A felmérések szerint az amerikai zsidóság nagy része szereti Izraelt, ennek ellenére Trump Izrael-párti lépései nem sokat nyomnak latba az amerikai zsidóknál.
Donald Trump nemrég kifakadt, hogy nem érti, az amerikai zsidóság miért szavaz a demokratákra. Az elnök a demokratákra szavazó zsidókat „tudatlannak”, illetve Izraelhez „hűtlennek” nevezte. A megjegyzést a két szélsőséges demokrata képviselő, Ilhan Omar és Rashida Tlaib izraeli kitiltása kapcsán tette.
Trump megjegyzései nyomán a Gallup felmérte az amerikai zsidóság politikai világképét.
Az amerikai elnök gyakran emlegeti Izrael iránti elkötelezettségét, és valóban több Izrael-barát döntést hozott az elmúlt két és fél évben. Azonban a felmérések szerint ezzel a politikával elsősorban az amerikai evangéliumi keresztények támogatását növeli. A zsidók, bár pozitívak Izraellel kapcsolatban, sem Trump-ot sem a republikánusokat nem kedvelik.
A zsidó szavazat elenyésző az Egyesült Államokban, az amerikai felnőttek mindössze 2 százaléka vallja magát zsidónak. Ráadásul az amerikai zsidóság nem egy helyen koncentrálódik, hanem több államban, „szétszóratásban” él, így a szavazatuk sem bír kiemelt jelentőséggel.
Tehát ha Trump át is tudná állítani a saját oldalára a zsidó szavazók egy jelentősebb részét, ez akkor sem lenne hatással a 2020-as választásokra.
Azonban egy-egy billegő államban mégis lehet jelentősége a zsidó szavazatnak. Az átlag zsidó szavazó a Gallup felmérése szerint magasan iskolázott és rendszeresen jár szavazni. Floridában és Pennsylvaniában szoros eredmény esetén a zsidó bázisnak megnő a jelentősége. Azonban ez továbbra is a demokratáknak kedvez.
Egy 2018-es Gallup felmérés szerint az amerikai zsidók 59%-a tartja magát demokratának, 36% pedig republikánusnak. A világnézet szempontjából fontos, hogy az amerikai zsidóság 44%-a liberális, ami jóval magasabb mint a 25%-os nemzeti átlag.
A 2016-os választáson, azok közül a zsidók közül, akik kitöltötték a szavazás utáni kérdőívet 71% szavazott Hillary Clintonra és mindössze 23% Trumpra.
A zsidóság többsége az elmúlt 100 évben mindig a demokrata jelöltre szavazott. Utoljára 1980-ban Ronald Reagan került közel ahhoz, hogy megnyerje a zsidó szavazatokat, de 39-45 arányban veszített Carterrel szemben. Az elmúlt harminc év legnépszerűtlenebb republikánus elnöke George. W. Bush volt, akire 1992-ben a zsidók mindössze 11%-a szavazott.
De nem csak a republikánusok népszerűtlenek az amerikai zsidóság körében, hanem maga Trump is. Az amerikai elnök retorikája arra enged következtetni, hogy azt hiszi, Izrael-barát döntései az ő oldalára kellene állítsák az amerikai zsidóságot. Egy májusi Pew Research felmérés szerint azonban a zsidók 42% úgy gondolja, hogy Trump „túlságosan támogatja Izraelt a palesztinokkal szemben.”

A Pew április első két hetében készült felmérésében az amerikai zsidók 47 százaléka azt a választ adta, hogy az elnök egyenlően kezeli az izraeli és a palesztin oldalt. A zsidók 6 százaléka vélte úgy, hogy a Trump a palesztinoknak kedvez. Közben a keresztényeknek csak a 26 százaléka mondta azt, hogy Trump túlságosan Izrael pártján áll, míg 59 százalékuk kiegyensúlyozottnak látja a helyzetet.
Figyelemre méltó összevetni egyébként a mostani adatokat a Gallup márciusi számaival is:
eszerint a zsidó állam megítélése egyértelműen romlik az amerikai választók körében. A közvéleménykutató szervezet adatai szerint a republikánusok szimpátiája 11, míg a demokratáké 6 százalékponttal csökkent az előző évhez képest.
A Gallup akkori felmérése azt mutatta, hogy míg az amerikaiak kicsit több, mint fele (65%-a) állította, „inkább Izraellel kapcsolatban éreznek szimpátiát, mint a palesztinokkal” a 2018-as évben, már csak 59% állította ugyanezt idén 2019-ben, 6%-os csökkenést mutatva. Ez a legnagyobb egy év alatt végbemenő csökkenés a felmérés történetében. Az inkább a palesztinokat támogató amerikaiak száma változatlan (21%) maradt.
A Gallup mostani összegzése szerint mindenesetre az amerikai zsidóságnak annyira az identitása részévé vált a demokrata párt, hogy sem Trumpnak, sem más republikánusnak nem lesz könnyű helyzete, ha meg akarja őket nyerni.





Az evangéliumi keresztényekre való hivatkozás szerintem kontraproduktív. Akik abban akarnak hinni, hogy a zsidók bármit elérnek, azokat ez a narratíva nem győzi meg. Mivel teológiailag viszont egy marhaság, másokat is elgondolkoztat, hogy mi szükség egy ilyen nevetségesen hamis hivatkozásra.
A két százaléknyi zsidó szavazat egyáltalán nem elenyésző egy olyan környezetben, ahol kevesebb mint 2 százalék döntött. A zsidóságnál sokkal kisebb csoportokra is nagy figyelmet fordítanak a pártok. És érdemes tudatosítani, hogy a zsidóság a partokon, csak néhány államban fordul elő, itt azonban jóval 2% feletti részarányban.
Igazán kár, hogy a Gallup nem tett kísérletet a szimpátia állítólagos csökkenése okainak feltárására, magyarázására. A 11% mindenesetre kétségessé teszi az evangéliumi keresztényekre való hivatkozás megalapozottságát.
Hűha, az amerikai zsidók 42%-a szerint Trump túl sokat foglalkozik Izraellel? Ez ugyanaz a csoport, aki amúgy pont leszarja Izraelt, vagy épp Izrael ellenlábasait támogatja? Mert akkor nem tudom hogy min kell most meglepődni, az lenne a csoda, hogy ha nem ez az eredmény jött volna ki.
Egyébként valóban nehéz dolga van Trumpnak, már-már lehetetlen, de azért próbálkozni csak szabad neki, nem? Az, hogy a zsidóság csupán a felnőttek vagy épp a szavazópolgárok 2%-a az semmit nem jelent, hiszen a lényeg azon van, hogy mekkora részét adja a kampánytámogatásnak a diaszpóra, ez pedig nem elenyésző (illetve minden nemű egyéb támogatás, jogi, PR stb…). Már az is haladás lenne, ha egy jó néhány donor nem adna pénzt jövőre a Demokraták hol nyílt hol burkolt antiszemitizmusára, és ahogyan legutóbb néztem ez valahogy így is van. Rekord alacsony pénzt kalapoztak össze a Demokraták, míg a Republikánusok több téren is pozitív rekordot döntöttek.
https://www.washingtonexaminer.com/washington-secrets/gop-sets-another-2020-money-record-1-900-increase-in-online-fundraising
Szerintem, az amerikai zsidó polgárok többsége nem támogatja Izraelt, föleg akik a demokrata párthoz tartoznak ! Ez az igazság. A jelenlegi elnők Izrael párti, mert tudja az igazat a Palesztin-Izrael konfliktusról ! Szégyen azoknak az amerikai zsidóktól, akik nem támogatják Izrael államát !!!
Néha az Irracionalitás erősebb a józan Ítélőképességnél.