Volodimir Zelenszkij végre megkapja a kért segítséget, de ezzel Ukrajna jövője még inkább az Egyesült Államok kezébe kerül — véli Martin Kettle, a The Guardian publicistája.
Az ukrajnai háború még hónapokig, ha nem évekig fog tartani, és tankok átadásáról szóló döntések inkább stratégiai kitérőnek, mint teljes mértékben végrehajtott fordulatnak tekinthetők. Mindazonáltal ez egy félreérthetetlenül nagy pillanat, mégpedig három fő okból.
Az első az, hogy a harckocsik olyan katonai előnyt biztosítanak Ukrajnának, amely – Ed Arnold, a Royal United Services Institute munkatársa szerint – átütő erejű lehet. A három nyugati harckocsitípus, amelyet most Ukrajna számára elköteleztek – az amerikai M1 Abrams, a német Leopard 2 és a brit Challenger 2 – mind jelentősen erősebb, mint az orosz és ukrán harckocsierők zömét alkotó, szovjet korabeli T-72-esek. Ugyanez vonatkozik a francia Leclerc harckocsikra is, amelyek Ukrajnába való küldése szintén nem kizárt.
Ezek a nyugati harckocsik mind nagyobb mozgékonysággal, halálosabb tűzerővel és erősebb páncélzattal rendelkeznek, mint az Oroszország által használtak. Igaz, ezáltal nehezebbek is, ami a könnyebb orosz harckocsiknak előnyt biztosít a mocsaras talajon, amelyből Ukrajnában nincs hiány, amint az olvadás bekövetkezik. Ennek ellenére
a modern nyugati harckocsik vezérlő- és navigációs rendszerei olyan átfogó képességet biztosítanak az ukránok számára, aminek a tüzérség és a gyalogság kombinált manőverekben, beleértve az éjszakai manővereket is, az oroszok nem tudnak megfelelni.
Ezek az előnyök lehetővé teszik a nyugati harckocsik számára, hogy áttörjék az orosz vonalakat, és a megszállt területek jelentős részén irányítsák a konfliktus alakulását. A harckocsik kulcsszerepet játszanának az ukrán vonalak elleni védelmében is.
De a legcsábítóbb potenciál ezekben a fegyverekben Ukrajna és szövetségesei számára az, hogy ha olyan sikeresek lesznek, mint amilyennek a hírverés sugallja, akkor végül Kijev olyan helyzetbe kerülhet, hogy tűzszüneti és békefeltételeket diktálhat Moszkvának.
Ehhez azonban még hosszú út áll előttünk. Két közvetlen fenntartás emelkedik ki: a számok és a logisztika. Ukrajna 300 harckocsit kért. A mai berlini és máshol tett bejelentések szerint a lekötött tankok száma kevesebb mint 100. Arnold szerint ez a háború megmutatta, hogy egy modern csatatéren sok harckocsira van szükség. A jelenlegi nyugati összlétszám még mindig jóval kevesebb.
Az sem elhanyagolható kérdés, hogy a harckocsikat el kell juttatni a frontvonalra. Az amerikai tankok nyilvánvalóan még mindig az óceánon túlon vannak. A New York Times amerikai tisztviselők figyelmeztetése szerint a telepítés évekig is eltarthat. A német Leopárdok ezzel szemben Európában állnak, és Ukrajna szomszédos országaiban is átadhatók. De a frontra onnan is el kell juttatni, a megfelelő utánpótlási és karbantartási vonalakat kell kiépíteni, így a bevetés nem fog egy pillanat alatt megtörténni.
A második ok, amiért a mai döntések vízválasztónak számítanak, az az, hogy Németország kijelentette, hogy számolni kell vele.
Tekintettel arra, hogy Németország már eddig is többet költött Ukrajna támogatására, mint bármely más európai ország (Nagy-Britanniát is beleértve), és nagy mobil fegyvereket és páncélozott járműveket küldött, ez talán faragatlannak tűnhet, de Olaf Scholz egy olyan országot vezet, amelynek (Nagy-Britanniával vagy Franciaországgal ellentétben) állandóan keletre és nyugatra is kell tekintenie. Addig nem küldött tankokat, amíg az Egyesült Államokat rá nem lehetett venni, hogy kövessék a példáját.
A német habozásnak számos oka volt. Mindegyik érthető a maga sajátos módján. Ezek közé tartozik, hogy Németország nem akar nem lépést tartani az Egyesült Államokkal; Németország 20. századi háborús múltjának öröksége; vonakodás attól, hogy Európa katonai vezetője legyen; a közvélemény megosztottsága katonai kérdésekben; a hárompárti kormánykoalíció törékeny egységének fenntartása; az új védelmi miniszter, Boris Pistorius múlt heti kinevezése;
és – amit soha nem szabad alábecsülni – az Oroszországgal való kapcsolatok miatti aggodalom.
Az egyértelmű tény azonban az, hogy Ukrajna megvédésének és az orosz fenyegetés visszaszorításának szükségessége mindezeken túlmutat. Scholz végre átlépte a Rubicont, bár a rá jellemző óvatos módon, ami alááshatja saját céljainak egy részét.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.