Párizsi rendőrség: Hitler Mein Kampfját találták a párizsi lövöldöző lakásában

Amint arról lapunk is beszámolt, egy ember meghalt, öten pedig megsebesültek abban a rasszista indíttatású terrortámadásban, amely pénteken rázta meg Párizs nyugati elővárosait. A rendőrség a 39 éves gyanúsított lakásában Adolf Hitler Mein Kampf című könyvét, valamint egy időzítővel összekapcsolt, gázpalackokból és elektromos vezetékekből álló veszélyes szerkezetet talált. A sebesültek között van egy 12 éves kislány is, akit nyolc lövedék talált el, és jelenleg is életveszélyes állapotban ápolnak.

Olvass tovább

Már kész az Irán elleni amerikai támadás terve – csak Trump parancsára várnak

Az amerikai hadsereg több lehetséges hadműveleti tervet is kidolgozott egy újabb, Irán elleni katonai csapássorozatra, amelyet akár a november 3-i félidős kongresszusi választások után végrehajthatnak. A Pentagon egyelőre nem erősítette meg, hogy megszületett volna a politikai döntés, Donald Trump azonban egyre nyíltabban beszél egy újabb katonai akció lehetőségéről. Washingtonban már nemcsak az iráni nukleáris létesítmények, hanem a rakéta- és dróngyártó kapacitások, valamint az energetikai infrastruktúra elleni támadásokat is mérlegelik.

Olvass tovább

Páros lábbal rúgják ki az anticionistákat – Trumpék visszavontak 300 ezer vízumot

Különösen szigorúan ellenőrzik a palesztinpárti külföldieket.

Olvass tovább

Tarol a Lockheed Martin: 850 darab új F-35-ös vadászgépet vesz Amerika

Tízéves megállapodást kötött a Pentagon a Lockheed Martinnal csaknem ezer F–35-ös vadászgép beszerzéséről.

Olvass tovább

Rendőri készültség az újabb francia zavargások előtt, a boltosok fegyverkeznek

Miután a zavargások során közel 1000 rendőr megsérült, és 3000 üzletben keletkezett kár, Franciaország hatalmas biztonsági erőfeszítéseket tesz a szombati tüntetések előtt. A párizsi múzeumok bezárnak, a kijárási tilalom továbbra is érvényben marad, a tüntetési tilalmakat azonban jogi eljárásokkal támadják.

Olvass tovább

WSJ: működött az amerikai blokád, Irán tankereiből kifogyott az olaj

A teheráni rezsim hónapokig tárolt olajat hajóin Ázsia partjainál, amivel Kínát látta el, ezzel finanszírozva a háborút. Az amerikai tengeri blokád azonban elzárta ezt a pénzcsapot: október közepére Irán tengeri tartalékai teljesen kimerültek – írja a The Wall Street Journal.

Olvass tovább

Terrortámadás Hebronban öt sérülttel, az IDF lelőtt két palesztin merénylőt

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) péntek reggel bejelentette, hogy öt ember megsebesült egy, a júdea-szamáriai (ciszjordániai) Hebron közelében történt terrortámadásban.

Olvass tovább

Az AIPAC felhagy az amerikai képviselőjelöltek hivatalos támogatásával

Az amerikai Izrael-barát lobbiszervezet, az AIPAC új stratégiára vált, és a jövőben nem támogat közvetlenül politikai jelölteket, és hivatalos ajánlásokat sem tesz mellettük. 

Olvass tovább

Marco Rubio: Az embereknek fel kellene nőniük a külpolitika terén

Az amerikai külügyminiszter szerint „fel kell nőniük” azoknak, akik kifogásolják Trump találkozóit Putyinnal és Hszi Csin-pinggel.

Olvass tovább

Pep Guardiola Izrael bírálatával próbálja tisztára mosni a Manchester City bűneit

A Manchester City pénzügyi botrányai miatt megtépázott renoméjú edző Izrael betámadásával akar jópontokat szerezni a nemzetközi közvélemény előtt.

Olvass tovább

Támadás a gyémántnegyedben: hátba szúrtak egy zsidó férfit

Megtámadták a Chábád egyik tagját Manhattan gyémántnegyedében.

Olvass tovább

1500 modern vadászgépből álló flottát hoz létre a világ legjobb légiereje

2035-re az amerikai légierő vadászgépflottájának 40 százalékát az F–35-ösök adhatják.

Olvass tovább

Izrael továbbra is veszélyben: újrafegyverkezik a Hezbollah Libanonban

A Hezbollah Bejrútban újjáépíti katonai képességeit, miközben az IDF arra az eshetőségre készül, hogy újra harcok törhetnek ki a terrorista szervezettel, amennyiben az Iránnal kapcsolatos feszültség fokozódása során támadást indít  – közölte egy izraeli biztonsági tisztviselő szerdán a Walla hírportállal.

Olvass tovább

„Párizs ég, a zsidók félnek” − távozásra sürgeti a francia zsidókat a Fauda sztárja

A Párizsban született és felnőtt Virginie Khalifa Hag édesanyja egy üzletben rejtőzött el az október 17-i zavargások idején, régi barátai az október 7-i események után megszakították vele a kapcsolatot. Franciaország már nem tűnik számára biztonságos helynek.

Olvass tovább

Francia elnökjelöltek: Le Pen az első helyen, Mélenchon további zavargásokra buzdít

Nem változtattak az erőviszonyokon a franciaországi erőszakos utcai tüntetések: a jövő tavaszi elnökválasztások radikális jobboldali jelöltje, Marine Le Pen kicsit javított pozícióján, és továbbra is magabiztosan vezet, míg a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon tőle jócskán lemaradva őrzi második helyét.

Olvass tovább

Vélemény: Új alapokra kell helyezni Amerika és Izrael kapcsolatát

Richard Goldberg szerint Washingtonnak és Jeruzsálemnek a hagyományos segélyezési modell helyett kölcsönös gazdasági és biztonsági érdekekre épülő stratégiai partnerséget kell kialakítania.

Olvass tovább

„Apokalypse Vibez” − Németországba importálná a francia káoszt a szélsőbal

„Kapitalizmusvég, apokalipszis-érzés (Apokalypse Vibez), mindenből elég, gyerünk az utcára” − ilyen és ehhez hasonló, részben AI-generált röpcédulákkal igyekszik a diákságot utcai akciókra buzdítani a német szélsőbaloldal október 31-én. Sokan attól tartanak, hogy hamarosan Németországban is megjelenik a francia városokban látott utcai erőszak és káosz.

Olvass tovább

Anticionista tüntetők próbálták megakadályozni egy izraeli táncegyüttes fellépését

Mintegy kétszáz fős palesztinpárti tömeg tüntetett csütörtök este a madridi Teatros del Canal színház előtt, követelve az izraeli Batsheva Dance Company háromnapos vendégjátékának azonnali törlését.

Olvass tovább