Húsz év Putyin: a hatalommegtartás elve

Az európai szélsőjobb csodálja, a demokraták gyűlölik. Utóbbiak folyton árgus szemekkel figyelik, hogy megrendülőben van-e a hatalma. Az 1999-ben „felkent” Vlagyimir Putyin azonban – aki a bennfentesek szerint a világ leggazdagabb embere – továbbra is egyenlő Oroszországgal. Ráadásul ha távozni kényszerülne, sokkal rosszabb is jöhet.

A Scorpionsnak közvetlenül a Szovjetunió felbomlása előtt készült slágere, a Winds of Change sokak reményeit megfogalmazta annak idején azzal kapcsolatban, hogy el lehet törölni a kommunista múltat, és Oroszország a szabad világ részévé válhat.

Abban, hogy ez végül nem így alakult, a hidegháború utáni korszaknak mindenfajta elképzelés (lásd még „vision”) nélkül nekivágó Nyugatnak, de egy rejtélyes orosz politikusnak: Vlagyimir Putyinnak is nagy a felelőssége.

De talán nem is annyira rejtélyes „korunk hőse”, az egykori KGB-tiszt, aki a 80-as évek végének demokratikus forrongását, a Mihail Gorbacsov által elindított peresztrojkát (gazdasági-társadalmi reformok összessége, a szovjet rendszer átszervezése) és glasznosztyot (nyíltság, a Szovjetunió irányításának nyílttá tétele) az egykori NDK-ban bekkelte ki, vagyis kimaradt a „változás szeleiből”.

Új orosz-német paktum segíti Moszkva agresszív térnyerését?

Rendkívül vészjósló, új szövetség kialakulását látják sokan az Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítésében. Eperjesi Ildikó elemzése.

Elmondása szerint az 1991-es puccskísérlet miatt lépett ki a „szervek” soraiból (mint emlékezetes, a Szovjetunió Kommunista Pártja, az SZKP keményvonalasai 1991 augusztusában megkísérelték eltávolítani a hatalomból Gorbacsovot, hogy megakadályozzák a reformokat).

„Mihelyt elkezdődött a puccs, azonnal eldöntöttem, hogy melyik oldalra állok” – mondta később Putyin, aki azt is bevallotta, hogy nem volt könnyű a választás, mivel élete legszebb napjait töltötte a KGB-nél.

Putyin visszament szülővárosába, Leningrádba, amely éppen 1991-ben kapta vissza régi nevét és lett újra Szentpétervár. Anatolij Szobcsaknak, a város első demokratikusan megválasztott polgármesterének a helyettese lett. A jogász végzettségű politikus korábban orosz parlamenti képviselőként alaposan kivette a részét a kilencvenes évek elejének törvényalkotásából, sőt az 1993-as orosz alaptörvényt sokan csak Szobcsak-alkotmányként emlegetik.

Szobcsak autoriter stílusban irányította az „északi fővárost”. Polgármestersége alatt az infrastruktúra romlott, nőtt viszont a korrupció és a bűnözés.

Putyin 1996-ban költözött át Moszkvába, ahol a Jelcin-adminisztráció munkatársa lett. A kilencvenes évek végén nevezték ki a KGB utódszerve, az FSZB vezetőjének. Innen került sokak számára teljesen váratlanul 1999. augusztus 9-én a kormányfői székbe, majd az év utolsó napján, amikor Jelcin visszavonult, ideiglenes elnök lett.

Az egykori orosz elnök választása nyilvánvalóan azért esett Putyinra, mert a volt KGB-s biztosította neki, hogy békén hagyják, miután távozik a hatalomból.

Putyin első elnöki rendeletében garantálta Jelcin és családja sértetlenségét a számos korrupciós ügy ellenére.

Putin: 20 years of macho photo opportunities

Russia’s President Vladimir Putin was appointed prime minister on August 9, 1999 and has has been in power, either as president or prime minister, ever since…

Egy hónappal az után, hogy Putyin átvette a kormányfői posztot, robbantásos merényletek történtek több orosz városban. A támadók bérházakat robbantottak fel, több száz civil halt meg.

Putyin azonnal tudni vélte, hogy csecsen terroristák követték el a támadásokat. Akik ezt megkérdőjelezték, sőt firtatni merték az FSZB szerepét, mint például Borisz Berezovszkij oligarcha, vagy Alekszandr Litvinyenko volt titkosügynök, később rejtélyes körülmények között életüket vesztették.

A merényletsorozat mindenesetre ürügyet szolgáltatott Putyinnak ahhoz, hogy elindítsa a második csecsenföldi háborút. A fővárost, Groznijt, az orosz hadsereg a föld színével tette egyenlővé.

Az emberjogi visszaéléseket firtató Anna Politkovszkaja újságírónőt később a saját lakása közelében lőtték le. Putyin azonban keménykezű, a terrorizmussal szemben hatékonyan fellépő vezetőként pozícionálta magát, aminek meglett a gyümölcse: 2000 márciusában már az első körben megnyerte az elnökválasztást.

Imponált persze az oroszoknak az is, hogy a betegeskedő, alkoholproblémákkal küzdő Jelcin után egészséges, sőt sportos vezetőjük akadt (mint ismert, Putyin feketeöves dzsúdós).

A közvéleménynek elege volt a Jelcin idején demokrácia címén folyó hektikus kormányzásból, az elmaradt fizetésekből és nyugdíjakból, a gazdasági nehézségekből is. Stabilitás és birodalmi erő után vágytak, amit az új elnök kiválóan megérzett, és igyekezett is megteremteni.

Putyin elnöksége azonban rosszul indult. Az év augusztusában süllyedt el a Kurszk atommeghajtású tengeralattjáró 118 matrózzal a fedélzetén. Putyin lassan reagált, vakációját csak napokkal később szakította meg, ezért sok bírálat érte. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy később nem sajnálta a forrásokat arra, hogy modernizálja a hadsereget (persze azt is átlátta, hogy a nemzetközi porondon a hatalmi játszma fontos eszköze a katonaság).

Első ciklusa alatt „lerendezte” az egyékbént rendkívül népszerűtlen oligarchákat.

Aki nem állt be a sorba, vagyis szembefordult vele, mint például Mihail Hodorkovszkij, annak vagyonát elvették, és egy szibériai börtönben találta magát, ha éppen nem tudott vagy nem akart még idejében Nyugatra menekülni, mint a már említett Berezovszkij.

Putyin óriási szerencséjére a két legfontosabb orosz exportcikk, a kőolaj és földgáz világpiaci ára a magasba szökött, így fel tudta tölteni az állami kasszát, és stablilizálni tudta az 1998-as válság miatt megtépázott országot pénzügyileg. (A politikus egyébként is arról híres, hogy fegyelmezett fiskális politikát folytat.)

„Aránytalan fellépés”: a Kreml megmérgezte Navalnijt?

A hatóságok antidemokratikus akciói a jelek szerint egységbe tömörítették az egyébként megosztott ellenzéket. Eperjesi Ildikó elemzése.

A 2000-es évek elején a Putyin és a Nyugat közötti kapcsolat még nem vezetett kenyértöréshez. A szeptember 11-i merényletek után a világ vezetői közül elsőként fejezte ki részvétét George Bush akkori amerikai elnöknek, és ajánlotta fel Oroszország segítségét a terror elleni háborúhoz. Az afganisztáni misszió kapcsán megengedte a közép-ázsiai orosz támaszpontok használatát az amerikaiaknak.

A fordulat 2003-ban, illetve 2004-ben következett be Putyinnál, a grúziai és ukrajnai színes forradalmak után. Az oroszok óriási presztízsveszteségként élték meg, hogy a két egykori szovjet tagköztársaság a Nyugat felé kezdett el orientálódni. Putyin pedig abban is veszélyforrást látott, hogy a két nép forradalom útján kergette el rossz vezetőit.

Az orosz elnök viszont sokáig hatalmon akart maradni. Ekkor keményített be vezetési stílusában. 2005-ben már „a huszadik század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának” nevezte a Szovjetunió felbomlását. Ez előre jelezte, hogy a „dicsőséges” szovjet múlt feltámasztásán dolgozik.

Ennek egyik eleme volt a hadsereg fejlesztése, a külföldi beavatkozások: 2014-től Ukrajnában (a Krím-félsziget elcsatolása és a Donyec-medence de facto megszállása), valamint 2015-től Szíriában.

Ezekben a háborúkban több tízezer ember halt meg. Putyin népszerűsége viszont az egekbe szökött, a közvélemény úgy értékelte, hogy az elnök helyreállította az ország nemzetközi tekintélyét és befolyását. Ezt az imázst az orosz propagandagépezeten keresztül is sulykolja, amelytől nem sajnálja a forrásokat.

Az orosz „szervek” készek a nyugati választások befolyásolására hekkertámadásokon, álhírek terjesztésén keresztül. Hillary Clinton volt amerikai elnökjelölt erről sokat tudna mesélni. Putyin a Nyugat egykori barátjából mára az amerikai vezetésű világrend elsőszámú ellenpólusa lett, aki Kína és Irán autoriter vezetőivel szövetkezik.

Az EU-t az euroszkeptikus szélsőjobb támogatásával igyekszik aláásni, a NATO-t a törökök elidegenítésével. A belső ellenzékkel pedig vaskézzel számolt le.

A 2011/12-ben a választási csalások elleni tiltakozó megmozdulásokat elfojtotta színes forradalomtól tartva. (Hatalmát egy kormányfői ciklus közbeiktatásával tudta meghosszabbítani.) Az ellenzéki sajtó mára lényegében eltűnt, és Putyin a civil szervezetekkel is elbánt.

Erősen gyanítható, hogy a tavalyi választásokat is manipulálták, amelyeken Putyin a hivatalos eredmények szerint 76 százalékos eredménnyel nyert. Az utóbbi időben egyébként is nőtt az elégedetlenség, legalábbis Moszkvában az ellenzék tüntetéseken követeli, hogy jelöltjei indulhassanak a helyi választásokon szeptemberben. A hatóságok erős fellépése, a több száz letartóztatás arra utal, hogy a hatalom fél a néptől.

Egyesek máris Putyin uralmának megrendüléséről beszélnek. Az elnök népszerűsége az eddigi legmélyebb pontra jutott.

Elsősorban a fiatalabb nemzedék elégedetlen, amely tagjainak nemcsak a demokrácia hiánya, a burjánzó korrupció ellenszenves, hanem az is, hogy a 66 éves elnök a mai napig nem használ például okostelefont.

Megrendülőben van a „rossz bojárok, jó cár” imázsa is, vagyis az az elképzelés, hogy a hibákért mindig a politikai vezetők a hibásak, az elnök viszont mindig tudja, hogy mi a jó.

Putyin hatalma elvileg 2024-ig garantált. Az utóbbi időben elterjedt a hír, hogy Oroszország és Fehéroroszország államszövetséget alakítana, ennek lenne majd Putyin a vezetője, aki így hosszabbítaná meg hatalmát. A bennfentesek azt is tudni vélik, hogy a politikus még nem talált magának olyan utódot, aki garantálná neki a sértetlenséget hatalomból történő távozása után is, mint ahogyan annak idején ő tette Jelcinnel.

A „sziloviki”, vagyis az apparátus erős emberei ráadásul Putyinban látják a garanciát befolyásuk megőrzésére. A dolgok úgy állnak, hogy a változások szelére alighanem még várni kell Moszkvában.

Visszatér a múlt: a szovjet propaganda szelleme járja be Európát

A közösségi médián keresztül szinte végtelen lehetőségek nyíltak az orosz befolyásolási kísérletek előtt. Eperjesi Ildikó elemzése.