Cionizmus és szuverenitás

Napjainkban a multilaterális egyezmények és szövetségi rendszerek gyengülésének és a bilaterális – alkalmanként egyenesen unilaterális – megoldások felívelésének lehetünk szemtanúi. Veszprémy László Bernát írása.

Az USA kilép a klímaegyezményből, Izrael figyelmen kívül hagyja a nemzetközi elítélő szavakat, Magyarország saját külpolitikai álláspontot követ – halljuk a globalista dorgálást. Hogy a tudomány és a technika terén mennyire is építő a nemzetközi együttműködések gyengülése, más téma, most viszont maradjunk meg a politikánál. A nemzetállami kereteket megerősítő országok új hívószava a szuverenitás, melyet a populisták magas értékként, a globalisták pedig amolyan „új reakcióként” kezelnek.

Mindez azért is érdekfeszítő a történész számára – különösen zsidó kontextusban –, mert már a múlt század elején is vita dúlt egy hasonló jelenségről, nevezetesen a cionizmusról.

Adja magát a kérdés, miszerint mennyire is tekinthető a cionizmus nemzeti szuverenitás-programnak, azaz: átesett-e már a zsidóság egy napjainkéhoz hasonló szuverenitás-vitán, és elmondható-e, hogy az internacionalisták vagy asszimilációpártiak (a kor „globalistái” és „liberálisai”) helyett a nacionalisták nyertek. (A hasonlatok nem csak a visszatekintő önkényes erőltetései: Frigyes Lajos magyar cionista már 1919 októberében így szólt a polgári radikális és liberális áramlatokban bízó zsidókhoz: „kosmopoliták ráérünk akkor lenni, ha Kosmopolis felépült”.)

A szuverenitás – mint a legfelsőbb döntési jog gyakorlása – nem különösebben meglepő módon cionista írók és esszéisták sorainál kap hangsúlyos szerepet.

A gondolat, miszerint a zsidóság korábban a környező népek „labdája” volt, melyet „kedvükre rugdostak”, számos korai cionista szerzőnél megjelent.

Leo Pinszker Önemancipációja bizonyos értelemben már címében is a zsidó nép önfelszabadításáról, önnön sorsa irányításának visszavételéről szólt. Herzl Tivadar könyve, a Zsidó állam már gyakorlati útmutatót is kívánt adni – még ha kissé utópisztikusat is – arról, hogy mi az út a zsidóság szenvedéseinek megállítására: az állami keretek közé helyezett nemzeti függetlenség. Erre utalt David Ben-Gurion, a szocialista cionizmus államalapító atyja is 1944-es beszédében: „Az emberiség történelmének legnehezebb feladatára” hívta fel hallgatóságát, „egyéni és nemzeti függetlenségünk elérésére visszaszerzett hazánk földjén”.

Azonban a napjaink Izraeljét még Ben-Gurionnál is jobban meghatározó Vlagyimir Ze’év Zsabotyinszkij, a jobboldali cionizmus atyja volt az, aki 1904-ben külön esszét szentelt a kérdésnek, melynek címe ez volt: Levél az önrendelkezésről. Az írás azt a kérdést teszi fel, hogy elegendő-e a nemzeti intézmények létrehozása a nemzeti függetlenség megőrzéséhez. Zsabotyinszkij egy képzelt liberális vitapartnerhez írt levelet, melyben reagál azokra a vádakra, miszerint a nacionalizmus és az önálló nemzeti állam létrehozása szemben állna a progresszió – tegyük hozzá, esetünkben inkább tizenkilencedik, mint huszadik századi – ideáljával. A képzeletbeli vitapartner, bár elismeri a nacionalizmus bizonyos legitimitását, úgy érvel, hogy ha egy nép nem saját nemzetállamában él, hanem egy nagyobb szövetség – például az Egyesült Államok része –, ám eközben van saját lokális parlamentje, iskolája és igazságszolgáltatása, akkor már kellőképpen rendelkezik saját sorsa felett, és nincsen szüksége nemzetállami keretekre. „Végtére is, mi tudná meggátolni ezt a szóban forgó nemzetet attól, hogy megőrizze saját nemzeti jellegét az idők végezetéig?”

Az érv voltaképpen a globalisták radikalizálódását is mutatja: a képzeletbeli vitapartner még elfogadja a nemzeti hadsereg szükségességét, ma viszont már kevés dolog szúrja úgy az önjelölt világmegváltók szemét, mint az IDF vagy a magyar határvédelem.

A neves cionista politikus így felel az érvekre: „A kérdés úgy hangzik: (…) vajon az a fajta önrendelkezés, melyet Ön javasol, képes-e a zsidó nemzet egyedisége megőrzésének biztosítására?” Zsabotyinszkij szerint minden liberálisnak el kell ismernie, hogy egy nép elpusztulása nem csak lehetséges, hanem valós, fenyegető veszély. Ráadásul „hogy egy nép (…) megtartsa nemzeti egyediségét”, „ezen akarat gyakorlati alapokra kell, hogy helyeztessen a kérdéses nép életében, és tettekben kell kifejeződésre jutnia, különben lassú elsorvadás lesz a nép végzete, míg mindenfajta ellenállás nélkül fel nem oldódik környezetében”. Zsabotyinszkij a továbbiakban a szilárd határok között létező zsidó állam lefektetése mellett érvel, más írásaiban pedig lefektette, hogy a zsidó államot csakis egy erős hadsereg „vasfala” tudja megóvni. Érdekfeszítő, hogy ugyanebben az írásában Zsabotyinszkij a vegyesházasságok ellen is érveket hoz fel.

Ugyan a fenti érvek még az államalapítás előtti időszakból származnak, érdemes idézni Abba Eban izraeli diplomata – és ekkoriban külügyminiszter – eligazító sorait is, melyet izraeli diplomatákhoz írt 1969-ben:

„Népünk nem azért dacolt pogromokkal és gázkamrákkal, hogy kincsként őrzött szuverenitását a nemzetközi jog maszkja mögé bújó ellenségeink kedvéért feladja”.

Eban arra is utalt soraiban, hogy Izrael állam progresszív-globalista kritikusait – az ő szavaival: a „nemzetközi jog maszkja mögé bújókat” – az antinacionalizmus és az anticionizmus, „a vágy” mozgatja, hogy „elvitassák jogunkat őseink földjéhez”.

A cionizmus két neves szerzőjének gondolatai a szuverenitásról, kiegészítve Eban gondolatmenetével, kétségkívül nem a globalista utópiák iránti rajongást mutatják a zsidó történelem elmúlt közel száz évében talán leginkább meghatározó áramlatán, a cionizmuson belül. Ezen neves szerzők és politikusok számára a szuverenitás nem kigúnyolandó szitokszó volt, hanem olyan érték, melyet naponta meg kellett óvniuk fegyveres ellenségeikkel szemben, illetve a dolgok objektív állása iránt vaknak bizonyuló, önjelölt liberális prófétákkal szemben. Utóbbiak akkor is és napjainkban is azt hiszik, hogy népek hajlandók feladni önrendelkezési igényüket, és fejük felett döntést hozó eliteknek átadni a hatalmat. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az effajta utópiákkal mostoha módon szokott bánni a történelem.

A szuverenitás mai kérdéskörével kapcsolatban tanácstalan olvasó valószínűleg több értéklátó gondolatot talál Ben-Gurion, Zsabotyinszkij és Eban soraiban, mint az „Európai Egyesült Államokat” és a „közel-keleti békefolyamatot” propagáló percemberek üzenteiben és posztjaiban.

Aki fegyverrel védte a magyar zsidókat a pogromok ellen

140 éve született Beregi Ármin, aki fegyveres cionista karhatalommal védte meg a vidéki zsidóságot a Károlyi-forradalom alatt.