Miért segített egy izraeli az emigráns Horthynak vízumot szerezni ?

1945-ben különös vendég látogatta meg a németországi emigrációban lévő Horthy Miklóst: Reuven Hecht barátságosan közelített a családhoz, és később izraeli politikusként megpróbált segíteni Horthyéknak vízumot szerezni Svájcba. Miért barátkozott a volt kormányzóval egy izraeli közszereplő, és vajon rejtenek-e új információkat Horthyról az éppen 110 éve született Hecht izraeli hagyatékának dokumentumai?

Reuven Hecht 1909. augusztus 15-én született Antwerpenben kereskedő ortodox zsidó famíliában. A Hecht-család rövidesen Svájcba költözött, ahol a jobboldali cionista (revizionista) mozgalom hívévé vált: 1933-ban dolgozott a mozgalom alapító atyjával, Ze’év Zsabotyinszkijjel, az államalapítást követően pedig izraeli vállalkozó és jobboldali politikus lett. Nevét ma múzeum és park viseli a zsidó államban.

Idáig Hecht pályafutása nem is nagyon tér el más jobboldali cionista aktivisták életétől, ám a politikusnak kisebbfajta kultusza van a hazai szélsőjobboldalon:

zugportálok rendszeresen Horthy Miklós „zsidó támogatójaként” emlegetik, egyfajta bizonyítékként a holokausztban felelős kormányzó állítólagos filoszemita pedigréjére.[1]

Hechtet, mint a kormányzót támogató, „hálás” zsidót nem titkoltan apologetikus éllel idézi emlékirataiban a kormányzó menye, Edelsheim-Gyulai Ilona: mint írta, Hecht azért látogatta meg őket Németországban, hogy „megköszönje a kormányzónak, amit a zsidókért tett, mert — amint mondta — tudja, hogy apósom támogatta a tervet, és tárgyalt a magyarországi zsidók Izraelbe való kivándoroltatásáról. Azt is tudja, hogy nem a kormányzón múlott, hogy ez a terv meghiúsult”.[2]

Az alábbiakban izraeli levéltári iratok tükrében próbálunk fényt deríteni Hecht Horthyval való kapcsolatára, motivációira, melyek a volt kormányzóval való kapcsolattartásra ösztökélhették, illetve arra a kérdésre, valójában mit is gondolt Horthyról az izraeli politikus.

A második világháborús német hadifogságot követően a Horthy-család a bajorországi Weilheim in Oberbayernben élt, itt találkoztak először Hechttel valamikor 1945-ben. A két felet Hecht visszaemlékezése szerint Sam E. Woods, az Egyesült Államok müncheni konzulja ismertette össze, és több alkalommal találkoztak 1948-ig. Egy 1983-ban adott interjúja szerint a találkozóval kapcsolatban „a zsidó állam felállítását és Jeruzsálem fővárossá tételét tartottam szem előtt”.[3]

A Horthy-család az emigrációban. Balról jobbra: Edelsheim-Gyulai Ilona, Horthy Miklós, ifj. Horthy István, Purgly Magdolna és Horthy Jenő.

„A Nescafét maga nyújtotta át”

A legfontosabb kérdést, hogy miről is beszélgetett a későbbi izraeli politikus és Magyarország volt kormányzója, sajnos részleteiben nem tudjuk megválaszolni, ám a talány feltárása nem teljesen reménytelen. Hecht ugyanis tárgyalásairól rövid tőmondatokkal írt emlékeztetőket magának, melyek nagyrészt irreleváns információkat és benyomásokat tartalmaznak, ám így is némi fényt derítenek az amúgy sötét képre.

Az egyik ilyen találkozón, melynek helyszíne egy „kastély” Weilheimben – minden bizonnyal a közeli Hirschberg-kastély –, a lista szerint részt vett maga Hecht, továbbá – ha a nevek egymás mellé írásából jelenlétre következtethetünk – más zsidó és későbbi izraeli vezetők, illetve „az admirális, felesége, testvére [Horthy Jenő]”.

Zsidó részről a megadott férfinevek Hechten kívül Arje Altmanként,[4] a revizionista mozgalom vezetőjeként és Cvi Kantorként,[5] a mozgalom titkáraként azonosíthatók.

Amennyiben a lejegyzett tőmondatok sorrendje bármi fajta időrendiségre utal, akkor Horthy már azelőtt szóba hozta a kommunizmust, mielőtt előkerült volna a kávé. Itt azonban szembesülünk Hecht élménycentrikus jegyzetelési módjával: míg azt érdemesnek tartotta feljegyezni, hogy „a Nescafét maga nyújtotta át”, a volt kormányzó szavairól csak annyit írt, hogy „bolsevizmus, stb.” A hangulatra utaló egyéb szavak („kaviár, vodka, zene, beszédek”) után egy „pol.” felsorolás következik, mely valószínűleg a politikai témákra utal. Itt a kevéssé azonosítható „Auerbach” (talán Philip Auerbach, ekkoriban a nácizmus üldözötteinek segítéséért felelős német állami megbízott?[6]), Ohrenstein (minden bizonnyal Binjamin Ohrenstein, a Bajorországi Felszabadított Zsidók Tanácsának vezető tagja[7]), Woods, Juden, Exodus szavak következnek.

A szavak többsége a fentiek tükrében talán kevéssé szorul magyarázatra, ám érdekfeszítő, hogy a listán szerepel az „Exodus” szó. Az Exodus minden bizonnyal az alijázni kívánó holokauszt-túlélőket szállító hajó lehet, melyet 1947. július 11-én a brit hatóságok feltartóztattak Palesztina partjainál, és három utast meg is öltek. Az esetből hatalmas nemzetközi botrány lett, így érdekes lenne tudni, mit gondolt Horthy az incidensről.

Ennél többet azonban nem tudunk meg, viszont amennyiben tényleg a hajóról volt szó, az segít beazonosítani a látogatás időpontját: valószínűleg nem sokkal az esetet követően lehetett olyan friss a botrány, hogy asztali beszédtémává váljon. Ezt alátámasztja, hogy Hecht és Kantor 1947 augusztusában Bajorországban járt.[8] A jegyzetet Hecht szokásos, irreleváns részleteket idéző sorai zárják: „Örültem a beszélgetésnek”, „ha nincs jobb dolga, ugorjon be hozzánk”.[9]

Reuven Hecht (álló sor, jobbról első) és Arje Altman (ülső sar, balról második) egy revizionista cionista konferencián 1948-ban. Fotó: Jabotinsky Institute

Vízumküzdelem a „szegény Horthy-családért”

Edelsheim-Gyulai írt róla emlékirataiban, hogy Hecht megkísérelt svájci vízumot szerezni a család számára, ám ennek részleteit nem osztotta meg. Hecht iratai között szerepel a svájci hatóságokkal folytatott levelezése a Horthy-család ügyében. Az izraeli politikus 1948. június 30-án írt egy bizonyos Rothmundnak, aki a kantoni idegenrendészet feje volt. Levelében a Horthy-család egy éves tartózkodásához kért vízumot „egy svájci üdülőhelyen”. Bár bízott a kedvező elbírálásban, azt is hozzátette, hogy a család „érthető okokból” szeretné előre tudni, vannak-e elvi akadályai az ötletnek. Mint kifejtette,

Horthy csupán tanúként volt jelen Nürnbergben, egyik fiát a németek Mauthausenbe hurcolták,

és a fiú Svájcból valószínűleg Brazíliába távozna. Ezt követően az egy éves tartózkodás tervétől némileg tovább lépve már a menedékjog megadását kérte Horthyék számára: érvelése szerint „az egész családot internálták a nácik”.

Ezek mellett megemlítette, hogy az unokának – ifj. Horthy Istvánnak – jó, svájci demokratikus nevelést akar a család, és hogy Horthy Miklós felesége, Purgly Magdolna súlyos beteg, nem bírja a – svájci időjárástól amúgy nem különösebben eltérő – bajor klímát. A család most már csak nyugalmat akart egy semleges országban, „mivel az admirális, mint a kommunizmus ellensége teljesen nyugalomba akar vonulni”. Hecht a hét végéig kért elvi állásfoglalást a svájci rendőrségtől.[10]

Rothmund másnap felelt is, ám kiemelte, hogy ilyen rövid idő alatt nem tud elvi állásfoglalást adni, és afelől érdeklődött, hogy milyen anyagi helyzetben van a Horthy-család.[11]

Ugyan Hecht erre a kérdésre nem tudott válaszolni, feltételezte, hogy a család életkörülményeiről „illendő módon gondoskodnak”. Mint ismét kiemelte, Horthyék „szerény körülmények között és egyáltalán nem feltűnően akarnak élni, kis lakásban vagy panzióban, egy olyan helyen, ahol a külföldiek üdülni szoktak”, lehetőleg Montreux környékén.[12]

Hecht azonban láthatóan nem akarta a döntést a véletlenre bízni, ezért egy, a magyarországi holokauszt történetéből ismert diplomatához, a zsidómentő – és ekkor már a svájci külügynél dolgozó – Carl Lutzhoz fordult.[13] Hecht először telefonon beszélt vele, majd elküldte neki a Rothmunddal addig váltott levelek másolatait, és megköszönte Lutznak, hogy személyesen foglalkozik az üggyel. „Tudom, hogy önnek ezért nagyon hálás lesz a Horthy-család”.[14] A szívélyes viszonyra további levelek utalnak: Hecht még egyszer arról írt Lutznak, hogy „át kell adnom az egész Horthy-család szívélyes üdvözletét és köszönetét azért, amit értük tett és eztán tenni fog”,[15] illetve a család előtt úgy vélekedett, hogy

Lutz „nagyon kedves, teljes energiáját a kérdésnek szenteli”.[16]

Az izraeli politikus néhány nappal később ifj. Horthy Miklóssal is találkozott, aki útban Brazília felé – ahol korábban magyar nagykövetként dolgozott – sürgette a svájci hatóságoknál a vízumkérelem elintézését.[17] Hecht arra is figyelmeztette ifj. Horthyt, hogy a svájci hatóságok követelhetik egy befogadó ország nyilatkozatát a család fogadásáról, mint a vízum lejártát követő végső úti cél jelét.[18] Erre ifj. Horthy azt felelte, hogy Brazília nem jó ötlet, mert ott csak 3 hónapra adnak vízumot, így elsősorban Portugália kerülhet szóba. Ugyan a portugál követség még nem felelt „szegény családomnak”, de a nyári szabadságok miatt ez még semmi rosszat nem jelent. Ez már előrevetíti a család későbbi sorsát: a Horthy-família portugáliai emigrációba vonult, és ott is halt meg id. Horthy Miklós 1957-ben. Ifj. Miklós levelét meleg sorokkal zárta: „Olyan sokat beszéltünk önről a családban, hogy az ön távolmaradása űrt hagyott hátra maga után”.[19] Hecht néhány nappal korábban köszönte meg az „élvezetes” találkozót, és hozzátette, hogy „ha ír Weilheimbe, üdvözölök mindenkit”.[20]

A svájci hatóságok augusztus végén elutasították Horthyék kérelmét.[21] Hecht nem adta fel az ügyet: tovább érvelt a svájci hatóságok előtt, miszerint Purgly súlyosan beteg, ám nem kezeltetheti magát egyedül, mert „a sokat szenvedett család tagjai nem tudnak egymástól elválni”. Ráadásul „vegyék figyelembe, hogy Horthy volt az első európai államfő, aki teljes erőbedobással a kommunizmus ellen fordult”.[22] Hecht egyébként korábban maga vitte el Purgly orvosi leleteit a svájci hatóságoknak: ezek szerint korábban több súlyos tüdőgyulladáson esett át, állapota nagyon rossz volt.[23] Hecht maga nem értette ifj. Horthy Miklósnak írt utolsó levelében, hogy mi történt: mint mondta, a hatóságok pozitívan reagáltak, és Lutz is optimista volt. Levelében utalt rá, hogy Lutz sem adja fel az ügyet, és „ő maga fog minden fontos helyen szót emelni az érdekükben”. Levele végén arra utalt, hogy most Izraelbe fog távozni, de Lutznál jó kezekben lesz az ügy.[24]

Több nem derül ki az iratokból a Horthy-család és Hecht kapcsolatáról, illetve a svájci vízum ügyéről, de más forrásokból néhány részlet rekonstruálható. Svájci lapok szerint Horthy Miklós családjával 1948 novemberében Zürichbe látogatott, noha nem világos, hogy pontosan milyen célból, és hogy mennyi ideig tartózkodtak ott. Edelsheim-Gyulai utalt rá emlékirataiban, hogy Hecht később könyveket is küldött neki „Jeruzsálemről és Izraelről”. „Jó barátnak bizonyult és egészen 1993. [április 14-én] bekövetkezett haláláig leveleztünk” – írta.[25] Hogy vajon mi lehet ebben a levelezésben, érdekfeszítő talány: a Horthy-család irattára a kutatók elől máig el van zárva, ám egy történész, akinek bepillantása volt az adatbázisba, néhány éve azt közölte ezen sorok írójával, hogy

„több évtizednyi Reuven Hecht-levelezés van a család birtokában”.

Edelsheim-Gyulai Ilona és Horthy Miklós 1948 novemberében, Svájcban.

„Nem akarom Horthyt védeni”

Hecht azonban nem egyszerű tárgyalópartner vagy családi barát volt, hanem Horthy háborús szerepének egyfajta önjelölt, ám nyilvános apologétája is. Hagyatékában félretett több cikket is, melyek a nemzetközi sajtóban Horthy holokausztban betöltött szerepét kárhoztatták.

Az egyik ilyen német nyelvű cikket – a kivágásból nem derül ki, mikor és hol jelent meg, ám tartalma alapján pár évvel a náci Németország bukását követően kellett megszületnie – egy bizonyos Hans Reichardt írta, és Horthy „véres rezsiméről”, „szörnyű gaztetteiről” szól. „Labilis jellem, aki megszegte Károly királynak tett esküjét… és lepaktált Hitlerrel”. A cikk szerint Horthyt nemrég egy német újságíró kereste fel Weilheimben, azonban „őfőméltósága rendkívül sajnálja, nem ad interjúkat”. Reichardt szerint Horthy át akar települni Portugáliába családjával – mint láttuk, ez igaz is volt –, illetve Argentínát is lehetséges úticélként jelölte meg – tévesen. A cikk szerint a család ezek mellett amerikai és svájci vízumot is igényelt, utóbbit azonban az alpesi ország elutasította.[26]

Ugyan nem tudjuk, hogy Hecht mit gondolt a fenti írásról, ám hagyatékában megmaradt olvasói levele egy másik cikkre, melynek eredetije viszont nem szerepel iratai között. A kérdéses cikk minden jel szerint felhánytorgatta, hogy Horthy meg volt hívva Woods amerikai konzul németországi esküvőjére. Az írás nem nyerte el Hecht tetszését, aki választ fogalmazott: „Mély sajnálattal olvastam azt a vitairatot, amely nem válik az önök egyébként remek újságjának dicsőségére. Hogyha erre írok pár szó reakciót, azt csak azért teszem, mert túl szörnyű az a hálátlanság, amellyel a zsidó ügy kevés nagy támogatójának egyikéről az önök lapjának ilyen csúnyán írtak” – kezdte cikkét, láthatóan Woodsra, és nem Horthyra utalva ezzel.

Hecht szerint esküvői listák kommentálgatása illetlen dolog, „amiről eddig azt hittem, hogy az csak a legcsúnyább bulvársajtóban fordulhat elő, erre nincsen mentség”.

Mint kifejti, Woods diplomataként sokat tett európai zsidók mentéséért korábbi szolgálati helyén, Zürichben, tehát tudta, hogy kit hív meg és kit nem. „Ha Horthy ezen az exkluzív ünnepségen részt vett, az Woods dolga, és nem a lap dolga, hogy azt kritizálja. Szükségünk van-e arra, hogy a kevés barátaink egyikéből ellenséget csináljunk?” – tette fel a kérdést. Ezt követően azonban Horthy második világháborús szerepére is kitért: szerinte a lap „elfelejtette”, hogy Horthy, fia és menye

mindenkinek a beszámolója szerint, aki foglalkozott a magyarországi zsidómentési ügyekkel, lehetővé tették a zsidók megmentését, ellenálltak Németországnak. Az SS, a nyilaskeresztesek és a nácik üldözték és fogságban tartották őket, és őszintén tanúskodtak az amerikaiak koronatanúiként a nürnbergi per során a zsidókérdésben . . . Amikor [Horthy] tudomást szerzett a szörnyűségekről, közbe akart avatkozni. Kialkudott mindenféle kivételeket, biztosította Budapestet tudván, hogy az ő védelme alatt Lutz konzul kiállított 50 ezer hamis útlevelet. Nem [Emil] Hácha [csehszlovák kollaboráns], nem Mussolini, nem Jugoszlávia, hanem a végsőkig Horthy

– így a szenvedélyes érvelés.

Olvasói levelét azzal zárta, hogy „nem akarom Horthyt védeni. De az igazságot nem szabad elhallgatni, és nem szabad Woods konzul esetében sem elhallgatni azt, akinek szemére hányják, hogy meghívta Horthyt”.[27]

Azonban nehéz lenne úgy látni, hogy Hecht ne védte volna Horthyt. 1955-ben az izraeli politikus interjút adott a Cherut jobboldali izraeli lapnak, mely Menachem Begin azonos nevű pártjának az újságja volt. Az interjúban kifejtette, hogy Woods konzult 1943-ban magyar követek keresték meg, akik Horthy Németországtól való távolodási szándékát tolmácsolták. Woods válasza állítólag az volt, hogy akkor a magyarok kövessék a jugoszláv partizánok példáját. Ezen a ponton azonban Hecht láthatóan eltévedt a dátumok és nevek között: a magyarországi deportálások kezdetét 1943-ra datálta, és Horthyt Magyarország kormányzójának vélte Budapest ostroma alatt. Abban azonban egyértelmű volt üzenete, hogy szerinte Horthy „nem értett egyet a magyar zsidóság legyilkolásával”, mivel a magyar arisztokrácia véleménye szerint túl szoros rokoni kapcsolatban állt a zsidósággal.[28]

Hogy az ekkor még csak 46 éves Hechtet ennyire megcsalta volna emlékezete, megdöbbentőnek tűnik – ám az is lehet, hogy eleve nem rendelkezett elegendő ismeretekkel a magyarországi holokauszttal kapcsolatban ahhoz, hogy pontosan visszaidézze a történteket. Elvégre személyesen nem vett részt a magyarországi mentőmunkálatokban, és minden bizonnyal csak mások elmondásából hallott az eseményekről. Azonban Hecht ezt követően is foglalkozott Horthy háborús szerepével, mégpedig egy olyan történésszel diskurált a kérdésről, akinek a nevét nem éppen a nemzetközileg elismert holokauszt-szakirodalom kutatói között tartják számon.

Gosztonyi Péter történész (balra) 1987-ben.

„Horthy egyénisége nagyon összetett volt”

Gosztonyi Péter ’56-os emigráns és Svájcban élő történész 1982 augusztusában vette fel a kapcsolatot Hechttel. A magyar történészt a második világháború szigorú nemzeti narratívában való értelmezése miatt a liberális szakma sokat támadta, míg a jobboldal körében könyvei kedvelt olvasmányok voltak. Gosztonyi egy német csatornán látott interjút Hechttel, aki minden bizonnyal az ekkor már 25 éve halott Horthyval való találkozásáról is beszélt, ugyanis Gosztonyi levele így szólt: „Évek óta gyűjtök anyagokat Horthy Miklósról, az egykori magyar kormányzóról, különösen az 1945 utáni emigrációban viselt dolgairól”.

Mivel Gosztonyi hallotta, hogy Hecht és Horthy „gyakran találkoztak”, Gosztonyi feltételezte, hogy Hechtnek „akkoriban volt hivatalos küldetése, és nem teljesen privát személyként beszélgetett a volt kormányzóval”. „Engem mint történészt (aki egyébként már németül könyvet írtam Horthyról) érdekelne a véleménye Horthyról” – zárta levelét Gosztonyi, majd hozzátette: „P. s. Állítólag kell, hogy legyen egy kép, ahol ön Horthyval együtt szerepel!”[29]

Hecht erre szeptember 20-án felelt: mint írta, a késedelem oka, hogy Gosztonyi, nem ismervén Hecht címét, egyszerűen „Tel-Avivba” címezte a levelet. Mint Hecht kifejtette, a legegyszerűbb a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalba címezni a neki szánt leveleket. Mindez nem volt alaptalan hencegés: Hecht ekkor Menachem Begin jobboldali miniszterelnök tanácsadója volt annak második kormányában. Mint Hecht írta,

„Horthy egykori kormányzó egyénisége nagyon összetett volt, és rövid levélben nehezen tudok felelni az ön kérdésére. De bizonyára lesz lehetőség a személyes beszélgetésre, hogyha legközelebb Svájcban leszek, ami évente egyszer-kétszer megtörténik. Következő alkalommal kapcsolatba lépek önnel . . . 1945-ben többször találkoztam Horthyval, a nürnbergi háborús bűnösök perében tett tanúvallomásával kapcsolatban, amelynek során őt mint tanút hallgatták ki. Önnek teljesen igaza van, hogy ez hivatalos minőségemben tettem (az Irgun és az Új Cionista Szervezet képviselőjeként).”

Az itt említett Irgun jobboldali cionista milícia volt, melyet Ze’év Zsaboytinszkij alapított, és komoly szerepe volt a független Izraelért zajló küzdelemben. Vezetője 1947-ben Menachem Begin volt. Az Új Cionista Szervezet pedig egy szakadár tömörülés volt, mely 1935–’46 között volt aktív, s mely a Cionista Világszervezet jobboldali alternatívája kívánt lenni.

Hecht állítása, miszerint szervezetet képviselt Horthyval való egyeztetéseikor, akár mentségkeresés is lehetne egy kellemetlen epizód elkenésére, ám más zsidó és izraeli vezetők jelenlétének a ténye a találkozón inkább az itt leírtakat teszik valószínűvé. Ráadásul Hecht láthatóan semmi „kellemetlent” nem talált a beszélgetésekben. Mint fenntartotta, „Horthy valóban megkísérelte, hogy ne legyen teljesen alárendelve a németeknek, és elsősorban az utolsó háborús években megpróbált némi távolságot teremteni és közeledni a szövetségesekhez, akik meglehetősen hűvösen fogadták, mivel nem akart aktív ellenállást szervezni”, mint pl. a szerbek.

Levelében arra is utalást tett, hogy Horthy Istvánt, a kormányzó idősebb fiát valóban a németek ölték meg repülőgépének megbabrálásával. Végül a fotók átadása elől sem zárkózott el: „Egy csomó ilyen fotó van, mert 1945-ben meglehetősen gyakran találkoztam a Horthy-családdal, vagy Woods amerikai miniszter társaságában, vagy egyedül, és megbeszéléseket folytattam Horthyval, feleségével és a menyével”.[30]

Ezt követően a jobboldali magyar történész és a jobboldali izraeli politikus levelezésbe fogott: Gosztonyi Horthyról szóló német nyelvű könyvét ajánlgatta Hechtnek, és aláhúzta, hogy „személyesen” akar találkozni vele. Ezen kívül kérdésekkel bombázta:

Hogyan lépett először kapcsolatba Horthyval? Milyen volt Horthy hozzáállása a zsidósághoz? Mivel nyilván ön is tudja, az öreg bizonyos értelemben nem volt filoszemita. Lehet-e talán úgy leírni a zsidókhoz való hozzáállását, hogy egy „tisztességes antiszemita” (?!) [sic!] volt, vagy jobban mondva „k. u. k. antiszemita”.[31]

Hecht értékelte Gosztonyi könyvét: „Bocsánat, hogy csak most köszönöm meg a könyvet” – felelte közel négy hónappal később. „Elolvastam az elejétől a végéig, gratulálok önnek a világos áttekintéshez, amit Horthy életéről és a korról nyújt, valamint a finom lélektani magyarázatokhoz”. A kései válasz azonban nem jelentette a lelkesedés hiányát: mint írta, a jövő héten Svájcba megy, és Zürichben találkozni akar Gosztonyival.[32]

A találkozóra végül Bázelben került sor: Gosztonyi utólag megköszönte „nem csak a (vidám) információkat, hogyan kísérelt meg Magyarország ellenállást tanúsítani a németeknek, hanem a többi beszélgetést is, amit önnel folytattam”. Ezen kívül megadta neki Horthy menyének portugáliai címét – Edelsheim-Gyulaira „Ilona Bowdenként” utalt, a hölgy második házassága okán –, majd elbúcsúzott Hechttől „mit den besten Grüßen und Shalom”.[33] Egy hónappal később még jelezte, hogy a kért képeket nem kapta meg.[34]

Az utolsó levél közel két évvel későbbről származik. Hecht olvasta Gosztonyi egyik cikkét Magyarország német megszállásáról: az események „világos bemutatása” „különösen érdekes” volt az izraeli politikus számára. Egyben Gosztonyi figyelmébe ajánlotta testvére, Ariel Bin-Nun (Hecht) írását, melynek címe „Izrael jogi rendszere a Tóra és a demokrácia között”. A levél utalt rá, hogy a történész és a politikus telefonon is beszélgetett.[35] Ennél több dokumentum azonban nem utal kapcsolatukra.

Az egyik fotó, amit Gosztonyi kérhetett: Horthy Miklós, ifj. Horthy István, ifj. Horthy Miklós és Reuven Hecht Németországban. Fotó: Edelsheim-Gyulai: Becsület és kötelesség. I. m. 2. kötet.

Különös motivációk az államalapítás idején

Hogyan lehet tehát értelmezni Hecht kapcsolatát a Horthy-családdal, a volt kormányzónak az izraeli politikus részéről sajtóban történt megvédését, illetve szívélyes viszonyát Gosztonyival? A kontextust minden bizonnyal segít megadni, ha észben tartjuk, hogy Izrael számos olyan személlyel kereste a kapcsolatot a háború után, akiknek közük volt a holokauszthoz. Emlékezetes, hogy a Moszad később felhasználta Otto Skorzenyt,[36] illetve egyes történészek szerint az izraeli kormány kérésre tanúskodott olyan náci háborús bűnösök mellett Kasztner Rezső, mint Dieter Wisliceny, Kurt Becher, Hans Jüttner vagy Herman Krumey.[37]

Izrael ekkor még létéért küzdő, kis állam volt, mely minden lehetséges kapcsolaton keresztül támogatást remélt.

Hecht interjúiban azt állította, hogy az Irgun és a revizionista cionisták kérésére vette fel a kapcsolatot Horthyval, és hogy célja a zsidó állam felállításának támogatása és Jeruzsálem megszerzése volt. Bár ez az állítás akár utólagos magyarázkodásnak is tűnhetne, ám tény, hogy egyik látogatása során vele tartott Arje Altman és a mozgalom titkára is, így akár még valóságalapja is lehet. (Persze felmerül a kérdés, hogy ha nem a kérdéses Horthy-látogatás miatt volt a két másik cionista Weilheimben, akkor mit kerestek a kis bajor településen?). S vajon mit tervezett elérni a látogatással? 1945-ben – vagy akár ’47-ben – még nem lehetett tudni, hogyan fog alakulni Kelet-Európa sorsa. Hecht talán arra számított, hogy Horthy hazatér, vagy valamilyen fontos szerepe lesz a térség rendezésében.

Azonban, ha dédelgetett is hasonló illúziókat az izraeli politikus, ezeket bizonyára fel kellett adnia 1948-ra, hiszen maga is leírta a svájci hatóságokkal való levelezésében, hogy a volt kormányzó már nem tervez politikai szerepvállalást. Miért segítette még ekkor is a családot, és miért levelezett haláláig — az emlékiratai alapján egyébként inkább az iszlám világgal rokonszenvező — Edelsheim-Gyulaival? Minden bizonnyal valóban megkedvelte egymást Hecht és a Horthy-család, elvégre értékrendükben valamilyen szinten azonos – jobboldali, nemzeti gondolkodású, és főleg: antikommunista – emberek voltak.

Hecht pedig eleinte láthatóan nem tájékozódott Horthy holokausztban játszott szerepéről, később pedig tudatosan ignorálta a tényeket, elvégre Gosztonyival való levelezésekor már kellő szakirodalom állhatott volna rendelkezésére, hogy ne higgye el teljesen a németekkel végig szakítani kívánó, minden körülmények között a zsidómentésre törekedő kormányzó képét. (Nem is beszélve arról, hogy a hagyatékában félretett újságcikkek igenis szólnak még a holokauszt előtti időszakról, például a fehérterrorról is). Az eset mindenesetre nem egyéb, mint egy apró színfolt azon a nagyrészt sötét lapon, mely Horthy és a zsidóság kapcsolatáról szól, illetve egy különös és talán egyéni motivációk által is fűtött epizód a jobboldali cionizmus történetében.

Mennyit számított Horthy antiszemitizmusa a zsidók deportálásában?

Az egész elitre jellemző volt az a nézet, hogy a zsidóságot ki kell szorítani a társadalomból – hangzott el egyebek mellett egy budapesti történészvitán.

*

[1] Horthy 1944-es deportálásokban való szerepéről összefoglalóan lásd: Veszprémy László Bernát: Horthy Miklós és az 1944-es deportálások. Mandiner, 2018. január 27. https://mandiner.hu/cikk/20180127_veszpremy_laszlo_bernat_horthy_miklos_es_az_1944_es_deportalasok (Utolsó letöltés: 2019. július 26.).

[2] Edelsheim-Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség (Budapest: Európa, 2001), 1:248.

[3] Jabotinsky Institute (Tel-Aviv [továbbiakban JI]), K7A-3/26/4. Interjú Reuven Hechttel. 5.

[4] Az Arje esetleg utalhatott volna még Arje Ben-Eliezerre, azonban az Irgun korábbi vezetője ekkor a franciaországi alija szervezésével foglalkozott, és Kantor jelenléte inkább a revizionista szervezet egy másik képviselőjének ottlétét teszi valószínűvé.

[5] Zeev W. Mankowitz: Life Between Memory and Hope. The Survivors of the Holocaust in Occupied Germany (Cambridge: Cambridge University Press, 2002), 280.

[6] Mankowitz: Life Between Memory and Hope. I. m. 243.

[7] YIVO Institute for Jewish Research (New York), RG 294.5. Folder 200.

[8] Lásd a két személy levelezését a kérdéses időszakból: JI, P124-3/122.

[9] JI, P124-9/10, datálatlan feljegyzések a Horthyéknál tett látogatásról. Gosztonyi Péter szerint Horthyék ekkor már nem laktak a kastélyban. Gosztonyi Péter: A kormányzó Horthy Miklós és az emigráció (Budapest: Százszorszép, 1992), 141.

[10] JI, P124-9/10. Hecht levele Rothmund svájci rendőrségi vezetőnek, 1948. június 30.

[11] JI, P124-9/10. Rothmund levele Hecht számára, 1948. július 1. Ezt a levelet magyar fordításban közli: Edelsheim-Gyulai: Becsület és kötelesség. I. m. 2:136.

[12] JI, P124-9/10. Hecht válasza Rothmund számára, 1948. július 3.

[13] Korábban az iszlám hitre tért ifj. Horthy István (Sharif) utalt rá interjújában, hogy Lutz segített a családnak vízumot szerezni: „Valójában ő volt az apám” – Megszólal Horthy Miklós unokája. Mandiner, 2015. október 16. https://mandiner.hu/cikk/20151014_horthy_istvan_sharif_interju_valojaban_o_volt_az_apam (Utolsó letöltés: 2019. július 26.).

[14] JI, P124-9/10. Hecht levele Carl Lutz számára, 1948. július 5.

[15] JI, P124-9/10. Hecht levele Carl Lutz számára, 1948. július 22.

[16] JI, P124-9/10. Hecht levele Carl Lutz számára, 1948. szeptember 4.

[17] JI, P124-9/10. Ifj. Horthy Miklós levele Hecht számára, 1948. július 15.

[18] JI, P124-9/10. Hecht levele ifj. Horthy Miklós számára, 1948. július 22.

[19] JI, P124-9/10. Ifj. Horthy Miklós levele Hecht számára, 1948. július 23.

[20] JI, P124-9/10. Hecht levele ifj. Horthy Miklós számára, 1948. július 21.

[21] JI, P124-9/10. Svájci ügyészség levele Hecht számára, 1948. augusztus 20.

[22] JI, P124-9/10. Hecht levele Rothmund számára, 1948. szeptember 4.

[23] JI, P124-9/10. Purgly Magdolna orvosi iratai, 1948. július 26. Lásd még: Ifj. Horthy Miklós levele Werner Balsingernek, 1948. augusztus 6.

[24] JI, P124-9/10. Hecht levele ifj. Horthy Miklós számára, 1948. szeptember 4.

[25] Edelsheim-Gyulai: Becsület és kötelesség. I. m. 2:124.

[26] JI, datálatlan újságkivágás Hecht hagyatékából. A cikk címe nem látható, a szerző Hans Reichardt.

[27] JI, datálatlan olvasói levél kézirata Hechttől.

[28] Cherut, 1955. szeptember 10. 10. A héber fordításért köszönettel tartozom T. R.-nek.

[29] JI, P124-3/23. Gosztonyi levele Hecht számára, 1982. augusztus 12.

[30] JI, P124-3/23. Hecht levele Gosztonyi számára, 1982. szeptember 20.

[31] JI, P124-3/23. Gosztonyi levele Hecht számára, 1982. október 4. Gosztonyi itt minden bizonnyal egy a két háború között divatos kifejezésre, a „békebeli antiszemitára” utal, aki ugyan a zsidókat nem kedvelte, de a modern antiszemitizmussal nem értett egyet.

[32] JI, P124-3/23. Hecht levele Gosztonyi számára, 1983. február 6.

[33] JI, P124-3/23. Gosztonyi levele Hecht számára, 1983. március 26.

[34] JI, P124-3/23. Hecht levele Gosztonyi számára, 1983. május 27.

[35] JI, P124-3/23. Hecht levele Gosztonyi számára, 1985. január 14.

[36] Dan Raviv, Yossi Melman: The Strange Case of a Nazi who Became an Israeli Hitman. Haaretz, 2016. március 27. Lásd online: https://www.haaretz.com/world-news/europe/the-strange-case-of-a-nazi-who-became-a-mossad-hitman-1.5423137 (Utolsó letöltés: 2019. július 29.).

[37] Utóbbihoz lásd: Shoshana Barri Ishoni: The Question of Kastner’s Testimonies on behalf on Nazi war Criminals. Israeli Journal of History, 18:2 (1997), 139-165. A vallomások közli fakszimilében: Mose Golan: A Kasztner-ügy történelmi torzításainak jelentősége (Budapest: MTA-ORZSE, 2008). Lásd online: https://www.or-zse.hu/kutat/mzsemle/golan-kasztner.htm (Utolsó letöltés: 2019. július 29.).