A Tomorrowland „biztonsági megfontolásokra” hivatkozott.
Az Egyesült Államok és európai országok elítélték az iráni hírszerzést, amiért gyilkosságokat és emberrablásokat tervez területeiken.
Az oxfordi St. Anne’s College egy oktatási jótékonysági szervezettel együttműködve nyújt támogatást legfeljebb négy alapképzésben tanuló hallgatónak azzal a feltétellel, hogy ők később visszaadnak valamit saját közösségüknek.
Egy kedden kiadott nyiltakozat után a Hamász kijelentette, hogy a palesztin ellenállás addig nem szűnik meg, amíg létre nem jön egy független palesztin állam Jeruzsálem fővárossal. A palesztin terrorszervezet nyilvánvalóan teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy korábban többször is fel lett kínálva a palesztinoknak sját állam (az általuk kért területen), Kelet-Jeruzsálemmel, mint fővárossal, de ezeket az ajánlatokat a palesztinok rendre visszautasították.
Miután a francia elnök azzal borzolta fel a világ morális józanságát el nem vesztett részét, hogy bejelentette, országa el fog ismerni egy palesztin államot, Emmanuel Macron pénteken ráduplázott korábbi eszement kijelentésére nagy, amikor azokat az izraeli túszokat, akiket közel két éve tartanak fogva Gázában, azokkal a palesztin foglyokkal hasonlította össze, akik jogosan ülnek izraeli börtönökben valamilyen terrorcselekmény vagy köztörvényes bűn elkövetése miatt.
Közel egy évvel azután, hogy súlyosan megsebesült Gázában, az izraeli énekes, színész és tartalékos katona, Idan Amedi először osztja meg nyilvánosan megható történetét.
Az Edinburghi Fringe Fesztivál egyik helyszíne Philip Simon brit zsidó humorista fellépését „nézetei” miatt mondta le, míg egy másik hely „a személyzet biztonságára” hivatkozott.
Annyi az izraeliek külföldi nyaraláshoz való jogának ? Egy felmérés szerint az izraeliek 56%-a attól fél, hogy nem tud majd külföldön nyaralni a növekvő Izrael-ellenes incidensek miatt.
Talán a Hamász így nem tenyerel rá a rászorulóknak szánt élelmiszersegélyre.
Teherán figyelmeztet: nem kötöttek tűzszüneti megállapodást, a helyzet továbbra is kiélezett, Irán kompenzációt vár az Egyesült Államoktól, és folytatja az urándúsítást.
A lengyelországi Katowicében, az OFF Festival nyitónapján lépett fel az északír Kneecap raptrió, amely az utóbbi hetekben a magyar sajtó és politika fókuszába került. A zenekart ugyanis Magyarország három évre kitiltotta az országból, mivel fellépésüket „közrendvédelmi és nemzetbiztonsági” okokból nem kívánatosnak minősítették – mindezt egy olyan koncertsorozat részeként, ahol a Kneecap a Sziget Fesztiválon is fellépett volna. A nem is annyira a zenéjével, hanem Izrael-ellenes kiszólásaival hírhedté vált együttes trágár módon szólt be a Magyarország miniszterelnökének.
Izraeli kutatók új módszert találtak a rák elleni immunválasz fokozására.
Trump új globális kereskedelmi offenzívájának részeként 15 százalékos amerikai vámot vetnek ki izraeli termékekre is. Ahogy Európára.
Komoly és kredibilis kritikát kaptak azok az Izrael-ellenes aktivisták és politikusok – így az európai országok többsége – akik Izraelt bírálták azért, mert szerintük nem működik jól a gázai civil lakosság ételelosztási mechanizmusa, miután az Egyesült Államok izraeli nagykövete, Mike Huckabee a Gáza Humanitárius Alapítvány (GHF) egyik segélyelosztó helyszínét látogatta meg a Gázai övezetben Steve Witkoff amerikai különmegbízott társaságában.
Donald Trump amerikai elnök az NBC News csütörtök esti interjújában a gázai humanitárius válság kezeléséről beszélt, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy az Egyesült Államokból érkező segély közvetlenül a gázai civilekhez jusson el, ne pedig a Hamász terrorszervezethez.
Az Egyesült Államokban augusztus első napjaiban, Magyarországon augusztus 7-én debültál a mozikbana Csupasz pisztoly (The Naked Gun) filmsorozat legújabb része, új szereplőkkel, de a régi, jól ismert stílusban. Az új epizód apropóján érdemes visszatekintenünk a legendás vígjátéksorozat, valamint annak előzményei – az Airplane!, a Top Secret! és a Nagyon különleges ügyosztály (Police Squad!) – alkotóira. E filmek nemcsak a filmvígjáték műfaját forradalmasították, hanem az amerikai zsidó humor sajátos lenyomatait is magukon viselik.
Az Egyesült Államok csütörtökön bejelentette, hogy szankciókat foganatosít több palesztin tisztviselő ellen, akik a Palesztin Hatósághoz és a Palesztin Felszabadítási Szervezethez (PFSZ) tartoznak – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet videófelvételt hozott nyilvánosságra az elrablásakor 19, ma már 21 éves Rom Braslavsky izraeli túszról, azt állítva, hogy a felvétel még azelőtt készült, hogy megszakadt volna a kapcsolat az őt fogva tartókkal. A felvételen Braslavsky rendkívül lesoványodva, sírva látható. A képsorok mély aggodalmat váltott ki családjából és az izraeli közvéleményből.