéjét és biztonságát illetően. Megyeri A. Jonatán publicisztikája.

A másik lehetséges veszély, az Irán által finanszírozott terroristák beszivárgása a határvidék teljes kontrollja révén szűnhet meg. Jelenleg is Izrael és fegyveres erői tartják kezükben a Jordán-völgy határvédelemét, e tekintetben nem történne de facto változás, azonban fontos lenne ennek a tartós és megváltoztathatatlan jogalapját megteremteni, ennek pedig egyetlen útja az annexió.

Hasonlóképpen, az izraeli szuverenitás a Golán-fennsík és a Jordán-völgy birtokában biztosíthatja csak Izrael biztonságos és folyamatos vízellátását, mely annak ellenére, hogy az ország élen jár a tengervíz sótalanításában, feltétlenül szükséges a biztonságos jövő érdekében.

Külpolitikailag már nem tűnik ilyen egyértelműnek a helyzet, sőt.

Az Európai Unió és a palesztin vezetés természetesen ellenzi a tervet, és a (nem létező) békefolyamat megakasztásával vádolja Izraelt, az EU politikai nyomásgyakorlással, a palesztinok pedig az együttműködési folyamatok megszüntetésével próbálják megtorolni azt, hogy a terv egyáltalán felmerült.

Jordánia a már megkötött béke felrúgásával fenyeget, Irán pedig, mely eleinte csupán választási trükknek tekintette a Netanjahu-tervet, ugyancsak beállt a fenyegetők sorába, és szokásos módon Izrael elpusztításával fenyeget amennyiben ez a lépés megtörténik. Az ENSZ továbbra is Izraelt tekinti a legkomolyabb problémájának, amivel rendszeresen és állandóan foglalkoznia kell, és úgy fest, az Egyesült Államok támogatása sem olyan egyértelmű, mint az a Golán esetében volt.

Fontos, hogy a Jared Kushner által promotált nagyszabású Trump-terv kereteihez illeszkedjen Izrael minden ilyen irányú lépése, és úgy tűnik, egyáltalán nem felel meg az amerikai érdekeknek bármilyen egyoldalú lépés. Ez hosszú távon az egész folyamatot megakaszthatja egy olyan, egyébként kedvező külpolitikai helyzetben, amikor a fontosabb arab államokkal a félszigeten, az Öböl-térségében Izraelnek egyre jobb kapcsolatai vannak, és az ugyanezekkel az államokkal való jó kapcsolat az Egyesült Államoknak is elsőrendű érdeke.

Netanjahunak komolyan egyensúlyoznia kell Izrael geostratégiai és hosszútávú külpolitikai érdekei, illetve ezek nemzetbiztonságra gyakorolt hatásai között. Nem utolsósorban figyelembe kell vennie koalíciós partnere elképzeléseit is.

A szerző történész.

Új terrorhullám lehetőségével is számolnak Izraelben 

Az izraeli annektálás megkezdésére adott válaszok közül a katonaság három fő forgatókönyvvel számol.