Holokauszt-tudatlanság Amerikában

Amerika millenniumi generációjának kétharmada nem tudja, mi az hogy Auschwitz. És közel fele egyetlen koncentrációs tábort sem tudna megnevezni.

A Claims Conference kutatásának eredményét a Jerusalem online magazin közölte. Az elgondolkodtató tényekből arra lehet következtetni, hogy akad még mit tanítani az amerikai fiataloknak.

A kutatás legpozitívabb eredménye, hogy a válaszadók 93%-a vélte úgy, hogy a fiataloknak többet kellene tudniuk a holokausztról, amihez szükséges egy új és hatásosabb oktatási módszertan.

„Meg kell tennünk mindent azért, hogy a jövő generációjának megtanítsuk és elmondhassuk mindazokat a szenvedéseket, amelyeket a holokauszt borzalmai okoztak.

Emlékeznünk kell mindazokra, akik ezt át kellett hogy éljék. Ennek a kutatásnak az eredménye alátámasztja, mennyire fontos iskoláinkban a holokauszt oktatása” – mondta Greg Schneider, a Claims Conference elnökhelyettese. Ahogy arról a Neokohn is beszámolt, az oktatás változtatására alkalmanként azért adódnak követendő példák is.

Mengele-kísérletek magyar túlélőjéről neveznek el oktatási napot Amerikában

Eva Mozes Kor több szempontból is példaértékű örökséget hagyott maga után. 

A mostani kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a 30 év alatti amerikaiak azok, akiknek leginkább hiányosak az ismereteik, legalább is ami a második világháborút illeti.

Minden ötödik 34 év alatti amerikainak fogalma sincs arról, hogy mi az a holokauszt.

Ezen kívül Amerika teljes lakosságának körében majdhogynem minden harmadik (31 százalék) ember gondolja azt, hogy a soá áldozatainak száma kevesebb, mint kétmillió ember volt – ez a harmada a valós hatmilliónak.

Arra is rávilágít a tanulmány, hogy a lakosság 20 százaléka már járt holokauszt-múzeumban, ezzel együtt

a népesség csaknem fele nem tudott megnevezni egyetlen náci haláltábort sem, és a millenniumi generáció 66 százaléka nem tudott mit kezdeni azzal a szóval, hogy Auschwitz.

A Claims Conference egy tavalyi tavasszal nyilvánosságra hozott kutatásában az is szerepelt, hogy az amerikaiak 68 százaléka szerint van antiszemitizmus az Egyesült Államokban, és közel fele a lakosságnak vélte úgy, hogy „sok” neonáci is van az országban. Ez az arány az elmúlt hónapok sorozatos zsidóellenes fizikai atrocitásai után alighanem csak romlott.

Antiszemita támadássorozat New Yorkban

Két nap leforgása alatt összesen négyszer támadtak zsidókra az amerikai nagyvárosban.

A válaszadók több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a holokauszt megismétlődhet, és tízből heten mondták azt, hogy az emberek kevésbé foglalkoznak a holokauszttal, mint korábban.

Az ADL — a világ egyik legnagyobb antiszemitizmus ellen küzdő szervezete — már évekkel ezelőtt arra figyelmeztetett átfogó nemzetközi tanulmányában, hogy a világban több mint egymilliárd emberben (!) élhet annyi előítélet, hogy zsidóellenes gesztusokra legyen képes.

A 102 országban vizsgált közhangulatról a kutatók azt állapították meg, hogy a megkérdezettek 26 százalékában volt antiszemita érzület. Az ADL Global 100 Index-ként ismert felmérés 11 kérdéséből a válaszadók legalább hat esetben mondták azt, hogy „valószínűleg igaz” bizonyos zsidó negatív sztereotípia.

Trump megvédené a zsidó egyetemistákat a diszkriminációtól

A szöveg nemcsak vallási, hanem etnikai kisebbségként is hivatkozik a zsidókra.