Zsidó egyházak tiltakoznak az antiszemita volt iráni elnök felszólalása ellen

Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséggel és a Tett és Védelem Alapítvánnyal közös nyilatkozatban fejezte ki felháborodását Mahmúd Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság korábbi elnökének felszólalása ellen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Mint arról lapunk is beszámolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására előadást tartott Mahmúd Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság nyíltan antiszemita, holokauszttagadó, Izrael elpuszítása mellett agitáló korábbi elnöke.

Ahmadinezsád a kereszténységet és a judaizmust az egyetlen helyes úttól, az iszlámtól való „elhajlásnak” tartja. 2005-ben, egy Khomeini ajatollaht dicsérő beszédében bejelentette, hogy „Izraelt le kell törölni a térképről”, a holokausztot pedig többször is „mítosznak” nevezte, amit csak azért fabrikáltak, hogy a zsidók létrehozhassanak egy saját államot.

„Tiltakozunk az ellen, hogy Mahmúd Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság korábbi elnöke felszólaljon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen”
— szól a két zsidó egyház és a magyarországi és európai antiszemitizmus elleni küzdelem vezető szervezetének közös közleménye, mely felhívja a figyelmet arra, hogy
„Ahmadinezsád nyíltan antiszemita, holokauszttagadó, tagadja a zsidó állam létjogosultságát, és korábban számos alkalommal szólította fel híveit Izrael elpusztítására”.
Az EMIH, a MAOIH és a TEV
„arra kéri a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetését, hogy fontolja meg, hogy kíván-e lehetőséget adni Ahmadinezsádnak, hogy veszélyes, mérgező eszméit az intézmény falai között terjessze”.
Ahmadinezsád az NKE-n való felszólalása ellen tiltakozott Izrael Állam magyarországi nagykövetsége és a Mazsihisz is.