A palesztinok átköltöztetése alapvetően már a negyvenes-években felmerült a zsidó-palesztin konfliktus megoldásaként. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet-kutató írása.
Egyáltalán nem értem ezt a nagy média ricsajt és hisztériát, ami Trump palesztinokat érintő tervét illeti a zsidó-palesztin konfliktus lezárása érdekében.
Ugyanis ez az ötlet nem újkeletű!
Már az 1920-as években felmerült bizonyos brit gondolkodók és politikusok körében, akik a zsidó-palesztin konfliktust próbálták megoldani.
Brit tervek
A történet onnan indult, hogy St. John Philby, aki első körben a frissen megalakult Irak belügyminiszterének, majd a transzjordániai Abdallah emírnek volt tanácsadója, egyfajta polgári Palesztinát kívánt volna létrehozni a brit mandátum helyett. Egy közös arab-zsidó vezetéssel, a lakosság lélekszámának megfelelő arányban a közigazgatásban, a parlamentben és a kormányzatban. Jó pár az arabság számára abszolút előnyös tervezetet nyújtott be Háddzs Amin al-Huszeininek.
Mire azt a választ kapta a Palesztinai Arab Bizottságtól, hogy semmilyen kompromisszumra nem hajlandóak a Zsidó Ügynökséggel.
Csak halkan jegyzem meg, hogy ez a nyakas arab ellenállás az eredője annak a mély szakadéknak, ami ma a két nemzet között tátong. A többi mandátumterületi államban a közös kormányzat, a közös közigazgatás segítette elő a különböző etnikai csoportok közötti feszültség enyhítését vagy küszöbön alatt tartását.
A Palesztinai Arab Bizottság 1936-ban szintén elutasította a Peel-bizottság felosztási tervét úgy, hogy Palesztina területének nagy részét megkaphatták volna. Philby a Foreign Affairs hasábján tajtékzott, hogy hogy a fenébe szalaszthatták el ezt az ajánlatot, mikor a követeléseik kilenc a tízhez arányban teljesülhettek volna, így pedig elveszítenek mindent.
Látva a kompromisszumos megoldás zsákutcáját Philby 1939-ben az alábbi arab-zsidó rendezési tervet fogalmazta meg a quid pro quo elve alapján: Nyugat-Palesztinát teljes egészében át kellene adni a zsidóknak az arab lakosság nélkül, kivéve Jeruzsálemet. Cserébe a Zsidó Ügynökségnek támogatni kellene az arab nemzet egységét és függetlenségét. (Ne felejtsük el, hogy ekkor még Palesztina, Transzjordánia, Szíria, Irak francia, illetve brit irányítás alatt állt.) Ezen felül átfogó anyagi segítséget kell nyújtsanak az araboknak. A terv pedig csak az egyetlen pragmatikus arab uralkodó, Ibn Szaúd vezetésével lenne megvalósítható.
A cionista vezetők készek lettek volna előteremteni az anyagi támogatáshoz szükséges tőkét.
Így Dr. Hájim Veicman, a Cionista Szervezet elnöke puhatolózásba kezdett az amerikai zsidóságnál és a Roosevelt elnöknél történő találkozása során.
Amerika manőverezései
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság bírái, Louis D. Brandeis és Felix Frankfurter között zajlott beszélgetés szerint Roosevelt fontolgatott egy ún. „Irak-tervet” is,
amely szerint mérlegelte, hogy áttelepít 200 vagy 300 ezer arabot Palesztinából.
A tervről Chamberlain brit miniszterelnökkel is egyeztetett néhányszor telefonon.
1943 júliusában Roosevelt Harold B. Hoskins ezredest küldte Ibn Szaúdhoz felderíteni, hogy hajlandó lenne-e fogadni a Zsidó Ügynökség képviselőit és tárgyalni a palesztin ügyről az amerikai olajérdekeltségek mellett.
Azonban Summer Welles amerikai külügyminiszter figyelmeztette az elnököt, hogy ne firtassa túlságosan a palesztinok költözésének ügyét, mert a kairói és a bagdadi diplomáciai jelentések alapján az USA kényelmetlen helyzetbe kerülhet a cionista tevékenység támogatása miatt és veszélybe sodorhatja a nagy olajbizniszt.
Nagyhatalmi támogatás nélkül pedig Ibn Szaúd sem merte vállalni az ügyet tartva az arab világ kiátkozásától és a háború folytán amúgy is megcsappant zarándok pénzek még nagyobb zuhanásától.
Nagyjából így végződött az első palesztin költözéssel kapcsolatos tervezet.
Ami még ha elsőre rémisztőnek is hangzott, utólag visszagondolva kár, hogy nem valósult meg.
Ugyanis nagyon sok szenvedéstől mentette volna meg egyrészt a palesztinokat, másrészt a zsidókat.
Sokkal több zsidó találhatott volna menedéket a holokauszt szörnyűségétől, a palesztinok pedig a kezdeti nehézségek után már 80 éve egy pragmatikus arab kormányzat által vezetett kőgazdag olajállamban élhetnének a Hamasz nyomorgatta Gáza helyett. Arról nem is beszélve, hogy mennyi viszályt spórolhatott volna meg magának a régió, Egyiptomtól, Libanonon át Szíriáig.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
- 14:02
2020. február 5. - 10:00
2021. december 28. - 19:00
2025. február 2. - 18:13
2020. július 31. - 06:13
2022. augusztus 9. - 12:36
2025. február 5.
