Nem kérnek a palesztinok a „méltóság, a virágzás és lehetőségek jövőjéből”

„Az első intifáda kirobbantói ma is hajlandóak meggyújtani a talajt a zsarnokok lábai alatt” – üzenték a Fatah tagjai az utcai zavargásokon.

Ahogy írásunkban beszámoltunk róla, kezdetét vette kedden az a gazdasági programsorozat, amit az „évszázad béketerveként” beharangozott amerikai javaslatcsomag első lépéseként hirdettek meg korábban.

Trump veje jobb jövőt ígér a palesztinoknak Bahreinben

A palesztinok viszont egyelőre nem kérnek a jobb jövőből.

Az esemény megnyitóján Jared Kushner a „méltóság, a virágzás és a lehetőségek jövőjét” helyezte kilátásba a palesztinoknak, ám úgy tűnik, a Trump-kormány 50 milliárd dolláros közel-keleti gazdasági terve nem hatja meg kellően a Gázai övezet lakóit, akik a tegnapi nap folyamán általános sztrájkkal és heves tüntetésekkel tiltakoztak a Gázai övezetben a bahreini konferencia ellen. Az MTI szerint a tüntetők közül többen azt skandálták, hogy

„Palesztina nem eladó!”

és azt üzenték, hogy „Bahreintől Szaúd-Arábiáig, nem csábítanak a millióitok!”.

A feliratok szerint: „Trump egy náci” és az „évszázad béketerve az ördög ügye”. Kép forrása: palwatch.org

A közintézmények, bankok, és az üzletek nagy része is zárva tartott a part menti övezetben. Ciszjordániában pedig szórványos összecsapások voltak a palesztinok és az izraeli biztonsági erők között.

Betlehemben a tüntetők egy szamárra tűzték a bahreini és szaúdi vezetőknek a képeit, akik támogatják Washington kezdeményezéseit.

A Fatah képviselői tüntetnek. Kép forrása: palwatch.org

A demonstrálók közül többen gumiabroncsokat gyújtottak lángra, és az amerikai béketervet, valamint Donald Trumpot szimbolizáló bábukat is elégettek.

Kép forrása: palwatch.org

Továbbá a Fatah ifjúsági csoportjainak tagjai erőszakos válasszal fenyegettek a bahreini javaslatcsomag miatt, ami szerintük

„kezdetektől halálra van ítélve”.

Az ENSZ és az EU inkább tovább segélyezi őket.

Az ENSZ és az EU inkább tovább segélyezi a palesztinokat

Miközben Bahreinben éppen a palesztin gazdaság felvirágoztatására kidolgozott amerikai tervről tárgyalnak a közel-keleti államok.