Évtizedekkel azelőtt, hogy Izraelbe csempészték, ahol a bíróság elítélte, a hírhedt tömeggyilkos újságírónak álcázva egyszer már járt a Palesztin Mandátum területén.
1937-ben, még mielőtt a náci Németország legvérszomjasabb tömeggyilkosává várt volna, Adolf Eichman német újságírónak tettetve magát ellátogatott a Palesztin Mandátumba. Második látogatását 24 évvel később már a legendás izraeli titkosszolgálat szervezte meg, mikor a Ricardo Clement álnéven Argentinában bujkáló háborús bűnöst elkábítva a zsidó államba szállították és a bíróság elé állították.
De mit keresett Eichmann a második világháború előtt Palesztinában? Miért volt fontos számára, hogy saját szemével láthassa a zsidó jisuvot? Végül pedig: milyen konklúziót vont le mindebből?
— ezekre az érzékeny kérdésekre keresi a választ a The Librarians cikke.
Jóval a „végső megoldás” Wannsee Konferencián történő megfoganása előtt Hitler és a náci rezsim vezető rétege remélte, hogy a „zsidó problémát” a németországi zsidók kényszer emigráltatásával tudja majd megoldani. A második világháború kitörését megelőzően három évvel, 1937-ben egy Adolf Eichman névre hallgató jelentéktelen tisztviselőt titkos látogatásra küldtek a Palesztinába a náci hírszerző ügynökségbeli (SD) közvetlen felettesével együtt,
hogy felderítse: megvalósítható lenne-e a németországi zsidók deportálása a Mandátum területére.
Eichmann titokban Berlinben találkozott Feivel Polkes-szel, a Hagana (az Izraeli Védelmi Erők elődje) nem hivatalos képviselőjével is, akivel az üldözött zsidók Németországból Palesztinába szállításának lehetőségéről tárgyaltak. A náci tiszt saját szemével akarta látni a palesztinai zsidó lakosságot, hogy személyesen győződjön meg arról, megvalósítható-e a terv.
1937. október 2-án a Románia nevű hajó Haifa partjaihoz ért, fedélzetén a két náci tiszttel, akik német újságírónak és diáknak kiadva magukat érkeztek meg. Ám belépésüket a hatóságok megtagadták — máig nem tudni, hogy pontosan miért — és mindössze egyetlen éjszakára szóló átmeneti tartózkodási engedélyt kaptak. Az új helyzet okán Eichmann és társa Haifán maradtak és az éjszakát a Kármel-hegyen töltötték. Másnap Egyiptomba utaztak, ahol Amin al-Husszeini mufti mellett a Hagana képviselőivel is találkoztak.
Noha Eichmann mindössze egyetlen napot töltött a Palesztin Mandátum területén, feletteseinek részletes jelentést írt a látottakról, amiben a zsidó lakosok gazdasági helyzetét szörnyűnek festette le — és beszámolója szerint a jövőre vonatkozóan sem látott ígéretes kilátásokat. A nehézségeket látva a náci tiszt nem geopolitikai problémákat vagy anyagi feltételek hiányát vetette fel, hanem a kialakult helyzet kapcsán a zsidókat és természetüket okolta: elmélete szerint ugyanis a zsidók kénytelenek voltak — árják hiányában — egymást becsapni.
Eichmann azonban előre tartott attól is, hogy a Németországból emigráló zsidóság a kiáramló vagyonnal egy erős és virágzó egységet alapozhat meg a jövőben Palesztina területén. Félt, hogy idővel az a zsidó állam fenyegetést jelenthet a Náci Németország számára.
Végül a zsidók erőszakos kitelepítése kapcsán jelentkező arab ellenállás zárta le a kérdést. Még az sem változtatott sokat a helyzeten, hogy a britek a zsidó bevándorlásának megakadályozásán dolgoztak a háború elején.
A Náci Németország bukását követően Eichmann — aki a háború alatt a „végső megoldás” egyik kidolgozója lett — először amerikai fogságba került, majd Argentínába menekült titokban. A Moszad 1960-ban szerzett tudomást hollétéről, majd elfogták és Izrael Államában állították igazságszolgáltatás elé.
Halálbüntetését 1962. június 1-jén hajtották végre abban az országban, aminek megalapításától már a háború előtt félt.
erdekes informaciok
A lényeg a lényeg – justice has been served – és ezt a szörnyszülöttet fellógatták.
A nácik és ügynökeik mindenhol ott voltak. Ma már nehéz elképzelni, hogy pl. az Abwehr micsoda hatalommal és mennyi információval rendelkezett. Canaris egyik fő bűne amiért kivégezték, hogy nem minden információját juttatta el a Bendlerstrassera.