Mennyit számított Horthy antiszemitizmusa a zsidók deportálásában?

Az egész politikai elitre jellemző volt olyan nézetek megfogalmazása, hogy a zsidóságot ki kell szorítani a társadalomból, és nem csak gazdasági, de fizikai értelemben is – hangzott el egyebek mellett egy budapesti történészvitán.

Magyarország egykori kormányzójáról évtizedek óta polemizálnak szakemberek, kutatók és gyakran az aktuálpolitika szereplői is – nem véletlen, hogy a Raoul Wallenberg Egyesület pénteki panelbeszélgetésének közönsége megtöltötte budapesti Kossuth Klubbot.

Az előadás rögtön egy meglepetéssel kezdődött: talán az egyik legjobban várt meghívott betegség miatt ugyanis lemondta a szereplést. Szakály Sándor, a Veritas Intézet főigazgatója évekkel ezelőtt egyik kijelentésével komoly vihart kavart, amikor azt mondta:

idegenrendészeti eljárásnak tartja az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást, amely során magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidókat utasítottak ki erőszakkal az országból.

A Raoul Wallenberg Egyesület a korábbi hetekben már két alkalommal is szervezett Horthy munkásságát és történelmi felelősségét firtató szakmai összejövetelt. A téma zárórendezvényén Molnár Judit, Karsai László, Stark Tamás és Turbucz Dávid történészek tartottak előadást.

A felek higgadt és elemző megnyilatkozásaiban sok ellentmondás nem mutatkozott:

mindenki egyetértett abban, hogy Horthy Miklós felelőssége megkérdőjelezhetetlen abban, hogy a magyar állam közel félmillió zsidó állampolgárt kiszolgáltatott a nácik megsemmisítő gépezetének.

„Egész életemben antiszemita voltam” – idézte Horthyt Turbucz Dávid, aki a kormányzó hatalomra kerülése előtti politikai és hadi pályfutásának egyik fiatal kutatója. Jelenleg épp Bécsben folytat kutatásokat az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársaként.

Horthy fontosnak és elkerülhetetlennek gondolta a zsidók jogainak korlátozását. Azonban valójában sosem tudott azonosulni a zsidóság fizikai megsemmisítésével

— fogalmazott.

Turbucz hangsúlyozta: Horthy tudott a holokauszt borzalmairól a németek 1944. március 19-én bekövetkezett megszállásakor, mégis úgy döntött, hogy nem mond le, és nem is tiltakozik. A történész szerint ez azzal magyarázható, hogy a kormányzó Magyarország érdekében – az elcsatolt területek visszaszerzésének reményében — hajlandóságot mutatott arra, hogy feláldozza a hazai zsidóságot.

Turbucz szerint nem bizonyítható, hogy Horthy a Habsburg-udvarban eltöltött évei alatt Ferenc József császár szárnysegédjeként (1909-1914) zsidóellenes nézeteket vallott volna, azonban a háború csalódottsága és a tanácsköztársaság iránti ellenszenve következtében 1919-ben nézetei már radikalizálódtak a zsidósággal kapcsolatban.

A történész szerint innentől datálódik a későbbi kormányzó ún. „jó zsidó – rossz zsidó” nézetrendszere, amelynek lényege abban rejlett, hogy az asszimilált, iparosokból álló zsidósággal sokkal konszolidáltabb viszonyt ápolt, míg a keleti, vallásos zsidóságot mindig is problémának tekintette.

Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a magyar holokauszt egyik legismertebb szaktekintélye előadásában a zsidóság több évtizedes — Horthy Miklós kormányzását végigkísérő — jogfosztásáról értekezett. Kutatásai alapján kijelentette:

1920 és 1944 között összesen 22 (!) zsidótörvény korlátozta a magyar zsidók életét. Kezdve a numerus clausus-szal, amely Európa modern történelmének egyik első faji alapú diszkriminatív rendelkezése volt.

Karsai azt hangsúlyozta, hogy ebben a negyedszázados periódusban a magyar közigazgatás mindenféle külföldi nyomás nélkül, saját akaratából teremtette meg azt a politikai és közéleti légkört, amely a magyar zsidók „hullarablásához” vezetett.

Stark Tamás, aki ugyancsak az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, elsősorban az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálás témáját elemezte. Szerinte is a fehérterror időszakára vezethető vissza az a szellemiség, ami az alapja lett annak, ami Magyarországon 1938-tól kibontakozhatott a folyamatos zsidótörvények elfogadásával.

Stark szerint az egész politikai elitre jellemző volt olyan nézetek megfogalmazása, hogy „a zsidóságot ki kell szorítani” a társadalomból.

Nem csak gazdasági, de fizikai értelemben is. Ennek első nyomatékosító jele volt a magyar katonák által 1941-ben „brutális keretek között” kivitelezett 22 ezer zsidó kitelepítése a szovjet frontra.

Elsősorban azokat deportálták, akiknek nem volt magyar állampolgárságuk. A kamenyec-podolszkiji mészárlást már a német katonák követték el – emelte ki a történész, de ez nem menti fel a felelősség alól a magyar hatóságokat. Stark számításai szerint a régióból összeterelt mintegy  24 ezer zsidó áldozat közül 16 ezret Magyarországról hurcoltak el.

Horthy és kormánya lemondott, sőt hallani sem akart ezekről a kitoloncolt emberekről.

— tette hozzá a kutató.

Horthynak meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarországon több százezer ember aktívan vett részt a zsidóság rekord gyorsaságú, hatékony deportálásában — mondta előadásában Molnár Judit. A Jad Vasem Múzeum által felkért magyar holokausztkutató csoport egyik vezetője, a Szegedi Tudományegyetem professzora kiemelte:

a deportálás előtt a magyar települések 72%-ában, mintegy 4800 közösségben éltek zsidók. Alig négy hónap alatt, 440 ezer ember bevagonírózásának következtében egyedül Budapesten maradtak meg hírmondónak

Molnár Judit szerint a kormányzó hiába tett cselekedetére felmentő jellegű utalásokat későbbi visszaemlékezéseiben, valójában „igent mondott a zsidók deportálására azzal, hogy nem mondott le a németek megszállása után”.

A kormányzásának 25 évében kialakított politikai közhangulat formálásában játszott szerepéért is felelősség terheli. A politikai elit, a kormányzóval egyetértésben gyakorlatilag hozzászoktatta a zsidóellenességhez a lakosság többségét – vélte a történész.

A meghívott előadók ezután a közönség kérdéseire válaszoltak. Karsai szerint Horthyra nem lehet azt mondani, hogy a legnagyobb tömeggyilkosa volt a magyar történelemnek, azonban cinkosként háborús bűnösnek tekinthető. Szerinte „több mint bűn, hiba volt” 1941-ben belépni a háborúba.

Turbucz Dávid arra emlékeztetett, hogy bár Rákosi Mátyásék nagyon szerették volna, de végül Sztálinnak köszönhetően Horthyt nem vonták felelősségre háborús bűnösként.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent Horthy öröksége manapság, a meghívottak közül Stark és Karsai azonos véleményen volt. Szerintük a tudományos világ és a társadalmi véleményformálók — például politikusok — által folyamatos mítosz-teremtés zajlik.

Évek óta tapasztalható egyfajta „Horthy-kultusz”, amelynek keretében a kormányzó holokauszttal kapcsolatos felmentésére tesznek kísérletet.

„Meg kell tisztítani Horthyt a holokauszttól” – fogalmazott Karsai. Stark úgy vélte, hogy a mai közbeszédre jellemző „propaganda bizonyos elemei” emlékeztetik a két világháborúban is jellemző hangulatra.

A rendezvény végén az egyik főszervezőtől, a Raoul Wallenberg Egyesület  elnökétől aziránt érdeklődtünk, tervezik-e egy negyedik Horthyval kapcsolatos vitaest megszervezését. „Azt gondolom, hogy ezzel a három előadással alaposan kiveséztük már Horthyt” – fogalmazott Sebes József.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.