Sokak számára nagy meglepetést okozott Donald Trump bejelentése az „évszázad alkujáról”. Az előzetes várakozásokkal ellentétben egy kétállami megoldást vázolt fel az amerikai elnök, melyben egy demilitarizált, békés, gazdaságilag virágzó palesztin enklávé képével kecsegtet.
Pedig ez a terv teljesen logikus, és konzekvens következménye az amerikai elnök közel-keleti politikájának.
Trump áttekintette, hogy mi történt az elmúlt 71 évben, és rájött, hogy minden ki-volt-itt-előbb okoskodástól, nemzetközi jogászkodástól függetlenül itt egy befejezett, de lezáratlan háborús konfliktusról van szó, amiben az arab államok az agresszorok, a zsidók állama az áldozat. Az arabok 1948-ban, 1967-ben és 1973-ban háromszor is rátámadtak a zsidók legitim, ENSZ-mandátumra alapozott államára, és mindháromszor rajtavesztettek.
A világ bármely más részén ez vitathatatlanul azt jelentette volna, hogy az agresszor megpróbálta, nem sikerült neki, hát így járt, az agresszornak nem lehet igaza. De, mint tudjuk, a „nemzetközi közösség” leginkább a halott zsidókat szereti gyászolni, viszont nehezére esik szembesülni a magát és hazáját megvédeni képes, életerős és harcias zsidó képével.
A „nemzetközi közösség” inkább a valóságot hajlította a narratívájához, így lett az áldozatból agresszor, az agresszorból áldozat.
A „világ” évtizedeken keresztül tétlenül, sőt rokonszenvvel figyelte, amint Szaúd-Arábia, és az Öböl-menti arab államok dollármilliárdokkal finanszírozták a palesztin terrort, amely izraeli civilek ezreinek az életébe került, pokollá téve a zsidó állam polgárainak hétköznapjait, és soha nem mulasztotta el elítélni Izraelt minden erőfeszítésért, amit ennek a megakadályozására próbált tenni.
Csakhogy aztán történt valami, ami alapvetően megváltoztatta a felállást a Közel-Keleten.
Barack Obama 2015-ös felelőtlen atomalkuja következtében Irán síita iszlamista rezsimje teljes biztonságban érezve magát, elképesztő regionális expanzióba fogott. Egyfajta síita félholdként befolyási övezetet alakított ki az Indiai-Óceántól a Földközi-tengerig, Jementől Libanonig. És bár ez Európát nem izgatta különösképpen, a szunnita arab monarchiák életveszélyes harapófogóba kerültek.
Annyira életveszélyesbe, hogy Obama elnökségének a végére belátták: a környéken egyedül Izraelre számíthatnak az iráni veszedelemmel szemben. Így aztán a „palesztin ügy” egy csapásra lecsúszott a prioritások legaljára, és óvatosan elkezdték kipuhatolni, hogy tudnának valahogy a zsidó állammal valamilyen de facto szövetséget kötni. Ez nem olyan egyszerű dolog egyébként, mivel diplomáciai kapcsolatuk nincs, sőt többségük formálisan 1948 óta hadiállapotban áll Izraellel.
Donald Trump — és tanácsadói — nagyon pontosan felismerték, hogy „ez most valami más”, mint ami valaha volt, hogy az arab-izraeli ellenséges status quo hirtelen a feje tetejére állt.
Szinte senki nem emlékszik már, hogy az amerikai elnök 2017-ben Szaúd-Arábiában járt, ahol minden bizonnyal szóba került az izraeli-arab viszály és az iráni veszedelem kérdése is.
Arra sem sokan emlékeznek, hogy pár nappal Trump bejelentése előtt, miszerint Jeruzsálem Izrael fővárosa, a szaúdi herceg magához rendelte a palesztin hatóság elnökét, Mahmúd Abbászt, és ultimátumot adott neki egy olyan béketerv elfogadására, amely szerint palesztin államot kaptak volna a ciszjordániai A és B területek, valamit Gáza összevonásával, Abu Disz fővárossal, csak maradjanak már nyugton.
[leaflet-map fit_markers=”false” address=”Abu Dis” zoom=”12″][leaflet-marker]
Abu Disz egyébként amolyan „Jeruzsálem-alsó”, Kelet-Jeruzsálem peremkerülete, amely palesztin fennhatóság alatt áll, tehát végső soron akár Jeruzsálemnek is tekinthető egy kis szemhunyorítással.
Abbász persze méltatlankodva visszautasította az ajánlatot, de ez komoly fordulópont a korábbiakhoz képest. Ugyanis ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy Donald Trump 2017-ben a szaúdiakkal egyeztetve hozta meg a fővárosra vonatkozó döntését, nem valamilyen felelőtlen ötlettől, netán nárcizmustól vezérelve.
És láss csodát, elmaradt az előre meghirdetett világ-intifáda, pár nap alatt elcsendesült minden, nem kezdődtek buszrobbantások, öngyilkos merényletek.
Hogy miért? Mert a szaúdiak nem hajlandók tovább finanszírozni a „palesztin ellenállást”! Ugyanis az intifádához elsősorban nem öngyilkos merénylők kellenek, hanem nagyon sok pénz, politikai hátország, és motiváció.
Azóta jól megfigyelhető, hogy a „palesztin ellenállás” forrásai folyamatosan elapadnak, az USA megvonta a támogatását az egyik legfontosabb terrorfinanszírozó ENSZ „segélyszervezettől”, a UNRWA-tól, az olajsejkek is egyre kevesebb készpénzt küldenek, jószerével már csak az EU pénzeli őket, de az éppen hogy fedezi csak a korrupt Palesztin Hatóság oligarcháinak és a börtönben sínylődő gyilkosok családtagjainak kiadásait.
Ami kedden történt, az nem más, mint ezeknek a megváltozott feltételeknek a felismerése, és okos kihasználása.
Donald Trump világossá tette, hogy itt szó sincs valamiféle egyenrangú felek tárgyalásos megbékéléséről, hanem éppen ellenkezőleg, visszahajlította a narratívát a valósághoz. Nincs szükség a vesztesek beleegyezéséhez az új status quo-hoz, ahogyan a második világháború után sem kérte senki a németek beleegyezését a Marshall-segélyhez.
Micsoda véletlen egybeesés, a nagy terv szinte szó szerint megismétli a szaúdiak 2017-es ajánlatát: palesztin államot kaphatnak a ciszjordániai A és B területek, valamit Gáza összevonásával, „Kelet-Jeruzsálem” (ejtsd: Abu Disz) fővárossal, plusz ráadásként 50 milliárd dollár gazdaságfejlesztő segélyt.
Trump egyértelművé tette, hogy az arabok 1948-ban hibát követtek el, amikor a zsidó államot meg akarták semmisíteni, és ha most segítséget várnak, akkor viselniük kell a felelősséget a „tévedésért”. Azt is kimondta, hogy „ez lehet a palesztinok számára az utolsó esély.”
Az „évszázad alkuját” tehát akár egy 21. századi Marshall-tervként is fel lehet fogni, amely esélyt ad a legyőzött agresszornak, hogy szembenézzen a vereségével, és egy új, civilizált életet építhessen magának, miután a régi nem vált be.
Senkit ne tévesszenek meg az első, elutasító arab reakciók, mindenki a saját politikai szerepét játssza. Ma már senkinek nem érdeke, hogy lángra lobbantsa az intifáda lángját.
Ki hitte volna, hogy egyszer majd pont a Nobel-békedíjas Barack Obama palackból kiszabadított perzsa szelleme hozza el a békét az olajfák alá?
Seres Attila összes cikkét elolvashatja itt.
Kicsit optimista, de jó. Sajnos az igazság az, hogy vallási okokból nem fognak belemenni a muzulmánok.
Várjuk ki a végét!
dehát már belementek
Az első pragmatikus terv a konfliktus kapcsán.
Kiváló cikk, melt remekül bemutatja, hogy írója mennyire nem érti a Közel-Kelet világát és az Izraeli – Palesztin konfliktus alapjait.
pontosan mik is „az Izraeli – Palesztin konfliktus alapjai”?
Nagyon jó cikk! Éppen erről van szó! Még akkor is, ha ezt az EU-ban nem értik.
Szerintem semmit sem old meg ez a béketerv. Arra szolgál, hogy az amerikaiak azt mondhassák: mi megpróbáltunk segíteni, nem kellett, akkor le vagytok. És változatlanul le lesznek. A palesztín araboknak ez olyan, mint Trianon Magyarországnak. Nekik diadalhozó vezér kell (Manszúr), nem adhatnak fel egyetlen négyzetmétert sem. Aki aláírja részükrõl, az halálra lesz ítélve. Inkább senyvednek, mert palesztínnak lenni sem könnyû, segélybõl élnek de a kalasnyikovot nem teszik le. Sõt, még ha le is gyõznék Izraelt, utána polgárháború lenne náluk. Az arab belsõ öldökléstõl menti meg õket Izrael léte. Senki sem tolt annyira ki velük, mint arab testvéreik, akik többnyire még állapolgárságot sem adtak, csak sátrat, puskát és pénzt. Apropos, Szuha szArafat, where is the money?
Kétlem, hogy sikerül és az 50 mrd. dollárt jól használnák fel. Arra gondolok, hogy a kb azonos népességű Jordánia GDP-je nyolcada mint Izraelé. Minden muszlim/arab állam mely bevételét 80-90%-ban nem fedezi olaj vagy gázexport GDP-je a béka feneke alatt van, beleértve a 80-100 milliós arab-török-perzsa államokat.
Logikus, világos írás, amiből sajnos nem következik, hogy a következtetései helyesek. Maga Trump is azzal kezdi, hogy mindenki békére vágyik, békét akar. És valóban : ahhoz, hogy béke legyen, akarni kell a békét. De tényleg akarják? Én nem vagyok erről teljesen megbizonyosodva. Másfelől, furi ez az egész, az ellenségem ellensége a barátom felállás. Nem tartós. Elvileg, épp a síitákkal volna könnyen szót érteni egy európainak, nem pedig a vahabizmust szülő szunnitákkal. Miféle szövetség ez? Én valahogy úgy érzem, hogy az iráni mértéke is el van túlozva. De könnyen lehet, hogy tévedek.
Szerintem nagyon jo cikk , es a lenyeg benne van .Az egyetlen problema a buzulmanok soha a budos eletben nem fogjak elfogadni! Egyszeruen nem ertenek masbol csak ha valaki szetrugja a se….uket !!Regen is igy volt most is igy van! Ha szetnezunk a vilagban a konfliktusok 90% ban valamelyik oldalon a buzulmanok allnak es egyetlen orszagban sem mukodik naluk a demokracia! Mindeut vagy kiraly-diktator-vallasi vezeto dirigal ! Halalra itelt minden kiserlet, ami ezeknek megprobal segiteni, egesz egyszeruen mert ott is mindenki sajat zsebre dolgozik ,masreszt anyira menyen utaljak a zsidokat hogy lehtetlen barmit is kezdeni veluk (ami nem szamit nepirtasnak ) 4 haborut is elvesztetek izrael ellen 48-56-67-73. nem 3 at , olyan teruletet kovetelnek maguknak ami nem is az ovek, pofatlan es felhaborito az a sok kovetelozes es viselkedes amit csinalnak .Orulniuk kene hogy a zsidok megturik oket egyartalan a foldukon es nem zavarjak a tengerbe oket ugyanugy ahogy ok tervezik a zsidokkal ! Semilyen mas allam a vilagon nem turne el azokat az atrocitasokat amiket csinalnak ,barhol masut regen eltuntek volna a sulyesztoben !