A zsidó állam története során tegnap éjfélkor megtörtént az, amire eddig nem volt példa: a soron következő 21. Knesszet pontosan egy hónappal megalakulása után meghozta első és egyben utolsó döntését, és feloszlatta saját magát.
Benjamin Netanjahu kormányfő több mint egy évtized folyamatos politikai vezetés után most először nem tudott élni a kormányalakítás lehetőségével, amelyet Reuven Rivlin elnök felkínált számára.
A kormányalakításra kiírt és két héttel meghosszabbított határidő lejárta után, pontban szerda éjfélkor Netanjahu hivatalosan bejelentette Rivlin elnöknek, hogy nem sikerült a kabinetet megalakítania. Néhány perccel ezután pedig elfogadták a Knesszet feloszlatására vonatkozó törvénytervezet harmadik olvasatát 74-45 arányban, egy tartózkodó szavazattal. Az önmagát feloszlató testület utolsó feladataként iktatta a szeptember 17-én kiírt új választások időpontját.
Az események fényében, az utolsó szó jogán az érintettek egymást okolják a kudarcért, és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 22. Knesszet választási kampánya, miközben az országnak esélye sem volt az előzőt kiheverni.
A Likud biztosra akart menni
A mára történelminek számító, korábbi előrehozott választásokat Benjamin Netanjahu anno azzal vezette be, hogy mindössze adminisztratív formalitásról lesz szó, amelynek célja az előző kormány pozíciójának megerősítése, hasonló felállásban.
Ennek a víziónak aligha lehetett (fő)szereplője a koalícióból kivált fekete bárány, Avigdor Liberman és pártja, akinek „lehetetlen” követelései miatt a választás időpontját előre kellett hozni.
A Likud borítékolható sikerét Beni Ganz ex-vezérkari főnök ellenzéki politikai startja eleinte csak beárnyékolta, majd egyesülve, a Jair Lapid, Mose Bogi Jalon és Gabi Askenazi által fémjelzett Kék-Fehér párt már úgy tűnt, komoly veszélyforrást jelent a végeredményt illetően.
A Likud biztosra akart menni, ezért az előző években jól működő taktikáját melegítette fel, vagyis átrendezte a jobboldal sorait.
Némi kezdeti nehézséget okozott, hogy saját pártot alapítva a jobboldali koalíció két tartópillére, Ajelet Shaked és Naftali Bennett kivált a Bájit Jehuditból, a kiesés szélére sodorva azt. A bukás elkerülése végett, Netanjahu ajánlásával és a kétes hírű Otzma Jehudittal szövetségben létrejött új jobboldali unió szerepe a Bájit szavazatainak megmentése volt, miközben Netanjahu az egész jobboldalt összefogásra szólította fel.
Elvek és járulékos veszteségek
Ajelet Shaked előrelátóan figyelmeztette Benjamin Netanjahut, hogy a jobboldali pártok mozgásterének tömbbe való leszűkítése ellenkező hatást válthat ki. A volt igazságügy-miniszter álmában sem hitte volna, hogy ennek a stratégiának éppen ő és Bennett lesz a legnagyobb vesztese, végül még a bejutási küszöböt sem érik el.
A Likud választási stratégiája járulékos veszteségének tudható be, hogy azok estek ki a rostán, akikre a legjobban lehetett volna számítani a kormányalakításnál. Természetesen, mind Shaked, mind Bennett „hűségének” magas ára van, de minden további aggodalmaskodás nélkül belementek volna egy olyan haredi (ultraortodox) koalícióba, amelybe a fekete bárány Liberman semmilyen áron nem volt hajlandó.
Avigdor Libermanról eleinte, mind a politikai szereplők, mind a sajtó úgy gondolta, csak az időt húzza és a végén úgyis megadja magát, de mindvégig kitartott elvei, vagyis a haredi fiatalok katonai sorozását kötelezővé tevő törvény elfogadása mellett.
Ráadásul, ahogy telt az idő, saját politikai erejének tudatában egyre magabiztosabban hangoztatta, hogy azoknak az érdekeit is képviselni kell, akik zsidó és nem halachikus államban szeretnének élni.
Netanjahu sokkot kapott
Egy Likud képviselő szerint egy biztos, a tegnapi nap nem piros betűs ünnepként fog bevonulni Izrael történetébe. De legalább emlékezetes marad, hiszen nem kevesebb, mint a kormányalakítás bukott el, amiatt az évtizedes dilemma miatt, amit az egyetemeken „Izrael haredizációja versus a haredik izraelizációja” néven említenek.
A Likudnak abban igaza lehet, hogy amit többéves társadalmi vita nem tudott megoldani, az eme szűk keretek közé szorított, többségében ultraortodox koalíció számára végképp kudarcra ítéltetett a kormányalakítás hajrájában.
Avigdor Liberman viszont úgy gondolta, mikor máskor, ha nem most?
Ráadásul Liberman nem csak hajthatatlannak bizonyult, de semmilyen politikai ígérvény hatására sem lehetett behúzni a haredi fiatalok katonai szolgálataiért cserébe, ami váratlan sokként érte Netanjahut és leendő koalíciós partnereit.
Minden mindegy?
Az utolsó napok hajrájában nem maradt más lehetőség, mint az Israel Hayom ingyenes napilap címlapján méretes betűkkel az olvasók tudtára hozni, hogy „a csaló neve: Liberman”. Az ötvenes években Moldovában született, karrierje során sok mindent megélt orosz kibucnyik vállát megvonva csak annyit reagált a közleményre, hogy még a sztálini éra Pravdájától is több objektivitásra lehetett számítani.
Izraelben tényleg igaz a mondás, a remény hal meg utoljára. Az utolsó percekben, minden mindegy alapon meg lehetett még próbálni behúzni Avi Gabbayt, vagy az egész Munkapártot, legalább négy minisztériumért cserébe. Amikor ez sem jött be, utolsó utáni percben a Likud szemrebbenés nélkül még arra is ígéretet tett, hogy megszavaztatja a Liberman-féle sorozási törvényt. Szintén minden mindegy alapon, akkor is, ha ezért a haredi blokk majdnem infarktust fog kapni és kilátásba helyezi, hogy mással fog koalíciót kötni.
Végül éjfélre teljes kapituláció után tetőzött a dráma. Mától pedig új idők következnek.
Normális esetben a választások után számot lehet és számon lehet kérni a történéseket. Mostanság azonban nyakunkon az újabb választás terhe és a következő kampány, az izraeliek időnként rövid politikai emlékezőképessége pedig köztudott, hamar elfelejtik a fiaskót.
Vesztesek vagy övék a jövő?
A sajtó azért megjegyezte, hogy nagyon sokba fog kerülni ez a választási repeta: a költségvetésben nem szereplő újabb százmilliók az adófizetőknek.
Arról nem is beszélve, hogy az egész ország fog szenvedni az akár egy évig elhúzódó üresjárattól, a Knesszet jogalkotó munkájának időleges felfüggesztésétől, az időnként kiújuló rakétázásoktól, késes merényletektől, libanoni alagutaktól, szíriai Hezbollah-fenyegetésektől és a Fehér Házban is egyre türelmetlenebbek lesznek a bemutatásra váró „béketerv” folytonos halogatása miatt.
Benjamin Netanjahunak abban már korábban is igaza volt, hogy ha előrehozott vagy újra kiírt választásokról van szó, a szereplők ugyanazok, a felállás a régi marad. Nincs új a nap alatt.
Az előző évekhez képest azonban valami mégis megváltozott. Volt, aki a biztosat hajlandó volt kockáztatni holmi elvekért, így Ajelet Shaked és Naftali Bennett például új politikai elképzeléseikért cserélték fel a biztos bejutást. Avigdor Liberman pedig végül mindent feltett egy lapra. Látszatra ők az előző választás nagy vesztesei — vagy az elkövetkező új idők hírnökei.
