Akár az alelnök lesz a demokraták jelöltje, akár nem, a Hamász-párti csőcselék dicsérete aláássa a zsidók barátjaként való bemutatására tett minden kísérletét – Jonathan S. Tobin, a JNS főszerkesztőjének álláspontja.
Joe Biden elnök múlt havi, katasztrofális vitateljesítményének egyik elkerülhetetlen következménye, hogy egyre nagyobb figyelmet kap Kamala Harris. Az alelnök, amióta elfoglalta jelenlegi tisztségét, viccek állandó alanya volt – most azonban, hogy a legtöbb demokrata tisztségviselő és szakértő felismerte, hogy az elnök valószínűleg nem fogja megnyerni az újraválasztást, ezért Harris lett a legvalószínűbb utódja, ha az elnök a visszalépésre kényszerülne. Ez azt jelenti, hogy bár rosszul teljesített a hivatali ideje alatt, ugyanazok az elfogult médiamunkások, akik éveken át eltussolták a Biden szellemi képességeinek hiányára utaló, egyre egyértelműbb bizonyítékokat, most arra vállalkoznak, hogy meggyőzzék az országot: téves az általánosan elfogadott vélemény Harrisről, miszerint tehetsége nem tartott lépést az ambícióival.
A Harris újbóli megismertetéséért folytatott küzdelem egyik fő frontja az Izrael által a palesztin terrorszervezet, a Hamász ellen a Gázai övezetben, az október 7-i brutális terrortámadások után folytatott háborúval kapcsolatos álláspontjához kapcsolódik. Harris férje, Doug Emhoff volt a kormányzat tehetetlen ,”az antiszemitizmus elleni küzdelemre irányuló amerikai nemzeti stratégiájának” vezetője. Az alelnök korábban jelezte a demokratáknak, hogy Izraellel kapcsolatban nem ért egyet főnökével – az elnököt a palesztin terror mellett tüntetők „Genocide Joe”-nak neveztek el a zsidó állam támogatása miatt. A The Nation című baloldali lapnak adott interjújában Harris dicsérte a terroristák túlélését követelő tömegeket, és támogatta az Izrael elpusztítására és a zsidók elleni terrorizmusra való felhívásaikat.
Néhány ügyefogyott mondattal próbált elhatárolódni azoktól az Izrael-gyűlölőktől, akik elfoglalták az egyetemeket, utcákat és hidakat zártak le, valamint zsidó üzletek és zsinagógák előtt tüntetnek. Ettől függetlenül úgy tűnik, Harris azt gondolja, hogy azok, akik „a folyótól a tengerig” antiszemita rigmusokat skandálnak és ennek szellemében cselekednek is – nagyon is rendes emberek.
“Pontosan azt mutatják be, milyen emberi érzelmeket kellene kiváltaniuk Izrael Gáza elleni lépéseinek” – mondta Harris a tüntetőkről, akiket egyes esetekben az Amnesty International vagy akár Irán fizetett. “Vannak olyan dolgok, amiket a tüntetők közül néhányan mondanak, amiket abszolút elutasítok, …
De megértem az érzelmeiket.”
Nem újkeletű
Nincs abban semmi újdonság, hogy Harris felkarolja azokat, akik Izraelt rágalmazzák. 2021 szeptemberében a virginiai George Mason Egyetemen való megjelenése során egy diák, akinek lehetősége nyílt arra, hogy kérdést tegyen fel az alelnöknek, azt állította, hogy Izrael létezése „etnikai népirtás”, és elítélte az izraeli vaskupola rakétavédelmi rendszer amerikai támogatását. (A vaskupola volt az, amely megakadályozta, hogy a palesztin terrorista rakétái lemészárolják az izraeli polgárokat.) Harris válaszában nem szállt szembe ezekkel az antiszemita rágalmakkal, ehelyett a pluralizmusról és az aktivizmus szükségességéről szóló előadással válaszolt. „A te hangodat, a te nézőpontodat, a te tapasztalatodat, a te igazságodat nem lehet elnyomni, meg kell hallgatni” – mondta Harris a diáknak.
Amikor arról a három főiskolai vezetőről kérdezték, akik nem voltak hajlandóak kijelenteni, hogy a zsidók népirtásának támogatása ellenkezik az iskolájuk szabályzatával, az alelnök férje azt mondta: a trióból „hiányzik az erkölcsi tisztánlátás”.
Ugyanez mondható el a feleségéről is, aki úgy gondolja, hogy egy olyan mozgalmat, amely, a zsidók elleni gyűlöletet általánossá tette, a feltételezett jó szándékai alapján kell megítélni.
Mindez nehéz kérdést vet fel a zsidó demokraták számára, akik ragaszkodnak ahhoz a kétes elképzeléshez, hogy Harris és zsidó férje szövetségesei lennének egy olyan zsidó közösségnek, amely az október 7. utáni antiszemitizmus hullámával néz szembe. Nem is beszélve arról, hogy az alelnöke miként is lehetne Izrael barátja?
Akár idén kap esélyt a jelöltségre, akár a következő négy évben valamikor Biden utódja lesz,
Harrisről egy dolog elmondható: a demokraták Izrael-ellenes baloldali szárnyának megszólításában érdekelt.
Óvatosan belekevert néhány pro forma megjegyzést a zsidó állam létezéshez és önvédelemhez való jogának támogatásáról, valamint egy olyan film Fehér Házbeli bemutatójának a házigazdája volt, amely a nemi erőszaknak a zsidók elleni háborús fegyverként való felhasználásáról szólt. Ugyanakkor a kormányzat Izrael-gyűlölőjeként is hírnevet szerzett magának. Miközben a The Nationnek hosszasan beszélt arról, hogy aggódik amiatt, a palesztin nők megbízhatóan jutnak-e női higiéniai termékekhez, ritkán beszél az izraeli túszokról, és mindent megtett azért, hogy alátámassza a palesztin áldozatokról és a Gázában uralkodó mítikus éhínségről szóló hamis állításokat.
Átmeneti figura
Tehát, bár Harris nem ellenzi Izrael létét teljes mértékben, mint a baloldali kongresszusi „osztagban” lévő barátai, akik antiszemitizmussal kereskednek, mégis úgy tekinthető, mint egy átmeneti figura a demokraták számára ebben a kérdésben, miközben befejezik az Izrael-párti formációból az Izraellel szemben ellenséges párttá válás útját. Nemcsak az előélete, hanem az ösztöne is hiányzik ahhoz, hogy úgy tegyen, mintha a cionizmus támogatója lenne – ahogy Biden tette. Emellett az elnöknél nagyobb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megmutassa a demokraták fiatalabb generációjának, akiket olyan mérgező eszmékkel oktattak ki, mint a kritikai fajelmélet és az interszekcionalitás, amelyek tévesen Izraelt és a zsidókat „fehér” elnyomóknak bélyegzik, hogy az ő oldalukon áll.
Emhoffra, Harris férjére sem úgy kellene tekintenie senkinek, mint aki hiteles hangon szólalhat meg az antiszemitizmus vagy Izrael kérdésében.
Az első férfi, aki a „második úriember” címet viselte, egész életében nulla érdeklődést mutatott a zsidóság vagy Izrael iránt, amíg politikailag fontossá nem vált a felesége karrierje szempontjából, hogy ezt tegye.
Ő az emberek azt a szegmensét képviseli, akiknek a zsidó élethez való kötődése nagyrészt kulturális, ezért múlandó. Lánya, Ella, divatmodell, nemcsak a zsidó influencer címét utasítja el, de pénzt gyűjtött a kegyetlenül Izrael-ellenes ENSZ Segélyszervezetnek (UNRWA), amely kapcsolatban áll a Hamász terrorizmussal, és hozzájárult a zsidó állam elleni évszázados háború fenntartásához. Azok, akik azt várják tőle, hogy hatékonyan lép fel az antiszemitizmus ellen, becsapják magukat.
Egy olyan elnök mellé állítva, akinek fizikai és szellemi hanyatlása nyilvánvaló, Harris – egy egészséges és életerős 59 éves nő – hiteles alternatívának tűnik. Az elnöki székbe való felemelkedésének kilátása azonban mindenkit aggaszt, akit érdekel Izrael és az a szükségszerűség, hogy visszaszorítsuk azt az ébredező áradatot, amely az Egyesült Államokban és világszerte az antiszemitizmus fellendülését táplálja. Férje származásától és a közösségnek való tetszelgéstől függetlenül, ha ő kerül a demokraták élére, a párt, mint a zsidó szavazók otthona, még annál gyengébb lesz, mint amilyen már most.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.