A palesztin ügy jelentősége nagyrészt abból ered, hogy ez a konfliktus a zsidókat, illetve Izraelt érinti.
A legtöbb politikai vagy nemzeti mozgalom él valamilyen mértékű propagandával, túlzással vagy leegyszerűsítéssel, amikor támogatást akar szerezni magának. A „palesztinizmus” azonban ebben is külön kategóriát képvisel: rendkívüli mértékben támaszkodik félretájékoztatásra, történelmi torzításokra és tudatosan felépített hazugságokra.
Miről szól valójában a „palesztinizmus”?
Bizonyíték helyett jelszavak vannak. Logika helyett érzelmi zsarolás. Történelem helyett történelemhamisítás. Hírek helyett hírgyártás. Mindez egy olyan áldozati narratívába csomagolva, amely a valóság kifordítására épül.
Lényegében a zsidó fájdalom és szenvedéstörténet vázlata, megfordítva, átfestve, majd fegyverként visszafordítva ellenünk.
Minden tragédiánkat és történelmi igazságtalanságot előbb tagadják, majd átalakított formában sajátjukként kezdik használni. Éppen ezért, a tömeges manipuláció korában a valós tények szerepe felértékelődik.
Palesztin állam soha nem létezett, bármilyen magabiztosan állítják is ezt egyes aktivisták. Az ENSZ 1947-ben javasolta egy arab és egy zsidó állam létrehozását a brit mandátumterületen. A zsidó vezetés elfogadta a felosztási tervet, az arab világ viszont elutasította, mert az egy zsidó állam megalakulását is jelentette volna a zsidó nép őshazájában.
A „palesztin-ügy” különleges nemzetközi figyelme sem önmagában a konfliktus humanitárius súlyából fakad. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában számos, ennél sokkal véresebb etnikai, vallási és politikai konfliktus zajlott és zajlik, mégsem váltak globális erkölcsi rögeszmévé.
A palesztin ügy jelentősége nagyrészt abból ered, hogy ez a konfliktus a zsidókat, illetve Izraelt érinti. Vagyis azt a népet és államot, amelyet ellenségei nem egyszerűen vitapartnernek, hanem történelmi és ideológiai ellenségnek tekintenek.
Az iszlám terjeszkedése és a zsidók történelmi joga Izrael földjéhez
A térség konfliktusokkal terhelt múltja természetesen nem pusztán a modern kor eseményeiből következik. A VII. században meginduló iszlám hódítások során az arab birodalmak a Közel-Kelet és Észak-Afrika jelentős részét meghódították, köztük Júdeát, vagyis a mai Izrael történelmi magterületeit is.
Az iszlám terjeszkedés nem csupán politikai uralmat jelentett, hanem kulturális és vallási átalakítást is. A térség etnikai, nyelvi és vallási összetétele gyökeresen megváltozott. Ennek következményei ma is jelen vannak a regionális konfliktusokban.
A „zsidó” arab megfelelője, a „yahud”, ugyanarra az eredetre utal: Yehuda, Júdea. Arra a földre, amelyet ma Izraelnek nevezünk.
Ezért kényelmetlen sok arab és muszlim ország, illetve politikai mozgalom számára annak elismerése, hogy a zsidó népnek ősi, dokumentált és megszakíthatatlan kötődése van ehhez a földhöz. Ez ugyanis aláássa azt az iszlamista és anticionista narratívát, amely Izraelt idegen, mesterséges vagy gyarmati képződményként próbálja bemutatni.
A zsidók történelmi jogainak elismerése különösen azok számára kellemetlen, akik vallási, ideológiai vagy nyíltan antiszemita okokból nem Izrael politikájával vitatkoznak, hanem magát a zsidó önrendelkezést utasítják el.
Az izraeli sikersztori
Izrael történelmi értelemben egyedülálló. Ugyanaz a nép tért vissza ugyanarra a földre, ugyanazzal a vallási és civilizációs emlékezettel, ugyanazzal az ősi nyelvvel, amely több mint háromezer éve meghatározza identitását.
Salamon király halála után, i. e. 931 körül az izraelita királyság két részre szakadt: Izraelre és Júdára. Az északi királyság tíz törzse az asszír hódítás és száműzetés következtében nagyrészt elveszett a történelemben, míg a mai zsidóság történeti, vallási és népi folytonossága Júdához kötődik. Amikor 1948-ban megalakult a modern zsidó állam, az Izrael nevet kapta, jelezve egy történelmi nemzet visszatérését és újraegyesülését.
Golda Meir, Izrael első és mindmáig egyetlen női miniszterelnöke évtizedekkel ezelőtt mondta ki azt, ami ma is érvényes: „Nem mi vagyunk az egyetlen nép a világon, akinek nehézségei vannak a szomszédaival; ez sokakkal megtörtént. Mi vagyunk az egyetlen ország a világon, amelynek szomszédai nem azt mondják: “Háborúzni fogunk, mert szeretnénk egy bizonyos darab földet Izraeltől, vagy vízi utakat, vagy bármi ehhez hasonlót.
Mi vagyunk az egyetlen nép a világon, amelynek szomszédai nyíltan kijelentik, hogy egyszerűen nem akarnak minket itt látni, és nem adják fel a harcot, nem adják fel a háborút, amíg mi életben vagyunk itt.”
Vajda Tamás összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.