A korábban gondoltnál jóval több embert ejtettek túszul a Tanácsköztársaság kommunistái, akiknek vezére kifejezetten preferálta a zsidó foglyokat.
Az Index egy tudományos előadásról számolt be, amelyet a Budapest Főváros Levéltárában rendeztek. Gellért Ádám, a Clio Intézet társ-ügyvezetője és Vörös Boldizsár, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa a Tanácsköztársaság túszejtő akcióiról beszéltek a Tanácsköztársaság 100 év után előadás-sorozatukban.
A túszejtő akciók a legújabb kutatások szerint ötszáz helyett akár ezerötszáz embert érinthettek országszerte.
— hangzott el a fórumon, ahol nemzetközi jogászként is ismert történész-kutató Gellért Ádám rávilágított:
A magyar kommün a túsz fogalmának egyértelmű meghatározásával és jogi szabályozásával is adós maradt. A fogolytörzskönyveket vizsgálva kiderül, hogy a túsz, az ellenforradalmár és a politikai fogoly kategóriáit sokféleképpen alkalmazták.
Tanácsköztársasághoz kötődő gyilkossághullám és a kényszersorozások mellett a túszgyűjtő akciók váltották ki a legnagyobb elégedetlenséget. Utóbbi viszonylag általános gyakorlatnak számított az első világháborúban, a szovjet kormány például 1918 augusztusában ötvenezer volt tisztet és burzsujt dugott internáló táborba, akiket „túszok gyanánt kell őrizni, és ha a burzsoák ellenforradalmat kísérelnek meg, agyon kell lőni őket”.
1919 húsvétján Budapesten és több vidéki városban is megindult a túszok összegyűjtése.
Gellért szerint a Tanácsköztársaság túszgyűjtő akcióinak nem volt általános szabályrendszere, folyamatos viták és hatásköri konfliktusok jellemezték a végrehajtást. A túszok közül voltak, akiket – beszállításuk során – kivégeztek, de nem ez volt a jellemző.
Az Index beszámolója szerint a bolsevik rezsim – zsidó származású – magyar vezetőjnek sajátságos volt a hozzáállása a kérdéshez:
…mindig azt kérdezte: zsidó? Mert ha igen, akkor föltétlenül el kell fogni, ha ellenben valami történelmi névről volt szó, akkor nagyon meggondolta a dolgot”
– vallotta egy visszaemlékező a Tanácsköztársaság bukását követő kihallgatásán.
Ezzel együtt Kun ellenezte a vérengzést és az indokolatlan gyilkosságokat.
„Aki most tömeggyilkolást akar itt benn, ahelyett, hogy ezt a tömeggyilkolást a fronton akarná megcsinálni, az azt árulja el, hogy ő lemondott. […] Nem akarok semmi esetre sem lemondani arról, hogy mi ezt a Budapestet, ezt a Szovjet-Budapestet meg fogjuk tudni védeni”
— mindezt Kun Béla mondta a Budapesti Munkás- és Katonatanács május 3-i ülésén.
A Lenin-fiúk begyűjtő osztagai mellett detektívek, vörösőrök vagy vöröskatonák kísérték be túszokat, de a gyáros Weiss Manfréd báróért például húsz matróz érkezett. Volt, aki vadászruhában, volt, aki szmokingban érkezett meg a fogdába.
1919. augusztus elsején a Tanácsköztársaság megbukott, az utolsó burzsujok is hazamehettek.
Az úri túszok a két világháború között ápolták fogságuk nem feltétlenül csak kellemetlen emlékeit. Az első évfordulón például külön villamossal indultak a Kozma utcai Gyüjtőfogházba, ahol kedélyesen üdvözölték és köszönetet mondtak az őket fogadó igazgatónak és régi börtönőreiknek.
A teljes cikk itt olvasható:
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
