Palesztin tüntető: A magyar nép is bűnrészes a „gázai népirtásban”

A Neokohn főszerkesztő-helyettese

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Ha Abdullah és Hamász-apologéta társai ennyire utálják a Nyugatot, és vele együtt Magyarországot, akkor mi a fenét keresnek még itt? Vélemény.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, hiába tiltotta meg a magyar kormány a palesztinbarát/terrorpárti tüntetések szervezését Magyarországon, péntek délután mégis tartottak egyet a Szabadság téren.

A rendőrségi tiltást kicselező, „Őslakosok világnapja” elnevezésű demonstráció résztvevői szolidaritást vállaltak „minden őslakos közösséggel, akiknek el kell viselniük a gyarmatosítás, a kapitalizmus és a rendszerszintű elnyomás hatásait.” A 4 + 1 pontból álló felhívás első pontjában pedig „a palesztin népirtás végét” követelték.

Az elhangzott beszédekben a legkülönbözőfélébb „elnyomott” társadalmi csoportok képviselői szólaltak fel a gázai „népirtás” ellen, két beszéd között – és közben – pedig csak úgy zúgott a „Free, Free Palestine”, egy vélhetően palesztin származású nő vezetésével, aki még a Budapest Pride-on nyilatkozta azt, hogy

a Hamász nem akarja elpusztítani a zsidó államot, hanem csak „le akarja állítani a népirtást”.

Azt is elmondta akkor, hogy a terroristák részéről csak azért történtek emberrablások Izrael területén, mert „Izrael nem hallgatott a Hamászra”, a túszok pedig az elrablásuk után „a legjobb, ötcsillagos hotel szintű ellátást kapták.”

A pénteki tüntetés egyik felszólalója, egy bizonyos „Abdullah Gázából”, azzal kezdte a beszédét, hogy „a gázai népirtás már több mint 300 napja zajlik”, természetesen elhallgatva, hogy a háborút a Hamász terrorszervezet indította 1200 izraeli lemészárlásával, október 7-én.

Abdullah szerint Amerika és Európa az elnyomással szerezte hatalmát, és az ún. szabadság és demokrácia oszlopai nem többek, mint a „Hipokrácia Birodalma”, amely belülről rothad.

„Nem mi, Gáza és Palesztina gyermekei testesítjük meg a sötétséget. Mi az árnyak vagyunk, akik kísértik őket álmaikban”

– magyarázta Abdullah.

„A fehér tudatlanság nem a tudás hiánya, hanem egy tudatos döntés” – folytatta, azzal érvelve, hogy a „fehérek” (értsd: nyugatiak) tudatosan fordítanak hátat az „elnyomottaknak”.

Kicselezték a tiltást: Palesztinpárti mini-tüntetést tartottak Budapesten

„A tűzszünet kevés, vess véget a cionizmusnak”, „Elég a népirtásból”, „Queerek Palesztináért” – állt a tüntetők tábláin.

Az amerikai nagykövetség előtt tartott tüntetésen Abdullah Washingtonra csak úgy hivatkozott, mint az „Amerikai kib@szott Egyesült Államokra”, amely védelmezi „a népirtó Izraelt”.

„Ma itt állunk Budapesten. Egy városban, amely úgy döntött, hogy az elnyomó mellé áll.

A magyar népnek azt üzenem, hogy a hallgatásotok nem semlegesség, hanem cinkosság.

Ez a hallgatás tette lehetővé, hogy Auschwitz kemencéi égjenek. Nem hivatkozhattok tudatlanságra, nem hivatkozhattok ártatlanságra, a hallgatásotok egy döntés, egy választás,

hogy az elnyomás, a gyarmatosítás és a népirtás mellé álltok”

– mondta a szónok, hozzátéve, hogy az elnyomottak vissza fognak térni, és „a visszatérésünk olyan erőteljes, hogy az alapjaiban fogja megrengetni ezt a világot”.

Abdullah azzal a megállapítással zárta a beszédét, hogy a „jövő a miénk, Gáza a jövő”, továbbá, hogy „Gáza az inspirációnk, az iránytűnk, a vezérlő csillagunk, a reményünk”, majd megjegyezte, hogy Gáza mellett Európa és Amerika is „a szabadságért és dekolonizációért folytatott globális küzdelem” csataterei.

Világos beszéd, ezért csupán egy kérdésünk van az elhangzottak után:

ha Abdullah és Hamász-apologéta társai ennyire utálják a Nyugatot, és vele együtt Magyarországot, akkor mi a fenét keresnek még itt?

Budapest Pride-résztvevő: Az izraeli túszok ötcsillagos ellátást kaptak Gázában

Az egyik meginterjúvolt palesztinpárti nő szerint a Hamász „csak le akarja állítani a népirtást”. Videó.

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.

“Palesztin tüntető: A magyar nép is bűnrészes a „gázai népirtásban”” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. "…ha Abdullah és Hamász-apologéta társai ennyire utálják a Nyugatot, és vele együtt Magyarországot, akkor mi a fenét keresnek még itt?"

    Egy ilyen kérdést a Magyarországon nemzedékek óta élő magyargyűlölő zsidóknak is (Spiró és trsai) föl lehetne tenni – hasonló okkal.

  2. Azt azért illett volna közölnötök, hogy a szervező-bejelentő zsidó származású. Sőt a felszólalók és résztvevők között is sok volt a zsidó.

  3. Amikor a Netanjau népírtása ellen tiltakozó zsidók szeme kinyílik, és rájönnek, hogy ők csupán egy pajzs a gyilkos globalista világuralomra törők előtt (akár az ukránok a NATerroristO előtt), akkor minden megváltozik.
    addig az emberek egymásnak ugratása folyik.
    https://szmm.substack.com/p/magyar-feliratos-video-egy-anticionista?utm_source=podcast-email&publication_id=1059304&post_id=147287873&utm_campaign=email-play-on-substack&utm_content=watch_now_button&r=1q9hw7&triedRedirect=true&utm_medium=email

  4. Mint helyi őslakos jelezném, hogy Abdullahot egy erőszakos és destruktív ideológia és ennek jegyében működő hatalmak képviselőjének tartom, és felkérném őt és társait inváziós tevékenységük megszüntetésére, és lehetőség szerint az ország elhagyására.