A holokauszt mint „részletkérdés”

Franciaország-szakértő, politológus

„Nem tanulmányoztam különösebben a kérdést, de azt hiszem, hogy ez a második világháború történetének egy részletkérdése… Azt állítja, hogy ez egy olyan bizonyított igazság, amelyben mindenkinek hinnie kell? Hogy ez erkölcsi kötelesség?” — mondta Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke 1987. szeptember 13-án egy interjújában a gázkamrák kapcsán. Soós Eszter Petronella a francia antiszemitizmus történetével foglalkozó új sorozatának első része.

Beszámolók szerint Le Pen maga úgy értékelte a nyilatkozatot, hogy 40 év közéleti aktivitása során

soha ekkora „hülyeség” nem hagyta el a száját.

Ennek ellenére a következő évtizedekben idősebb Le Pen több alkalommal is megerősítette nyilvánosan, amit 1987-ben állított, 2009-ben például egyenesen az Európai Parlament falai között, ami azt eredményezte, hogy az EP pártjai közösen igyekeztek megakadályozni, hogy az akkori alakuló ülés korelnökeként elnökölhessen.

Az igazságszolgáltatás egyébként reagált az állításokra, már 1991-ben is bírságot szabott ki a politikusra.

A nagy felháborodást kiváltó 1987-es nyilatkozat – mely a holokauszttagadás kérdésére volt reflexió –, ma már tudjuk, és az értékelések helyesen emelik ki, évtizedekre „márkázta” a Nemzeti Frontot és vezetőjét. A nyolcvanas évek elején a Jacques Chirac vezette mérsékelt jobboldali RPR (a mai republikánus mozgalom elődje) még esetenként kereste és meg is találta az együttműködés lehetőségeit a Fronttal.

A Nemzeti Front támogatói 2007-ben. Fotó: MTI/EPA

Ez az együttműködés innentől lehetetlenné vált. (Jacques Chirac a nyolcvanas évek elején választási keretek között minden további nélkül szövetséget kötött  Le Penékkel, és még meg is volt ehhez a „te is”-érve: François Mitterrand szocialista köztársasági elnök kormányában ekkoriban ott ült négy kommunista miniszter is, ami a Szovjetunió fennállása idején természetesen geopolitikai kérdéseket és beavatkozási félelmeket is felvetett).

Mindenesetre a „részletkérdés”-nyilatkozattól kezdve a köztársasági értékekhez ragaszkodók számára ez a radikális jobb – mérsékelt jobb együttműködés teljesen elfogadhatatlanná vált, s kialakult az ún. köztársasági összefogás gondolata is. Ennek a lényege az volt, hogy ha mérsékelt jelölt áll szemben a Nemzeti Front jelöltjével, akkor politikai szimpátiától függetlenül a mérsékelt jelöltre kell szavazni.

Így nyerhette meg Jacques Chirac például a 2002-es elnökválasztást a szavazatok mintegy 82%-ával, miután Jean-Marie Le Pen váratlanul bejutott a második fordulóba, az elsőben kiejtve a szocialista Lionel Jospint.

A „részletkérdés”-nyilatkozat

lehetetlenné tette a Nemzeti Front részéről a zsidósághoz és Izraelhez való közeledést is,

s noha 1987 előtt történtek erre nézve kísérletek, a nyitást végül csak a más nézeteket képviselő, és az „ördögűzés” stratégiáját képviselő Marine Le Pen kezdhette meg igazán.

Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke. Fotó: MTI/EPA

A Nemzeti Front „átmárkázása”, elfogadhatóvá tétele lett a pártelnöki pozíciót 2011-ben elfoglaló Marine Le Pen egyik legfontosabb politikai célja, mivel ez a minimális előfeltétele annak, hogy a párt valaha is országos választást nyerhessen.

Nem véletlen, hogy az új pártelnök többször is elmondta a kétezres években, hogy nem ért egyet apja nézeteivel a gázkamrák kapcsán, s egyik első pártelnöki nyilatkozatában a „barbarizmus csúcsának” nevezte a holokausztot, a náci haláltáborokban történt szörnyűségeket. Ebben a nyilatkozatában – édesapja ’87-es sugallatával ellentétesen nyilatkozva – adottnak vette hogy

„mindenki tudja, mi történt a táborokban”, és kifejtette, bosszantja a holokauszt-tagadás.

Marine Le Pen éppen a „részletkérdéses” nyilatkozat egyik újabb megismétlése után függesztette fel, majd zárta ki édesapját a Nemzeti Frontból. Újból lecsapott az igazságszolgáltatás is: 2016. áprilisában Jean-Marie Le Pent 30 ezer euró bírságra ítélték a „részletkérdés”-nyilatkozat ezen újbóli előadásáért.

Alkalom szülte, de kalkulált politikai lépés lehetett ez Marine Le Pen részéről, hiszen a pártelnök is pontosan ismerhette apja és elődje korábbi megnyilatkozásait. (Ellenkező esetben nem reagálhatott volna rájuk úgy többször is a sajtóban, hogy nem ért velük egyet.) A Jean-Marie Le Pen által felkínált, az új pártelnök által pedig megragadott alkalom azonban lehetővé tette a megkomponált és ügyesen dramatizált szakítást, amely a Nemzeti Front mérséklődésének, az „ördögűzésnek” fontos szakaszhatára lett.

Ez nem jelenti azt, hogy a zsidó szavazókat immáron tudatosan megszólítani kívánó FN (2018 óta Nemzeti Tömörülés, RN) új elnöke időnként nem mond a zsidóság számára elfogadhatatlan vagy polemikus dolgokat, de az már egy másik történet, s történetünkben egy másik fejezet.

A szerző Franciaország-szakértő, a Franciapolitika blog szerkesztője

Kell-e félni a jobboldaltól?

Nyugodtan lehet „egy gyékényen árulni” a nyugat-európai populista pártokkal — írja Jeszenszky Zsolt válaszcikkében Seres Lászlónak.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.