„Nem tanulmányoztam különösebben a kérdést, de azt hiszem, hogy ez a második világháború történetének egy részletkérdése… Azt állítja, hogy ez egy olyan bizonyított igazság, amelyben mindenkinek hinnie kell? Hogy ez erkölcsi kötelesség?” — mondta Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke 1987. szeptember 13-án egy interjújában a gázkamrák kapcsán. Soós Eszter Petronella a francia antiszemitizmus történetével foglalkozó új sorozatának első része.
Beszámolók szerint Le Pen maga úgy értékelte a nyilatkozatot, hogy 40 év közéleti aktivitása során
soha ekkora „hülyeség” nem hagyta el a száját.
Ennek ellenére a következő évtizedekben idősebb Le Pen több alkalommal is megerősítette nyilvánosan, amit 1987-ben állított, 2009-ben például egyenesen az Európai Parlament falai között, ami azt eredményezte, hogy az EP pártjai közösen igyekeztek megakadályozni, hogy az akkori alakuló ülés korelnökeként elnökölhessen.
Az igazságszolgáltatás egyébként reagált az állításokra, már 1991-ben is bírságot szabott ki a politikusra.
A nagy felháborodást kiváltó 1987-es nyilatkozat – mely a holokauszttagadás kérdésére volt reflexió –, ma már tudjuk, és az értékelések helyesen emelik ki, évtizedekre „márkázta” a Nemzeti Frontot és vezetőjét. A nyolcvanas évek elején a Jacques Chirac vezette mérsékelt jobboldali RPR (a mai republikánus mozgalom elődje) még esetenként kereste és meg is találta az együttműködés lehetőségeit a Fronttal.
Ez az együttműködés innentől lehetetlenné vált. (Jacques Chirac a nyolcvanas évek elején választási keretek között minden további nélkül szövetséget kötött Le Penékkel, és még meg is volt ehhez a „te is”-érve: François Mitterrand szocialista köztársasági elnök kormányában ekkoriban ott ült négy kommunista miniszter is, ami a Szovjetunió fennállása idején természetesen geopolitikai kérdéseket és beavatkozási félelmeket is felvetett).
Mindenesetre a „részletkérdés”-nyilatkozattól kezdve a köztársasági értékekhez ragaszkodók számára ez a radikális jobb – mérsékelt jobb együttműködés teljesen elfogadhatatlanná vált, s kialakult az ún. köztársasági összefogás gondolata is. Ennek a lényege az volt, hogy ha mérsékelt jelölt áll szemben a Nemzeti Front jelöltjével, akkor politikai szimpátiától függetlenül a mérsékelt jelöltre kell szavazni.
Így nyerhette meg Jacques Chirac például a 2002-es elnökválasztást a szavazatok mintegy 82%-ával, miután Jean-Marie Le Pen váratlanul bejutott a második fordulóba, az elsőben kiejtve a szocialista Lionel Jospint.
A „részletkérdés”-nyilatkozat
lehetetlenné tette a Nemzeti Front részéről a zsidósághoz és Izraelhez való közeledést is,
s noha 1987 előtt történtek erre nézve kísérletek, a nyitást végül csak a más nézeteket képviselő, és az „ördögűzés” stratégiáját képviselő Marine Le Pen kezdhette meg igazán.
A Nemzeti Front „átmárkázása”, elfogadhatóvá tétele lett a pártelnöki pozíciót 2011-ben elfoglaló Marine Le Pen egyik legfontosabb politikai célja, mivel ez a minimális előfeltétele annak, hogy a párt valaha is országos választást nyerhessen.
Nem véletlen, hogy az új pártelnök többször is elmondta a kétezres években, hogy nem ért egyet apja nézeteivel a gázkamrák kapcsán, s egyik első pártelnöki nyilatkozatában a „barbarizmus csúcsának” nevezte a holokausztot, a náci haláltáborokban történt szörnyűségeket. Ebben a nyilatkozatában – édesapja ’87-es sugallatával ellentétesen nyilatkozva – adottnak vette hogy
„mindenki tudja, mi történt a táborokban”, és kifejtette, bosszantja a holokauszt-tagadás.
Marine Le Pen éppen a „részletkérdéses” nyilatkozat egyik újabb megismétlése után függesztette fel, majd zárta ki édesapját a Nemzeti Frontból. Újból lecsapott az igazságszolgáltatás is: 2016. áprilisában Jean-Marie Le Pent 30 ezer euró bírságra ítélték a „részletkérdés”-nyilatkozat ezen újbóli előadásáért.
Alkalom szülte, de kalkulált politikai lépés lehetett ez Marine Le Pen részéről, hiszen a pártelnök is pontosan ismerhette apja és elődje korábbi megnyilatkozásait. (Ellenkező esetben nem reagálhatott volna rájuk úgy többször is a sajtóban, hogy nem ért velük egyet.) A Jean-Marie Le Pen által felkínált, az új pártelnök által pedig megragadott alkalom azonban lehetővé tette a megkomponált és ügyesen dramatizált szakítást, amely a Nemzeti Front mérséklődésének, az „ördögűzésnek” fontos szakaszhatára lett.
Ez nem jelenti azt, hogy a zsidó szavazókat immáron tudatosan megszólítani kívánó FN (2018 óta Nemzeti Tömörülés, RN) új elnöke időnként nem mond a zsidóság számára elfogadhatatlan vagy polemikus dolgokat, de az már egy másik történet, s történetünkben egy másik fejezet.
A szerző Franciaország-szakértő, a Franciapolitika blog szerkesztője
Soós Eszter Petronella összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Van más kérdés is aFöldön, képzeljétek el! Ugyanúgy, ahogy nem csak ezzel kell folyton foglalkozni napról-napra! Tiszta középkori dogma, basszátok meg
Fütyikém, ennek a portálnak a zsidósággal és a „zsidókérdésekkel” való elmélyültebb foglalkozás a profilja. És a finom utalás arra, hogy a holokauszt-témának is vannak „átmárkázást” igénylő kitételei, a háború borzalmai miatt kialakult eddigi „konszenzus” erősen töredezik. Megváltozott a világ, bizonyos „jogintézmények” felülvizsgálatra szorulnak. Igen, csúnya revizionizmus, de ez van most.
Nem kötelező ide járnod.
Igen, nem is járok, csak gondoltam írok valamit,bár feltételezem süket fülekre talál úgyis, meg egyébként is mindegy. Ha lenne minimális érzéke az ilyen jellegű témákban íróknak, tudnák, hogy most nincs itt az ideje a mindennapos holokausztozásnak, mert ellenérzést vált ki még az olyanokból is (és előre mondom, nem magamról beszélek), akik szarnak a témára. Egyszerűen unalmas és magam részéről tragédiának tartom, hogy állandóan napirenden van. Milyen érzelmek vannak a zsidóban vajon? Én bizots nem szeretném, ha folyamatosan a családom legnagyobb tragédiájáról czikkeznének! Nem érdekes?
Miért nem zavar téged az állandó Trianonozás pedig az régebben volt és nem eredményezett ennyi halottat?
Ha nem lennének olyan erők amik állandóan relativizálják a holokausztot, akik megpróbálják másra hárítani a saját nemzeti felelősségürüket akkor talán nem lenne állandóan napirenden.
Milyen érzelmeim támadtak amikor sok év után megtudtam, hogy a szüleim érintettek voltak? Sőt! Még nem is olyan régen tudtam meg olyasmit amiről eddig nem hallottam pedig nem vagyok már ifjú titán. Inkább nem írom le milyen érzelmeim támadtak.
Kis hazánkban a baj akkor kezdődött, amikor a hazai „vészkorszak” megnevezés helyét mintegy „elfoglalta” az Amerikából „importált” holokauszt fogalma. Mert az ottani „profi” „holokausztozás” „infrastruktúrája” is eljött hozzánk és a „helyi sajátosságokat” is kiszorította. Azoka kelleténél jobban feledésbe merültek, szőnyeg alá söpörtettek.
Zsidó létemre tele van a tököm a holokauszttal való üzleteléssel és visszaéléssel. Minden barom zsidó figyelmébe ajánlom a mindenki számára elérhető adatokat: a 2. világháborúnak 100 millió áldozata volt, ebből 60 millió szovjet állampolgár melynek zöme civil öregember és gyerek. Ehhez képest az 5,5 millió zsidó valóban periférikus probléma.
A probléma épp ott van, hogy az emberek egy iparszerű népirtást akarnak mindenáron összevetni a háború áldozataival. Ha valakit letartóztatnak, vagonba raknak, és elszállítanak egy telepre legyilkolni, az nem ugyanaz, mint amikor valaki egy bombázásba hal bele. Ez az egyik. A másik az, hogy ha az emberek nem letagadni és relativizálni akarnák a holokausztot, ha nem az lenne az azonnali reflex, hogy Kertész Imrét elkezdik imrekertészezni, ha nem Trianont kezdenék emlegetni „válaszul”, ha szar énekesek nem énekelnének „A Bosszú népe” című dalokat, ha nem kapnánk a képünkbe folyton, hogy állítólag üzletet csinálunk a dologból és állítólag hatalmas kárpótlásokat kapunk, és még sorolhatnám, akkor mi, zsidók, mi, túlélők leszármazottai is jobban megbékélnénk a helyzettel, és nem foglalkoznánk annyit a Holokauszttal.
Amúgy vigyázz, ha a Duna partján jársz, bele ne lődd magad véletlenül…
Természetes,hogy a zsidóság intenzíven foglalkozik a holokauszttal,hisz őket érinti ez igazán.A többiek meg leginkább, egy régmúlt borzalmaként gondolnak rá,ha néha esetleg szóba kerül.70 év nagy idő. A ma élő generációt a közelebbi aktuálisabb történések foglalkoztatják. Pl globális klímakatasztrófa esélye meg ilyesmik .
https://youtu.be/HUeledMNSbo