Politikai válság Izraelben: feladták a leckét Netanjahunak

A haredi-Likud koalíció matematikailag nem jöhet és nem is fog létrejönni Liberman nélkül, a Likud-Kék Fehér egységkormány akadálya maga a kormányfő személye. Pillanatkép az izraeli belpolitikai helyzetről.

Avigdor Liberman töretlen ellenállása azóta tart, hogy lemondva az utolsó, még működő kormányban betöltött védelmi miniszteri pozíciójáról, elindította a Benjámin Netanjahu által vezérelt, de szigorú haredi szabályok szerint működő jobboldali koalíció erodálódását.

Nem mellesleg kihasználva a Likud eddig hellyel-közzel jól leplezett ideológiai válságát, Liberman a jobboldali fronton kötelezőnek számító jól fizető politikai „önzetlenséget” felváltotta a politikai engedetlenséggel. A dolgok jelenlegi állása szerint nemcsak, hogy megúszta, de magabiztosan és megerősödve indulhat neki a következő választási fordulónak.

Megteheti, hiszen neki nincs vesztenivalója, az idő nem sürgeti és a főügyész sem szándékozik vádat emelni ellene több ügyben.

Netanjahunak gondja lehet a koalícióval Liberman nélkül

Netanjahunak gondja lehet a koalícióval Liberman nélkül.

Netanjahuban nem tudni, mikor tudatosult egyértelműen Liberman kiugrása és annak következményei. Valószínűleg számított rá, de nem tulajdonított neki túlzott jelentőséget abban a hitben, hogy volt védelmi minisztere „múló gyengesége” a választások után könnyen kezelhetővé válik.

Inkább azzal volt elfoglalva, hogy a másik két fekete bárány, Ajelet Saked és Naftali Bennett távozása nyomán keletkező károkat enyhítse a széteső félben lévő Zsidó Otthon (Bájit Jehudi) és a politikailag nem kifejezetten szalonképes, kahanista elveket valló Ocma Jehudit összeboronálásával.

Közös listán a baloldal?

A választások után úgy tűnt, a Zsidó Otthonból kiváló igazságügyminiszter, Ajelet Saked és az oktatási tárcát is magáénak tudó Naftali Bennett frissen alapított pártja (Új Jobb) a választási küszöbtől 1500 szavazatnyira lemaradva teljesen kiszorul a Knesszetből és az aktuálpolitikai életből.

Netanjahu sikertelen jobboldali koalícióalakítási kísérlete után azonban az újból kiírt választások a vesztesek számára soha vissza nem térő lehetőséget jelenthetnek az előző fiaskók feledtetésére.

Az új helyzetnek megfelelően a Likud és a töretlen népszerűségnek örvendő Kék-Fehér közötti harc során az izraeli választók elsősorban arról fognak dönteni, milyen országot szeretnének, halachikusat vagy liberális zsidó államot.

A már kialakult stabil választási szövetségek mellett a vesztes baloldali pártoknak a tisztújítást követően sürgősen el kell gondolkodniuk a közös listaállításról.

A baloldali Merec párt elnöke, Tamar Zandberg (fotó: Wikimedia Commons)

A Tamar Zandberg vezette, meglehetősen balszélre sodródott Merec négy mandátumával önmagához képest nem teljesített rosszul. Az új választások és az izraeli belpolitikai helyzetre hivatkozva a pártlistán korábban kétszer is bejutó Nitzan Horowitz azonban úgy döntött, ismét visszatér a politikába, és indul a vasárnap tartandó tisztújító szavazáson, mondván, „a szabad és demokratikus Izrael veszélyben van, ezért harcolni fogok a szabadságért.”

A 10-es csatorna egykori újságírója szerint a második esély nemcsak lehetőség, de egyben kötelezi is az érintetteket egy erős és egységes baloldal létrehozására. Horowitz a baloldal egységén a Munkapárttal közös listát érthette, ami az előző választás alkalmával elmaradt.

Az ok és okozat maga egyszemélyben Avi Gabbay, akinek igazaból senkivel sem sikerült közös nevezőre jutnia, legkevésbé a lehetséges baloldali szavazókkal. Végezetül kétéves elnöksége egyetlen eredményeként sikerült a Munkapárt korábbi 24 mandátumát hatra csökkenteni.

„Nem mondom, hogy túl késő”

És hogy még emlékezetesebbé tegye a bukást, titokban tárgyalalásokat folytatott Netanjahuval, aki a kormányalakításra tett utolsó kísérlet fejében négy minisztériumot is felajánlott az ügy érdekében. Mentségére legyen szólva, a miniszterelnök Munkapárt felé tett ajánlata nem fog piros betűs ünnepként bevonulni a Likud történetébe.

Végül mindenki megkönnyebbülésére Gabbay kedden a közösségi médiában bejelentette, nem indul a július eleji tisztújításon. A megüresedett pozició várományosa lehet a volt miniszterelnök Ehud Barak, avagy Itzik Smuli, Sztav Saffir jelenlegi képviselők, illetve az egykori Knesszet-tag Ejtán Kábel, aki Gabbay visszavonulásáról röviden csak annyit mondott:

„nem mondom, hogy túl késő, mert az legalább annyira szánalmas lenne, mint a bejelentés maga”.

Akárki lesz is a tisztújítások nyertese, tudnia kell, hogy a Merec és a Munkapárt leendő vezetőinek egyetlen lehetősége a közös listán való indulás, és a merev ideológiák finomitása, ugyanis ahogyan a munkapárti Seli Jachimovics megjegyezte,

már nem hozhatják fel többet kifogásként, azt hogy az egész ország jobbra tolódott.

A két oldal között álló Kék-Fehér legutóbbi nyilatkozata szerint nem tervezik a párt további bővítését, maradnak a régi felállás mellett.

Káosz a jobboldalon

A Likud részéről Benjámin Netanjahu a választási fiaskó kezdeti sokkhatását kiheverve látványos lépéseket tett annak érdekében, hogy a Liberman-effektusnak elejét vegye. A sikertelen koalíciós tárgyalások végén sarokba szorította pénzügyminiszterét, Mose Kahlont. Még fel sem oszlott a 21. Knesszet, de már bejelentették, hogy a Likud és a Kulanu közös listán indul, amennyiben új választásokra kerül sor.

Ily módon a pénzügyminiszternek sikerült kapásból két korábbi választási ígéretének is ellentmondania, ugyanis Kahlon korábban már kijelentette, hogy pártja független marad és nem támogatja a kormányfőt, amennyiben vádemelésre kerülne sor ellene, és akkor sem, ha kisebbségi, 60 fős kormány megalakításáról lenne szó, de mindezeket a fogadalmakat a közös lista kizárja az együttműködés során.

Ajelet Saked és Naftali Bennett, az Új Jobboldal vezetői (Fotó: The Times of Israel)

Ajelet Saked rövid időn belül szintén ellentmondott saját magának, amikor véget vetve a találgatásoknak, kedden bejelentette, hogy mégis indul a szeptemberi választásokon. Könnyű szívvel hozhatta meg döntését, miután Netanjahu megelőző csapásként menesztette az ideiglenes kormányból politikai szövetségesével, Bennettel együtt.

Saked bejelentését a korábban megjelent közvélemény-kutatások eredményéhez igazította:

„amennyiben a jobboldali (kis) pártok közös listán egyesülnek, azt nekem kell vezetnem, mivel én tudom a legtöbb mandátumot behúzni”.

Addig is Bennettel egyeztetve úgy tűnik, újraélesztik a közösen alapított pártot, azzal a különbséggel, hogy most a volt igazságügyminiszter akar az élére állni.

Ajelet Saked ilymódon alaposan feladta a leckét elsősorban volt munkaadója, Benjámin Neranjahu részére, egyúttal válaszolt kirugására, valamint arra, hogy korábbi pártjának (Zsidó Otthon) fő hangadója, Bezalel Szmotrich állandóan ostorozza őt a médiában.

Szmotrichot, mint a megüresedett igazságügyi miniszteri poszt várományosát hideg zuhanyként érte, hogy Netanjahu helyette valaki mást nevezett ki a tárca élére, ráadásul a Knesszet történetének első meleg minisztere, Amir Ohana személyében. Netanjahu kénytelen volt valamivel előrukkolni, miután kiszivárgott, hogy állítólag elfogadta volna az ultraortodox pártok követelését a köztéri nemi szegráció tiltásának feloldására.

De a Szmotrich által lefestett vízió okozta felháborodást is orvosolnia kellett, miután a képviselő kijelentette, azért kell neki az igazságügyi miniszteri poszt, hogy visszaállíthassák a tórai igazságszolgáltatási rendszert.

Ohana kinevezése a Pride-hónap idején a sajtó rövid ideig tartó fellángolásán kívül azonban senkit nem érintett meg igazán, főleg nem azokat, akiket képviselni hivatott. Ugyanis hiába meleg, igazságügyminiszteri kinevezése önmagában még nem jelent jogorvoslatot az érintettek vélt vagy valós sérelmeire. Ohana státuszának jelentősége, már amennyiben van, politikai, és sokan vannak, akik rossz néven veszik, hogy a pillanatnyi reflektorfényért cserébe a melegeket politikai célokra használja fel.

Kitöltött csekkek és jegesmedvék

Az elmúlt napok eseményeiről szóló végső következtetést Avigdor Liberman röviden úgy foglalta össze, hogy Netanjahu számára a haredi koalíció kényelmes megoldást kínál, ugyanis az ortodoxok minden húzós kérdésre szívesen igent mondanak, ha cserébe utána megkapják a kitöltött csekket, másrészt viszont a Ganc vezette Kék-Fehér párt legfeljebb jegesmedvékkel tud koalíciót kötni az Északi-sarkon.

A pikírt összegzés ellenére Liberman nem tette világossá, mire is gondol pontosan. A haredi-Likud koalíció matematikailag nem jöhet és nem is fog létrejönni nélküle, a Likud-Kék Fehér egységkormány akadálya maga a kormányfő személye.

Amennyiben a volt védelmi miniszter egy haredi-mentes színtiszta jobboldali koalícióra gondolt a Likuddal, annak csak akkor lehetne esélye, ha Liberman már előre tudta azt, amit egy belső forrás kiszivárogtatott a The Jerusalem Post-nak: „Ajelet Saked már arra készül, hogy egy Netanjahu nélküli Likudhoz csatlakozzon a következő koaliciós tárgyalások során, kedvező alkupozíciót biztosítva magának.”

Katonadolog: múlt és jövő harca Izraelben

Fenntartható-e hosszú távon, hogy a jesivákban tanuló fiataloknak ne kelljen a hadseregben szolgálniuk? Halmos László írása.