Nincs vétó – uniós szankciók Izrael ellen

Az Európai Unió globális emberi jogi szankciórendszere keretében korlátozó intézkedéseket vezetett be öt izraeli telepessel és három izraeli csoporttal szemben. Az Unió szerint felelősek a Júdea-Szamáriában (Ciszjordánia) élő „palesztinokkal szemben elkövetett súlyos és rendszeres emberi jogi visszaélésekért”.

Olvass tovább

Az új iráni elnök ott folytatja, ahol elődje abbahagyta

Maszúd Peszeskján megválasztott iráni elnök hétfőn tárgyalt Iszmail Haníjéval, a Hamász palesztin terrorista mozgalom politikai irodájának vezetőjével – jelentette a teheráni rezsim állami médiája.

Olvass tovább

Kellemetlen: Náci bunkerből lett hamburgi hotel

Egykor négy légvédelmi ágyú állt annak a toronynak a tetején, amely ma szállodaként működik Hamburg belvárosában. Persze, jó szállodához illően étterem, bár, kávézó, ajándékbolt és egyéb szolgáltatás is várja a Reverb hotel vendégeit. A dologban „mindösszesen” az vall „furcsa ízlésre”, hogy az épületet kényszermunkásokkal építette az egykori náci rezsim.

Olvass tovább

A Gázában fogvatartott túszokért is imádkoztak a republikánus nagygyűlésen

Az amerikai Rebublikánus Nagygyűlés megnyitóján elhangzott közös imában a Gázában, a Hamász palesztin terrorszervezet által fogvatartott túszok mihamarabbi kiszabadulásáért is imádkoztak a küldöttgyűlés résztvevői.

Olvass tovább

Trumpot jelölik elnöknek a republikánusok

Donald Trump diadalmasan lépett fel hétfőn a republikánus nemzeti konvenció első estéjén, a párt híveitől fergeteges ovációt fogadva két nappal azután, hogy egy merénylő golyója súrolta a jobb fülét. Trump vastag kötéssel a fülén sétált be a Milwaukee belvárosában lévő Fiserv Forumba, miközben a tömeg azt skandálta, hogy „Harcolj! Harcolj! Harcolj!” és öklét rázta, utalva ezzel a merénylet-kísérlet utáni pillanatokban tanúsított reakciójára.

Olvass tovább

Megyeri Jonatán: Ki vezeti az Egyesült Államokat?

A Donald Trump elleni szombat esti merénylet-kísérlet okán a Hit Rádió készített interjút lapunk főszerkesztőjével.

Olvass tovább

Mégsem lesz moszados szuperhős a következő Marvel-filmben

A Marvel Studios jelentős változtatásokat eszközölt az izraeli színésznő, Shira Haas által alakított karakteren a hamarosan megjelenő Amerika Kapitány: Szép új világ című filmben, válaszul az Izrael-ellenes kritikákra.

Olvass tovább

Már a kiábrándult demokrata izraeli milliárdos és Elon Musk is Trumpot támogatja

A demokratákat október 7-e óta egyre gyakrabban bíráló zsidó milliárdos hivatalosan is bejelentette, hogy támogatja a republikánusok jelöltjét a közelgő elnökválasztási versenyben. A Tesla vezérigazgatója is először fejezte ki nyilvánosan támogatását a korábbi elnöknek.

Olvass tovább

Letiltotta a Youtube az Izrael mellett kiálló keresztény arab influenszert

Egy neves izraeli arab közösségi média influenszer vasárnap közölte, hogy a Hamász elleni gázai háború kezdete óta negyedszerre is letiltották a YouTube-on, Izrael-párti álláspontja miatt.

Olvass tovább

Argentína újra Izrael mellé állt: Terrorszervezetnek nyilvánította a Hamászt

Az argentin kormány felvette a terrorista szervezetek listájára a Hamász palesztin iszlamista szervezetet – jelent meg a helyi hivatalos közlönyben.

Olvass tovább

Palesztin terrorista gázolt egy izraeli laktanyánál, sérültek

Gázolásos merényletben megsebesítettek négy izraelit, egyiküket életveszélyesen Izrael középső részén, egy katonai bázisnál vasárnap – közölte a rendőrség.

Olvass tovább

„Isten áldja Trumpot” – így reagáltak az izraeli politikusok a merényletre

Az izraeli politikusok elsöprő támogatásukról biztosították Donald Trumpot, miután egy pennsylvaniai kampánygyűlésen merényletet követtek el ellene.

Olvass tovább

Túsz a Hamász fogságában: A kezeim két hónapig össze voltak kötve

A Hamász fogságából a múlt hónapban kiszabadult Andrey Kozlov beszélt a fogságban szerzett tapasztalatairól, a Hamász által elszenvedett brutális bántalmazásokról és a megmentésének pillanatáról.

Olvass tovább

Újabb 100 millió dollárt utal Amerika a palesztinoknak

Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének ügyvezetője június 5-én bejelentette, hogy az Egyesült Államok 90 millió dolláros segélyt adományoz a palesztinoknak. Alig több mint egy hónappal később az Izraelbe látogató Power elárulta, hogy Washington további 100 millió dolláros segélyt tervez nyújtani.

Olvass tovább

A világ kétszínűségére mutat rá Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook oldalán megosztott videójában mutat rá arra az ellentmondásra, hogy a világ Izraelt egy terrorszervezettel akarja békekötésre rábírni.

Olvass tovább

Balos muszlim politikai aktivistát jegyzett el Soros György fia

Hillary Clinton egykori tanácsadóját, a Szaúd-Arábiában született, muszlim szülők gyermekét, Huma Abedin kezét kérte meg Alex Soros.

Olvass tovább

Trumpot is meglátogatta Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar idő szerint péntek hajnalban találkozott Donald Trumppal a volt amerikai elnök floridai birtokán. A miniszterelnök repülőgépe azóta ismét felszállt — jelenti az Index.

Olvass tovább

Irán még több pénzt ígért a palesztin terroristáknak

Irán új elnöke, Maszúd Peszeskján a palesztin terrorszervezet, a Hamász vezetőjének, Iszmail Haníjének írt levelében országa támogatásáról biztosította a terroristákat.

Olvass tovább