Antiszemita támadássorozat New Yorkban

Két nap leforgása alatt összesen négyszer támadtak zsidókra az amerikai nagyvárosban. Két kisfiút könnyebb sérülésekkel láttak el.

Egy hat és egy hét éves zsidó kisfiút tinédzserek egy csoportja támadott meg a brooklyni Williamsburg egyik lakóházának halljában hétfő este. A rendőrség megerősítette, hogy a fiatal áldozatok könnyebb sérüléseket szereztek, amit azonnal el is láttak.

Az incidens előtt csupán néhány órával történt, hogy egy ortodox zsidó férfit egy zsúfolt manhattani utcán „b*szd meg, zsidó rohadék” ordítás kíséretében támadott meg egy ismeretlen elkövető.  A később Steven Jorgeként azonosított 28 éves miami elkövetőt letartóztatták, és gyűlöletbűncselekmény elkövetésével vádolták meg.

Többször meggyűlt a baja a rendőrséggel a Jersey City-i mészárosoknak

A héten Jersey Cityben elkövetett, négy áldozatot, köztük két ortodox zsidó életét követelő merénylet elkövetői a szomszédaik és ismerőseik elmondása szerint vallási fanatikusok voltak.

A keddi napon további két antiszemita támadás vette célba Brooklyn ortodox zsidók által sűrűn lakott Crown Heights negyedét. Délután kettő óra körül a Kingston Avenue-n egy 25 éves férfit bekerített egy társaság, akik antiszemita szidalmakat kiabáltak neki, és egyikük még az italát is ráhajította.

A második támadás már estefelé, hat órakor történt ugyanazon a sugárúton. Nyolc afroamerikai fiatal kezdett el követni egy zsidó férfit, majd amint beérték, fejbe vágták, és a földre lökték. Az egyik fiatal az egész incidenst videóra vette.

Az idei New York-i gyűlölet-bűncselekmények több, mint fele volt antiszemita természetű. Több, mint 150 alkalommal vettek célba zsidókat a támadók, ami 63%-os növekedést jelent a tavalyi év számaihoz képest.

A város polgármestere, Bill de Blasio szerdán tweetben reagált az incidensekre: “Nem elég elítélni az antiszemitizmust, konfrontálni is kell vele. Az elmúlt 24 óra alatt zsidó közösségünk ellen elkövetett megvetendő bűncselekmények minden New York-i polgár ellen irányulnak. A New York-i rendőrség minden ügyben nyomozás indított és az igazságszolgáltatás elé fogja állítani az elkövetőket.”

No Title

It’s not enough to condemn anti-Semitism – we have to confront it. The despicable crimes committed against our Jewish community over the last 24 hours are an attack on ALL New Yorkers. The NYPD is actively investigating all of them and will bring the perpetrators to justice.