Terroristák megsegítése miatt van csődközelben a Palesztin Hatóság

A PA csak 2018-ban dollármilliókat költött sebesült terroristák megjutalmazására, illetve lelőtt terroristák családjainak kárpótlásra.

A Palesztin Hatóság (PA) gazdaságát felbecsülő legújabb világbanki jelentés szerint a hatóság komoly likviditási gondokkal küszködik, de hallgat a csődközeli helyzet egyik legfontosabb okáról — állapítja meg a The Algemeiner c. amerikai zsidó lap. Ez az ok pedig az, hogy a PA továbbra is rendszeresen fizet a terrortámadások elkövetőinek, illetve a „mártírok” családtagjainak.

A Világbank regionális igazgatójának, Kanthan Shankarnak a jelentése egyebek mellett a gazdasági növekedés faktorainak csökkenésére, a komoly likviditási nyomásra vezeti vissza azt, hogy miért képtelen a PA kifizetni saját hivatalnokait és fenntartani a közszolgáltatásokat.

Az amerikai lap felhívja a figyelmet, hogy a Palesztin Hatóság évente dollár- illetve euromilliókat herdál el a „pay for slay” (fizess a mészárlásért) elvre, tehát arra, hogy rendszeres juttatásban részesítse a terrorista foglyokat, illetve a börtönből kiengedett elkövetőket.

A PA ezen kívül havi rendszeres segélyt küld a sebesült merénylőknek valamint a halott terroristák családjainak. Nem egyszer kiderült egyébként, hogy a Fatah civilekként emlékszik meg a Hamász halott „mártírjairól”, holott egyértelmű, hogy fegyveres terroristákról volt szó.

Hamász-terrorista hősi pózban, palesztin propaganda-plakát előtt

A Világbank dokumentuma szerint a PA válságának két fő oka van: egyrészt, hogy Izrael „egyoldalúan” felfüggesztette havi közel 12 millió dollár, kifejezetten a PA számára beszedett adó átutalását, másrészt csökkent az egyéb külföldi segélyek összege. A Világbank azonban nem világítja meg jelentésében, mi volt az oka az izraeli adómegvonásnak.

Mint arról már korábban írtunk, Mose Kahlon pénzügyminiszter áprilisban azért írta alá aláírta az adóvisszatérítési javaslatot, amely 42 millió sékellel (3,3 miliárd forint) vonná meg a Palesztin Hatóságnak járó összeget, mert a zsidó állam megelégelte a terroristák szponzorálását.

„Nem fizetünk terroristáknak. Van nemzeti büszkeségünk és létezik igazság is a földön. Nem fogadhatjuk el, hogy palesztin terroristáknak adjanak juttatásokat a tőlünk kapott összegekből” –

magyarázta akkori döntését Kahlon. Egy 1994-ben aláírt gazdasági megállapodás értelmében ugyanis Izrael évente több tízmillió sékelt utal át a PA-nak az izraeli kikötőkön áthaladó, palesztin piacokra szánt árukra kivetett adó- és vámkedvezményekből. Az átutalások kulcsfontosságú bevételt jelentenek a készpénzhiánnyal küszködő palesztin kormánynak.

A The Algemeiner példának hozza fel, hogy a PA csak 2018-ban milliókat költött sebesült terroristák megjutalmazására, illetve lelőtt terroristák családjainak kárpótlásra, s maga a PA ismerte el, hogy 144 milllió dollárt fizetett „bérként” terrorista foglyoknak, illetve kiengedett raboknak.

A lap sérelmezi, hogy a Világbank 15 oldalas jelentése nem teszi egyértelművé: a PA kizárólag magának köszönheti szorult helyzetét.

Azt például, hogy míg a hatóság a palesztin közalkalmazottak bérét a válságra hivatkozva lecsökkentette, az általa finanszírozott terroristákra ugyanez a megszorítás már nem vonatkozik.

Sőt, Mahmúd Abbász tavaly nyilvánosan is elismerte: ha csak egyetlen fillérjük maradna, azt is a „mártírok” családtagjaira és a bebörtönzöttekre költenék.

Ezzel együtt az ENSZ-ben a minap még fenyegetőző  palesztin elnök most már arról beszélt, hogy több hónap után mostantól mégis elfogadják az Izrael által felajánlott összeget (Izrael a teljes összegnek csak a PA által terroristákra költött 6 százalékát vonja le). Így a PA már most vasárnap mintegy 430 millió dollár gyorssegélyhez juthat.

Az Izrael által begyűjtött palesztin adó a Palesztin Hatóság havi költségvetésének mintegy felét teszi ki.

Kérdés azonban, hogy ez így meddig folytatható, mivel Hussein al-Sheikh palesztin miniszter Twitterén közölte: Izraellel fennmaradnak a nézeteltéréseik a „mártíroknak” szánt segélyek ügyében, ők „mindenáron” folytatni akarják a kifizetéseket. Izrael nyilván szeretné elkerülni, hogy adósékeljeiből finanszírozza a PA a terrorizmust, de azt is, hogy a súlyos pénzügyi válsághelyzet fegyveres elégedetlenséghez vezessen a Palesztin Hatóság által igazgatott területen.

Összeroppanhat a palesztin gazdaság?

Az ENSZ szerint a Palesztin Hatóság „példátlan” kihívásokkal néz szembe, ami „egész Ciszjordánia stabilitását veszélyeztetik”.