A palesztinizmus hazai támogatói legtöbbször csak a virtuális térben léteznek, és arra már nem veszik a fáradtságot, hogy kimenjenek az utcára tüntetni. Vélemény.
Az október 7-e óta eltelt időszak, és különösen az elmúlt hetek történései után kijelenthető, hogy hazánkban a palesztin ügynek, és az ún. palesztinizmusnak nincs valódi társadalmi beágyazottsága. A Nyugattal ellentétben Magyarországon jelenleg azok a feltételek sem adottak, amelyek ennek szélesebb körű elterjedéséhez szükségesek:
nincs jelentős számú muszlim vagy palesztin kisebbség, illetve olyan szervezett szélsőbaloldali erő sem, amely a politikai térben képviselné az anticionista eszméket.
A sok esetben túlzottan pesszimista hazai cionista közösség szerencséjére a „palesztinpárti” tüntetések így nem többek néhány, szereplési vágytól fűtött, inkompetens ember személyes egotripjénél.
Vonaglás lett a palesztinokért tartott vonulásból
Amint arról a Neokohn is beszámolt, hatalmas sikert aratott az idei Sóletfesztivál, amelyen mintegy hatezer sóletet adtak el a szervezők. A Sóletfesztivállal egy időben tartott Izrael-ellenes felvonuláson ezzel szemben csak pár tucat embert vett részt. Egyik olvasónk élelmesen meg is jegyezte, hogy
„minden anticionista-antiszemita komcsi trógerre jutott 20 adag sólet a fesztiválon”.
Valahogy így.
Október 7-e óta számos hasonló tüntetés zajlott Magyarországon. Ezek egy jelentős részén jelen sorok írója is ott volt tudósítóként.
Hiába tiltotta ugyanis meg az Orbán-kormány a terrorpárti tüntetések szervezését Magyarországon, mégis sorra tartották őket a hatósági tiltást kijátszó anticionista aktivisták.
2024 augusztusában például az „Őslakosok világnapja” elnevezésű Izrael-ellenes demonstráción még Magyarországot is bűnrészességgel vádolták meg a tüntetők a meg nem történt gázai népirtás kapcsán. 2025 augusztusában és szeptemberében aztán G Rasék több alkalommal is akcióztak a Duna-parti Cipőknél, de még a Dohány utcai Zsinagógánál is. Benjamin Netanjahu budapesti látogatásakor szintén nyíltan tüntetett a Széll Kálmán téren egy maroknyi anticionista. Aztán jött az első nagy „hivatalos” tüntetés Izrael ellen 2025. október 6-án, ahol a jelen lévő körülbelül 150 magyar és palesztin felváltva skandálta a „Szabad Palesztinát”, de volt „From the River to the Sea”, és „halál az IDF-re!” is.
Az Orbán-kormány alatti utolsó hasonló jellegű tüntetést az országgyűlési választások előtt egy hónappal tartották, amikor a Városháza parkban gyűltek össze Izrael ellenzői, ahol közösen elénekeltek még egy palesztin terrort dicsőítő dalt is, a Leve Palestinát. Aki nem ismerné, a dal úgy indul, hogy „Éljen Palesztina, vesszen a cionizmus”, de van benne olyan rész is, hogy „Büszkén köveket vetettünk, zsoldosra és rendőrre, és rakétákat lőttünk ádáz ellenségünkre”.
Kell-e tartania a magyar zsidóknak?
Namármost, az imént felsorolt Izrael-ellenes tüntetések mind az előző kormány alatt történtek, ezért sem tudtam mire vélni azokat a sokszor már-már pánikszerű reakciókat, amelyek az elmúlt hetekben tartott két anticionista megmozdulást kísérték a hazai zsidó és cionista közvéleményben. Félreértés ne essék, minden jóérzésű ember jogos reakciója a felháborodás annak kapcsán, hogy nyíltan tüntethettek a Hamász egyik ezredese mellett Budapest utcáin. Határátlépés volt ez? Igen. Zavaró, hogy a rendőrség nem lépett fel? Naná! Van jelentősége ezeknek a megmozdulásoknak? Igen is, meg nem is.
Egyrészt értetlenül áll az ember azelőtt, hogy a hatóságok – mind az előző, mind a mostani kormány alatt – miért engedték ezt. Hogy ez most a hozzá nem értésből és a témával kapcsolatos hiányos tudásból, vagy éppen szándékosan meghozott döntésekből fakad-e, az egy másik cikk témája lehetne. Másrészről, mint említettem, sokakkal ellentétben én valóban elmentem ezekre a megmozdulásokra, és azt kell mondjam, hogy inkább hálát éreztem utánuk, mint félelmet vagy aggodalmat.
Hálát, mert fájóan inkompetens szervezést, elnyújtott, unalmas beszédeket és a megjelentek vérszegény reakcióit tapasztaltam a tüntetéseken.
Arról már nem is beszélve, hogy tömeggel nem, sokkal inkább annak hiányával találkozott az ember.
Kicsit sárgák, kicsit savanyúak, ilyenek a mi magyar anticionistáink.
Áldjuk az eget, hogy képtelenek felmutatni azt a szervezettséget és valódi tömeget, amelyet nyugati elvtársaik nap mint nap demonstrálnak. Mondjuk ki:
a magyar anticionista mozgalom vezetői balfékek, sokszor még a sajátjaik számára is kellemetlen módon viselkednek és kommunikálnak.
Tüntetésenként átlagosan 40-50, legjobb esetben is csak 150-200 tüntető – ennyit tudnak felmutatni egy 10 milliós országban? Nekem ne mondja senki, hogy ezektől félni kellene. Nevetséges, hogy csak ennyire futja nekik, miközben az Izrael-ellenes gyűlölet évek óta maxra van járatva a közösségi médiában. Kérdem én, hol vannak ilyenkor azok az anticionista tömegek, amelyek hangosan agitálnak Izrael ellen az interneten? Fotelhuszárok csupán, és a magyarországi zsidó és cionista közösségnek addig nincs aggódni valója,
amíg nem jelennek meg a másik oldalon igazán kompetens vezetők, akik össze tudják fogni és be tudják csatornázni ezt a gyűlöletet egy valódi mozgalomba.
Utóbbihoz innen is sok sikertelenséget kívánunk!
Virtuális ostrom alatt
A magyarországi zsidó és cionista közösség tagjai nap mint nap irracionális és fékevesztett gyűlölettel szembesülnek az Izraellel kapcsolatos hírek és közéleti viták kommentszekcióiban.
A Neokohn és más hazai lapok is szélmalomharcot vívnak a folyamatosan érkező gyűlölködő hozzászólásokkal, amelyekből néha több száz vagy ezer jelenik szinte egyszerre. Ezek egy része organikus, és valódi emberek vannak mögöttük, egy másik, jelentős részük azonban közönséges kamuprofil, amelyek mesterségesen gerjesztik az Izraellel és zsidókkal szembeni gyűlöletet (arról, hogy Kína, Irán és Oroszország miként műveli ezt világszerte, itt írtunk részletesen). Az algoritmusoknak hála az antiszemita profilok fröcsögése egy-egy poszt alatt sokakban a „folyamatosan ostrom alatt vagyunk” érzetet kelti, és demoralizálja a közösség tagjait.
Szerencsére Magyarországon a fizikai térben azonban csak marginálisan jelenik meg Izrael és a zsidók gyűlölete.
Kétségtelen, hogy akadnak aggodalomra okot adó tendenciák, ám a folyamatosan borúlátó helyzetértékelések helyett néha érdemes két lépést hátrébb lépni, és a pillanatnyi zajon felülemelkedve, tágabb perspektívából tekinteni a valóságra. Innen nézve a helyzet jóval árnyaltabb – és messze nem reménytelen.
Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.
- 06:13
2021. június 22. - 11:05
2026. június 21. - 18:00
2025. február 26.
