Kína állig felfegyverkezett interkontinentális ballisztikus rakétákkal

Egy kiszivárgott amerikai védelmi minisztériumi jelentés szerint Peking az elmúlt időszakban drámai tempóban gyorsította fel nukleáris fegyverkezését: a kínai hadsereg már több mint száz interkontinentális ballisztikus rakétát telepíthetett új silómezőibe. Washington szerint Kína nem mutat érdeklődést semmilyen fegyverzetkorlátozási tárgyalás iránt.

Olvass tovább

Palesztin szélsőségesek gyújthatták fel egy arab-keresztény templom karácsonyfáját és betlehemét

Felgyújtották a karácsonyfát és a betlehemi jászolt hétfő hajnalban a Palesztin Hatóság által felügyelt júdea-szamáriai városban, Dzsenínben (Jenin) a Szent Megváltó katolikus templomnál – közölte a latin katolikus egyházközség. A tüzet a Palesztin Hatóság polgári védelme megfékezte, sérülés nem történt, ám gyanúsítottakat egyelőre nem vettek őrizetbe.

Olvass tovább

Szupercsatahajókat állít hadrendbe az Egyesült Államok

Donald Trump új, „Trump class” néven emlegetett hadihajó-programot jelentett be, amelyet az Egyesült Államok tengeri fölényének helyreállítására szán. Az elnök szerint ezek lesznek „a valaha épített legerősebb hadihajók”, és a haditengerészet új „Arany Flottájának” gerincét adják majd.

Olvass tovább

„Apám álma az űrben teljesült” – Magyari Gábor az űrkutatásról, örökségről és jövőről

Mit jelent 45 év után újra magyar űrhajóst küldeni a világűrbe? Milyen technológiával, milyen céllal és főként: milyen haszonnal tér vissza egy ország az űrkutatásba? Az 50 perc műsorában Szalai Kálmán vendége Magyari Gábor, az Axiom Space stratégiai tanácsadója, aki nemcsak szakemberként, hanem az első magyar űrhajós tartalékaként ismert Magyari Béla fiaként is személyesen kötődik a témához.

Olvass tovább

Videó: Vérszomjas csőcselék támadt a zsinagógába tartó zsidókra

Hanukai gyertyagyújtás előtt zaklatták a zsidókat a török metropoliszban.

Olvass tovább

(18+) Brutális támadás: kiverték a szemét egy izraeli turistának!

Egy izraeli turista elvesztette a látását egy brutális ciprusi támadás után.

Olvass tovább

Vérdíjat tűztek ki az izraeli drónprogram mérnökeire

Az izraeli drónmérnököket is célba vették.

Olvass tovább

Gyász: Elhunyt a második világháború zsidó hősnője

Ruth Baron második világháborús veterán 99 éves korában hunyt el.

Olvass tovább

Izraelben készül gigaberuházásra az egyik legnagyobb amerikai techóriás

A főleg grafikus processzorairól (GPU) és mesterséges intelligencia (AI) megoldásairól ismert technológiai vállalat, az Nvidia történetének egyik legnagyobb nemzetközi beruházását jelenti be: az amerikai chipóriás Izraelben hozza létre második legnagyobb globális központját. A több milliárd dolláros projekt nemcsak a mesterséges intelligencia jövőjéről szól, hanem arról is, hogy Izrael végleg bebetonozta helyét a világ technológiai élvonalában.

Olvass tovább

„A sötét alagutakban találtam meg Istent” – izraeli túsz vallomása a fogságról és a hit erejéről

505 nap teljes sötétségben, magányban és éhezésben – és egy zsoltár, amely életben tartotta. A Hamasz fogságából kiszabadult Omer Shem Tov megrendítő beszédben idézte fel megpróbáltatásait a Turning Point USA konferenciáján, ahol a hitet, Izraelt és a terrorizmus elleni globális harcot állította a középpontba.

Olvass tovább

Ben Shapiro megelégelte: végre beszólt valaki az elmeháborodott Carlsonnak és Owensnek

Durva személyeskedés, „Izrael-első” vádak és nyílt szakítások: a Trump-tábor belső törésvonalai látványosan felszínre törtek a Turning Point USA konferenciáján. A vita középpontjában Izrael, Charlie Kirk meggyilkolása és a 2028-as elnökválasztásért folyó pozícióharc áll.

Olvass tovább

Újabb amerikai fellépés Venezuelával szemben

Az Egyesült Államok hadereje ismét olajszállító hajót foglalt le Venezuela partjainál, alig két héttel egy hasonló akció után. Washington szerint a szankcionált olajszállítmányok Nicolás Maduro rezsimjét és a térség drogbáróihoz köthető terrorhálózatokat finanszírozzák – az amerikai kormány pedig egyértelművé tette: a tengeren sincs többé menedék.

Olvass tovább

Kiderült ki volt a másik bondi hős

Ausztráliát és jóérzésű világot is megrázta a Bondi Beachen elkövetett hanukai terrortámadás, amelynek káoszában egy fiatal izraeli férfi az életét kockáztatva rontott a fegyveresre. Most kiderült: a „rejtélyes hős” a 30 éves Gefen Biton, akit három lövés ért, és jelenleg is kritikus állapotban ápolnak egy sydney-i kórházban.

Olvass tovább

Tűzszünet van, előrelépés nincs

Az Egyesült Államok, Katar, Egyiptom és Törökország a hétvégén felszólította Izraelt és a Hamászt, hogy tartsák fenn a törékeny gázai tűzszünetet, miután a Miami-ban tartott egyeztetés alig hozott kézzelfogható eredményt. A háttérben egyre világosabb: a második szakaszhoz mindkét félnek olyan engedményeket kellene tennie, amelyekre jelenleg egyikük sem mutat hajlandóságot.

Olvass tovább

Akcióban Sin Bét: Lebukott egy orosz kém Izraelben!

A Sin Bét letartóztatott egy orosz állampolgárt, mert Iránnak kémkedett.

Olvass tovább

„A jövő üzemanyaga” – napfényből csinál hidrogént egy új izraeli startup

Miközben a világ egyre sürgetőbben keresi a tiszta energiaforrásokat, az igazi áttörések gyakran elakadnak a magas költségeknél, az infrastruktúra hiányánál vagy éppen a fizika korlátainál. 

Olvass tovább

Bevetették a Shayetet 13-at – Libanonban csaptak le az izraeli kommandósok

Az IDF részleteket hozott nyilvánosságra a Shayetet 13 kommandós műveletéről, amely csapást mért a Hezbollah tengeri terrorhálózatára.

Olvass tovább

„Ez a fekete arany!” – izraeli startup forradalmasítja az olívaolaj-ipart

Az olívaolajat gyakran emlegetik „folyékony aranyként”, ám a gyártása során keletkező melléktermékek az agráripar legszennyezőbb hulladékai közé tartoznak.

Olvass tovább