Trump szerint az Iránban fogva tartott amerikai Robert Levinson halott

Donald Trump szerdán közvetve megerősítette, hogy az Iránban fogva tartott amerikai Robert Levinson halott.

Az amerikai elnök az új típusú koronavírussal kapcsolatos sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva tért ki Levinson sorsára.

Trump úgy fogalmazott: „a helyzet nem fest jól, de azt nem fogadom el, hogy halott”. Hozzáfűzte: „nekünk nem mondták, hogy halott, de nagyon sokan azt gondolják, hogy így van”. Elmondta, hogy a kormányzat intenzíven foglalkozott a 13 évvel ezelőtt Iránban eltűnt Levinson ügyével, és tisztában voltak azzal is, hogy már eltűnése előtt rossz egészségi állapotban volt.

Az elnök „nagyszerű úriembernek” nevezte Levinsont, és együttérzését fejezte ki a családnak, amely szerdán nyilatkozatot tett közzé. Ebben azt írták, nemrégiben amerikai tisztségviselőktől értesítést kaptak, amelyből azt a következtetést vonták le, hogy Levinson meghalt az iráni fogságában. „Nem tudjuk, hol és hogyan hunyt el, csak azt, hogy még a Covid-19 járványa előtt” – olvasható a család közleményében.

Az 1949-ben született Robert Levinson a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kábítószer-ellenes részlegének munkatársa volt, de 2007-es eltűnésekor feltételezhetően a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízását teljesítve járt Iránban. Bár azóta valamennyi amerikai kormányzat cáfolta, hogy bármiféle kormányzati megbízásra utazott volna az iszlám köztársaságba, a család kitartott amellett, hogy a férfit a CIA küldte Iránba.

A CIA később 2,5 millió dolláros életjáradékot fizetett Levinson családjának azért, hogy ne indítsanak pert az ügynökség ellen. Szakemberek szerint egy bírósági eljárás során valószínűleg napvilágra kerülhettek volna Levinson esetleges küldetésének részletei is.

Trump elnök bejelentésére válaszul egy iráni szóvivő a Twitteren csütörtökön azt írta, hogy Teherán nem tud Robert Levinson, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori ügynökének hollétéről.

„Irán mindig is azt mondta, hogy tisztségviselői nem tudnak semmit Levinson hollétéről, és nincs iráni fogságban”

– mutatott rá Alireza Mírjuszefi, az iszlám köztársaság ENSZ-missziójának egyik szóvivője. „Ez nem változott.”

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az előző héten felszólította Iránt, hogy azonnali hatállyal bocsássa szabadon az ott fogva tartott amerikai állampolgárokat. A tárcavezető humanitárius okokra hivatkozva kérte Morad Tahbaz, Baguer Namazi és Siamak Namazi elengedését, és egyben azt is, hogy a teheráni kormány működjön együtt Washingtonnal annak érdekében, hogy Robert Levinson visszatérhessen az Egyesült Államokba.

Irán múlt héten az új típusú koronavírus-járvány miatt szabadon bocsátotta Michael White amerikai foglyot, akit 13 év börtönre ítéltek, mert állítólag káromolta az ország legfőbb vallási vezetőjét, Ali Hameneit, valamint magánjellegű fotókat tett közzé közösségi portálokon. White azonban nem hagyhatta el Iránt, jelenleg is az Egyesült Államok érdekképviseletét ellátó teheráni svájci nagykövetségen tartózkodik.

Iráni újságírónő üzenete: ne dőljetek be az iráni propagandának!

Alinejad szerint a nyugati média nem szólaltatta meg Szulejmáni kritikusait, helyette az iszlamista rezsim üzeneteit ismételgette.