Kivégzés délben: egy berlini gyilkosság anatómiája

A hidegháború óta most először az orosz titkosszolgálatok keze lehetett egy berlini merényletben. Egy egykori csecsen lázadó parancsnokot fényes nappal, egy parkban lőttek le hidegvérrel, közvetlen közelről a német főváros központjában.

Tíz éve befejeződött ugyan elvileg a második orosz-csecsen háború (1999-2009), a küzdelem azonban a jelek szerint még nem ért véget.

Augusztus 23-án Zelimhan Hangosvili 40 éves, grúz állampolgárságú csecsen férfi éppen egy berlini mecsetbe tartott a pénteki imára, amikor a Kleiner Tiergarten parkban egy ismeretlen odament hozzá, és három lövést eresztett belé közvetlen közelről. Egy a vállát találta el, kettő a tarkójába fúródott. A csecsennek esélye sem volt a túlélésre.

A támadó kerékpárral elmenekült, a közeli Spree-folyónál levette a parókáját, átöltözött, a fölöslegessé vált tárgyakat betette egy csomagba a Glock pisztolyával és a hangtompítóval együtt, majd mindent, beleértve a kerékpárt is, a vízbe dobott. Pechjére pont ott volt két tinédzser, akik azonnal értesítették a rendőrséget. Mivel a rendőrök nem voltak messze, hamar odaértek, és elfogták az időközben a turisták között elvegyülni próbáló gyilkost.

Elsőre alvilági leszámolásnak tűnt az ügy, Berlin ugyanis köztudomásúan a csecsen maffiacsaládok központja, a gyilkosságok nem ismeretlenek. A berlini hatóságok akkor kezdték el vakarni a fejüket, amikor a férfinél orosz útlevelet találtak.

A dokumentum alapján a merénylő Vagyim Szokolov 49 éves orosz állampolgár. Útlevelét alig két héttel az utazás előtt kapta meg, a schengeni övezetben szabad mozgásra jogosító vízumot pedig a moszkvai francia konzulátus állította ki egy nap alatt. A férfi Párizson keresztül érkezett Berlinbe.

Az ügyet hamarosan átvette a német ügyészség, állítólag azért, mert külföldi titkosszolgálatok kezét sejtik a merényletben. Martin Steltner berlini ügyész annyit mondott: „Sok minden tisztázni kell, a kérdés az, hogy megtaláljuk-e a válaszokat”.

Berlin-Moabit, a gyilkosság helyszíne. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Nos, a Bellingcat oknyomozó portál a Der Spiegel német lappal és az Insider orosz oldallal együttműködésben megpróbálta rekonstruálni a történteket. A Bellingcatről azt érdemes tudni, hogy saját bevallása szerint nyílt hozzáférésű adatokkal operál átlátható módszerekkel.

Korábban sikerrel kiderítette például, hogy a salisbury-i merénylők az orosz katonai felderítés, a GRU ügynökei. Moszkva szerint persze nyugati titkosszolgálatok működtetik a Bellingcatet, sőt az oroszok azt állítják, hogy Washingtonból pénzelik. Maradjunk annyiban, hogy az interneten valóban sok minden elérhető, de azért nem minden.

Mint kiderült, Szokolov az útlevele alapján szentpétervári állampolgár, csakhogy az iratban feltüntetett cím nem létezik. Az csak fokozta a gyanút vele kapcsolatban, hogy ugyanaz a moszkvai belügyi részleg állította ki az útlevelét, mint amelyik a Szkripal-ügyben elhíresült orosz ügynökökét.

A Bellingcat azt állítja, nem találtak ilyen nevű férfit az orosz állampolgárok nyilvántartásában, amely elvileg átfogó és friss. (Nyilván felmerül a kérdés, hogy nyugati újságírók hogy jutnak hozzá az orosz adatbázishoz. Erről csak annyit, hogy Oroszországban némi pénzért közismerten mindent meg lehet venni. Vagy mégsem?)

Az oknyomozók tehát arra a következtetésre jutottak, hogy Szokolov kapcsolatban lehet az orosz titkosszolgálatokkal, másképp nem tudott volna hamis identitással (bár érvényes útlevéllel) külföldre utazni. Az is legalább ennyire gyanús verzió, ha később távolították el az adatait a bázisból.

A bennfentesek egyébként azt is tudni vélik, hogy három nagyobb tetoválás is van a karjain, ami szokatlan az orosz ügynököknél. Elképzelhető, hogy az oroszok egy börtönviselt embert bíztak meg a kivégzéssel, ami nem precedens nélküli.

A Kreml cáfolt. Dmitrij Peszkov fantomszóvivő, aki soha nem tart sajtótájékoztatókat, kizárólag telefonon nyilatkozik, kategorikusan tagadta, hogy az orosz állam keze lenne a merényletben. „Ennek az ügynek semmi köze az orosz államhoz, illetve ügynökségekhez” – jelentette ki Peszkov.

„Aránytalan fellépés”: a Kreml megmérgezte Navalnijt?

A hatóságok antidemokratikus akciói a jelek szerint egységbe tömörítették az egyébként megosztott ellenzéket. Eperjesi Ildikó elemzése.

No de térjünk rá az áldozatra. Zelimhan Hangosvili nyakig benne volt a második csecsen háborúban, amit az oroszok azután indítottak az észak-kaukázusi terület ellen, hogy onnan kiindulva vahabita szélsőségesek megtámadták Dagesztánt. Csecsenföld akkoriban de facto önállósult.

Putyin elnöksége alatt azonban az oroszok vaskézzel számoltak le az iszlamista felkeléssel és egyben minden szeparatista törekvéssel (teljes mellszélességgel támogatják viszont a szeparatizmust a Nyugat felé orientálódó egykori szovjet tagköztársaságokban, így Grúziában és Ukrajnában). A 2001. szeptember 11-i merényletek után a Kreml a csecsenföldi háborút a terror elleni harc részeként állította be.

Hangosvili parancsnok volt az oroszokkal vívott harcokban. Az orosz hatóságok 2002-ben terrorizmus miatt adtak ki ellene körözést, de a pontos vádak nem ismertek. A csecsen férfi később a Kreml másik ádáz ellenfelével, Mihail Szaakasvili egykori grúz elnökkel is barátságba keveredett, aki a közösségi médiában gyászolta meg Hangosvilit. Azt írta róla: ” bátor ember, grúz és csecsen hazafi volt”.

A csecsen férfi egyébként 2008-ban, a grúz-orosz háború idején önkénteseket toborzott az oroszok ellen, de harcba akkor nem bocsátkozott. 2012-ben pedig kisegítette Szaakasvilit, amikor grúz területen, a Lopota-szorosban, túszdráma játszódott le, amit Hangosvili segített megoldani.

Hangosvilinek tehát bőven volt ellensége Oroszországban, de az új, immár oroszbarát csecsen elnök, Ramzan Kadirov feketelistáján is szerepelhetett. Korábban is voltak merényletkísérletek ellene, legutóbb 2015-ben a grúz fővárosban, Tbilisziben. Ekkor döntött úgy, hogy családjával együtt külföldre menekül.

Előbb Ukrajnába ment, de ott sem érezte magát biztonságban, majd Németországban akart letelepedni, ahol menedékjogot kért. A német hatóságok eleinte iszlamistagyanús személyként tartották számon, de később levették erről a listáról. Menedékjogi kérelmét elutasították, de fellebbezett. Éppen az ítéletre várt a merénylet idején.

Az oroszok egyébként több egykori csecsen lázadót is „levadásztak” külföldön, például Katarban, Dubajban, de 2009-ben például Bécsben, és az is ismert, hogy a kiugrott kémeket is előbb-utóbb „elintézik”, bárhol legyenek is a világon. Köztudomású, hogy az egykori KGB-s, illetve FSZB-főnök Putyin egy dolgot nagyon nem szeret: az árulást.

Németország köztudottan kemény álláspontot képvisel Moszkvával szemben, már ami a Krím egyoldalú elcsatolása és a Donyec-medence megszállása miatt bevezetett nyugati büntetőintézkedéseket illeti. A német kormány azonban közben viszonylag rendezett kapcsolatokat igyekszik fenntartani Oroszországgal (amerikai nyomásra sem akar elállni az Északi Áramlat 2 közös balti-tengeri földgáz-vezeték megépítésétől), így a merénylet érzékeny időszakban történt.

Az eset nyilván a korábban már említett Szkripal-ügyre emlékeztet, amikor tavaly tavasszal GRU-ügynökök egy dél-angliai városban orosz fejlesztésű vegyi fegyverrel, novicsokkal akarták eltenni láb alól az egykori brit-orosz kettős kémet. Az eset után Oroszország még inkább elszigetelődött, mondhatni nemzetközi pária lett.

Ha most is kiderülne, hogy valóban orosz ügynökségek állnak a berlini kivégzés hátterében, az aligha tenne jót a Nyugat és Oroszország kapcsolatainak. A Kreml persze jól tudja, hogy az utóbbi időben meggyengült német vezetéstől, és a Brexit miatt megtépázott EU-tól aligha számíthat kemény válaszra.

Húsz év Putyin: a hatalommegtartás elve

Az oroszok stabilitás és birodalmi erő után vágytak, amit az új elnök kiválóan megérzett, és igyekezett is megteremteni. Eperjesi Ildikó elemzése.