Biden saját csapdájába került: ha szembefordul a tüntetőkkel a rend érdekében, akkor saját pártja progresszív radikálisai fordulnak vele szembe. Ha nem lép fel a rend érdekében, akkor az a középosztály fordul szembe vele, amely képviselete volt élete legfontosabb politikai célja.
Trump talán a leginkább gyűlölt amerikai elnök a demokraták szemében. A populista róka, aki kiénekelte a már biztosnak látszó sajtot Hillary Clinton szájából, s megakadályozta, hogy a demokrata párt által elképzelt progresszív Amerika koncepciója megszilárduljon.
Trump ügyesen kivédte a dühödt demokrata támadásokat: nem bukott bele az állítólagos orosz kapcsolatait vizsgáló bizottság jelentésébe, s megúszta az ellene indított alkotmányos elmozdítási kísérletet (impeachment) is.
Miközben a progresszív demokraták és a kulturálisan konzervatív republikánusok kulturális polgárháborúja kettészakította az országot, Trump gazdasági tekintetben úgy viselkedett, ahogy egy realista és mérsékelt demokrata elnök tenné: feladta a költségvetési fegyelem iránti hagyományos republikánus vonzódást, s nem nyúlt hozzá érdemben az amerikai jóléti rendszerhez és az Obama évek legfontosabb jóléti intézkedéséhez, az egészségügyi ellátást kiterjesztő reformhoz. Ami pedig a Kongresszusi Költségvetési Hivatal szerint a drámaian növekvő eladósodás legfontosabb oka.
Ugyanakkor a hagyományos republikánus tábor elvárásait is kiszolgálta, s nem növelte újabb nagyívű szolgáltatásokkal a jóléti államot, hanem adócsökkentéssel és a szabályozási teher csökkentésével a gazdaság dinamizálását a hagyományos és erős amerikai vállalkozó szellemtől és a piactól várta.
A közvélemény alapvetően támogatta élesen Kina-ellenes politikáját és törekvését az amerikai munkahelyek védelmére. Annál is inkább, mert Trump ugyan retorikában éles fordulatot hozott, de valójában csak folytatta az Obama-évek alatt elkezdett Kína ellen fordulást. Ráadásul védővámok alkalmazása a hazai ipar védelmében régi és közkedvelt fegyver az amerikai elnökök kezében, s Trump egyáltalán nem lóg ki a sorból agresszív vámpolitikájával, ha az amerikai érdekek védelméről van szó.
Trump ugyan nem tartotta be azt az ígéretét, hogy befejezi a háborúkat, de csökkentette az afganisztáni, szíriai és iraki amerikai jelenlétet, és nem indított új háborút, szemben Nobel-békedíjat kapott elődjével, aki a megoldhatatlan szíriai, líbiai és jemeni konfliktusokat hagyta utódjára, megnövelve az ifjabb Bush által hagyományozott afganisztáni és iraki háborúk terhét. Trump Izrael-párti politikája jelentős támogatást élvez az USA-n belül.
A gazdaság sok tekintetben visszaigazolta az elnök politikáját: a gazdaság gyorsan növekedett, a munkanélküliség történelmi alacsony szintre süllyedt le, a tőzsde szárnyalt. A gazdagok, a középosztály és a szegényebbek egyaránt úgy érezhették, hogy javul a helyzetük a 2008-as válságot követő stagnálás után.
Arra még nem volt példa, hogy amerikai elnököt ne válasszanak újra, ha a gazdaság jól megy. Így a rossz közvélemény-kutatási adatok ellenére tavaly év végén Trump biztos lehetett abban, hogy újraválasztása nem lehet kérdéses. Különösen, hogy az amerikai elnökválasztást nem az nyeri meg, aki a legtöbb leadott szavazatot kapja, hanem az, aki megszerzi az egyes államok által küldötteiből álló elektori kollégium többségét.
A koronavírus mindent megváltoztatott. A gazdaság mélyrepülése, a munkanélküliség drámai megugrása, a kis és középvállalkozói szektor beomlása, a nagyvállalatok szenvedése… Az 1945 utáni modern Amerikában eddig három elnököt nem választottak újra: mind a három egy-egy recesszió kellős közepén bukta el az újraválasztási kampányát.
A közvélemény-kutatási adatok is azt mutatták: az amerikaiknak elegük van a nagyzoló és néha meggondolatlan tweetekből, Trump váratlan, néha kaotikus fordulataiból, a gazdaság rossz állapotából. A kíméletlen politikai hidegháború sokat rombolta az elnök személyéhez fűződő hagyományos tiszteletet, amit alátámasztott nemcsak a sajtó kíméletlen támadása, hanem az is, hogy Trump sok tekintetben szembefordult a progresszív közhangulattal, amit a választók többsége oszt.
Ráadásul a demokrata párt úgy tűnt, sikeresen választott egy centrista, egész életében az amerikai középosztály képviseletét felvállaló, az afrikai-amerikai választók körében népszerű elnökjelöltet Biden személyében, akinek unalmas semmitmondása jó kontraszt a kaotikus és megosztó Trump személyével szemben.
Biden ugyan idős kora és látványos memóriazavarai miatt támadható jelölt, de a Trump-ellenes mértékadó sajtó jóindulatú félrenézése és Biden visszavonulása lakása pincéjébe a koronavírusra hivatkozva úgy tűnt, elég védelmet ad neki Trump támadásaival szemben.
Trumpnak még egy ütőkártyája volt Bidennel szemben: állítólagos részvétele az FBI vezető tisztségviselői által koordinált akcióban, amely egyes dokumentumok szerint azt kívánhatta elérni, hogy orosz kapcsolatokra hivatkozva megbuktassa a frissen megválasztott elnököt. S ugyan lassan elkezdtek csordogálni azok az információk, amelyek azt támasztották alá, hogy sok esetben törvényt sértve jártak el az FBI nyomozói, de eddig egyetlen látványos vádemelés se történt, ami érinthette volna Biden személyét.
Ahogy mindent átírt a koronavírus, most úgy tűnik, újabb fordulat érlelődik. Ezúttal Trump javára.
A demokrata párt és Biden ugyanis félrekezelte a George Floyd halála miatt kirobbant tiltakozó mozgalmat.
Mint ismeretes, rövid időn belül három egymást követő esetben az eljáró rendőrök vagy lelőtték a gyanúsított afro-amerikaiakat vagy, mint George Floyd esetében, az eljáró rendőr erőszakos fellépése okozhatta vagy hozzájárulhatott a gyanúsított halálához. Mindhárom haláleset nyomán spontán tiltakozási hullám robbant ki, egymásra ráerősítve, s részben olyan radikális szervezetek által tüzelve, mint a Black Lives Matter és az Antifa.
A három halálesetet és azt követő tiltakozási hullámot a progresszív értelmiség, a baloldalra húzó mértékadó sajtó és a Demokrata Párt egyaránt úgy értelmezte, hogy rendőrök által elkövetett gyilkosságok történtek, amelyek hátterében szisztematikus, rendszerszerű rasszizmus áll, amit Trump bujtogat vagy támogat. A demokraták által vallott identitáspolitikába beleillett a tragikus halálesetek elítélése és a rendőrség elleni tiltakozó hullám támogatása. S az, hogy ennek még Trump-ellenes színezetet is sikerült adni, külön haszon.
New York demokrata polgármestere saját kezűleg festette fel a Black Lives Matter szavakat a New York-i Trump Tower előtt.
Milyen kár, hogy a Demokrata Párt székháza előtti útszakasz felfestésére már nem maradt festéke, pedig mindhárom esetben a helyi rendőrség a demokrata párti vezetés irányítása alatt állt, s semmi köze nem volt a szövetségi államhoz, aminek elnöke Trump.
Ráadásul a demokraták egyik korábbi elnökjelöltje, Ami Klobuchar minnesotai ügyész korában megvédte egy hasonló gyilkossági ügyben azt a Derek Chauvint, aki rátérdepelt Floyd nyakára.
A Demokrata Párt és az őt támogató, Trump-ellenes mértékadó sajtó szintén egyoldalúan elítélte az eljáró rendőröket, s alig adott hírt azokról a tényekről, amelyek azt támaszthatják alá, hogy az eljáró rendőrök a jogszabályok és a rájuk vonatkozó belső szabályzatok szerint léptek fel. Sőt, maguk az áldozatok az ellenállásukkal hozzájárultak a tragikus és nem szükségszerű halálos végkifejlethez.
Ennél súlyosabb hiba volt azonban, hogy egyértelműen a halálesetek miatt tüntetők mellett álltak ki a demokrata politikusok, vagy csendben maradtak. A helyi demokrata polgármesterek sok esetben kifejezetten támogatták a tüntetőket, megakadályozták a rendőrség fellépését, vagy visszavonták a rendőri erőket, s szabadon engedték az indulatos tiltakozókat.
S az indulatok elszabadultak. Békés tüntetők és törni, zúzni, égetni, rabolni akaró zavarkeltők, zavarosban halászók és bűnözők összekeveredtek.
Amerika nagyvárosaiban a demokrata polgármesterek utasítására a helyi rendőrség nem nyújtott védelmet a boltoknak és az üzleteknek. Égő romok, kirabolt üzletek, tönkrement boltok Szomáliához hasonlóvá tették ezeket a városokat.
A demokrata helyi vezetések legfőbb gondja a rendőrség finanszírozásának csökkentése volt, miközben égbe szökött az erőszakos bűncselekmények száma. Ellenben sorra visszautasították Trump ajánlatát, hogy a Nemzeti Gárda segítségével állítsák helyre a rendet és biztosítsák az állampolgárok védelmét.
Biden eközben hallgatott, s a koronavírusról tweetelgetett. Átengedte a rend és jog képviseletét Trumpnak. Sokáig úgy tűnt, hogy ez jó politika. A koronavírus örök téma, s a law and order jelszavával fellépő Trumpot be lehetett feketíteni, hogy fasisztoid, autoriter rendet akar, nem pedig valódi reformokat, amelyek megoldanák Amerika valóságos gondjait.
De úgy tűnik, Biden rosszul kalkulált. Túl sokáig elhúzódtak a zavargások. Túl sok város vált kis Bejrúttá, ahol a radikális zavarkeltők és a közéjük vegyült bűnözők polgárháborús körülményekre emlékeztető romokká zúzták szét a fogyasztói társadalom Mekkáit:
a kiégett üzletek, a kirabolt boltok, az üresen tátongó betört kirakatok pont azt a középosztályt teszik tönkre, amelyet Biden képviselni akar.
A rendőrség-ellenes fellépés nyomán elszabaduló erőszakhullám, az elszaporodó rablások és gyilkosságok pont azokat sújtják, akik a legjobban rá lennének szorulva egy jól működő rendőrségre, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy privát biztonsági örök vigyázzanak rájuk.
A Pew legutóbbi felmérése szerint erősen növekszik azok száma akik a közbiztonság romlását tartják a legfőbb gondnak, s Trump népszerűsége is emelkedni kezdett a választások szempontjából fontos ingadozó államokban.
A szinte polgárháborús helyzetben biztos, hogy a republikánus szavazók elmennek szavazni. Biden hallgatása és a demokrata polgármesterek zavargókat támogató rendőrség-ellenes fellépése sok független, az utolsó pillanatban döntő szavazót Trump táborába kényszeríthet.
Eddig jó taktikának tűnt, hogy Biden házában bezárkózva nem szólal meg. Most már nincs más választása, mint kilépni, s állást foglalni. De ha kilép háza biztonságos pincéjéből, kiderülhet, hogy mennyire romlott az állapota az előválasztásokhoz képest. Ennél is nagyobb gondja Bidennek, hogy saját magának felállított csapdába került bele:
ha szembefordul a tüntetőkkel a rend érdekében, akkor saját pártja progresszív radikálisai fordulnak vele szembe. Ha nem lép fel a rend érdekében, akkor az a középosztály fordul szembe vele, amely képviselete volt élete legfontosabb politikai célja.
Trump biztosan számíthat a demokratáktól félő republikánus párti szavazókra. De a zavargások miatt egyre inkább számíthat azokra el nem kötelezett középosztályi szavazókra is, akiknek ugyan már nincsenek illúziói vele kapcsolatban, de a kisebbik rosszat látják benne. A kisebbik rosszat, mert megrettentették őket a zavargások, az értelmetlen pusztítás és a közbiztonság hiánya, amit a demokraták és a progresszív ideológia számlájára írnak.
Könnyen lehet, hogy Trump újabb, a korábbinál jóval nagyobb és biztosabb győzelmet arathat a novemberi elnökválasztáson a law and order jelszavával, s azzal az ígérettel, hogy békét és jólétet teremt a mérsékelt demokrata párti és republikánus párti gazdaságpolitikai mix folytatásával, ami egyszerre ígéri a jóléti állam fenntartását és a középosztály támogatását adócsökkentésekkel és deregulációval. Ami történetesen egybeesik az autonómiájára büszke, önálló, keményen dolgozó amerikai középosztály önképével.
A szerző szociológus, közgazdász.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.