Megadja Ferenc valószínűleg már közvetlenül a határ átlépése után lebukott, „fedősztoriját” nem vették be az UDB tapasztalt nyomozói. Az is elképzelhető, hogy a volt nyilas magától állt át a jugoszláv titkosszolgálathoz, de erről az ÁVH hosszabb ideig nem szerzett tudomást.
A huszadik század folyamán a magyarok kétszer is harcoltak a szerbek ellen. S mintha a tragikus és véres küzdelmekből nem lett volna elég, a Szovjetunió hűséges szövetségese, a Magyar Népköztársaság, Rákosi Mátyás vezetésével kis híján újra háborúba keveredett Tito Jugoszláviájával. Bár a renegát kommunistákkal való „leszámolás” szerencsére elmaradt, a feszültség az ötvenes évek elején nagyon erős volt.
Valóságos „titkos háború” zajlott, mindkét részről diverzáns-akciókat, emberrablásokat hajtottak végre. A két néphadsereg ugyan nem ütközött meg, de az Államvédelmi Hatóság, a rettegett ÁVH, és a nem kevésbé könyörtelen jugoszláv hírszerzés és titkosszolgálat, az UDB (Uprava Darzavne Bezbednost, Állambiztonsági Igazgatóság) késhegyre menő küzdelmet vívott a közös határ térségében.
Az ÁVH, „a párt ökle” hivatalosan 1949 december végén alakult meg. A kommunista párt közvetlen irányítása alatt álló erőszakszervezetben, mint ez köztudott, sok zsidó származású tiszt és munkatárs működött.
Mindenható vezetője, az Eisenberger Béni néven született Péter Gábor Budapesten élte át az ostromot, közelről látta a nyilas terrort. Ehhez képest legalábbis meglepő, hogy az ÁVH 1952-ben épp egy tömeggyilkosban, a budai nyilasok egyik vezetőjének személyében találta meg az „ügynökjelöltet”, akit Jugoszláviába dobott át, és akitől jelentéseket várt.
Az ÁVH „Szlavko” néven nyilvántartott ügynöke Megadja Ferenc volt, a Városmajorban működő nyilas tömeggyilkos, Kun András volt minorita szerzetes bűntársa. Testvére volt a hasonlóan véres kezű Megadja László, akit a Népbíróság halálra ítélt, és az ítéletet végre is hajtották. Megadja Ferenc hét évi bujkálás után, 1952 nyarán bukott le. Élettársával együtt Algyő térségében illegális határátlépést kísérelt meg, Jugoszlávia felé el akarták hagyni az országot.
Az ÁVH pontosan tudta, hogy az 1952 július 16-án tiltott határátlépés miatt letartóztatott, és előzőleg a Szeged környéki tanyavilágban hét évig bujkáló, béresként dolgozó Megadja Ferenc kicsoda. Mégis, 1952 augusztus végén az ÁVH Csongrád Megyei Osztályán az őt kihallgató államvédelmi tisztek, Vértes János őrnagy, osztályvezető és Rossz Gyula főhadnagy, feletteseik tudtával arra a következtetésre jutottak, hogy a felelősségre vonása „már nem időszerű”.
Ezért felkínálták neki, hogy átdobják Jugoszláviába, azzal a feladattal, hogy épüljön be a jugoszláv titkosszolgálat, az UDB szervezetébe, és rendszeresen jelentsen. Feltételezték, hogy Megadját „kézben tudják tartani”, ugyanis az élettársától, Mórahalmi Jánosnétól, akivel a határátlépést megkísérelte, kislánya született, akihez úgy tűnt, ragaszkodik. Úgy vélték, a nyilas kötődik a nőhöz és a gyerekhez, továbbá Magyarországon maradtak más rokonai is, akikkel zsarolhatják őt.
Miután világossá tették számára, hogy választhat aközött, hogy gyilkosságaiért felelősségre vonják és felakasztják, valamint aközött, hogy az ÁVH ügynökeként átdobják Jugoszláviába, Megadja érthető módon az utóbbi mellett döntött, és aláírta a beszervezési nyilatkozatot.
Ezután gyorsan megtanították „fiktív” életrajzára, amit leírattak vele, és azt is megszervezték, hogy ha az UDB megpróbálja ellenőrizni az adatait, hitelesnek találja őket. Megállapodtak a titkos kapcsolattartás módszereiben is, majd „Szlavkót” beszervezése után tíz nappal, 1952. október 30-án az ószentiváni határőrs területén átdobták Jugoszláviába.
E dilettáns előkészületek után az ÁVH várta „Szlavko” jelentéseit. Természetesen hiába. Megadja, mint ügynök valószínűleg már közvetlenül a határ átlépése után lebukott, „fedősztoriját” nem vették be az UDB tapasztalt nyomozói. Az is elképzelhető, hogy a volt nyilas magától állt át a jugoszláv titkosszolgálathoz, de erről az ÁVH hosszabb ideig nem szerzett tudomást.
Az első hír Megadjáról csak 1954 nyarán érkezett, olyan, a magyar határt illegálisan átlépő személyektől, akiket a Belügyminisztérium Csongrád Megyei Főosztályán hallgattak ki. Eszerint „Szlavko” 1953 júniusában a Pétervárad melletti Kamenicán dolgozott a helyi szőlőkben, az UDB felügyelete alatt. Majd Gerovóba szállították, mint kémgyanús személyt, és fél évig magánzárkában tartották.
Egy újabb hazaszökött már arról számolt be, hogy a nyilas 1954 októberében átment Jugoszláviából Olaszországba, és a trieszti menekülttáborban tartózkodott.
Nem tudni pontosan, hogy Megadja Ferenc hogyan került végül Ausztráliába. Feltehetőleg az 1956-os magyar forradalmat követő menekülthullámmal jutott el az ötödik kontinensre. Annyi biztos, hogy a hatvanas évek végén Sidneyben élt, és vezető szerepet játszott az ottani nyilas emigrációban.
Története egyrészt azt bizonyítja, hogy az ÁVH határon túli hírszerzéssel foglalkozó, VIII. főosztálya, a szovjet tanácsadók ellenére (vagy éppen azért) teljesen alkalmatlan volt feladata ellátására, hibát hibára halmozott.
Ugyanakkor az elengedett nyilas tömeggyilkos története cáfolja azt a hiedelmet, hogy a hírhedt testületen belül tevékenykedő, zsidó származású vezetőket valamiféle „zsidó bosszú” vágya fűtötte volna.
Az írás eredetileg a Látószög blogon jelent meg.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.