Yishai Fleisher, Hebron zsidóságának szóvivője nemrég két német fiatallal ült le beszélgetni. Beszámolójában a Jewish News Syndicate oldalán elmagyarázta, mely pontok terelik félre az európai gondolkodásmódot, ha Izraelről van szó.
„Úgy tűnt, hogy a fiatal európaiak és én két különböző nyelvet beszélünk” — így összegezte tapasztalatait Yishai Fleisher, rádiós, a hebroni zsidóság szóvivője, akit nemrég két német újságíró keresett fel izraeli irodájában, hogy az arab-izraeli konfliktusról és a zsidó telepesekről szerezzenek ismereteket.
A beszélgetés során különböző formákban, de mindig ugyanaz a kérdés merült fel: „Miért vagytok itt valójában? Miért fontos nektek Hebron? Miért laktok egy olyan veszélyes részen, ahol senki nem akar titeket látni?”
A hebroni sajtóreferens írásában elmeséli, milyen válaszokat adott ezután. „Elmondtam, hogy Hebron a zsidó identitás kulcsa, mert a városban történt a zsidó emberek első területvásárlása Izrael földjén. Beszéltem a zsidó nemzet megalapítóinak, azaz a patriarchák sírjának különleges jelentőségéről, és az ősidők óta tartó, megszakítás nélküli zsidó jelenlétről.
A klasszikus válaszokon végigmentem. Ugyanakkor világossá vált, hogy a német vendégeim egyszerűen nem értik, miről beszélek”.
Ezután Fleisher „stratégiát váltott” és három tartóoszlopot vett sorra, melynek részleteiről a Jewish News Syndicate oldalán is összefoglalót írt. Szerinte ugyanis három pilléren áll az izraeli álláspont: a bibliai történelmen, a nacionalizmuson és a Holokauszt emlékén.
A Biblia halott
Izrael megértéséhez szükség van bibliaismeretre. A könyvre tekinthetünk egy vallásos szövegként vagy történelmi írásként — esetleg mindkettőként –, de akárhogy is legyen, a Biblia ismerteti a zsidóság és Izrael földje közötti mélyreható és természetes kapcsolatot.
A Bibliát ismerők számára „Hebron” neve felidézi Ábrahám vásárlását, Jákób eltemetését, Dávid király első fővárosát, és így tovább. Izrael első miniszterelnöke, David Ben-Gurion ugyan nem volt vallásos hívő, a Biblia mégis fundamentális dokumentumot jelentett számára, és a cionizmus részére is.
„Ezzel szemben sok európainak a Biblia nem jelent semmit. Nem ismerik, és nem is tartják jelentősnek. A fiatal német újságíró barátaimnak a Bibliából idézni olyan volt, mintha egy középkori könyv varázsigéit olvasnám fel”
— írta a szerző, aki szerint a mai „poszt-hívő” Európára jellemző statisztikák is lesújtó eredményeket mutatnak.
1917-ben a brit Arthur Balfour, a híres Balfour-nyilatkozat szerzője is elszánt hívő és bibliaszerető ember volt. Erőfeszítései mélyen bibliaismeretében gyökereztek, de a mai Európában a Biblia halott, és ezzel az Izrael-barát érvelés egyik nagy pillére is azzá vált.
A nacionalizmus halott
A zsidó állam második pillére a nacionalizmus. Izrael egy nacionalista törekvés — egy ősi földön élő, ősi nyelvet beszélő etnikai nép, ami külön fizetőeszközzel üzletel és egyedi naptára van. A modern Izrael újjászületése összefüggésben állt az első világháború utáni birodalom-ellenes mozgalommal, ami az „önrendelkezésre” alapult, és ami alapján az etnikai népek harcoltak a jogukért, hogy szülőföldjükön független államot alapíthassanak.
„Miközben Európa száz évvel ezelőtt a nacionalizmus bástyája volt, ezt az ideológiát mára leváltotta a mai határok nélküli, közös valutát használó páneurópai elképzelés”
— fogalmaz Fleisher, aki hozzáteszi: a „nacionalizmus” szó ma sokakban a nemzetiszocialistákhoz, nácikhoz kötődő asszociációkat idézi fel. Ezért van az, hogy, amikor valaki fiatal európaiak számára azt mondja, hogy Izraelnek a nacionalizmus okán jogai vannak, akkor ők közben azt hallják, hogy Izrael a fasizmus alapján áll a jogokhoz.
Mi több, a nacionalizmushoz kötődik a családkép is. A család valójában egy mikro-nacionalizmus, és ha meg akarjuk érteni Izraelt, akkor azt is meg kell értenünk, hogy a zsidók fejében milyen fontossággal bír a család. A családépítés egy mélyen gyökerező érték a zsidó államban, ami mindenkiben él — a szekulárisoktól kezdve az ultra-ortodoxokig.
Ezzel szemben Fleisher szerint a mai Európában hírhedten „poszt-családi” és „poszt-gyerek” nézőponttal bír, és amikor valaki a család, törzs vagy nemzet védelmezőjeként beszél a zsidó államról egy európai fiatalnak, akkor visszafejlődésekről szóló asszociációk zajlanak le benne.
A nacionalizmus eszméjének európai halálával egy másik Izrael-barát érvelési pont veszett el.
A Holokauszt halott
Izrael létezésének harmadik pillére a Holokauszt, pontosabban a száműzetésben élő zsidóság korszakokon átívelő elnyomása, ami a Holokauszthoz vezetett. Izrael megértéséhez emlékeznünk kell arra, hogy a zsidó állam a „hatmillió” árnyékában és a „Soha többé!” tudatában született — és ebben rejlik Izrael igénye az erős hadseregre, valamint az önvédelemre is.
„Ugyanakkor a fiatal európaiak már úgy születtek, hogy Izrael egy erős állam — ráadásul egy erős katonai hatalom –, és nem éppenséggel egy áldozat. Továbbá innen-onnan azt is hallották, hogy Izrael egy gyarmatosító agresszor, a gyenge és ártatlan palesztinokkal szemben.
Számukra Izrael egy bunkó Góliát, így Izrael vágya az önvédelemre süket európai fülekre talál
— véli a szerző, aki szerint vannak, akik azáltal próbálják meg a Holokauszt borzalmait lekicsinyíteni, hogy Izraelt elnyomónak állítják be. „A zsidók nem jobbak nálunk, és mi nem vagyunk rosszabbak náluk” — vélik sokan, így Izrael számára még egy tartóoszlop halottá vált az európaiakban.
Alapértékek ütköznek
Szintén fontos látni, hogy Európa alatt nemcsak Európát értjük. Fleisher szerint ugyanis egy olyan gondolkodásmódról van szó, ami megtalálható a The New York Times hasábjain, vagy épp több amerikai kampuszon is.
Izrael ellenségei arra igyekeznek, hogy kihasználják és felemeljék ezt az európai gondolkodásmódot — azáltal, hogy Izrael pilléreit továbbra is aláássák. Azt tanítják — főleg a fiatal európaiak számára –, hogy Izrael az álláspontját nem alapozhatja egy ősi könyvre, a nacionalizmus nem más, mint gyarmatosítás, és a Holokausztra vonatkozó állítások többsége túlzás.
Lehetséges egyáltalán párbeszéd?
Sok izraeli felismert néhányat ezek közül, és elkezdett törekedni arra, hogy megteremtsen egy nyelvet, amely leküzdheti az akadályokat. Így lett Izrael a „startup nemzet”, a „Közel-Kelet meleg fővárosa” vagy a „bikinibe öltözött éjszakai élet célállomása”. De ezek sem érték el a céljukat.
„Sajnos az intellektuális szakadékok a mai Európa és Izrael között áthidalhatatlanok — és nincs is sok minden, amivel ez ellen tenni lehetne”
— összegzi a JNS.org szerzője, aki szerint ma ugyan Európában baloldali szelek fújnak, azok valószínűleg jobbra is fordulhatnak a jövőben. Ennek a változásnak az előképeként tekinthetünk akár a Brexitre vagy a Kelet-Európában újjászülető nacionalizmusra is.
Európa jelenlegi szeszélyeitől eltérően Izrael nacionalizmusa, a bibliai örökség és az önvédelemre való igény ősrégi igazságok, melyek a mai intellektuális hányattatások fölé fognak kerekedni.
„Erről beszéltem a fiatal német újságíró vendégeimnek is. Hogy tetszett-e nekik? Nem igazán. De legalább egy egyenes választ hallottak, és többé nem lepődnek meg azon, hogy miért nem értik, hogy a zsidók harcolnak azért, hogy Júdeában éljenek” — zárta mondanivalóját Fleisher.