Miután az angliai zsidó közösség összezárni látszik a Jeremy Corbyn vezette brit Munkáspárt ellenében, az amerikai zsidó közösség egyes oldalai még mindig fontosabbnak tartják saját politikai agendájukat a gyűlölettel szembeni fellépésnél – írja véleménycikkében Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
A hét elején Anglia főrabbija, Ephraim Mirvis törte meg a hagyományokat, mikor a Times-ban megjelent cikkében a brit Munkáspártban elszaporodó „új méregre” hívta fel a figyelmet. A figyelmeztetés három héttel az angliai parlamenti választások előtt komoly súllyal bír az ország zsidó közösségének a Munkáspárthoz való hozzáállása szempontjából.
Amellett, hogy a Munkáspárt népszerűsége az elmúlt időkben visszaesett, Mirvis főrabbi kritikája summázta azt az általános közvélekedést, hogy Corbyn és pártja régóta és rendszeresen tesz antiszemita és Izrael-ellenes kijelentéseket, melyben a zsidó államot démonizálva biztosít szimpátiájáról terrorszervezeteket.
A bátor kiállás valódi vezetőre utal, a brit zsidó közösség érdekeit eddig ugyanis ilyen magas pozícióban nem fogalmazta még meg senki.
E tény arra is ráirányítja a figyelmet, hogy sajnos az Egyesült Államokban nincs sem szervezet, sem pedig vezető, amely hasonló egységet mutatva tudna kiállni a zsidó közösség érdekeiért.
Ez különösen igaz arra a szervezetre, amelynek korábban ezt a feladatot kellett ellátnia. Az Anti-Defamation League (Rágalmazás Elleni Liga, rövidítve ADL) azonban, miután 2015-ben az addigi igazgató Abe Foxman helyére Jonathan Greenblatt került – aki mind a Clinton-, mind az Obama-kormányokban dolgozott –, a szervezet egyikévé vált a liberális zsidó szervezeteknek, melyek egyértelmű pártpolitikai célokat valósítanak meg. Ezért az ADL alkalmatlanná vált arra, hogy megőrizze korábbi szerepét, mint az antiszemitizmus elleni küzdelem élharcosa.
Természetesen a brit és az amerikai zsidó közösségek összehasonlításának nem sok értelme van. A két közösség jelentősen eltér egymástól, ennek a különbségnek egyik fontos eleme, hogy az amerikai zsidóknak nincs központi képviseletük, ellentétben az Angliában élőkkel. Szintén fontos különbség, hogy az amerikai zsidók mindig is a társadalom szerves részét képezték, korábban a brit zsidókról ez nem volt elmondható.
A különbségek ellenére ugyanakkor általános vélekedés az amerikai zsidóság körében, hogy a közösséget érő mostani kihívások talán a legnagyobbak a holokauszt óta. Az amerikai antiszemitizmus mind a bal, mind a jobb oldalon egyre nő, az anticionista nézetek egyre elfogadottabbak a Demokrata Párt köreiben, ahol nem ritkán tapasztalható az olyan mozgalmakkal való azonosulás, mint a nyíltan Izrael-ellenes BDS. A rémisztő politikai trendeknek köszönhető minden bizonnyal az is, hogy szaporodnak az ortodox zsidók elleni erőszakos cselekmények Brooklynban is.
A jobboldalon az ún. alt-right, vagy szélsőjobb – baloldali társaihoz hasonlóan – gyakran tesz olyan kijelentéseket, melyek együttesen az ugyan izolált, de mégiscsak előforduló fegyverrel elkövetett erőszakos esetekkel, joggal keltenek félelmet az amerikai zsidók többségében.
Az ADL dicséretére váljék, hogy a szélsőjobboldali antiszemitizmus ellen harcosan és sikeresen lép fel, azonban ennek ellenére sem tud egyesítő erőként funkcionálni. Greenblatt nyílt Trump-ellenessége és az a tény, hogy lépten-nyomon az elnököt okolja az antiszemitizmus erősödéséért, hitelteleníteni próbálja és aláássa az amerikai kormány egyértelműen Izrael-párti politikáját.
Az olyan antiszemita esetek, melyeket még a legelvetemültebb liberálisok sem tudnak Trump számlájára írni, egyszerűen szőnyeg alá vannak söpörve. Greenblatt fellépése az afro-amerikaiak által ortodox zsidók ellen elkövetett erőszakos cselekményeivel szemben például túlságosan kései és erőtlen volt.
Hasonlóan helytelen, hogy Greenblatt vezetése alatt az ADL nem, vagy csak mérsékelten vesz tudomást a baloldalról jövő antiszemitizmus növekedéséről. Nem csoda ez egy olyan ember részéről, aki segített az Obama kormány Izrael-ellenes politikáját meghonosítani a Demokrata Párt köreiben. Míg elődje fő feladatának az Izrael melletti kiállást tartotta, Greenblatt alatt az ADL maga is rendszeres kritikusává vált a zsidó államnak.
Greenblatt sikeresen fordította az ADL-t egypárti szolgálatba, ahol a liberális értékek olyan döntésekben is megnyilvánultak, mint a szervezet megszólalása az amerikai Legfelsőbb Bíróság megüresedő pozícióinak néhány hónapja történt betöltésével kapcsolatban, ahol a szervezet a Demokrata Párt üzeneteit sulykolta.
A probléma ott érhető tetten, hogy amennyiben az antiszemitizmus problémájának kezelését egypárti agenda tükrében értelmezzük, úgy szem elől tévesztjük a politikai szövetségeseink oldaláról megjelenő antiszemitizmust.
Ennek dacára az amerikai Demokrata Párt nem egyenlő a brit Munkáspárttal, ezért a brit zsidókra leselkedő veszélyek sem egyelők az amerikai zsidók problémáival. Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy a Demokrata Párt lassacskán az angol Munkáspárt nyomdokaiba lép.
Bármit is hoz majd a jövő, egy dolog bizonyosra vehető az amerikai antiszemitizmus elleni harcot illetően. Az ADL nem képes úgy szólni az amerikai zsidók érdekében, ahogy azt Mirvis rabbi tette Angliában.
Az amerikai zsidóság védelmére felesküdött szervezet ugyanis nem megoldásává, hanem részévé vált a problémának.