Tíz tény, amit mindig is tudni akart az izraeli-palesztin konfliktusról

A múlt héten az Egyesült Államok, helyesen, visszanyúlt a Reagan elnök kormányzása alatti amerikai állásponthoz, és a júdea-szamáriai (ciszjordániai) zsidó telepeket legálisnak minősítette. Az EU állásfoglalást akart kiadni, mely ellentettje lett volna az amerikainak, azonban ezt hazánk egyedüli országként megvétózta. Szintén helyesen.

Ahhoz, hogy megértsük az izraeli-palesztin konfliktus mibenlétét, nézzünk 10 olyan fontos tényt, melyek nagyon gyakran nem pontosan kerülnek tálalásra a médiában, ezért sokak fejében nem helyes kép él egyes tényekről.

1) 2000 nyarán Izrael, elsőként a világon, önálló palesztin állam lehetőségét kínálta a palesztinoknak. Ehhez átadta volna az 1948-as ENSZ-határozat alapján arab államnak járó területek 97%-át. Ezt a javaslatot a palesztinok visszautasították.

Ehud Barak akkori izraeli miniszterelnök kérésére Bill Clinton amerikai elnök Camp Davidbe invitálta Jasszer Arafat palesztin vezetőt és az izraeli miniszterelnököt. Ezen a 2000. július 11-i találkozón került felajánlásra a „vitatott” területek 97%-a. Hasonló gáláns ajánlatra eddig és azóta sem került sor. Az ajánlat azért is tekinthető rendkívül gálánsnak, mert ne feledjük, eddigre Izrael túl volt már számos honvédő háborún gyakorlatilag minden környező országgal, fennállása alatt folyamatosak voltak a háborúk, és minden megszerzett terület a nemzetközi háborús jogoknak megfelelően került izraeli kézre.

Ehud Barak ajánlata a következő “csomag” volt:

– Izrael kivonul és átadja Júdea-Szamária 95%-át és Gáza 100%-át

– itt megalakulhat egy palesztin állam

– a területeken esetleg megmaradó izraeli telepek is palesztin fennhatóság alatt lennének

– bizonyos zsidó telepes területekért cserébe Izrael más területeket ad át (ezt hívják angolul “land swap”-nak)

– Jeruzsálem egy része, benne az óvárossal, palesztin irányítás alá kerül

– a Templom-hegy “vallási szuverenitás” alá kerül (szemben az akkor érvényes izraeli szuverenitással, mely 1967 óta volt érvényben)

A javaslat elutasítását Clinton elnök is nehezményezte, és a palesztin vezetőket okolta egy esetlegesen folytatódó konfliktus miatt.

2) Izrael működő és vibráló demokrácia. Az egyetlen a Közel-Keleten. Parlamentjében egyaránt vannak nők, férfiak, zsidók és arabok illetve keresztények.

Ez számunkra nem feltétlenül “nagy szám”, de a Közel-Keleten egyedülálló. A jelenlegi izraeli kormányválságnak is, miközben rendkívül rossz és káros Izraelre nézve, annyi tanúsága bizonyosan van, hogy megmutatja, Izrael erős demokrácia és elkötelezett a demokrácia értékeinek védelme mellett.

3) Izraelben minden vallás gyakorlói egyforma jogokat élveznek.

Európai szemmel talán nincs ebben semmi különös, de ismétlem, a Közel-Keleten van. A különböző vallások jogainak egyenlőségét az állam alapító nyilatkozata rögzíti, hiszen Izraelben nincs a szó klasszikus értelmében vett alkotmány.

2019-es mérés alapján az ország 9 milliós lakosságának 75,5%-a zsidó, 19,5%-a muzulmán, 2,5%-a keresztény és 1,5%-a drúz. Ezzel szemben például a Gázai-övezet lakosságának 0%-a zsidó.

Leszámolás egy mítosszal: hogyan győzött Izrael a függetlenségi háborúban?

Izrael első háborúját gyakorlatilag létezése napjától vívta arab szomszédjaival, a kezdetben teljesen szedett-vetett fegyverzettel. Bíró Ákos írása.

4) Az ENSZ 242. határozata alapján a Gázai-övezet és Júdea-Szamária vitatott területek.

Az 1967-es, úgynevezett hatnapos háború után, melyben Izraelt együttesen támadta Egyiptom, Jordánia és Szíria, Izrael felajánlotta, hogy hosszú távú békéért cserébe tárgyaljanak a háborúban jogosan elfoglalt területekről. Mindeddig ezeken a területeken az izraeli hadsereg szavatolta a békét. Jeruzsálemet a hatnapos háború után egyesítették.

Az ENSZ 242-es határozata :

– felszólítja a feleket, hogy tárgyalásos úton rendezzék konfliktusukat

– Izrael biztonságos határok mögé húzódjon vissza (arra nem tér ki a határozat, hogy ezek az Izrael számára biztonságot nyújtó határok hol húzódjanak), cserébe az arabok békét kell kössenek Izraellel.

Izrael elfogadta az ENSZ javaslatát, az akkor a palesztinokat vezető szervezet, a PFSZ viszont nem, és kijelentette, hogy nem hajlandó elismerni Izrael létezését.

Ez az arabok által akkor nem elfogadott határozat, melyre hivatkozva követelik ma palesztin és arab részről Izrael visszavonulását az 1967-es háború előtti határok mögé.

Fontos ugyanakkor megemlíteni azt is, hogy mivel az 1948-ban az ENSZ által létrehozni kívánt zsidó illetve arab államból csak a zsidó állam valósult meg, hiszen az arabok nem voltak hajlandók elfogadni az ENSZ döntését, az 1967 előtti nem-izraeli területek nem az arabokhoz tartoztak. Gázát Egyiptom “lopta” el, Júdea-Szamáriát pedig Jordánia. Mindkettőt jogtalanul.

5) Izrael 1967 óta gyakorol fennhatóságot Gáza illetve Júdea-Szamária felett.

Ma ezeket a területeket sokan „megszállt területeknek” hívják, holott a terminológia az előző pontban említett tények miatt nem megfelelő. Ha valamit, akkor maximum a „vitatott terület” jelzőt lehet ráaggatni.

Gáza: Izrael kivonult, cserébe háborút kapott. Fotó: The Times of Israel

6) Izraelt arab országok összefogása három különböző háborúban próbálta megsemmisíteni.

1947-ben, az ENSZ határozat kikiáltása után, 1967-ben, a hat napos háborúban és 1973-ban, az ún. Jom kippuri háborúban. Izraelt a mai napig számos arab ország kívánja elpusztítani, ugyanakkor két fontos szomszédos országgal sikerült békét kötni, Egyiptommal 1979-ben és Jordániával 1994-ben.

7) Sem Gáza, sem Júdea-Szamária korábban soha nem volt palesztin fennhatóság alatt 1993 előtt, mikor is az ún. oslói békeszerződés szerint Izrael átadott bizonyos jogokat a palesztinoknak.

Az oslói békeszerződést 1993-ban írta alá az akkori izraeli miniszterelnök, Jichák Rábin és a PFSZ-t képviselő Jasszer Arafat. A megállapodás meg kellett volna ágyazzon egy későbbi részletes megegyezésnek, azonban ez soha nem történt meg, ahogy ezt korábban írtam.

Az oslói szerződés főbb elemei:

– az említett területek, Gáza és Júdea-Szamária irányításának joga átkerül a palesztinokhoz

– a megállapodás nem dönt bizonyos sarkalatos kérdésekről, mint Jeruzsálem státusza és az izraeli szempontból fontos biztonsági határok

– a biztonságot továbbra is az izraeli hadsereg szavatolja ezeken a területeken is, a palesztin vezetéssel együttműködésben

Az oslói béketervben kirajzolt „területet a békéért” elv számos esetben mondott csődöt 1993 óta, és megingott az izraeli társadalom bizalma abban, hogy ez volna az egyetlen járható út a békéhez.

8) A gázai és júdea-szamáriai zsidó telepek nem illegálisak.

A területek „megszállását” az izraeli politika ellenzői rendre az 1922-es genovai egyezményre hivatkozva állítják. Azonban hiába mondja ki egyértelműen a genovai egyezmény, hogy elfoglalt területekről lakosságot elmozdítani illegális, ez a helyzet nem áll fenn Júdea és Szamária esetén.

Gázát Izrael békéért cserébe átadta a palesztinoknak 2001-ben, felszámolva az ottani zsidó telepeket, azok lakosságát, ugyanis az Izrael által önvédelmi háborúban elfoglalt területeknek nem volt legális tulajdonosuk, mint azt korábban is írtam.

Júdea-Szamáriát Izrael Jordániától „vette el”, amely viszont illegálisan birtokolta azt korábban. Fontos megemlíteni, hogy a Nemzetek Ligájának 1922-es döntése alapján zsidók bárhol szabadon élhetnek az országban.

Az ENSZ vonatkozó határozatai nem semmisítik meg a zsidók történelmi és nemzetközi jog által biztosított jogát a telepek létrehozásához. Júdea-szamáriai területek esetleges palesztinoknak történő átadása tehát csakis tárgyalás, és ezzel a palesztinok által is mutatott konszenzusok eredménye lehet, nem pedig a nemzetközi jogra alapozott egyoldalú döntés.

Amit tulajdonképpen az Egyesült Államok a héten a palesztinok számára kinyilvánított az az, hogy ha a jelenlegi helyzetből elmozdulást kívánnak elérni, azt csak tárgyalások útján lehet megvalósítani. Nem ülhetnek karba tett kézzel várva, hogy a nemzetközi közösség majd ezüst tálcán adja át nekik a területeket.

Éppen ezért azt gondolni, hogy a telepek gondolata nem helyes, és hogy azokat fel kellene számolni, mert jogtalanok, egyszerűen nem igaz.

Van, amikor tényleg meg kell állítani Brüsszelt

Ha az unió immorális módon folyton keresztbe tesz a zsidó államnak, akkor jó, ha valaki ilyenkor szól. Vagy vétóz. Seres László publicisztikája.

9) Körülbelül ugyanannyi zsidót űztek el otthonából Izrael Állam kikiáltása után, mint amennyi arab elmenekült az izraeli területekről. Izrael természetesen befogadta ezeket a zsidókat, az arab államok nem tették ugyanezt a palesztin menekültekkel.

Kevesen tudják, pedig tény, Izrael Állam kikiáltásakor nem csak az újonnan született ország területét hagyták el palesztinok (akiket amúgy nem űztek el, maguktól mentek, mert azt hitték, üldözve lesznek), de a környező arab országokban élő zsidók is elhagyták otthonaikat. Ők viszont már kényszer hatására. Ami azt is jelentette, hogy értékeik többsége, így például házaik, hátramaradtak, és ezért soha nem kompenzálta őket semelyik arab állam.

Ez 1948-ban 754 ezer arab országban élő zsidót jelentett. Ma mindösszesen kb. 8 ezer zsidó él arab országban, többségük a zsidók irányában toleráns és nem Izrael-ellenes Marokkóban és Tunéziában.

A palesztin menekültek számára ezidáig egy arab ország, Jordánia biztosított állampolgárságot, a másik 21 arab ország, a palesztinokkal közös nyelv, kultúra, vallás ellenére nem. Az 1948-as körülbelül 800 ezer palesztin menekülttáborokba lett zsúfolva, évtizedek óta. Számuk ma meghaladja a 3 milliót.

10) Az arab országok területe összesen 650-szer nagyobb, mint Izrael.

Az összes arab ország területe 13.132.327 km², míg Izrael területe 20.770 km² (Magyarország területének kevesebb, mint negyede).

Az ENSZ-ben 22 arab ország képviselteti magát (plusz más nem-arab muszlim országok), Izraelnek egy szavazata van.

Az írás először a szerző blogján jelent meg.