Nem mindennapi jelenet zajlott le Gulyás Gergely és a Heti TV műsorvezetője között.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására, „közös értékek a globális környezetben” témában tartott előadást Budapesten Mahmúd Ahmadinezsád, az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, aki szerint Izraelt el kell törölni, holokauszt pedig meg se történt.
A Heti TV műsorvezetője, Breuer Péter is részt vett a mai Kormányinfón, amelyen Ahmadinezsád látogatásával kapcsolatban azt a váratlan kérdést tette fel a miniszterelnökséget vezető miniszternek, hogy „a volt iráni elnök melyik magyar pártnak hozott pénzt most Iránból, amikor a repülőtéren VIP-ként és nagy csomagokkal érkezett meg.
Lehet, hogy készpénz volt, vagy talán cukorka a csomagjában? Melyik pártot illette meg a támogatás?”
„Egyiket sem” – válaszolta Gulyás, aki láthatólag nem volt elragadtatva a neki szegezett kérdéstől, mire Breuer visszakérdezett, hogy
„Miniszter úr, ön ebben biztos?”
Breuer Péter és Gulyás Gergely feszült hangulatú szóváltása 1:13:36-tól:
Egy másik kérdésre válaszul Gulyás elárulta, hogy előzetesen nem tudott arról, hogy az iráni exelnök a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzeti Közszolgálati Egyetemen adott elő, és szerinte ez bizonyítja, hogy a felsőoktatás autonóm módon működik. Ugyanakkor helyesebbnek tartotta volna, ha az állami egyetem tájékoztatást ad a látogatásról, bár ezt nem várja el.
Az antiszemita Ahmadinezsád NKE-n való szerepeltetése ellen tiltakozott korábban Izrael Állam magyarországi nagykövetsége, az EMIH, a MAOIH, a TEV, a Mazsihisz és a Hit Gyülekezete is.
Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.

Breuer szerkesztő úr sértésként (netán, antiszemitizmusként?) éli meg, hogy nem az elsők között kap szót…
Nagy figura ez a szivárványos-kipás!
Azt mégsem kérdezhette meg , hogy melyik magyar pártnak hozott pénzt a jelenlegi kínai elnök ?
Ahogy én tudom – javíts ki, ha rosszul – ide a kínaiak nem adnak pénzt, inkább kapnak, pl. adókedvezmény formájában, a gombamódra szaporodó akkugyárak, melyek ázsiai vendégmunkásoknak adnak munkát, legalább 5 évre.
Illik visszaosztani …
Ez nem szokása a Kínaiaknak.
A muszlimoknak viszont igen
Amikor egy kínai gyorsabban lesz magyar állampolgár ,
mint egy erdélyi magyar , az azért érdekes …
Ez a ti problémátok. Oldjátok meg.
Nem ártana bizonyítani amit állitasz.
Kuncszebarom belügyminisztériumának voltak más húzásai is.
A Bárdy Magda ügy megvolt ?
Igazolást adtak arról , hogy az ÁVH nem bántott embereket …
Hol van ilyenkor a SzVH?
Csak tegnap tudtam meg a társamtól, hogy kis hazánkban működik egy Szuverenitás Védelmi Hivatal…én még emléxem egy hasonló hivatalra, az is védelmi volt, ÁVH volt a rövidítése, és valamiért nem igazán volt népszerű – az okát nem tudtam, gyerek voltam még.