A jelenlegi helyzetben Tajvan nem fog ellenállni egy tartós kínai támadásnak, ha az amerikaiak nem tudnak – vagy nem akarnak – katonailag beavatkozni Tajvan érdekében. Ezen a valóságon csak a tajvaniak változtathatnak, mostantól kezdve — véli a 19fortyfive.com oldalon megjelent írásában Brandon J. Weichert, az amerikai Kongresszus egykori munkatársa, geopolitikai elemző, a The Washington Times, valamint az Asia Times munkatársa.
Nem akarok túlságosan politizálni, de a kínaiak sokkal kényelmesebbek – és agresszívebbek – Joe Biden elnökkel szemben, mint Donald J. Trump korábbi elnökkel voltak.
Bár semmi sem egyértelműen bizonyított, a pletykák szerint a Biden családot Hunter Bidenen keresztül évek óta kompromittálja a kínai pénz.
A képviselőházi republikánusok annyira meg vannak győződve arról, hogy Biden a fia nemzetközi üzleti ügyletei miatt kompromittálódott Kína által, hogy vádemelési vizsgálatot kezdeményeztek a negyvenhatodik elnök ellen.
Függetlenül attól, hogy ez hova vezet, és annak ellenére, hogy Biden legalább néhányat átvett sokat szidott elődje Kínával kapcsolatos politikájából, tény, hogy
Biden a Demokrata Párt neoliberális szárnyához tartozik. Hosszú múltra tekint vissza a Kínával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett.
Biden jobb kapcsolatokat akar Kínával, bármi is történjék.
Sokan azt feltételezik, hogy Biden titokban azt a vágyat táplálja, hogy mindenáron enyhítse a feszültséget Pekinggel, végső soron a Trump-korszak Kínával szembeni politikájának megszüntetésével, a Pekinggel kötendő kereskedelmi megállapodások új körének elérésével, hogy segítsen fellendíteni Amerika gyengélkedő gazdaságát, és aláírja a globális éghajlatváltozással kapcsolatos minden idők legmamabarátabb megállapodást.
Mindez azonban nem történik meg, hacsak Biden nem kap egy második ciklusra szóló megbízatást.
Amíg azonban egy esetleges második ciklus el nem érkezik, Bident gyengének és bénának tartják, nemcsak republikánus riválisai otthon, hanem valódi ellenségei külföldön (beleértve a kínai Politbürót is).
Tekintettel Biden Kínával való baráti múltjára, valamint arra a megítélésre, hogy Amerika belsőleg megosztott és gazdasága gyenge, valamint arra, hogy Kína belpolitikai színtere jelenleg nem áll jól, Hszi Csin-Ping úgy dönthet, hogy most van itt az ideje, hogy Tajvan ügyében is lecsapjon –
mielőtt egy új, esetleg keményebb republikánus elnök kerülne hivatalba.
Ha Hszi azt teszi, amitől tartok, és 2025 között lecsap Tajvanra, akkor valószínű, hogy arra épít, hogy az amerikai hadigépezetet (és esetleg a hazai infrastruktúrát) olyannyira megbénítja, hogy az amerikai erők nem tudják megbízhatóan segíteni Tajvan védelmét, így Kína megszállóinak bőven lesz idejük a sziget meghódítására.
Ha a szigetet Kína hadserege meghódította, Hszi valószínűleg úgy gondolja majd, hogy ezután a megtört Bidennel az abszolút erő pozíciójából tárgyalhat (ami azt jelenti, hogy Bidennek nem lesz más választása, mint elfogadni az új paradigmát, a Kína által uralt Tajvant).
A legnagyobb probléma, amellyel az amerikaiak és szövetségeseik a térségben szembesülnek, az, hogy Tajvan krónikusan alulfinanszírozza a hadseregét. Mi több, Tajvan, mint oly sok amerikai szövetséges, úgy alakította ki a hadseregét, hogy megfeleljen az amerikai hadsereg profiljának. Ugyanis úgy képzik ki, szerelik fel és vetik be erőiket, mint egy technológiai szempontból hagyományos nyugati demokrácia. Tajvan mégsem fog hagyományos háborút vívni Kína ellen.
Ehelyett Tajpejnek egy elsöprő erejű, hirtelen, a semmiből jövő támadással kell szembenéznie.
Amennyiben Kína inváziója eredményesnek bizonyulna, és Amerika valószínűleg nem tudná teljes mértékben bevetni erőit Tajvan védelmének támogatására, Tajvan hadserege nem lenne felkészülve a hosszú távú konfliktusra, amely a kínai megszállók végső kiszorításához szükséges lenne.
Annak érdekében tehát, hogy elkerüljék Kína biztos győzelmét, Washingtonnak és szövetségeseinek nyomást kell gyakorolniuk Tajpejre, hogy azonnal hagyjon fel a nyugati típusú katonai modelljével, és orientálódjon át egy olyan katonai modell kifejlesztése felé, amely jobban hasonlít akár a tálib, akár az ukrán hadseregre.
Tajvannak olyan védelmi erőt kell kiépítenie magának, amely a sziget egészére kiterjedő, decentralizált hálózatként működik, és amely képes alacsony intenzitású, de kitartó támadásokat folytatni bármely kínai megszálló ellen.
Tajvan rengeteg pénzt költ olyan örökölt fegyverrendszerek vásárlására, amelyek az észak-virginiai katonai vállalkozókat gazdagítják, de keveset tesznek harci képességeinek javításáért. Ennél is fontosabb, hogy Tajvan lakosságának túlzottan kis hányada vesz részt a hadseregben.
A tajvani hatóságoknak meg kell követelniük – és szigorúan be is kell tartatniuk – a minden állampolgárra vonatkozó izraelihez sorkatonai szolgálatot.
A tajvaniaknak hozzá kell szokniuk ahhoz a gondolathoz, hogy még ha akarnák is, az amerikai hadsereg nem állna azonnal rendelkezésre, ha és amikor egy kínai inváziót kezdeményeznek. Mielőtt a kínaiaknak eszükbe jutna megtámadni Tajvant, először kemény csapást mérnének amerikai célpontokra, legalábbis késleltetnék az USA által a szigetnek nyújtott, nagyon is szükséges katonai segítséget.
Kína rakétái hatékonyan akadályoznák az amerikai haditengerészetet abban, hogy eszközeinek nagy részét bevethesse, így csak egy csekély tengeralattjáró-erő (a jelenlegi haderőstruktúra szerint) maradna, hogy feltartóztassa a Tajvan elleni kínai inváziót.
Minden értelemben és céllal Tajvan valószínűleg nagyrészt magára maradna (ismét az USA jelenlegi politikai és logisztikai korlátai mellett). A japánok megpróbálnának segíteni, ahogyan India is. Az ausztrálok támogatnák Tajvant – de csak egy bizonyos pontig.
Minél tovább halogatná Washington az ellentámadást, annál kevésbé valószínű, hogy Amerika valaha is beavatkozna Tajvan nevében, és alapesetben a tajvaniakra bízná az ügyet.
Ez azt jelenti, hogy ha Tajvan komolyan gondolja, hogy nem akar egy újabb Hongkonggá válni, akkor jobb, ha elkezdi komolyan venni az önvédelmet, és átalakítja erőit.
Biden vezetése alatt egy zavart és meggyengült Amerika sokkal valószínűbb, hogy megegyezésre törekedne Pekinggel – ahogyan Biden jelenleg is törekszik az atomfegyverekkel rendelkező Iránnal -, minthogy háborút vívjon Kína ellen.
Tajvannak gyorsan fel kell készülnie erre a harcra – és arra, hogy minimális külső támogatással vívja meg azt Kína ellen.
