Tényleg rasszisták fogják megmenteni az izraeli jobboldalt?

Továbbra is áll a bál Izraelben és a zsidó nyilvánosságban a nyíltan kirekesztő Kahane rabbi pártjának esetleges hatalomba kerülése miatt. Netanjahu azonban klasszikus win-win helyzetről beszél.

Az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) részéről meglehetősen szokatlan lépés beleszólni más ország választási ügyeibe, múlt héten azonban hivatalos közleményben jelezték, hogy a kahanista Ocma Jehudit nézetei „elítélendők és nem tükrözik azokat az alapvető értékeket, amelyekre Izrael állam épül.”

Az AJC nyilatkozatát másnap megosztotta Twitteren a Benjamin Netanjahu jó barátjának számító legnagyobb amerikai Izrael-párti lobbiszervezet, az AIPAC, amelynek közelgő éves rendezvényén az izraeli kormányfő is fel fog szólalni. Mint arról beszámoltunk, Washington alapvetően Izrael belügyének tekinti a szokatlan lépést.

A kahanisták nevének említése már önmagában is rossz emlékeket idéz, Knesszetbe való ismételt bejutásuk lehetősége pedig azokat is felháborította, akik általában távol tartják magukat a politikai perpatvaroktól.

Határokon átívelő felháborodás

Több mint három évtizede, a számtalanszor letartóztatott és börtönbüntetésre is ítélt Meir Kahane rabbi (Kach párt) bejutott a Knesszetbe, és olyan törvényjavaslatokkal állt elő többek közt, mint az arab lakosság Izrael földjéről való kitelepítése, a nem zsidó lakosság megfosztása az izraeli állampolgárságtól, továbbá a zsidók és nem zsidók közötti házasság és szexuális kapcsolat betiltása.

A Knesszet történetének emlékezetes pillanatai közé tartozik a képviselők kivonulása a teremből Kahane felszólalásai előtt. Végül a Kach pártot egy rasszizmus és felbujtás-ellenes alaptörvényre hivatkozva kitiltották a Knesszetből és később teljesen száműzték Izraelből. A 25. évforduló kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Baruch Goldstein amerikai-izraeli orvos, aki 1994. február 25-én, purimkor megölt 29 palesztin arabot Hebronban a Pátriárkák sírjánál, szintén kahanista volt.

Meir Kahane három évtizedes spirituális nyomdokain újjáéledt Ocma Jehudit (zsidó erő, hatalom) vezetői, Michael Ben-Ari és Itamar Ben-Gvir álmukban sem hitték, hogy az áprilisi választásokon reális esélyük lesz bejutni a Knesszetbe, ráadásul éppen Benjamin Netanjahu kezdeményezésére annak a Likudnak a nevében, amely anno a Kach párt betiltásáról gondoskodott.

Az immár határokon átívelő felháborodást követően, a kormányfő döntését a baloldali szövetség lehetséges hatalomra jutásával, és az ily módon „elkerülhetetlen” arab koalíció megelőzésével indokolta. A miniszterelnök közreműködésével létrejött „stratégiai fúzió” a Zsidó otthon és az Ocma Jehudit között Benjamin Netanjahu újraválasztása után állítólag megszűnik.

Netanjahu összehozta a lehetetlent

A kahanistákkal való közös lista állításáról, érthető okokból még a legszélsőségesebb jobboldali pártokat is lehetetlen vállalkozásnak tűnt meggyőzni. Legalábbis mostanáig. A vallásos cionista elveket valló, hajdani Nemzeti Vallásos Párt nyomdokain létrejött Zsidó otthon reménytelenül a kiesés szélére sodródott, miután vezetője Naftali Bennett (oktatásügyi miniszter) valamint Ajelet Saked (igazságügy-miniszter) kivált soraiból, és új pártot alapítva indult neki (Új Jobb) a választásoknak.

A szétesőfélben megörökölt párt vezetője, Rafi Perec és a Tkuma párt vezetője, Becalel Szmotrics első hallásra természetesen elvetették a fúzió gondolatát. A listák zárása és az egyesülések bejelentésének utolsó napján Benjamin Netanjahu végül két leendő miniszteri posztot is feláldozott az ügy érdekében, de végül összehozta a lehetetlent.

Az egyezség értelmében a Zsidó Otthon a választási eredménytől függően két kabinet széket és a Likud-lista 28. helyét kapja, míg az Ocma két mandátumot érdemelt ki (5. és 8.) a közösen jegyzett Jobboldali Pártok Uniója listáján.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az új formáció akár 5-8 mandátumot is szerezhet,

azaz a kahanista Michael Ben-Ari jó eséllyel visszatérhet a Knesszetbe, ahol 2009 és 2013 között már szolgált képviselőként. Itamar Ben-Gvir bejutásához azonban az úgynevezett norvég-törvény kiterjesztésére lenne szükség.

Fotó: Arutz Sheva

Az előválasztási listák a párttagok szavazatai alapján már eldőltek, az izraeli választási törvény egy módosítása viszont lehetővé teszi a képviselők cseréjét. A „kis norvég” törvény néven ismert jogszabály szerint a miniszterek vagy miniszter-helyettesek pozíciójukat továbbra is megtartva kiléphetnek a Knesszetből. Helyüket a pártlistán az őket követő képviselő veszi át. Amennyiben a mandátumáról lemondó képviselő kilép a kabinetből, visszakaphatja helyét a Knesszetben attól a képviselőtől, aki megörökölte azt. A törvény azonban korlátozza a felek lemondását és cseréjét.

Az előző évtized szavazási eredményei az erős jobboldali tömb és több lényegesen kisebb potenciális koalíciós párt között dőlt el, természetesen a Likud javára. Az idei előrehozott választásokat megelőzően azonban a közvéleménykutatók, a megváltozott helyzetre való tekintettel, különböző szövetségek stratégiai kombinációi alapján vetették össze a szavazók pillanatnyi politikai hangulatát.

Balközépen a helyzet

Beni Ganc, a magyar származású volt vezérkari főnök eddig töretlen politikai népszerűsége az elemzők számára is nehezen érthető, de az tény, hogy az előrehozott választások kihirdetése óta nemcsak saját pártot hozott létre a semmiből, de azt is elérte, hogy a szintén magyar gyökerekkel rendelkező Jáir Lapid (Jes Atid), valamint Mose Bogi Jáálon és Gabi Askenázi ex-vezérkari főnökök is csatlakozzanak az inkább mozgalomnak, mint pártnak tekinthető Kék-Fehér (Káchol-Láván), szövetséghez.

A bal-centrista fúzió utólag kézenfekvőnek tűnik, a „csapatok összevonása” azonban utolsó pillanatig kérdéses volt. Jáálon és Telem pártja viszonylag könnyen csatlakozott, Lapid azonban utolsó percig hezitált, mondván, nem biztos abban, hogy Ganc ajánlata komolyan vehető, vagy csak „átnézett kicsit a balközép oldalra.” Gabi Askenázi már a kezdetektől fogva kikötötte, hogy csak akkor csatlakozik, ha mindenki, beleértve Jáir Lapidot is, összefog a cél érdekében. A cél pedig semmivel sem kevesebb, mint a választások megnyerése, értelemszerűen a jelenlegi kormányfő, Benjamin Netanjahu leváltása.

A volt vezérkari főnök eddigi sikere valószínűleg abban keresendő, hogy az általa elindított mozgalom, néhány biztos szavazatra beváltható klisé ellenére, sikeresen tudta megszólítani azokat a többnyire balközép szavazókat, akiknek az ország biztonságán túl, amit a három vezérkari főnök személye szavatol, egyetlen elvárás fogalmazódik meg: a régi kormány leváltása.

Ilyen kiélezett helyzetben a siker azonban mérhető jobbközép szavazat nélkül elképzelhetetlen, mind matematikailag, mind erkölcsileg.

Ugyanis a jelenlegi, több szempontból is bizonyított kormány leváltása akkor lenne etikus, ha mögötte meggyőző többség, valamint jól megfogalmazott program állna, és nem holmi gyenge lábakon álló stratégiai számtani egyenlet. Természetesen ugyanez az elvárás vonatkozna az ellenfél, Benjamin Netanjahu kormányfő újraválasztására is.

Beni Ganc pártja, a Hoszen Leiszrael stabil 18-22 mandátumot érő népszerűsége kiugró sikernek számít, és a tíz éves Netanjahu-korszak egyetlen számottevő kihívójaként jelentős, de a választások megnyeréséhez nem elegendő potenciállal rendelkezik.

Az egyéni pártlisták leadásának és a szövetségek bejegyzésének utolsó időpontjáig a Likud 30 mandátum körüli szavazóbázisa megingathatatlannak tűnt, de Ganc és Lapid együttesen komoly veszélyt jelentett a Likudra nézve. Benjamin Netanjahu ezért bármi áron mindent megtett azért, hogy a jobboldal egyetlen mandátumot se veszítsen.

Nem elég nyerni: stabil koalíció kell

A kormányalakításhoz azonban nem elég megnyerni a választást, minimum 62 fős koalíciót is fel kell tudni mutatni. A közös listák bejelentésének utolsó perceire a két egymás ellen küzdő nagy blokk – Likud és a Ganc-Lapid tengely mellett a kisebb jobboldali pártok, mint a Kulanu (Mose Kahlon) és a Jiszráel Beitenu (Avigdor Liberman) a túlélésben reménykedhetnek, holott a legutóbbi kormányban fontos szerephez jutottak.

Jobboldali szövetség, a már említett kahanista fúzión kívül, nem jött létre. Az egyetlen biztos befutó, a Bennett féle “Új jobb” teljesen elzárkózott a többiektől.

A másik oldalon szintén nem jött össze a Ganc-Orly-Lévy Abekaszisz (korábban Jiszrael Beitenu képviselő) szövetség, pedig ez jobboldali szavazókat hozhatott volna Gáncnak, Orly-Lévy számára pedig a biztos bejutást. Avi Gabbay (Munkapárt) és Tamar Zandberg (Merec) tárgyalásai szintén eredménytelenül záródtak.

A jobboldali haredi blokkban az ultraortodox Sász egyáltalán nem biztos, hogy átlépi a választási küszöböt ( 3,25%), ami nagyjából 4 mandátumra elég. Kizárólag csak a voksolások idejére közös listán induló askenázi haredi szövetség, az Egyesült Tóra Judaizmus, összesítve stabil 5-7 mandátumra számíthat. A választásokon gyakran királycsináló szerepet betöltő ultraortodox szefárd Sász és askenázi unió azonban, az állítólagos tárgyalások ellenére is, összeférhetetlen formációnak bizonyult.

A legutóbb jegyzett Knesszet harmadik legnagyobb pártja, az Egyesült (Arab) Lista (a Hadas, Balad, Ta’al és a Ra’am pártok szövetsége) február 21-én feloszlott, az áprilisi választásokon a Ra’am a Baladdal, míg a Hadas, Ahmed Tibi Ta’al pártjával közösen indul. Összességében elmondható, hogy az áprilisi választásokat megelőzően mindössze két jelentős szövetség alakult.

A rasszisták mint járulékos kár?

Benjamin Netanjahu a kahanisták beszervezése miatti kritikákat klasszikus win-win helyzettel hárította. Szerinte a Zsidó Otthon fúziójával mindenki nyert. Ugyanis egy értékes jobboldali szövetséges megmenekült a kieséstől, ami az egész országot fogja megmenteni a másik blokk szövetségesétől és a baloldal „arab” koalíciójától.

Ebben a „mindenki nyer” elméletben a kahanisták szerepe járulékos veszteségként könyvelhető el, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kék-fehér fúzió hatalomra jutása ellenében.

Az áprilisi szavazásokat követő új 120 fős Knesszetben, ahol az arab pártok is szép számban képviseltetik magukat, az Ocma Jehudit egy vagy legfeljebb két képviselője aligha tud majd sok vizet zavarni, de vitathatatlan, hogy jelenlétük kínos lenne, ráadásul a kahanisták nevető harmadikként csak nyerhetnek a Zsidó Otthonnal kötött fúzión. Egyébként tanítójukkal ellentétben az Ocma vezetői nem száműznék az arab izraelieket az országból, amennyiben hűségesek a zsidó államhoz. Az más kérdés, hogy pontosan mit is értenek hűség alatt.

Hab a tortán, hogy Júdea és Szamária (Ciszjordánia) arab lakosainak nem adnának állampolgárságot, ha sikerül megvalósítaniuk a terület Izraelhez csatolását. Ilyen „haversággal” összemosva Rafi Peretz pártja,

ha be is jut a Knesszetbe, Meir Kahane spirituálisan rossz hírétől egyhamar nem fog megszabadulni.

A fájdalomdíjként beígért két minisztériumhoz pedig már csak annyit kell elérni, hogy Benjamin Netanjahu és a Likud megnyerje a választást, ami az előző borítékolható választásokhoz képest most nem lesz annyira egyszerű.

Avihaj Mandelblit főügyész, a várakozásoknak megfelelően, bejelentette a kormányfő elleni vádemelési szándékát, ami még nem egyenértékű a vádemeléssel, és Netanjahu egészen biztos nem fog lemondani, ezért minden a megszokott terv szerint folytatódik tovább. A bejelentés előtt, de a várható főügyészi vádemelési szándékra is reflektálva a The Times of Israel online lap közvélemény-kutatásának eredményei sokat elárulnak a választók jelenlegi elvárásaival kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy milyen politikai vonalat képviselnek, a megkérdezettek az alábbi választ adták:

• 30% jobb, 21% jobbközép, 17% centrista, 10% balközép és mindössze 9% bal.

• Az alábbi kérdések közülük melyiket kellene a kormánynak előtérbe helyeznie:

• 46% gazdasági kérdések: megélhetés, lakásárak, munka;

• 21% biztonságpolitika;

• 11% palesztin kérdés, diplomácia és békefolyamatok

• 5% vallás és állam;

• 17% demokrácia, jogbiztonság és korrupció.

Ki legyen a kormányfő?

• 41% Benjamin Netanjahu

• 39% Beni Gánc

• 20% nem tudja

Visszatérve az Ocma Jehudit és Zsidó otthon fúzióra: a Netanjahu által támogatott szövetség milyen mértékben befolyásolta abban, hogy a Likudra szavazzon:

• 12% növelte

• 27% csökkentette

• 61% nincs összefüggés.