A 2002-es francia elnökválasztás nemcsak azért emlékezetes, mert Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front akkori elnöke bejutott a második fordulóba, meglepetésre kiejtve Lionel Jospin miniszterelnököt, a Szocialista Párt elnökjelöltjét a versenyből. A korszakra élénken emlékeznek a francia zsidók más okokból is. A közösséget ugyanis a kampány alatt súlyos támadássorozat rázta meg. Az erőszakhullám egybeesett az izraeli-palesztin konfliktus ismételt intenzívebbé válásával, és nem utolsósorban ekkor lett világos, hogy jelentősen megváltozott a franciaországi antiszemita erőszak jellege.
A széles körű döbbenetet és nemzetközi figyelmet kiváltó, két napig tartó hétvégi támadássorozat keretében egy fegyveres megtámadott egy kóser hentesboltot. Egy maszkot viselő, tucatnyi emberből álló banda autóval betört egy lyoni zsinagógába, ahol tüzet is gyújtott. Ezenkívül Lyon közelében megtámadtak egy gyermeket váró fiatal zsidó párt, felgyújtották egy strasbourgi zsinagóga bejáratát, végül pedig egy marseille-i zsinagóga égett le gyújtogatás következtében.
Zsidó vezetők az erőszakos hétvége eseményeit a krisztályéjszakához hasonlították. A JTA kortárs jelentése szerint a támadásokra palesztinbarát tüntetések előtt és után került sor.
A palesztinbarát tüntetések oka az volt, hogy 2000 szeptemberétől intenzívebbé váltak a harcok az izraeli-palesztin konfliktusban (ekkor a második intifádának nevezett időszak közepéről beszélünk). Közelebbről, a franciaországi tüntetéseket az váltotta ki, hogy 2002 márciusában véres összecsapásokra került sor számos palesztin áldozattal, majd a hó végén egy öngyilkos merénylő mintegy 30 izraelit ölt meg egy szállodában. Ezután Izrael hadműveletet indított Ciszjordániában, ostrom alá vette Ramallahot és Jasszer Arafat akkori palesztin vezető főhadiszállását, illetve később behatolt a dzsenini menekülttáborba.
Jacques Chirac hivatalban lévő köztársasági elnök és a Jospin-vezette szocialista kormányzat – az elnökválasztási kampány kellős közepén vagyunk – természetesen elhatárolódott az antiszemita erőszakhullámtól és erőteljes fellépést ígért. A kormány a marseille-i eset után 1100 rendőrt vezényelt a zsidó iskolák és zsinagógák védelmére. Ugyanakkor ennek ellenére folytatódott az erőszak, több zsidó érdekeltséget is ért újabb atrocitás, pár nappal később például tűzbombát tudtak dobni egy zsinagógára, vagy éppen megtámadták a Maccabi egyesület focistáit.
Érdemes megjegyezni, hogy ami akkor rendkívülinek számított, ma már gyakorlatilag állandó:
a vallási közösségek számára fontos épületeket, templomokat, iskolákat a francia hadsereg fegyveres katonái és más egyenruhások őrizik a Sentinelle-hadművelet keretében. A Sentinelle a 2015 elején, az akkori terrorhullám nyomán indult, a fegyveresek azóta teljesítenek az utcákon szolgálatot.
Összességében elmondható, hogy a közel-keleti harcok 2000 körüli felerősödésével párhuzamosan alakult az antiszemita erőszak Franciaországban, ahol egyértelműen megfigyelhető a muszlim és zsidó közösségek közötti feszültség, és ezzel párhuzamosan a közel-keleti konfliktus egyfajta importja. 2000-ben és 2002-ben, majd később 2004-ben például kiugró volt az antiszemita esetek száma Franciaországban. Ezekhez képest a 2018-as számok (amelyek 2017-hez képest rendkívül magasak és ugyancsak sokkolóak) még mindig kisebbnek számítanak, mint a 2000-es évek elejének az adatai.
A CNCDH (Commission nationale consultative des droits de l’homme – Nemzeti Emberi Jogi Tanácsadóbizottság) egyébként már 2004-ben kiemelte, hogy az ismert-azonosított elkövetők egyre kevésbé szélsőjobboldaliak, és egyre inkább migrációs hátterű fiatalok.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az antiszemita esetek nagy többségében maga az eset se kerül be a statisztikákba, nemhogy az elkövető: nagy a látencia.
Egy azonban biztos: míg a kilencvenes években olyan esetek borzolták a kedélyeket, mint Jean-Marie Le Pen antiszemita tirádái vagy a Carpentras-ügy, a vallásközi, közel-keleti konfliktusokat importáló erőszak figyelemre méltó jelenség volt. Még akkor is, ha a valóságban már a nyolcvanas évek elején megjelent a palesztin ügyet a zászlajára tűző terrorizmus Franciaországban (korábban a Neokohnon is bemutattuk már a Goldberg-merényletet és Kopernikusz utcai merényletet).
Az új helyzetet elemzendő Pierre-André Taguieff a 2000-es évek elején alkotta meg az „új judeofóbia” fogalmát, melyet 2017 végén úgy magyarázott, hogy az annyiban eltér a régi antiszemitizmustól, hogy az új judeofóbia követői a zsidókat nem ellenségnek, hanem a cionizmus révén elnyomónak tartják, s a nácikhoz hasonlítják őket. Az áldozati logika tehát megfordult, már a zsidók az elkövetők, s az antirasszizmus ezen felhasználása teszi lehetővé, hogy
egymástól különböző, szélsőbaloldali, humanista és iszlamista szereplők adott esetben ugyanazt mondják a cionizmusról és Izraelről – érvel Taguieff.
A szerző a Franciapolitika blog szerkesztője
(Cikkünk címlapképe illusztráció, francia katonák láthatók egy párizsi zsinagóga előtt).
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.