Halálos exodus, avagy tengeri úton Palesztinába

A főként bérelt hajókkal végrehajtott titkos alija a holokauszttól megmentett zsidók számát tekintve nem volt túl sikeres. De a megszerzett tapasztalat sokat segített a cionistáknak a brit tengeri blokád kijátszásában 1945 és 1948 között.

Izrael függetlenségének kikiáltása előtt mintegy százezer menekült érkezett, főként tengeri úton Palesztina, az akkori brit mandátum területére. Az angolok, engedve az arabok nyomásának, nem adtak engedélyt a beutazásra, és minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeztek gátolni az illegális bevándorlást.

A brit flotta a menekülő zsidókat szállító 120 hajó felét feltartóztatta, utasaikat előbb Mauritiusra, majd 1945 után Ciprusra szállították, és ott internálták. A leghíresebb hajó az 1947 július 18-án érkezett, 4515 európai emigránst szállító Exodus nevű hajó volt. Utasainak sorsáról Leon Uris híres regényt írt, amit azután meg is filmesítettek.

A „tengeri aliját” a második világháború alatt, a holokauszt idején különösen megnehezítette, hogy a semleges Törökország, mely saját zsidó állampolgárait megvédte, „blokád alá vette”, zsidó menekültekkel teli hajókat. Nem engedte kikötni őket, tétlenül szemlélte elsüllyedésüket, százak, köztük nagyszámú zsidó gyermek halálát.

A kemalista politikai elit, mindenekelőtt Inönü elnök ellentmondásos viszonyult az európai, mindenekelőtt a balkáni „zsidókérdéshez”. Törökország 1933 és 1938 között jelentős számban fogadott be Németországból menekült zsidó értelmiségieket, mindenekelőtt professzorokat és tudományos kutatókat, akikre nagy szüksége volt egyetemi képzése újjászervezéséhez.

Miért segített egy izraeli az emigráns Horthynak vízumot szerezni ?

110 éve született Reuven Hecht, az izraeli politikus, aki a Horthy-család barátja lett. Veszprémy László Bernát írása.

Ez a „szelektív” menedék akkor nagy jelentőségű volt, mert ekkoriban az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia nemcsak korlátozta a zsidó bevándorlást, de még a legkiválóbb zsidó értelmiségiek alkalmazása elől is elzárkózott. Viszont 1938 augusztus 28-án a Török Köztársaság kormánya titkos rendeletet adott ki, mely megtiltotta a beutazást „a hazájukban korlátozásoknak alávetett külföldi zsidóknak, függetlenül jelenlegi vallásuktól”.

Ez év novemberében Chaim Weizmann, a Cionista Világszövetség elnöke hiába próbálta meg rábeszélni a törököket arra, hogy adják fel a zsidó bevándorlást korlátozó politikájukat, pedig fogadta őt Inönü köztársasági elnök is. Weizmann felajánlotta, „hogy meghatározatlan ideig aranyban félmillió fontot utal át évente Törökországnak, ha befogadnak Hitler elől menekülő kétszázezer európai zsidót.

A miniszterek elutasították az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy ennyi zsidó betelepítése szétzilálná a társadalom szerkezetét, és csak fokozná a már amúgy is terjedő antiszemitizmust”.

Ilyen körülmények között, bár a vészkorszakban a jóérzésű török diplomaták Európa-szerte, elsősorban Vichy Franciaországában nagyon sokat tettek a zsidók, főként a török állampolgárok, de az egykor állampolgársággal rendelkezők mentése érdekében is, az ankarai kormány a területi vizeire érkezett, zsidó menekültekkel teli hajókat „blokád alá vette”.

Könyörtelenül elutasító álláspontját nemcsak a náci Németország, de Nagy-Britannia is támogatta, ugyanis az angolok elejét akarták venni a Palesztinába történő tömeges zsidó bevándorlásnak. 1939-től 1942 február végéig 15 hajó haladt át török felségvizeken, több mint 12 ezer zsidó menekülttel Palesztina irányába.

Titkos világra nyitnak ablakot az eperjesi születésű izraeli kém felvételei

Sara Eyal 1940-ben Palesztinába menekült a holokauszt elől, majd rövidesen a Moszad legszorgalmasabb fotográfusa lett.

A hajók többnyire a romániai vagy bulgáriai kikötőkből indultak útnak. Oda gyakran a Dunán, folyami hajókon érkeztek, melyek Bécsből vagy Pozsonyból indultak, és Magyarországon is áthaladtak. 1939 november 25-én indult Pozsonyból az Uranus nevű hajó, a nácik elől menekülő 1100 zsidóval, akiket a Románia nem engedett át, és végül Jugoszláviában ragadtak, ahol az ország német megszállása után legyilkolták őket.

Szerencsésebb sorsa volt az 1940 május 18-án Pozsonyból indult Pencho nevű olasz gőzős 514 utasának, akik hajótörést szenvedtek, de végül 1943-ban Dél-Olaszországban a szövetségesek felszabadították őket.

A danzigi (gdanski), prágai és bécsi menekülteket szállító Atlantic és Pacific Tulceaból hajózott ki 1940 október elsején, s néhány nap múlva a Milos is követte őket. A török kormány 1940 szeptemberében még megengedte, hogy az isztambuli zsidó közösség adományait, elsősorban élelmiszereket felvigyék az Atlanticra, amely a legrosszabb állapotban volt, és ahol a túlzsúfoltság miatt szörnyű állapotok uralkodtak.

Végül a hajók eljutottak Haifáig, de ott az angolok nem engedték partra szállni az utasokat, hanem Mauritiusra deportálták őket.

Az 1940-ben felrobbantott Patria

Az Atlantic utasait a nyílt tengeren egy másik hajóra, a Patriára szállították át, ahol robbanás történt. Ezért a Hagana, az illegális zsidó földalatti hadsereg volt a felelős, mely meg akarta akadályozni, hogy ez a hajót is Mauritiusra irányítsák.

De a robbanás túl erősre sikerült, és a Patria tizenöt perc alatt elsüllyedt, és 267 menekült zsidó a tengerbe fulladt.

Az életben maradottaknak végül Winston Churchill megengedte, hogy partra szálljanak, és Palesztinában maradjanak. Egy hónappal később, december 12-én a Márvány tengeren süllyedt el a Salvador nevű hajó, mert a viharban nem engedték kikötni, és több 223-an haltak meg, közöttük 66 gyerek. Ennek ellenére további, rossz állapotú hajók indultak útnak, elsősorban a romániai Konstanca kikötőjéből, tele menekülttel, jórészt román zsidóval.

A legszörnyűbb katasztrófa a Struma nevű román hajót érte 1942 februárjában. A túlzsúfolt, ócska hajót, melyről szinte senkit sem engedtek partra szállni, az utasok könyörgése, majd ellenállása ellenére a törökök visszavontatták a Fekete tengerre, majd a sorsára hagyták.

Február 24-én hatalmas robbanás rázta meg a hajót, melyet valószínűleg egy szovjet tengeralattjáróból kilőtt torpedó okozott. 768-an vesztek a tengerbe, közöttük 111 gyermek. Ezután egészen 1944-ig nem haladt át újabb menekülteket szállító hajó a török vizeken.

De a tengeri út Palesztinába még ekkor is életveszélyes volt. Az 1944 augusztus ötödikén Konstancából elindult Bulbul, Mefküre és Morino nevű hajókat, melyek összesen mintegy ezer menekültet szállítottak, a Fekete-tengeren megtámadta egy szovjet tengeralattjáró. Torpedóval elsüllyesztette a Mefkürét, a túlélőket pedig géppuskatűz alá vette. A több mint háromszáz utasból csak a személyzet és öt utas menekült meg, akiket a Bulbul mentett ki és vitt Isztanbulba.

A főként bérelt hajókkal végrehajtott titkos alija (Aliyah Bet) a holokauszttól megmentett zsidók számát tekintve nem volt túl sikeres. De a megszerzett tapasztalat sokat segített a cionistáknak a brit tengeri blokád kijátszásában 1945 és 1948 között. A vízbe fúlt zsidó menekültek megtalált maradványait a Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen temették el.

Eichmann titkos látogatása Palesztinába

Évtizedekkel azelőtt, hogy Izraelbe csempészték, ahol a bíróság elítélte, a hírhedt tömeggyilkos újságírónak álcázva egyszer már járt a Palesztin Mandátum területén.