Nem sokkal azután, hogy 2024 szeptemberében egy halálos izraeli támadás következtében több ezer Hezbollah-csipogó robbant fel, Szijjártó Péter segítséget ajánlott Iránnak, a Hezbollah terrorszervezet fő támogatójának – írja az amerikai lap.
Nem mindennapi telefonbeszélgetésről számol be a The Washington Post Szijjártó Péter és iráni kollégája, Abbász Aragcsi között, egy hangfelvétel hitelesített átirata alapján.
2024 szeptember 17-én Libanon-szerte robbantak fel a Hezbollah által használt pagerek (csipogók vagy személyhívók) és rádiók, több ezer harcost és tisztviselőt semlegesítve egyetlen, összehangolt Moszad-akcióban. Az akció következtében a Hezbollah napokra lefagyott, képtelen volt érdemi választ adni az izraeli hadműveletekre.
Mint az amerikai lap most kiderítette, a magyar külügyminiszter néhány napra rá felhívta iráni kollégáját, felajánlva a magyar kormány segítségét a terrorizmust támogató, Izraelt elpusztítani akaró iszlamista rezsimnek.
Szijjártó titkosszolgálati segítséget ígért Iránnak
„Titkosszolgálatunk már felvette a kapcsolatot az önök szolgálataival, és megosztjuk velük a nyomozás során összegyűjtött összes információt” – közölte Szijjártó Péter telefonon iráni kollégájával, Abbasz Aragcsival.
A The Washington Post egy szeptember 30-i beszélgetésről készült magyar kormányzati jegyzőkönyv másolatából idézett, amelyet egy nyugati hírszerző szolgálat szerzett meg és hitelesített.
„Minden rendelkezésre álló dokumentumot megosztunk az önök szolgálataival”
– közölte Szijjártó a hangfelvétel szerint.
Magyarország akkoriban azért állt a figyelem középpontjában, emlékeztet az amerikai lap, mert az a tajvani cég, amelynek márkája szerepelt a készülékeken, újságíróknak azt nyilatkozta, hogy azokat egy magyar vállalat gyártotta licencszerződés alapján.
Szijjártó fontosnak tartotta hangsúlyozni Aragcsi felé, hogy országa semmilyen módon nem vett részt a szeptember 17-i libanoni támadásban, amely 12 ember életét követelte és akár 2800-at is megsebesített, és hogy a csipogókat nem Magyarországon gyártották.
Minden szempontból kínos
A telefonhívás és Szijjártó hajlandósága arra, hogy Irán külügyminiszterének kedvében járjon, kényelmetlen kérdéseket vet fel az Orbán-kormány Iránnal való kapcsolatáról, egy olyan időszakban, amikor a Trump-adminisztráció konfliktusban áll Teheránnal, miközben a Fehér Ház támogatást nyújt Orbán újraválasztási kampányához – írja a The Washington Post, emlékeztetve arra is, hogy
a hívás ellentmond az Orbán-kormány Izrael támogatására irányuló hivatalos politikájának is.
Orbán kampányát olyan hírek rázkódtatták meg, amelyek szerint kormánya összejátszik Moszkvával – emlékeztet az amerikai lap.
Ezek között szerepel a The Washington Post egyik cikke is, amely egy európai biztonsági tisztviselőre hivatkozva arról számolt be, hogy Szijjártó rendszeresen telefonált orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak, hogy érzékeny uniós ülések szüneteiben „élő beszámolókat” adjon neki.
Emellett több független oknyomozó lap, köztük a magyar VSquare, a múlt héten közzétett egy kiszivárgott felvételt Szijjártó és Lavrov közötti beszélgetésről, amelyben arról egyeztettek, hogyan segítsék az orosz milliárdosokat, vállalatokat és bankokat abban, hogy felmentést kapjanak az EU által kiszabott szankciók alól.
A The Washington Post cikke – amelynek szerzője az ismert oknyomozó újságíró és Oroszország-szakértő, Catherine Belton – szerint Szijjártó és Aragcsi telefonbeszélgetése további kérdéseket vet fel az Orbán-kormány politikai álláspontjával kapcsolatban, különösen annak fényében, hogy Moszkva régóta szövetségben áll Iránnal, és támogatja azt az Egyesült Államokkal folytatott háborújában:
nyugati tisztviselők szerint célpontokra vonatkozó információkat szolgáltat az amerikai erőknek, beleértve a Közel-Keleten tartózkodó hadihajókat és repülőgépeket is.
Egy volt Fehér házi tisztviselő szerint bár nem meglepő, hogy Magyarország igyekszik enyhíteni az Iránnal a csipogó-támadás miatt kialakult esetleges feszültségeket, ez a lépés ellentmond Orbán Izrael iránti nyílt támogatásának.
2022 júliusában egyébként Szijjártó Péter közölte iráni kollégájával, hogy „Irán szerepe kezd átértékelődni, és az ország jelentősége nő”, a teheráni közlemény pedig azt írta: „a magyar külügyminiszter megköszönte Irán erőfeszítéseit a régió és a világ stabilitásának helyreállítása érdekében.” 2023 februárjában Szijjártó külön üzenetben gratulált az ajatollahoknak a forradalom 44. évfordulója alkalmából.
Fotó: mfa.ir





Unom már, ha a Washington Post, vagy jeruzsálemi fiókja fingik egyet, azt a Neokohn kéjes örömmel beszippantja, és kileheli az olvasóknak, de mentségéül szolgáljon, hogy ez manapság mindenhol nagy divat. Régen a moszkvai Pravdát idézték, ami ott le volt írva, az volt a vegytiszta igazság, manapság viszont, hogy demokrácia van, öt-hat újság hirdeti az igét: Politico, Financial Times, Wall Street Journal, New York Times és társaik viszik tovább a Pravda örökségét.
A konkrét ügytől függetlenül, ha valahol titkosszolgálati információkra vagy meg nem nevezett forrásokra hivatkoznak, a cikket már nagy ívben dobom is el, a féjkek egyszerűen nem érdekelnek, nem rabolom velük az időmet. Az információért mindenki vállalja a felelősséget, vagy olyanra hivatkozzon, aki igen.
Az újságírás teljesen hiteltelenné vált az utóbbi időben, mindenki összevissza hazudik, manipulál meg féjket ereget, ilyen szakma nincs is már, hogy újságíró, felváltotta a propagandista. Az egyetemeken is ilyen szakot kell indítani nem pedig marketingest, politológust, kommunikációst meg hasonló hasba akasztós nevű képzéseket, hogy semmihez se értő propagandisták kapjanak utána diplomát, és hintsék utána a hülyeséget. Most a lehallgatásos történetre szálltak rá, mindenki mindenkit lehallgat, szivárogtat, sejtet, meg egymásra mutogat, magyarán kavarja a szart, lehet hogy ezt oktatják a felsőfokú képzésben a legjobban.
A Neokohn se kivétel, amikor Izrael 12 embert megöl és 2800-at megsebesít egy alattomos terrortámadásban, örvendezik, és másra keni, mert ha Iránnak segítséget is kínált volna fel a magyar külügyminiszter, hogy máskor olyan égbekiáltó provokáció ne fordulhasson elő, ami mindnyájunk testi épségét veszélyeztetheti, akkor mi van? Honnan tudjam, mi van a telefonomban, és mikor robbantja fel a Moszad, ha nem azt kommentelem, amit kell?? Miféle eljárás ez, hányféle jogot sértettek meg ezzel?! Persze ki más lenne a hibás, mint a Szijjártó Péter.
Nemrég itt dicsekedett valaki azzal, hogy a Libanonba akkreditált iráni nagykövet is felrobbant, azt meg én teszem hozzá, hogy nem kevés libanoni politikus is, a Hezbollah ott parlamenti párt ugyanis, meg még sokan, akiknek véletlenül került a kezébe a kütyü, többek közt családtagok és gyerekek, és ezek után Irán ne kapja fel a vizet?
Es most felröhög egy ruszki oligarcha Monacoban vagy Londonban maga ala szarva vodkagözben … röhög, hogy döglik a vatnyik a fronton 🙂
Ruszofóbia rohamod van? Kezeltesd magad, ne hagyd hogy a betegség eluralkodjon rajtad.
De miert vannak a ruszki oligarchak nyugaton ? Csak erre valaszolj …
gondolom, amiért az ukrán oligarchák is…
Nem az ukran oligarchak mondtak, hogy haldoklik a Nyugat … de a ruszkik igen … akkor Abramovics miert van Londonban … ? Követi a haldoklo nyugat bukasat elöben London-Chelsea varosabol, veletlenül ?
Arra válaszolj, hogy miért vannak ukrán oligarchiák Nyugaton. És akkor még kezdjük el pedzegetni az ukrán és orosz oligarchiák pedigréjét, ha már hiányérzeted van.
Nem az ukran oligarchak mondtak, hogy haldoklik a Nyugat … de a ruszkik igen … akkor Abramovics miert van Londonban … ? Követi a haldoklo nyugat bukasat elöben London-Chelsea varosabol ?
Az oroszok a legerösebbek valojaban, a legjobbak, a sajat öklükkel beverik a szöget a falba, senki nem gyözte le öket, mindenkit megvernek.
Csak éppen az hiányzik, hogy egy magyar cég neve is előkerült.
Márpedig ha Magyarország belekeveredik akkor terrortámadások célpontja lehet.
Ez még nem indokolja, hogy az összes titkosszolgálati információt átadta Iránnak. Ahogy az is védhetetlen, hogy az oroszoknak jelentett az EU-s tárgyalásokról amit pont hogy eltitkolni kellett volna az oroszoktól.
Erre nincs mentség. Ez árulás. PetiKém egy áruló és felelnie kell azért amit tett.
adjuk ki őt a baráti Izraelnek
Itt az ideje, hogy mi is jól járjunk, ne csak önfeladó módon szolgáljuk mások érdekeit.
Tehát árverésre kell bocsájtani Szijjártót és licitálhat rá Izrael, Ukrajna, Brüsszel, bárki, akitől a legtöbbet kapjuk annak adjuk ki.
Az se baj ha az oroszok veszik meg. Ha egy évig ingyen kapjuk az olajat az övék lehet és eheti az árulók fekete kenyerét Moszkvában.
én meghívnám az árverésre Pápua Új-Guinea küldöttségét is. csak most, ajándék grillráccsal
nem kell neked grill rács, égeted te az nélkül is magadat…
Fürst Sanyiért mennyit adott Izrael? meg a Dávid Petyáért?
Érted mennyit fizetnének?
Nyilván nem magánkezdeményezéses alapon tette, főnöke (na ki?) minimum tudott erről, de ennél nyilván többről van szó: felsőbb utasításra tette.
Szijjártó beszélgetéseiből az derül ki, hogy nem kellett ehhez Orbán utasítása, az oroszok és irániak utasították közvetlenül, ő pedig azonnal küldte a kért információkat.
miből gondolod, h elküldte?
Abból, hogy azt mondta.
Meg azt is mondta, hogy bármiben a rendelkezésükre áll, rá mindig számíthatnak, minden kérésüket teljesíti, akármit kérhetnek, és még ő hálás azért mert kiszolgálhatja az akaratukat.
Ilyen behódoló, megalázkodó, alávetett áruló nem is volt még a magyar történelemben.
Nem tehette Orbán tudta és jóváhagyása nélkül, ez nyilvánvaló.
Orbán meg Putyinnak jelent, meg Trumpnak. Jóváhagynia se kell Szijjártónak mert ő meg a maga szintjén jelent, így működik a rendszerük.
Nyíltan meg is mondta Orbán, hogy ő a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt.
Ők a nyugat belső ellenségei, akik belülről szolgálják a külső ellenségeket.
Szijjártó beszélgetéseiből az derül ki, hogy nem kellett ehhez Orbán utasítása, az oroszok és irániak utasították közvetlenül, ő pedig azonnal küldte a kért információkat.
furulyás barátom, úgy látszik te vagy az utolsó lyuk a furulyán…. az, hogy hazánk neve felmerült a csipogós merényletben nem volt túl kellemes élmény, uis innentől kezdve terrorista célpont lehetünk. Az, hogy van egy ígéret…. hm minden ígéret annyit ér, amennyit betartanak belőle
Nézőpont kérdése, hogy ki az áruló. Az összes titkosszolgálati információ átadása meg keleti szóvirág. Van vannak valódi bizonyitékaid?
Magyarország mindenek előtt, Izrael csak utána jöhet szóba. Ez nem az USA.
Magyarország mindenek előtt, ezért kell az Iránnak és Oroszországnak jelentő hazaáruló PetiKémnek börtönbe kerülnie.
A kivándorláson gondolkodtál már.
szívesen
elég elszomorító, hogy a Neokohn is beállt ebbe a globalista kórusba, és ferdítve, részleges információkat bemutatva lesz a szócsöve az Izrael ellenes erőknek.
Mégis mit kellett volna tegyen a magyar kormánynak? Várjunk, amíg a terroristák ránk robbantják az ajtóval együtt a házat?
Honnan tudni, hogy pontosan mit is mondott és mit adott át a magyar fél az irániaknak?
Pont egy ilyen hazug, Izrael ellenes médiumnak és firkásznak kezdünk el mostantól hinni?
Gondolom, ha annyira gáz lenne, mint ahogy sugallják, akkor már az USA és Izrael is rég levette volna a kezét Magyarországról…
Ha az eurokrata, brüsszel-báb Pisa nyeri a választást, akkor megnézhetitek magatokat, hogy hányszor fog Magyarország kiállni Izrael mellett.
Embereket felrobbantani , ráadásul bárhol ,
az nem terrorizmus ?
Mint a ruszkik Szkripalnal ? vagy a bulgariai terrorista ? az nem robbantas volt bocs, csak mereg, az lehet mert RUSZKI :)))
Mi van Szkripallal, tudsz valamit róla? Állítólag semmi baja, a briteknek a provokációja. Senki se látta utána, viszont volt aki az újságban a halálhíreket végigbogarászta, és nem volt köztük, pedig a fele Novicsokban halt meg, mindet Putyin küldte a másvilágra.
Egyedül azt nem értem, Navalnijnak miért nem sikerült meghalnia, és miért engedték kezelésre Németországba, amikor egy kórházban otthon is sínre tehették volna, és azt hazudnak a haláláról, amit csak akarnak, miért kellett a németeknek az a szégyen, hogy hazugságon kapják őket?
A célzott likvidálás visszahullik a zsidókra.
https://uploads.disquscdn.com/images/9f2851f55315f28e50e95b6edd3c4bd514e6a0a88f96e063c2cd82373c118bc5.png https://uploads.disquscdn.com/images/a31b6beb2307bdf9c2c28e8a6be5f9a343b05e11e2268688bd2eb2b7913fa865.png
Még mindig nem én vagyok ő … :))
100%, hogy a Baruch Hashem nick a tiéd, amit egyrészt azért hoztál létre, hogy legyen kivel "társalognod", mivel egyetlen normális kommentelő sem áll már veled szóba itt. Másrészt mert ezáltal dupla lehetőséged nyílik a mocskolódásra és a hazudozásra. Ugyanis amikor ezen a nicken keresztül megidézed önmagadat, akkor közvetve, alattomos módon rajta keresztül is simfelheted a zsidóságot. Példának okáért, mint amikor "nagy nehezen", DE csak sikerült "meggyőznöd" sajátmagadat arról a vérvádról, hogy Solymosi Esztert a zsidók ölték meg 🤢🤮
https://uploads.disquscdn.com/images/76f8d2f090cec8d7a2ffeefaadca6388054c0e1cf9750c3c82eb70531fc49b3a.png
Vagy bot , bár néha mutat érzelmet , vagy valami fiatal.
A szellemi hanyatlás a zsidókat sem kerüli el , látod …
Alapvető dolgokkal sincs tisztában.
Sokat kell még neki tanulni.
Mit tehetünk ?
Ez van.
"Alapvető dolgokkal sincs tisztában.
Sokat kell még neki tanulni."
Aki Szuvorovot vagy hasonlokat idez az egy retardalt :))
Mint te !
Sajnalom !
Tehat semmit nem tudsz, ez nem baj !
Csak buta vagy !
Sokat kell még neki tanulnod.
Kicsit olvasnál a témában , meglepődnél.
A szovjetek 2 hettel kesöbb akartak tamadni, ugye ?
De Sztalin elvtars tudta, hogy a nemetek tamadni akartak, a kemektöl !
Akkor Sztalin elvtars miert nem 2 hettel korabban tamadott ?
Na ugye goj baratom !
Miert nem hamarabb tamadott a Vörös Hadsereg ?
Maga a támadás többször el lett halasztva.
Sztálin természetesen mindentől tudott …
Az állandóan farkast kiáltó pásztorfiú története.
A végén már senki sem hitt neki.
Akkor sem , amikor a farkas jött.
Sztálin is így volt ezzel …
Tudom, hogy te nem vagy a legelesebb kes a fiokban 🙂
Sztalin tudta a tamadas idöpontjat, es nem akart 2 hettel kesöbb tamadni !
Plane, ha az elsö idöpont a Barbarossa hadmüveletröl Majusban volt !
De nem gondoltam volna, hogy ennyire buta vagy !
Minden ertelmet hianyol amit irsz, te tenyleg ennyire visszamaradtal ?
Gondolkodj már , kis maceszmanó !
Izrael is tudott október hetedikéről.
Csak nem hitte el …
Akkor az oroszok tamadtak ra a kelet-ukrajani orosz lakossagra, hogy egy tipikus orosz False-Flag hadmüvelet legyen?
Tehat az orosz a sajat nepere tamadt :-)))
Azov volt.
Ki is pénzelte ?
Egy zsidó …
Kispajtas, 2014-2022 között meghalt 24.000 orosz … eddig meg 400.000 !
Te ennyire retardalt vagy ?
Tudom, te a kurucinfo kömüvesei, szakmunkasai közül jössz !
Irsz egy hozzaszolast a szünetben … 2 zsaluzsas között :))))
@disqus_kjdYeVteTQ:disqus
Nem lehet mindenki szabadkőműves … :))
Véget ért a Sabbath, barátom :=)
Engem nem érint … :))
Nos, ha "bot"akkor egyértelműen a te "botod".
Először nem értettem, hogy a nick mögül irogató személy miért adja ki magát zsidónak. Egyébként ez nem az első ilyen nicked, ugyanis volt belőlük már korábban is néhány és az összesre az volt a jellemző, hogy mindegyikük mindig veled eszme-cserézett és eközben állandóan a "goj" szóval dobálózott, pont úgy ahogyan te szoktál.
@agidetoth:disqus Hol voltál utoljára ?
Merre utaztál ?
Szeretnél róla beszélni ?
A rossz hír számodra az , hogy ez tényleg zsidó.
Csak a butább fajta. Szóval elég ritka darab …
Sehol sincs hozzád képest. Ez bizony tény !
De mit tehetünk ?
Én itt okosítani próbálnám !
Te meg szégyenkezel miatta.
Ne tedd.
Legyen ez az ő baja …
Ühüm, pont úgy zsidó mint ahogyan te.
A hab a tortán, hogy sohasem a KurucInFoson idézteted meg önmagad általa és sohsem a KurucInFoson társalogsz önmagaddal általa, hanem mindig csak itt a NeoKohn-on:
https://uploads.disquscdn.com/images/a31b6beb2307bdf9c2c28e8a6be5f9a343b05e11e2268688bd2eb2b7913fa865.png
Szerintem beszélj vele.
Talán héberül is tud.
Én meg nem !
Ki ne találd már , hogy megtanultam … :))
Te beszélgetsz vele, illetve általa önmagaddal, DE furcsa módon mindig csak itt a NeoKohn-on idézteted meg általa önmagadat, viszont a KurucInFoson sosem.
Szerény képességeit itt joggal ostorozom.
Ott az ilyen tudatlant gyorsan megennék.
Ühüm, hát ha csak úgy nem……
Na és mi a helyzet a 888-on és a Vadhajtások-on? Ott miért nem játszol magaddal macskásat és ott miért nem idézteted meg soha sem önmagadat általa? Miért mindig csak itt, a NeoKohn-on?
Szerintem beszéld meg vele.
Mérd fel a tudását.
Nem lesz nehéz …
Én már figyelmeztettem , hogy a végén a főnökei megkeresztelik.
Mert nem akarnak szégyenkezni egy ennyire buta zsidóval.
Ezt itt még soha senkinek nem kellett mondani.
De egyszer ennek is eljött a napja , mint látod …
Szerintem meg te beszéld meg önmagaddal, ugyanis ez az izzadságszagú, macskás duetted már nagyon uncsi! So dugj be egy fadugót vagy egy vibrátort a lukadba és azon élvezkedj inkább!
https://youtu.be/ha9a-Qlu5V8?si=_MepiZ4ohOk-bZSu
A Kurucinfo professzorai, a kitüntetett doktorja !
A meg nem értett zsenik a Kurucinfon… :))
Lerakják a malteroskanalat, és megoldják a világ minden problémáját :)))
@disqus_kjdYeVteTQ:disqus
A köműveskanalat leraktad már, buta goj ?
A Kurucinfo professzorjai, a kitüntetett doktorjai !
A megnem ertett zsenik a kurucinfon … :))
Lerakjak a malteroskanalat, es megoldjak a vilag minden problemajat :)))
@disqus_kjdyevtetq:disqus
A kömüveskanalat leraktad mar, buta goj ?
Tanulj !
Van mit.
Izraelnek nem lehet, a szovjet oroszoknak lehet … ugye ? oroszoknak mindent lehet
Izrael már nagyon régen űzi ezt a sportot.
A szovjetek es az oroszok meg szabadon csinalhatnak amit akarnak … Afganisztan: KO, bukas, Sziria: KO, bukas …
Az USA is elmenekült Afganisztánból …
De az orosz narrativa szerint Oroszorszag mindenkit elvert, soha nem veszitettek es mindig gyöztek, nem igaz ?
A Szovjetunió összeomlása megvolt ?
Akkor Orban miatt minden magyar celpont ? Likvidalni fogjak öket ?
A kormány filoszemita.
A nép nem.
Ezt mindenütt tudják !
Nem, a nep mindig aldozat, es nem tudjak. Tudod, a robbantasok ota minden magyar celpont … tudod mit jelent ez ?
Nem vettem észre nemzetközi fórumokon.
A Hezbollah nem terrorszervezet, Izrael viszont igen.
"több független oknyomozó lap, köztük a magyar VSquare"
Innentől kezdve már gurulok a röhögéstől 🤣😂🤣
USAid és Soros pénzeken finanszírozott, nyugati titkosszolgálati propaganda gépezet!
Független. Oknyomozó. Magyar…
😆😆
úgy látszik a W P cikkének gyors megosztása mögött meghúzódik, h a Mazsihisz múlt héten kapott cc 13,5 MdFt-ot…..kellene egy bőrönd ide is, a Mazsihiszt a W P hír hidegen hagyja
Magyarországot belekeverik a robbanós csipogókba, és Magyarország a szemétláda. Minden ország megpróbálna kimosakodni belőle. Irán amúgy nem egyenló a Hezbollahhal.
Ha egyszer egy beavatkozás a választásokba beindul…………………..
Mindenesetre, ha nem a Peti nyeri a választásokba, a magyar titkosszolgálatoknak ki kell derítenie mely titkosszolgálatok vo9ltak benne a lehallgatásokba, és megfelelő módon eljárnia.
Titkosszolgálatok a megbízójuk érdekében dolgoznak. Nem irgalmasnővérek. Amikor kiszivárogtatnak valamit, annak NEM célja az igazság feltárása, nem célja a közvélemény tájékoztatása. Egy célja van: a befolyásolás. MINDEN titkosszolgálati szivárogtatás célja a befolyásolás!
Senki sem tudja ellenőrizni, hogy amit közölnek, abból mennyi valós, mennyi a hamis, mi van elhallgatva, milyen más tényezők vannak még, stb.
Amikor szivárogtatás van, először mindig azt vizsgálom: mire akarnak befolyásolni? Mit akarnak "üzenni" ezzel? Minden más infó csak ennek a keretében értelmezendő!