Elit körökben közkeletű felfogás, hogy a választópolgárok többsége tudatlan, engedelmes nyájként követi Netanjahut, ezért születnek a kellemetlen választási eredmények, amelyeket az okos értelmiségieknek más eszközökkel kell megtorpedózni. A legalkalmasabb eszköz a Legfelsőbb Bírósághoz intézett beadvány, amelytől a demokratikus választásokban csalódott elit reméli a “világ megjobbítását”.
Tavaly jelent meg Simcha Rottman könyve, pontos fordításban a Legfelsőbb Bíróság Párt, amelynek alcíme: Hogy ejtették rabul a jogászok az izraeli kormányt?
A kérdés jó ideje aktuális, ám a legutóbbi kormányalakítási hercehurcák (a Legfelsőbb Bíróság döntötte el, ki lehet miniszterelnök) minden eddiginél jobban rávilágítottak arra, hogy a hatalom három ágazatának (parlament, kormány, bíróság) egyensúlya megbomlott, az izraeli Legfelsőbb Bíróság a maga hatalmát nemcsak a kormány, hanem a parlament fölé is helyezte, ezzel nemhogy a demokrácia védelmezője, sokkal inkább az elit diktatúrájának megteremtőjévé válhat.
Bár ez a fajta bírói hatalomtúltengés az izraeli társadalom aktuális problémája, aminek kezdetét Aharon Barak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének a múlt század kilencvenes éveiben kifejtett munkásságához kötik, oka egy sokkal általánosabb jelenségre enged következtetni, mégpedig a tömegek körében a baloldali eszmék nemzetközi térvesztésével összefüggésben.
A második világháború végkimenetele a nemzetközi összefogás, a globalizált világ győzelmének hitét erősítette a kompromittálódott nemzeti gondolkodás felett. Ettől kezdve a nacionalizmus (a nemzet, a területi egység, a közös nyelv, kultúra, értékrend és szokások, a közös mítoszok és történelem tudata) pozitívumai törölve, nácizmusnak (nemzeti szocializmus), fasizmusnak bélyegezve azokat, miközben a szocialista ideológia túlélte a sötétséget és népszerűsége a baloldali körökben töretlen volt még akkor is, amikor a létező szocialista országok nyomorúsága egyre nyilvánvalóbbá vált.
Az álom egy “igazságos” világról, amiben mindenki egyenlő, szolidáris embertársaival, azonos jogok illetik meg, mert mindenki ugyanúgy teljesíti kötelességeit — a francia forradalom óta számos alkalommal bebizonyosodott, hogy megroppan a valósággal ütközve.
Különbözőek vagyunk, akár tetszik, akár nem. Különböző képességekkel, vágyakkal, lehetőségekkel. Személyiségünket alapvetően befolyásolják a hovatartozás fizikai és kulturális kötelékei. Persze, törekedni lehet és egy-egy közösségen belül kell is az esélyegyenlőség megteremtésére, de az embernek, mint biológiai lénynek megvannak a maga határai.
A gondolkodás és a kommunikáció emelte ki a homo sapienst az állatvilágból, hogy az 50 fős falkánál nagyobb közösséget is képes legyen egyben tartani. A “falka” destabilizálódása az ember esetében 150 fő körül kezdődik, azonban a fikció lehetővé tette az ennél jóval nagyobb közösségek együttműködését is. A közös mítosz, ami képessé tesz emberi csoportok egymást nem ismerő egyedeit az együttműködésre (ld. Yuval Noah Harari: Sapiens)
Bár a kommunikáció mai szintje a globális együttműködés vízióját vetíti elénk, a biológiai lény számára mégis létezik egy természetes érdekeltségi körgyűrű, ami a családmaggal (egy háztartásban élők) kezdődik, a kiterjedtebb családdal, rokonsággal folytatódik, a település, a vallási-kulturális közösségen át nagyjából a nemzetig terjed.
Az arab tavasz eseményei rávilágítottak, hogy egy évezredek óta létező törzsi társadalom még nem alkot nemzetet attól, hogy közös határokat jelölünk ki számukra, és közös zászló alá hajtjuk őket.
Mint ahogy a kommunista internacionalizmus eszményét nyelvileg globalizmussá aktualizálva sem kapunk közös mítoszt, ami a Föld lakóit közös cselekvésre inspirálná. Erre éppen a vírusválság világított rá nagyon élesen: minél inkább bezárkózott egy kisebb-nagyobb közösség, annál eredményesebben tudott megküzdeni a fertőzéssel.
Csodaszámba menő eset az a lombardiai, zsidó idősotthon, ahol a fertőzés első hírére megszervezték a karantént, az élelmiszerellátás és gondozás steril rendszerét, amivel elérték, hogy egyetlen lakójuk sem lett beteg, miközben körülöttük szedte a legtöbb áldozatot a vírus.
Az internacionalista eszme, bár nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a szocialista országok gazdasági és társadalmi csődje pedig nyilvánvalóvá tette ennek a mítosznak a működésképtelenségét, azért baloldali, értelmiségi körökben megmaradt mint egyfajta ideál.
Ki ne szeretné elhinni magáról, hogy ő olyan jó ember, aki az “alantas” érdekszféráján túl képes gondolkodni a világról, szolidaritást vállalni a Föld távoli bugyraiban élő emberekkel, áldozatokat hozni a világbékéért… Nemzetközi szervezetekbe tömörült lelkes fiatalok mennek megváltani a világot konfliktusos térségekbe, hogy a saját kultúrájuk eszményeit tuszkolják rá a helyiekre – viselkedésük alapja semmiben nem különbözik a gyarmatosítók felsőbbrendűségi tudatától.
A nemzetközi médiában egyre hangosabb azon ideológusok és celebek szava, akik rendszeresen kioktatják a “tudatlan tömegeket”, hogy mi lenne nekik jó, akik felháborodnak olyan demokratikus választási eredményeken, amelyek nem az ő világról alkotott nézeteiket igazolják vissza.
Az “ostoba nép” ostorozása megjelent a Brexit, a legutóbbi, amerikai választások kapcsán, és évek óta napirenden van az izraeli kormányok eredményeit vitató elit körében.
Pechjükre az eredmények magukért beszélnek: Izraelben jó élni, gazdaságilag megalapozott és a személyes biztonságot illetően is kedvezőbb számos nyugati demokráciánál, dacára az állandó terrorfenyegetettségnek.
A dolog ott kezdődik, hogy Izrael léte ellentmond az új nemzetköziségről alkotott nézeteknek: adott egy ország, amely képes volt a semmiből sikeres államot teremteni, az ellenséges támadások, háborúk ellenére megőriznie önállóságát, integrálnia a sokféle helyről érkező bevándorlókat, mégpedig a zsidó nemzet és vallás, a közös eredet, a rokoni kapcsolat gondolatával.
Nem véletlen, hogy ma Izrael legnagyobb ellensége ideológiai síkon az Európai Unió, az a nemzetek feletti szervezet, amely a közösnek remélt gazdasági érdekeken túl, képtelen megteremteni a közös mítoszt, ami az Uniót ténylegesen összetartaná, hiszen ma már az “európai kultúra” és a keresztény vallási közösség eszménye sem polkorrekt, a hamis beszéd pedig elfedi a valóságot , ezért az univerzálisnak kikiáltott értékrendbe nem lehet kapaszkodni.
Izraelben a cionista nemzeti eszme és a zsidó vallás együtt építette a gyarapodó közösséget, annak ellenére, hogy a hatalom 1977-ig a szocialista beállítottságú baloldal kezében volt.
A világ megjavításának eszméje, a Tikun Olám, talmudi gondolat, nem véletlen, hogy zsidók nagy számban részesei voltak a progresszív mozgalmaknak szerte a világon, és ma is az egyik legnépszerűbb eszme a szekuláris, galuti (Izraelen kívül élők) zsidók körében.
Izrael “mázlija” a külső fenyegetettség volt – miatta nem alakulhatott ki a szocialista országokra jellemző rendszer, a fennmaradás érdekében mindig összezártak a különböző világnézetű pártok és a racionalitás győzött. 1977-ben a túlnyomórészt askenázi (európai kultúrájú) zsidókból álló Munkapártot felváltotta a Likud (Összefogás), a jobboldali tömörülés. Csakhogy a váltás mindössze a kormányzatban történt meg, a hivatali bürokrácia megmaradt, és a harmadik hatalmi ágban, a bíróságoknál sem történt személyi és ideológiai változás.
A “nép” és az értelmiségi elit szétválásának ez a kezdete Izraelben. Ehhez képest majdnem két évtized telt el Aharon Barak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének bírói aktivizmusáig, amikor bírói ítéletekbe rejtve hoztak létre egyfajta “alkotmányt”, amit a parlament, a törvényhozó testület sosem fogalmazott meg, és nem hagyott jóvá, vagyis a Legfelsőbb Bíróság a mindenek feletti hatalom pozíciójában politikai szerepre tör. A fékek és ellensúlyok rendszere akadozik.
A “bírósági forradalom” ma odáig jutott, hogy tucatjával dobja vissza a parlament által megszavazott törvényeket, alapvetően befolyásolva az ország politikai stratégiáját, mind a belső kormányzást, mint a külpolitikát illetően. Hovatovább a kormány és a parlament egyaránt a Legfelsőbb Bíróság előtti vádlottak padján találja magát minden döntését illetően. A törvényhozás ellehetetlenül, valós problémákat nem lehet ésszerűen megoldani.
Rottman könyvének hat fejezete demonstrálja a probléma átfogó jellegét:
- Miként akadályozza meg a Legfelső Bíróság a lakhatási válság megoldását, hogyan bomlasztja az állam cionista alapját?
- A forradalmasított bírósági folyamat.
- Az államügyész abszolút hatalmának kiépülése a Legfelsőbb Bíróság támogatásával.
- A Legfelsőbb Bíróság terrort támogató ítéletei, valamint azok, amelyek az izraeli parlamentbe juttattak a terrort nyíltan támogató személyeket.
- Legfelsőbb Bíróság tagjainak véleménye “a cionizmus = rasszizmus” kérdéskörben.
- A Legfelsőbb Bíróság részéről a demokratikus jogállamiság legsúlyosabb megsértése.
A politikai döntések ellehetetlenítését mindennél jobban demonstrálja az illegálisan beszivárgó afrikaiakkal kapcsolatos törvények harmadszori visszautasítása a Legfelsőbb Bíróság részéről.
Milliónyi, nyomorgó afrikai indult meg a jobb élet reményében Európa irányába, ám az első, szárazföldön elérhető fejlett ország Izrael, és az egyiptomi határ sokáig szabad bejárást tett lehetővé. 2007 és 2012 között, amíg a határon meg nem épült a kerítés, 64842 személy jutott ily módon az országba. Az Egyiptomba való visszatoloncolást a Legfelsőbb Bíróság döntése megakadályozta, ezért az izraeli kormány 3500 USD-t fizetett mindenkinek, aki elhagyta az országot.
A statisztikai hivatal szerint 2019-ben 31547 illegális Izraelben tartózkodó afrikai volt, nem számítva az itt született gyerekeiket.
A kormány jogilag is rendezni akarta az illegális bevándorlás kérdését úgy, hogy az intézkedések eltántorítsák azokat, akik így akarják megoldani a saját, gazdasági problémájukat, azonban a Legfelsőbb Bíróság az emberi jogokra hivatkozva minden eddigi próbálkozást meghiúsított.
Míg a demokratikus választásokon győzött kormány és a parlamenti többség célja az ország zsidó többségének megőrzése, a Legfelsőbb Bíróság döntései ezt a szándékot semlegesítik a törvényellenes bevándorlás legitimizálásával. Nacionalizmus kontra globalizmus.
Az ország fennállásának 72 évében az arab országokból származó “keleti zsidó” népesség megerősödött, a második, harmadik generáció tanult és nem kevésbé ambiciózus, mint askenázi kollégái. Gyökereik révén jobban ismerik a környező arab világot, kevésbé idealisták az “általános emberi értékeket” illetően, jobban kötődnek a vallási-kulturális hagyományokhoz, náluk nem válik el oly erősen a vallásosság és a szekularitás, mint európai eredetű honfitársaiknál.
Politikailag a társadalom jobbközép oldalát erősítik – sokakban még él a szüleiket ért lekicsinylő, askenázi megítélés a “csahcsahok” iránt, ami a hangoskodó bunkók szinonimája volt egy azóta dicstelen véget ért színpadi szereplő szájából.
Most, a parlamenti választások körüli hercehurca közepette, ahány riporter megszólaltatta a “nép hangját”, feltűnő volt, hogy a Likud támogatói közül sosem értelmiségit kérdeztek, hanem a régi sztereotípiákat erősítő vidéki piacozókat, míg az “emelkedett eszmeiség” szószólói a hagyományos, ismert, értelmiségi elit tagjai, írók, egyetemi tanárok voltak.
Elit körökben közkeletű felfogás, hogy a választópolgárok többsége tudatlan, engedelmes nyájként követi a vezért, esetünkben Natanjahut, ezért születnek a kellemetlen választási eredmények, amelyeket az okos értelmiségieknek más eszközökkel kell megtorpedózni.
A legalkalmasabb eszköz a Legfelsőbb Bírósághoz intézett beadvány, amelytől a demokratikus választásokban csalódott elit reméli a “világ megjobbítását”, hiszen tudja, az ott tevékenykedő testület hasonló ideológiai alapon működik.
A globalizált világban az izraeli Legfelsőbb Bíróság tagjának a harvardi vagy oxfordi kolléga a “hasonszőrű”, nem pedig a dél-tel-avivi vagy eilati zsidó kereskedő, akinek az életét megkeserítik a döntéseik.
Míg a parlamenti mandátumát teljesen elvesztett szélsőbaloldali Merec párt beolvadt a történelmi zsugorodásban szenvedő Munkapárt utódpártjába és együtt is csak 7 parlamenti helyet tudtak megszerezni, szellemiségük megszállta a Legfelső Bíróságot, amely a totális hatalomra tör, megteremtve az elit diktatúráját.
Amichay Mihály Éva összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Minap olvasom, hogy a biróság 2:1 arányban azért utasította el egy gyilkos terrorista házának lerombolását, mert a hadseregnek öt hónap alatt nem sikerült azt végrehajtani. Öt hónap után meg már nincs meg a kellő pedagógiai nevelő hatása. Hasonló a megosztottság a kössük fel van ne kössük fel a gyilkost tekintetében.
Ismét egy szuper és jól felépített írás!
Dudu Topáz és a baloldal közötti hasonlatért pedig plusz pont jár nálam, én is gondoltam erre a párhuzamra.
Sajnos mi is erre tartunk a Nyugat uszályában!
A sokszinü zsidóság kétségtelenül vonzóerö Izrael Állam nemzettörzsébe való beigazitása és kétségtelenül hordja lelkében a zsidó elem összekötö láthatatlan feltételeit akár vallásos vagy ateista , akár politikai felfogásában elkötelezettségeit az öseik földjén. Mint minden más nemzet sorskérdésében az osztályharc és a vallási irányzatok befolyásolják a jogállam és ennek demokratius függöségét az emberi szabadság és jogok joggyakorlatát , amely éket vág a nemzet egyesitö összefogó eröfeltételeiben . ” Nacionalizmus kontra globalizmus ” a szociálliberalis világrend politikai irányzata amely a hazafiság és a szegénység közötti létfeltételek megkülönböztetésen alapuló célérdeke az anyagi javak elosztásában , amelynek hajtómotorja a hazaszeretet és az adóbehajtás és ennek megnyilvánulásai az igaszságosság és igaszságtalanság eszköze az egyén és a többség összecsapásában az elöitéletek és irigység melegágya a gyülöletkeltésben egymással szemben. A zsidó nép sem mentes ,hasonlóan,mint más nemzetek mindezektöl a nemzeti egység széthúzásí behatásaiban az állam joggyakorlatának demokratikus befolyásoltságának a társadalmi hangulat egyensúlozásában ,…Hét évtized államalapitási gyökerek megteremtése a többévezred vándorlás után a zsidóság eddigi legnagyobb kihivása , amely csodálatot , de irigységet is okoz a globalizáld világban és a civilizációk összecsapásában a világrend átalukálásanak folyamatában… Ennek megnyilvánulása Izrael Állam és a zsidóság elleni anticionizmus és antiszemitizmus világjelenségnek , a befejezetlen múlt , ” a végsö megoldás ” ismert zsidóirtási emberi tragédiáknak…
Nem tudom eldonteni, hogy a szerzo Simcha Rottman konyvet ismerteti, vagy a sajat allaspontjat irja le.
A cikk igy aztan meglehetosen egyoldalura, sot „partosra” sikerult.
1977-ben es 1981-ben a valasztasok valoban a cikkben emlitett, lenezett, foleg eszakafrikai bevandorlokrol szolt, illetve Begin hozzajuk fordult. Es a cikkben leirt okoknak jelentos szerepuk volt a Likud hatalomra keruleseben.
Az elmult 3 valasztas, es a jelenlegi politikai valsag Izraelben azert ennel tobbrol szol. Ha egyetlen szoban akarom megnevezni a valsag lenyeget, akkor a szo: Bibi. Az elmult 3 valasztas gyakorlatilag egy kerdesrol szolt: Bibi, vagy nem Bibi? Es a valasz dontetlen, errol szol a jelenlegi koalicio. Mivel Netanyahu, aki politikai es PR zseni, elerte, hogy a cikkben emlitett „lenezett” tomegek (az u.n. „masodik Izrael”) tokeletesen azonosulnak vele, a cikk abban is santit, hogy a tomegek allasfoglalasa ma mar kevesse ideologiai alapokon nyugszik, sokkal inkabb szemelyes. Tehat ahhoz a Bibihez fuzodik, aki nagyon askenazi, nagyon muvelt, nagyon gazdag, es kirivoan a felso tizezerhez tartozik. Ahhoz a Bibihez, aki tobb, mint 10 eves miniszterelnoksege alatt kovetkezetesen visszautasitotta a jobboldal koveteleset, hogy a Kneszet avatkozzon be a legfelsobb birosag „aktivizmusaba”. Es arrol a Bibirol, aki ma sulyos vadakkal gyanusitottkent all a birosag elott. Arrol a Bibirol, aki a birosagi targyalast kovetkezetesen igyekszik az utcara vinni, kvazi a tomegek kezebe adni a dontest, a birok helyett. Arrol a Bibirol, aki a varhato itelet elol valamifele nepfelkelesbe menekul, nem riadva vissza attol, hogy uszitasaval a legszelsosegesebben megossza a tarsadalmat
A cikk nem beszel arrol, hogy a jelenlegi, mar hiszterikus politikai helyzetben, a Bibi mogott allo tomeg mar reg nem a cikkben emlitett problemak miatt tuntet. Ma mar az izraeli kozelet es a kozbeszed kardinalis kerdese a teljes igazsagszolgaltatasi apparatus delegitimizalasa. Netanyahu az elmult vasarnap, a birosag epuleteben mondott beszedeben osszeeskuvesrol, konspiraciorol beszelt. Arrol, hogy a baloldali media nyomasara a rendorseg, az ugyeszseg, a kormany jogtanacsosa (kb. a legfobb ugyesznek felel meg) es a birosagok osszeskuvest szottek az o eltavolitasara, megbuktatasara.
Ez is hozzatartozik a jelenlegi, abszurd helyzethez, amely mar tulhaladta a konyv altal ismertetett problemat.
A cikk pontosan az itt felsorolt közkeletű hiedelmekkel száll szembe és tökéletes összhangban van Simcha Rottman könyvével. A baloldal pontosan azért nem tud labdába rúgni, mert a programja csupán annyi, hogy csak ne Bibi… annál azért több kell Izrael kormányzásához.
Csak idezni tudom a hozzaszolasom bevezetojet:
„Nem tudom eldonteni, hogy a szerzo Simcha Rottman konyvet ismerteti, vagy a sajat allaspontjat irja le.”
Nos, koszonom a valaszt, ezek szerint egy harcos, politikai toltesu cikket olvastam. Az ertetlensegem abban a tekintetben is indokolt, hogy a cikk szelsosegesen egyoldalu. Nem tukrozi az izraeli tarsadalom megosztottsagat, pedig a nem Izraelben elo, de erdeklodo olvasot talan az is erdekelne. Azt hiszem, egy cikk szerzojetol objektivabb tajekoztatas lenne etikus.
„Etikus” tájékoztatásért menjen a bogyóhoz, ők aztán kurvára objektívek!
És még valami – utoljára „beszélgetek” olyan emberrel, aki annyira „etikus”, hogy kilétét sem meri felfedni. Én minden hozzászólásomat, cikkemet a teljes nevemmel írom alá, és ezt elvárom attól is, aki beszélget velem.
Ahhoz kepest, hogy utoljara….eleg bo lere eresztette ezt az utolsot 🙂
Megtehette volna, hogy nem reagal, nem sertodtem volna meg.
Bagac 18 törvényt dobott vissza egy év alatt, köztük olyanokat, amelyek az ország stratégiai kérdéseihez tartoznak, mint a beszivárgók kérdése, vagy a terroristákkal való bánásmód, stb. Amíg a baloldal tovább szajkózza Oslót, ami látványosan megbukott, az izraeliek pragmatikus többségének nagyon elege van belőle. Bibit nem azért választják meg, mert annyira szereik, hanem mert annyira nem bíznak a baloldali politikusok képességeiben.
1. Azt vartam volna egy ujsagirotol, hogy magyarazza el azt is, miert kerul ilyen sok torveny a „Bagac” ele. Ha Izraelnek lenne alkotmanya, akkor lenne alkotmanybirosag, es az biralna el, hogy egy torveny az alkotmanyba utkozik, vagy sem. De nincs alkotmany, marad a „Bagac”. A vilag minden demokraciajaban letezik olyan testulet, amelyik felulbiralja az alkotmanyellenes torvenyeket, meg Magyarorszagon is.
2. Az „izraeli pragmatikus tobbsegnek” lehet, hogy elege van, de mint kiderult, nem tobbseg. Teny, hogy Bibi nem tudott egyedul kormanyt alakitani. Es ha jol emlekszem, egyetlen baloldali politikus sem jelentkezett a miniszterelnoki tisztsegre, ezzel szemben a tobbseg a kozepen elhelyezkedo Ganzot javasolta. De a problema, amirol tokeletesen el meltoztatik tekinteni, Bibi viselkedese az ellene folyo birosagi eljarassal kapcsolatban, kulonos tekintettel a vasarnap delutani „eloadasra” a birosag epuleteben.
3. En, termeszetesen, nem szeretnem eltantoritani a politikai allasfoglalasatol, es ha azt hozzaszolokent teszi, etikusnak is tartom. Egy latszolag objektiv, tajekoztato jellegu cikk szerzojetol, mar kevesbe.
1. A vélemény rovatban jelent meg, sosem játszottam az objektív tudósító hamis szerepét. Egy nagyon határozott véleményt tükröző, de tényekkel alátámasztott könyv szellemében született vélemény.
2. Különbség van a Bibit választók és a pragmatikus többség között. Az utóbbi sokkal nagyobb tábor. Más kérdés, hogy megfelelő vezetőjük, sajnos nincs.
3. Újságírói etikáról nekem ne tartson előadást, miután a magát objektívnek hazudó média szóhasználata is baloldali állásfoglalást tükröz. Én sosem állítottam, hogy objektív vagyok – mert az valójában nem létezik, ha az író nem egy robot.
1. Valoban a velemeny rovatban jelent meg, de arra godoltam, ha mint a „Szerzőink:
Amichay Mihály Éva” alairassal jelenik meg valami, az illik, hogy tobb legyen, mint egy egyoldalu valasztasi propaganda.
2. Hogy milyen tobbsegre gondolt, most mar nem tudom, de a tobbseg nem eppen a cikkben emlitett elit hatalma ellen szavazott.
3.Objektiv ujsagirason a nem egyoldalu tajekoztatast ertem. En ezt hianyoltam. Senki sem objektiv, de vannak, akik legalabb igyekeznek 🙂
Ha lenne Alkotmánybíróság? Marad a Bagac? – Hiszen ezek egy és ugyanazok! Ennek a bírói testületnek kettős szerepe van, a Bagac hivatalos definíciója,. hogy esetenként az Alkotmánybíróság szerepét tölti be.
Egyreszt igazad van, a hangsuly az alkotmany hianyan van, a Bagac az alkotmanybirosag szerepet is betolti. Ezzel egyutt, az izraeli jogrendszernek ez a hianyossaga okozta azt, hogy a Bagac „ertelmezni kezdte” a szerepet, lasd. aktivizmus. Meggyozodesem, es a demokraciak gyakorlata ezt bizonyitja, hogy ha lenne alkotmany es egy onallo alkotmanybirosag, sokkal kevesbe lenne hangsulyos a „birosagok” beavatkozasa vad.
Fékek és ellensúlyok. Működik.
De nem mindenki szereti 🙂