Fake news és lila fing

Szerdán közöltük Cnaan Lipshiz a Jewish Telegraphic Agency számára írt, és számos meghatározó angol nyelvű zsidó orgánum által is átvett, a Jobbik, illetve a magyarországi baloldal egy részének kapcsolatát bemutató cikke (JTA: Magyarországon néhány baloldali zsidó kész együttműködni egy szélsőjobboldali párttal, melyet egy korábbi neonáci vezet) fordítását. Most a riportban megszólított Kőbányai János számunkra megküldött reakciójának közlésével folytatjuk a téma körüljárását.

Nem azért szólok hozzá – mihez? a Jewish Telegraphic Agency Cnaan Lipshsiz által jegyzett, a Jobbik és a baloldali ellenzék kapcsolatáról szóló cikkéhez? magamhoz, aki ebben a fogalmazványban megszólalt? Kőbányai Jánoshoz? – mert szeretem, ha a nevemmel feltüntetett vélemények tükrözik a gondolataimat, s mi több: önmagamat, az imázst, ahogy látom és megfogalmazom magamat (bár ez sem ártana), hanem azért, hogy megvilágítsam az ilyenfajta újságírói rutin kártékony – fake news-felszínességét.

JTA: Magyarországon néhány baloldali zsidó kész együttműködni egy szélsőjobboldali párttal, melyet egy korábbi neonáci vezet

„Valaki [a Mazsihisznél] rájött, hogy a baloldali ellenzéknek egyesítenie kell erőit a nácikkal a Fidesz megdöntése érdekében”.

Erre pedig azért van szükség, mert mandinerből nem a külföldet „tájékoztatja”, hanem a futótűzszerű fordításai és objektív álcaként közzétételei révén, mint a bumeráng itthon, azaz: éppen az ábrázolt közegben fejtené ki (vélemény)formáló hatását. Jó lenne tudni: a kutyát sem érdekli máshol és más nyelven ez az írásmű aktualitása híján – ugyanis ahogy ezt kifejtettem a kollégának: a Jobbik mára szétporladt, éppen a „cukisága” miatt (ezt nehéz volt fordítani – a kevésbé plasztikus mátok – jelzővel próbáltam visszaadni a jelenséget), s az önkormányzati választások pedig jóval előttünk állnak, amikor a Jobbik aprópénzre válthatná, ami már nincs neki.

Nem is kell a fake news-t előállítani, megteszi azt az „objektív „szemlélő” őszinte felkészületlensége minden manipuláció helyett. Ugyanis éppen ez a „szakmai” attitűd maga a manipuláció.

Utólag sajnálom, hogy a kollégával egy jó órát beszélgettem telefonon – miután email megkeresése, s majd szintén elektronikus levelezés során azt tapasztaltam, hogy már nincs Magyarországon, sőt: a cikket holnapra le kell adja.

Viszont szakmai szolidaritásból, s persze vélemény (in)formálói igyekezetből tarthattam neki egy kiselőadást, hogy miért nem lehet így a kérdéshez hozzáállni – mégpedig héberül, ha jól értettem, a kolléga anyanyelvén – Haifában él, s Amszterdamból „coverolja” az európai eseményeket. Nekem is ez a nyelv fekszik a legjobban, néha már a beszélt magyar rovására, mert izraeli feleségemmel ezen a nyelven kommunikálok 15 éve.

Kiselőadásom arról szólt, hogy a pártok ebben a zsidó kontextusban nem mondanak semmit – csakis a magyar társadalom ismerete. Az igazi Jobbik 100 évre tekint vissza, a magyar társadalom egy tekintélyes részét képviseli – az 1939-es, a viszonylag demokratikus körülmények között lezajlott választásokon tekintélyes számú képviselőt küldött a parlamentbe, amivel megágyazott a soának.

Egy zsidó nem, hogy a Jobbikkal, de a Horthyval azonosuló pártokkal sem azonosul – éppen a soában betöltött szerepük miatt.

Valamint: a zsidóknak nincs politikai ereje és szerepe többet Magyarországon, a soá olyan pusztítónak bizonyult. Amiben a túlélőknek és leszármazottaiknak lenne szerepe, funkciója ma – ez a kulcskérdése a mai zsidó létezésnek! – a soá emlékezete. Ugyanis nem egészséges olyan országban, olyan nép között élni – nem csak a túlélőknek, de a másod- és harmad nemzedéknek is – amely nem szembesül a soában betöltött tetteivel. Ugyanis ez lenne a megbékélés – az itt élés – feltétele. Megkérdeztem, hogy látta-e a Páva utcai „Holokauszt múzeumot”, amit – szerintem botrányosan – egy zsinagógában rendeztek be (azt mondta igen), valamint a Szabadság téri Gábrieles emlékművet (szintén megtekintette) – amely a soában betöltött magyar szerepet lepasszolná a németeknek.

Eleven Emlékmű (részlet) Fotó: Wikimedia Commons/Szervác Attila

Még azt is elmagyaráztam, hogy mi áll a jelenlegi alkotmány preambulumában – amit azért nem volt könnyű héberül visszaadni, mert az izraeli jog nem ismeri az alkotmány (constitutional law) fogalmát.

Mondandóm lényege az volt, hogy a soában betöltött elkövető-áldozat szerep tisztázatlansága miatt nem látom biztosítottnak a magyar zsidóság jövőjét.

(Még idéztem is a „Halott arcán növekvő szakáll” c. esszémet – annál is inkább, mert az eredetileg az Eretz Acheret című héber nyelvű folyóiratban jelent meg.)

Konkrét kérdésére meg azt válaszoltam, hogy a Jobbikkal való orr befogásos (ezt a műveletet is körüljártam héberül) összefogást, tudtommal egyetlen zsidó szervezet sem legitimálta. Ezt az SZDSZ (a pártot nem ismerte, el kellett magyaráznom neki) néhány „nem zsidó zsidó” – itt az angolt kellett segítségül hívjam: jewish origin – prominense találta ki. Mégpedig a korrigálhatatlan, végső vereségük okozta depresszió hatására. (A dikaon szóval jellemeztem ezt az érzelmi állapotot.) Arra is kitértem, hogy sajnos mesterem, barátom, szerzőm, Heller Ágnes is osztotta e véleményt – de szerencsére, utolsó interjújában elismerte, hogy tévedett, ami nagy emberi és gondolkodói tettre vallott. (S nemcsak a fogalmakat fordítottam le, de példával is éltem, mert az SZDSZ-t az izraeli liberális Merec párttal „fordítottam” le. A sületlenséget ezért így világíthattam meg: „képzeld el, hogy a Merec a kahanistákkal állna össze”.)

Mindebből az „jött le”, hogy jómagam és a Múlt és Jövő baloldali. Ami a személyemre vonatkoztatva: értelmezhetetlen, nem tudok róla (a Kétfarkú kutya pártnak van ilyen konnotációja? Több írásomban is nyilvánosan megvallottam: a jelenlegi helyzetben és kínálatban rájuk szavazok), ami pedig a lapra vonatkozik: most minek minősítsem? – hiszen ez több, mint száz éve: politikai mozgalomhoz, színhez nem köthető cionista orgánum.

(Ezt akár meg is lehetett volna guglizni.) Ennél nagyobb csacsiság pedig az Orbán által épített zsinagógák víziója. Az utolsó magyarországi zsinagógát – a lágymányosit – 1936-ban adták át rendeltetésének. A magyar zsidóság egyik legnagyobb problémája: nem tölti meg a zsinagógákat, a már említett soában végbement pusztítás okán, valamint kellő attrakció és karizma híján – a hanyatlás folyamata már a soá előtt kezdődött. Egyébként: épített Kádár? Orbán valaha is zsinagógát? Valószínű a „zsinagóga látogatás” megtagadását abból vette, hogy azt találtam mondani, hogy a holokauszt múzeumokat nem legitimálják látogatásaikkal a magyar zsidók, ha azok nem beszélik el a magyar holokausztot, benne a döntő magyar felelősséggel. De azt tisztáztuk, hogy nem zsinagógáról van szó (a Pávára gondolt?) hanem vasútállomásról – tahanat rakevet – ami viszont nagyon is hiteles hely. (Magam dobtam a köztudatba egy 2002-es Népszabadság cikkemben.)

Az már ordító közhely – újságírók vagyunk, beszéljük az újságírók nyelvét: erre a „lila fing” kifejezést használják, feleségem számára ilyen kifejezéseket le kell, hogy fordítsam: floc barod – ami Orbánt marasztalja el olyan szabadságjogok „lebontásáért”, amiért „a magyarok az életüket adták”.

A minden bizonnyal durvának – dugri – tűnő megállapításommal a tisztelt kolléga egyet fog érteni, ha most már elkerülhetetlen házi feladatként – sirurei bait – utána ered a most az Orbán-démon által „lebontott” jogoknak a magyar történelemben, amelyekért a magyarok – kik? mikor, hol? hányan? kik ellen? – „az életüket adták”.