Az Örökkévaló szereti Naftali Bennettet, de ő nem tud élni a lehetőséggel

A jobboldali politikusnak mindenekelőtt arra lesz szüksége, hogy a választási küszöb átlépését biztosító hihető stratégiával álljon elő a következő két hétben.

Az izraeli médiában zajló kormányválasztó sorozat harmadik évadjának márciusi epizódját megelőző kampány kísérő háttere, hasonlóan a korábbi két alkalomhoz, a többé-kevésbé valós tartalmakon alapuló folyamatos kiszivárogtatásokon alapul.

Az elmúlt hónapok során nagy érdeklődéssel kísért megszellőztetett ügyek eleinte hetekig le tudták kötni a szavazók figyelmét, életképességi idejük mostanára azonban jóval lecsökkent.

A tavalyi áprilisi választások előtt még újdonságként szolgált az akkor még teljesen kezdőként politikai pályára lépő volt vezérkari főnök, Beni Ganz mobiltelefonjának még hónapokkal a választások előtti állítólagos iráni meghackelése. A Sabak (a titkosszolgálat – a szerk.) Ganznál tett látogatásáról szóló információ megszellőztetésén a média természetesen kapva kapott.

Az állítólagos ügy sejtelmes belbiztonsági háttere akkor még hetekig képes volt lázban tartani a médiát és a közönséget. “Ganz bénázása” a választásokig téma volt, mivel a miniszterelnök áprilisi kampányának központi témájaként folyamatosan napirendre került, annak ellenére, hogy a Sabak nem csinált akkora ügyet a már régen leszerelt, civilként éldegélő Ganz nemzetbiztonsági adatokat biztosan nem tartalmazó telefonjának adatlopásából.

Jót tett Trump terve az izraeli jobboldalnak

A Likud, hátrányából jelentősen faragva, ugyanúgy 57 mandátummal bír, mint Beni Ganz pártja az arab jelöltekkel közösen.

Az ügy akkor vált némileg érdekesebbé, amikor az iráni illetékes szerv kijelentette, hogy ez esetben ők csak a kereslet másodlagos szereplői, a kínálattal élő tettes oroszokkal szemben.

A következő nagy hullámot a szeptemberi választásokra időzítették, és a miniszterelnök elleni vádirat részleteinek szintén fő műsoridőben való megszellőztetése volt. A novemberi vádemelés bejelentésére azonban a kiszivárogtatott részletek jelentősége már jóval kikopott, ha egyáltalán volt ilyen, ugyanis a vádemelés és a tárgyalás a közvélemény szerint a bíróság dolga.

Öt héttel a márciusi választások előtt a nagy dobás a béketerv felfedése volt a Fehér Házban, Donald Trump és Benjamin Netanjahu részvételével. A sokat emlegetett és még inkább halogatott “évszázad terve” sok újdonsággal nem szolgált, mivel a Jared Kushner által kidolgozott javaslat – részletekben adagolva – korábban már kiszivárgott a médiában. Az ünnepélyes bejelentést követő nemzeti eufória után aztán rövid időn belül lenyugodtak a kedélyek. A béketerv felfedésének a választásokra gyakorolt hatása tulajdonképpen elhanyagolható.

Jelenleg, három héttel a választások előtt, úgy tűnik, nincs új a nap alatt. A várakozásoknak megfelelően a pártok az utolsó napokra időzítik a kampány beindítását teljes fokozaton, ami nagy meglepetésekkel már nem nagyon fog szolgálni, de a lényeg, mint mindig, most is a kis részletekben van elrejtve.

Két egymást követő választás után az izraeliek úgy tűnik, véglegesen eldöntötték, kire fognak szavazni, nem mellesleg kitartanak választásuk mellett.

Az egyesített Munkapárt-Merec baloldali szövetség nagyjából 10 mandátumra, a többségében arab törvényhozók alkotta Egyesült Lista 13-14 mandátumra számít. A királycsináló Avigdor Liberman (Jiszráel Beitenu) változatlanul 8 mandátumon áll, Beni Ganz centrista Kék-Fehér pártja tartja a stabil 1-2 székes előnyét a Likuddal szemben.

Kiszivárgott a Likudtól a teljes választói adatbázis

Óriási a botrány, miután egy programhiba miatt elérhetővé vált az összes izraeli választó személyes adata, plusz amit a Likud-aktivisták melléjük írtak.

A jobboldali blokkban túl sok választás a mandátumszerzésre nem maradt, így a miniszterelnök által vezetett kampány szlogenje nem véletlenül a választások után az annektálást befejező „nagy-Likudot”, és nem az egységes jobboldali blokkot helyezi előtérbe.

Márpedig a „nagy-Likud” győzelmének útjában jelenleg a Naftali Bennett által vezetett Jamina jobboldali szövetség áll.

Néhány nappal ezelőtt egyébként, mint arról beszámoltunk, a Likud állítólagos szoftverhibája miatt mintegy 6,6 millió potenciális izraeli szavazó minden személyes adata bárki számára elérhetővé vált.

A Bennettel szembeni, előre borítékolható fellépés első szikrája akkor pattant ki, amikor Netanjahu a napokban egy kampányrendezvényen kijelentette, hogy nem szakmai, hanem politikai megfontolásból nevezte ki ősszel Bennettet megbízott védelmi miniszternek, így megakadályozva, hogy ne csatlakozzon Ganz blokkjához a kormányalakítási folyamat alatt.

Bennett különutassága nagyjából akkor kezdődött, amikor oktatási és diaszpóra-ügyi miniszterként biztonsági kabinettagságát felelősségteljesebb pozícióra akarta váltani, és a telepesek – és főleg a területek annektálásának – régi támogatójaként határozott igényekkel lépett fel, miután elődje, Avigdor Liberman két évvel ezelőtt novemberben lemondott.

Bennett akkor kész tények elé akarta állítani a miniszterelnököt, mondván, kilép a Libermanék kiválása miatt amúgy is ingataggá vált kormányból, amennyiben nem kapja meg a megüresedett védelmi miniszteri posztot.

A nagy bejelentés és a szakadás azonban elmaradt, a védelmi miniszteri poszt maradt a kormányfőnél, Bennett pedig homályos ígéreteket kapott. A kormány szétesése amúgy is csak idő kérdése volt, de az időzítés nem Bennettre lett bízva, aki látszólag visszalépett, de elérkezettnek látta az időt a cselekvésre.

Naftali Bennett. Fotó: The Times of Israel

A félig amerikai családból származó Bennett kijárta a haifai jesivát, majd a katonai szolgálat után a tengerentúlon alapított sikeres szoftvercéget. A cég akvizíciója után immár multimilliomosként hazatérve, lemondott amerikai állampolgárságáról csak azért, hogy életét családjának és a politikának szentelhesse. Részt vett a második libanoni háborúban, majd a Likudban próbált szerencsét.

A magát modern-ortodox vallásúnak valló Bennett politikai filozófiájának lényege a telepesek és a területek Izraelhez való csatolása, valamint a cionista-vallásos és szekuláris fiatalok közötti párbeszéd elmozdítása.

Tíz évvel ezelőtt alapította meg azóta is elválaszthatatlan politikai társával, Ajelet Sakeddel a “Jiszraelim” százezres mozgalmat, nem sokkal később pedig, kilépve a Likudból, kiugró szavazati többséggel átvette a nemzeti vallásos elveken alapuló Zsidó Otthon vezetését. Az elmúlt években rövid ideig volt gazdasági, vallás- és diaszpóraügyi miniszter, majd a 2015-ös választások után magának oktatási, Sakednek pedig igazságügyi miniszteri pozíciót harcolt ki a koalíciós alkudozások során.

Az ominózus áprilisi választások előtt azonban Sakeddel együtt váratlanul cserben hagyta a Zsidó Otthont, és Új Jobb néven pártot alapított, amelynek régi-új célja a korábbi vallásos cionista-szekuláris fiatalok közötti párbeszéd új alapokra való helyezése.

Márpedig nehezebb feladatot, mint a vallásos telepesek és a cionista szekuláris szavazók közös platformon való egyesítését nehéz találni Izraelben, főleg, ha minden idők legtaktikusabb és legtapasztaltabb ellenfelével, Benjamin Netanjahuval találja magát szemben valaki.

A horgolt kék kipás Bennett és a szekuláris Saked párosának, nagy reményeket táplálva, a közvelemény-kutatások eleinte 10-12 mandátumot jósoltak, míg a cserbenhagyott Rafi Peretz vezette Zsidó Otthon a kiesés szélére sodródott.

Netanjahu és Bennett célzott likvidálásokkal fenyegeti a Hamászt

A miniszterelnök szerint a terrorcsoport vezetőinek fel kéne frissíteniük az Iszlám Dzsihád parancsnok meggyilkolásával kapcsolatos emlékeiket.

A közvélemény-kutatások adatai azonban a pillanatnyi hangulatot tükrözik és nem számolnak a miniszterelnök erejével és politikai stratégiájával, amely szerint a végsőkig hagyja “nyerni” az ellenfelet, és az utolsó száz méteren, amikor senki sem számít rá, gyújtja be a rakétákat. Végül a miniszterelnök kérésére összebútorozott Ocma Jehudit és Zsidó Otthon páros átverekedte magát a bejutási küszöbön, az Új Jobb pedig kiesett.

Naftali Bennett azonban nyilvánvalóan kedves az Örökkévaló számára, ezért mindig kap egy extra esélyt, amit aztán rendre nem tud kihasználni.

Az áprilisi sikertelen kormányalakítás után Bennett újra szerencsét próbálhatott, igaz a Knesszet feloszlatása után a miniszterelnök első dolga volt a Bennett-Saked páros menesztése az ideiglenes kormányból. Tanulva az áprilisi bukásból, Bennett új stratégiával állt elő, lemondott minden vezetői igényéről, és az akkori felemérések szerint népszerű Sakedet tolta maga előtt.

Végül a nemzeti-vallásos vezetők rosszallása ellenére, egy nő vezetésével összeállt a jobboldali technikai blokk, amely ugyan bejutott a Kneszetbe, de a választások után rögtön szét is esett. Bennett pedig, mivel korábban megtartotta magának a Sakeddel közösen alapított párt vezetői pozícióját, tettre készen ismét átvette a vezetést, és az őszi újabb sikertelen kormányalakítást saját javára fordítva, végül megkapta a védelmi miniszteri tárcát – igaz csak az ügyvezető kormány megbízott minisztereként, és erősen korlátozott hatalommal.

A márciusi választást megelőző listazárás előtt Bennett céltudatosan  szembeszállt a miniszterelnökkel, aki zárt ajtók mögött azzal fenyegette, hogy kirúgja, amennyiben nem áll össze az egységes jobboldali blokk, vagyis az Új Jobb, a Zsidó Otthon és a radikális jobboldali Ocma Jehudit. Bennett azonban tizenkilencre húzott lapot, romba döntve az egész Zsidó Otthont, átcsábította először Bezalel Szmotricsot, majd a párt vezetőjét, Rafi Peretzet. Itamar Ben Gvirt, az Ocma vezetőjét pedig ideológiai okokra hivatkozva kizárta a szövetségből.

Bennett nem járul hozzá, hogy az izraeli támogatásokból terroristákat finanszírozzanak

Többmilliós összeg visszatartásával a zsidó állam védelmi minisztere megtette első hivatalos lépését az Izrael-ellenes terroristák „jutalompénzének” kiiktatásában.

Az “évszazad béketervének” választások  előtti bejelentése a védelmi miniszter Bennett számára nem várt lehetőséget jelentett, amivel immár sorozatosan úgy tűnik, nem tudott mit kezdeni.

A védelmi miniszter szignójával ellátott annektálások helyett Bennettnek a biztonsági erők elleni késeléssel, gázolással, lövöldözéssel kellett szembesülnie, megtűzdelve napi egy-két rakétával és aknavető gránáttal, amivel szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni. Igaz, rövid védelmi minisztersége alatt eddig sem tudott.

Hiába engedi át szorgalmasan a katari pénzeket, hiába lövi szét a hadsereg minden egyes rakéta után a Hamász valamelyik üres raktárát, Bennett nem tud szót érteni a Molotov-koktélt vagy bombát szállító léggömböket naponta előszeretettel küldő terrorszervezettel, mert a Hamásszal csak a miniszterelnök tud(na) szót érteni.

Főnöke, Benjamin Netanjahu kommentár nélkül elnézte Bennett „bénázását”, legalábbis eddig, most viszont úgy tűnik, lassanként kiszivárogtatott apró részletekkel minden felelősséget Bennettre hárít. A déli lakosok elégedetlensége miatt végül a miniszterelnök személyesen szólalt fel és fenyegette meg a gázai enklávét uraló Hamászt, kilátásba helyezve a megtorlást még a választások előtt.

A szakmai kompetenciáját megkérdőjelező kiszivárogtatás után, a választási kampány mindent eldöntő szakaszában a folyamatos rakéta- és terrorléggömbök sújtotta déli szavazók és a kiábrándult telepesek kritikáját kezelni nem tudó védelmi miniszter végül csak annyit tudott megígérni, hogy

nem áll szándékában csatlakozni Ganzhoz, és a márciusi választások után kizárólag Netanjahu kormányával fog koalíciót kötni, amely annektálni fogja a területeket.

Naftali Bennettnek mindenekelőtt azonban arra lesz szüksége, hogy a választási küszöb átlépését biztosító hihető stratégiával álljon elő a következő két hétben.

Komoly helyezkedés történt az izraeli jobboldalon

Egyesült három nacionalista-jobboldali párt, magára hagyva a negyediket. Benjamin Netanjahu örül, Beni Gantz a rasszizmus térnyerését kárhoztatja.