Az iráni légvédelem lőhette le az ukrán utasszállítót

A Newsweek értesülése szerint az iráni légvédelem lőtte ki az ukrán légitársaság utasszállító repülőgépét, amelyen 176 fő utazott. Valószínüleg véletlenül lőtték ki az orosz légvédelmi rendszer föld-levegő rakétáját – mondták a lapnak a Pentagonnál, valamint az amerikai és iraki hírszerzésnél dolgozó forrásaik.

Az ukrán nemzeti légitársaság 752-es járatával, egy pár éves, frissen szervizelt Boeing 737–800-as géppel néhány perc elteltével megszakadt a kapcsolat, miután felszállt a teheráni Imam Khomeini nemzetközi repülőtérről, útban a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtérre. Ez nem sokkal azután történt, hogy Irán rakétákat lőtt ki iraki katonai bázisokra, ahol amerikaiak is állomásoznak.

A repülőgépet valószínűleg az orosz gyártású Tor-M1 föld-levegő rakétarendszer lőtte ki – ezt a lap három forrása is megerősítette név nélkül, mert nem nyilatkozhatnak az ügyben.

176-an haltak meg a Teheránban lezuhant ukrán utasszállító katasztrófában

Nem kizárt, hogy a perzsa légvédelem lőtte le tévedésből.

A Pentagonban és az amerikai hírszerzésnél dolgozó forrás azt mondta a lapnak, hogy az amerikai védelmi minisztérium értékelése szerint véletlenül lőttek. Az iráni légvédelem aktív maradt a nem sokkal korábbi rakétatámadások után, amely Teherán válaszcsapása volt Kaszim Szulejmáni likvidálása miatt, és tévedésből támadóként azonosíthatták az ukrán utasszállítót.

Az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága a nem kommentálta a lap értesülését, és a külügyminisztérium nemzetbiztonsági tanácsa sem válaszolt kérdésekre.

Az ukrán utasszállítón 82 iráni, 63 kanadai és 11 ukrán (legénység 9 tagjával együtt), valamint 10 svéd, 7 afgán és 3 német állampolgár utazott, egyikük sem élte túl.

Az esetről először az iráni félhivatalos sajtó számolt be, és a Vörös Félholdra hivatkozva azt közölték, hogy műszaki hiba okozta a balesetet. A teheráni ukrán nagykövetség először ezt bele is írta az ügyben kiadott közleményébe, de később visszavonta azt Kijev figyelmeztetésére, hogy ne vonjanak le következtetéseket előzetes értékelésekből.

Szerdán kezdtek terjedni olyan képek, amelyeken egy Tor M-1-es rakéta darabjai láthatóak, amelyeket Teherán külvárosának délnyugati részén találtak.

Iran tests TOR-m1 system

The Tor Missile System (Russian: „Тор”; English: torus [1]) is a low to medium-altitude, short-range surface-to-air missile system designed for engaging airp…

Olekszij Danilov, az ukrán biztonsági tanács titkára csütörtöki közleményében is említést tesz a Tor M-1-es rakétarendszerről, mint a repülőgép lezuhanásának egyik okáról, amit vizsgálnak. További lehetséges okok között szerepel drónnal, vagy más repülő tárggyal való ütközés és terrortámadás.

Az iráni polgári repülési szervezet vezetője felkérte Kanadát és Svédországot is, hogy működjenek együtt a baleset kivizsgálásában, azonban Ali Abedzadeh vezérigazgató hangsúlyozta, hogy nem adja ki a repülőgép feketedobozát, amelyből kiderülhet, hogy mi történt a repülőgéppel az utolsó pillanatokban.

Irán nem adja ki a fekete dobozokat, visszavonták a hajtóműhibára utaló ukrán közleményt

A korábbi szöveg kizárta, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta volna a szerda hajnalban lezuhant Boeing-737 utasszálllító repülőgép katasztrófáját.

Abedzadeh visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy rakéta találta el a repülőt. Azt mondta, hogy az „tudományos szempontból lehetetlen, és az ilyen pletykáknak nincs értelme”.