1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített.
A „szabadság napja” szlogennel rendezik meg az idei rendezvényeket – közölte Kovács Zoltán államtitkár, aki a programokat ismertetve elmondta: október 23-án, szerdán reggel 9-kor az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek a programok a Kossuth Lajos téren.
Egész nap ingyenesen megtekinthető lesz a Szent Korona az Országházban. Emellett a Kossuth téren családi programokkal várják az ünneplőket.
Este 7 órakor a Millenárison megtartják a már hagyományos Szabadságkoncertet. A Zeneakadémián pedig díszhangversennyel zárják az ünnepi rendezvényeket – fejtette ki Kovács Zoltán. Orbán Viktor miniszterelnök este a Zeneakadémián mond beszédet.
Mit kívánt a magyar nemzet?
A budapesti műegyetemisták 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, másnapra pedig tüntetést szerveztek akaratuk nyomatékosítására és a lengyel munkástüntetések iránti szolidaritás kinyilvánítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió.
A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását. A zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe.
Aznap este Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára – akit júliusban állítottak Rákosi helyére – rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után a békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd – a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után – fegyveres szabadságharccá változott.
Az esti és éjszakai órákban a fegyveres csoportok elfoglalták a Magyar Rádió és a pártlap, a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a lakihegyi rádióadót, emellett több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton, a mai Ötvenhatosok terén ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot.
A budapesti és vidéki tömegmegmozdulásokat véres atrocitások kísérték. Október 25-én a Parlament előtti Kossuth téren a környező épületekből szovjet harckocsik nyitottak tüzet a tüntető tömegre, az áldozatok pontos száma nem ismert, de száznál többre tehető.
26-án Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten, Nagykanizsán dördültek el emberéleteket kioltó karhatalmi sortüzek. Október 30-án Budapesten lincselésbe torkollott a Köztársaság téri pártszékház ostroma. A szovjet csapatok november 4-i beavatkozása után a budapesti utcai harcok, továbbá a salgótarjáni és az egri sortűz követelt számos halálos áldozatot.
A politikai paletta sokszínűvé válásához hasonlóan az utcán harcoló fegyveres felkelők és a tüntetők sem voltak egységesek, de a nemzeti függetlenség visszaállítása, a diktatúra lerombolása mindegyikük elsődleges céljai között szerepelt.
A forradalom sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből.
A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya vette át, a fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11. táján törte meg a szovjet túlerő.
Az 1956-os események számos áldozatot követeltek. A Központi Statisztikai Hivatal 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti emberveszteség országosan 2652 halott (Budapesten 2045) volt.
A forradalom leverését kegyetlen megtorlás követte: a kivégzettek száma (az eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt.
Koncepciós per után végezték ki a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót 1958. június 16-án. Szilágyi Józsefet, Nagy Imre személyi titkárát 1958 áprilisában végezték ki, Losonczy Géza államminiszter még a per tárgyalása előtt hunyt el a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.
Az októberi eseményeket évtizedekig csak ellenforradalomként lehetett emlegetni.
Zsidók és antiszemiták a forradalomban
„1956 október–novemberében nem került sor átfogó antiszemita megmozdulásokra, az egész országra kiterjedő szervezett atrocitásokra. A népfelkelés reprezentatív képviselőinek, hangadóinak akcióiban a peremjelenségként felmerülő zsidóellenesség nem játszott lényegi szerepet, más volt a megmozdulás fő iránya” – írja két évvel ezelőtti átfogó, az Egységben megjelent tanulmányában Haraszti György történész, hangsúlyozva:
„a közvélemény által zsidónak tekintett személyek a barikádok mindkét oldalán megtalálhatók voltak.”
„A forradalom második hetében, a Pesti Izraelita hitközség a forradalmat támogató nyilatkozatot adott ki, és bejelentette a kommunista párt járószalagján lévő régi vezetők leváltását – mindez azonban csak kevés figyelmet keltett” – emlékeztet a történész.
http://zsido.com/zsidok-es-antiszemitak-az-1956-os-forradalomban/
„Amiképp visszhang nélkül maradt a budapesti rabbi-kar, a csúcsszervként működő Magyar Izraeliták Országos Irodájának és a Pesti Izraelita Hitközség Ideiglenes Forradalmi Bizottságának november 2-i nyilatkozata a Szabad Kossuth Rádióban:
‘A vallási szabadságát visszanyert magyar zsidóság lelkesen üdvözli a forradalom vívmányait. (…) Egynek érzi magát a szabad hazával. Felkéri a külföldi zsidó szervezeteket, nyújtsanak e sokat szenvedett hős magyar népnek gyors, hathatós anyagi segítséget.’ (…)
Nyílt zsidóellenes megmozdulásokra, az antiszemita háttérkultúra, a hétköznapi fajgyűlölet felelevenedésére a verbális inzultustól a pogromig többnyire az ország elmaradottabb részein (Szabolcs, Nyírség, Hajdúság), esetenként azokon a vidéki, zömében agrártelepüléseken került sor, ahol még viszonylag jelentősebb számban éltek a holokauszt után visszatérő, vallási hagyományaikat őrző zsidók” – írja tanulmányában Haraszti György.
