Jobboldalon régóta az a kép él a német radikális jobboldali pártról, hogy bár vannak szélsőséges elemei, azért kiáll Izrael és a németországi zsidóság mellett. Egy, az AfD-ről nemrég megjelent könyv szerzője szerint ez teljes tévedés.
Az antiszemitizmus az AfD-ben nem marginális jelenség, hanem központi szerepet játszik a pártban – állítja a bécsi Mena Watch közel-keleti intézetnek adott interjújában Stefan Dietl.
A kutató – akinek nemrég jelent meg „Az antiszemitizmus és az AfD” címmel kötete – szerint az, hogy az AfD önmagát a zsidó élet garanciájaként és Izrael barátjaként mutatja be, alapvetően politikai színjáték.
Az AfD „sokrétegű” antiszemitizmusa
Az AfD csak azért tud olyan sikeresen „zsidóbarátként” fellépni, mert mind a politikai baloldal, mind a liberális közvélemény kudarcot vall az antiszemitizmus kezelésében, különösen az antiszemita minták felismerésében és megnevezésében – mondta az interjúban Dietl, aki ugyanakkor arról nem tesz említést, hogy az elmúlt években éppen a baloldal instrumentalizálta hatékonyabban az „anticionista” köntösbe bújtatott zsidóellenességet.
Az AfD különlegessége, mondja a kutató, hogy „gyűjtőedényként” működik, keresztény fundamentalisták, katolikus tradicionalisták, népies nacionalisták és nemzeti konzervatívok találnak itt egymásra.
Ezekből a különböző áramlatokból egy sokrétű antiszemitizmus táplálkozik, amelyet azonban közösen vallott összeesküvés-elméletek, például a titkos, zsidó kóddal rendelkező elit elképzelése tart össze
– mondta a Mena Watch-nak Stefan Dietl.
Változóban a filoszemita retorika
Rövid kitérő: az AfD hivatalos nyilatkozataiban régóta kiáll a zsidóság és a zsidó állam mellett. És mivel az antiszemita fenyegetettség elsősorban iszlám bevándorlók felől jön, az AfD a németországi zsidókat védő pártként pozicionálta magát, állítólag még több száz fős zsidó tagsággal is rendelkezett.
Október 7-e után azonban érzékelhetően változott a párt Izraellel kapcsolatos retorikája. Tino Chrupalla, Alice Weidel mellett a párt másik társelnöke, többször tett kritikus megjegyzést Izrael állítólagos gázai „bűneire”, és követelte a német fegyverexport leállítását Izraelnek.
Jürgen Pohl türingiai parlamenti képviselő, szintén a „völkisch” áramlat tagja üdvözölte Chrupalla beszédét:
Németország nyugati részében normalizálták azt, hogy Izraelnek joga van mindent megtenni, másoknak nincs joguk semmit tenni, és ezt nekünk is támogatnunk kell
– jelentette ki. Szerinte a gázai „népirtásnak” véget kell vetni. (Ezt az idézetet az antiszemita Mi Hazánk lapjából, a Magyar Jelenből vettük, amely reményét fejezte ki, hogy „a nemzeti radikális vonal fokozatosan tovább erősödik az AfD-n belül”.)
Oldódott, de máig nem szűnt meg a feszültség a pártvezetés és némely erős „völkisch” befolyás alatt álló keletnémet pártcsoport között. Az AfD antiszemitái között általában első helyen említik a türingiai pártelnök, Björn Höcke (képünkön) által fémjelzett korábbi „Flügel” (szárny) frakciót, Höcke dokumentálhatóan többször tett neonáci, illetve antiszemita kijelentést, néha álnév mögé rejtőzve.
Nem véletlen, hogy amikor Izrael egy évvel ezelőtt úgy döntött, felveszi a kapcsolatot az európai jobboldali-populista pártokkal, sem az AfD-vel, sem az osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) nem tervezett semmi ilyesmit.
Harc a modernitás és a „sötét erők”ellen
De miben mutatkozik meg az AfD antiszemitizmusa? Dietl szerint ott van egyrészt az antiszemita sztereotípiák és képek terjesztése a közösségi médiában. Michael Friedman zsidó publicistát például AfD-sek „az örök Friedmann”-nak nevezték, és ugyanez történt más zsidó közszereplőkkel is.
Az antiszemitizmus azonban különösen egyértelműen jelenik meg az összeesküvés-ideológiák területén
– állítja a szerző, példának hozva Soros Györgyöt, aki a párt számára a klasszikus antiszemita elképzelések vetítőfelületeként szolgál: ő a gyökértelen, romboló globalista, aki állítólag aláássa a nemzeteket és a társadalmakat.
Ehhez jön még az antiszemita atrocitások relativizálása, például amikor a 2019-es hallei zsinagóga elleni merénylet elkövetőjét az AfD képviselői az ideológiájától függetlenül „őrült egyéni tettesként” ábrázolták.
Dietl az interjúban arra emlékeztet, hogy a párt „harcot folytat a modernitás, az emancipáció, a szexuális önrendelkezés, a feminizmus és a liberalizmus ellen, és ezért „sötét erőket” tesz felelőssé. Éppen az összeesküvés-ideológiai antiszemitizmus képezi az összekötő elemet azok között a mozgalmak között, amelyek egyébként bizalmatlanok egymással szemben – állítja.
Stratégiai színjátékok
Ami pedig a párt zsidó tagságát illeti: természetesen vannak zsidók, akik az AfD-re szavaznak vagy annak tagjai, ahogyan sok más pártban is vannak zsidó tagok.
Tekintettel azonban a zsidó lakosság alacsony számára Németországban, ez elsősorban csak színjáték
– véli a kutató.
A „Zsidók az AfD-ben” csoport csúcspontján alig több mint egy tucat tagot számlált, és főként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy prominens zsidó képviselőket támadott. Ezzel szemben szinte minden jelentős zsidó szervezet egyértelműen kiállt az AfD ellen – emlékeztet. Ráadásul felmérések szerint az antiszemita nézetek az AfD választói körében átlag feletti mértékben elterjedtek.
„Lényegében stratégiai színjátéknak” nevezi a szerző az AfD Izrael-pártiságát is:
a párt szinte kizárólag akkor foglalkozik az antiszemitizmussal, ha az összefüggésbe hozható a migrációval és a menekültekkel,
amikor tehátaz „importált” vagy „migráns antiszemitizmusról” beszélhet. A többségi társadalom antiszemitizmusát viszont nagyrészt figyelmen kívül hagyja.
Szembetűnő továbbá, állítja, hogy az AfD – amely egyébként Irán barátja – sokkal ritkábban kritizálja a politikai iszlámot, mint azt a közvélemény észleli. Különösen a népies-nacionalista („völkisch”) szárnyban vannak tartalmi átfedések az iszlám fundamentalistákkal, például a liberalizmus, a nők jogai és a modernitás elutasításában.
Seres László összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
