Ember! Most jövök a Templom-hegyről!

Alig lépett hivatalba Netanjahu új vallásos-cionista kormánya, máris durva csúsztatásokkal próbálják a demokratikus konszenzusból kirekeszteni, és ellenszenves, vállalhatatlan színben feltüntetni a nemzetközi és hazai média egyes sajtómunkásai.

Pár nappal azt követően, hogy nagy nehezen végre megalakult Izrael harminchetedik kormánya, azon nyomban a nemzetközi, és az azt szorgalmasan másoló hazai bal-liberális média kereszttüzébe került. A Benjamin Netanjahu vezette kabinetről azóta minden újságolvasó ember „megtudhatta”, hogy az

Izrael történetének legnacionalistább, legfundamentalistább, legarabellenesebb és leghomofóbabb kormánya.

A szilveszteri mulatozás fáradalmait éppen csak kiheverő újságíróknak ezek után nem is kellett több, hogy nekiessenek Izrael új, „ultranacionalista” (értsd: náci) nemzetbiztonsági miniszterének, miután ellátogatott a jeruzsálemi Templom-hegyre kinevezése után.

Ezzel pedig kezdetét vette a korábban már sokszor jól bevált boszorkányüldözés.

Történetünk főhőse, Itamar Ben-Gvir hosszú évek óta tartó szokásához híven tett egy negyedórás sétát a Templom-hegyen.

Nem imádkozott, nem lépett be egyik mecsetbe sem, nem hergelt sem a muszlimok, sem a Templom-hegyet érintő status quo ellen.

Csupán sétálgatott. A nemzetközi és hazai média egy része pedig beszámolt erről. Hogy hogyan? Hát így:

Abban, aki csak ezeket a cikkeket olvassa, az a kép alakulhat ki, mintha

Ben-Gvir valami szörnyű, illegális provokációt követett volna el

az alatt a negyedóra alatt, amit a Templom-hegyen töltött. Az igazság ezzel szemben az, hogy az (egyébként sokszor szándékosan provokatív) pártvezető, ezúttal nem tett semmi rosszat.

Ben-Gvir „bűne” pusztán annyi volt, hogy izraeli állampolgárként, politikusként és zsidóként élt a szabadságjogaival.

A Templom-hegyen uralkodó „kényes helyzetről” beszámoló cikkek általában korrektül leírják, hogy az Izrael és Jordánia között megkötött status quo-egyezmény értelmében

a magaslatra „a zsidók és nem muszlimok is ellátogathatnak, de a megállapodások értelmében csak bizonyos idősávokban léphetnek be, egy útvonalon sétálhatnak végig, és nem imádkozhatnak ott.”

A Ben-Gvir látogatását provokációként megbélyegző, hangulatkeltő cikkek írói viszont mintha kollektíven elfelejtették volna tájékoztatni az olvasóikat arról is, hogy az izraeli miniszter

a status quo-egyezmény rá vonatkozó összes szabályát betartotta a Templom-hegyi tartózkodása alatt, ezért őt annak felrúgásával vádolni szemenszedett hazugság.

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet még Ben-Gvir látogatása előtt azzal fenyegetőzött, hogy „nem nézi tétlenül”, ha az izraeli politikus fellátogat a Templom-hegyre. Ben-Gvir a Templom-hegyen járva természetesen nem hagyta ezt válasz nélkül:

„Kormányunk nem ijed meg a Hamász fenyegetéseitől. A Templom-hegy Izrael népe számára a legfontosabb hely. Továbbra is fenntartjuk ott a mozgás szabadságát a muszlimok és a keresztények számára, de a zsidók is fel fognak menni a hegyre, és azokkal, akik ezt akadályozni akarják, vaskézzel fogunk bánni”

– üzente Ben-Gvir a terroristáknak.

„99% mennyország, 1% pokol” — így élnek az izraeliek a gázai határ mentén

Hogyan lehet azzal a tudattal élni, hogy 12 másodperce van az embernek óvóhelyre érni, ha megszólalnak a légvédelmi szirénák? Tudósításunk a gázai határ mellett fekvő Nirimből.

Hajdú Tímea

Neokohn

Amennyiben áldoztak volna rá időt, figyelmesen elolvasták és értelmezték volna Ben-Gvir nyilatkozatát az iszlamista terroristákkal együtt felháborodó újságírók, akkor megérthették volna, hogy

a nemzetbiztonsági miniszter éppen a Templom-hegyi status quo törvényes fenntartásáról, nem pedig annak megváltoztatásáról beszélt…

A Netanjahu-kormány ellen indított, bal-liberális sajtó-intifádának azonban folytatódnia kell, és ezt holmi szövegértelmezési problémák sem zavarhatják meg.

Az újságírók mentségére legyen szólva, ilyen „apróságokkal” a nemzetközi politika meghatározó szereplői sem törődnek különösebben, és – azon túlmenően, hogy Amerikától Kínáig, sorra elítélték Ben-Gvir látogatását – mintha a harmadik világháború kirobbanása egy hajszálon múlna,

a „világbéke veszélyeztetése” miatt még az ENSZ Biztonsági Tanácsa is összeült, amiért egy vallásos zsidó teljesen jogszerűen meglátogatta a zsidóság legszentebb helyét Izrael fővárosának a kellős közepén!

De ezzel még nincs vége. A Euronewsból azt is „megtudhatta” a nagyérdemű, hogy az „ultranacionalista” és cionista Ben-Gvir „felrúgta a status quót és ellátogatott a Sziklamecsethez”. A 24.hu híradásából pedig azt, hogy „Ben-Gvir egy széles körben elítélt lépéssel belépett az al-Aksza mecset területére”, amely „mecsetbe nem muszlimok és zsidók is beléphetnek”.

Pedig nem, Ben-Gvir nem rúgta fel a status quót, és nem látogatott el a Sziklamecsethez. Az arabok pedig a Templom-hegy teljes, falakkal határolt területét „az al-Aksza mecset területének” nevezik, nemcsak a szélén álló mecsetet, amibe természetesen szintén nem lépett be a miniszter.

A HVG cikkéből még az is „kiderült„, hogy

„az eseményről készült videó tanúsága szerint Ben-Gvir rasszista diszkriminációnak nevezte, hogy a zsidók nem imádkozhatnak a templomban.

Hogy pontosan milyen „templomra” gondolt a cikkíró az továbbra is rejtély (közel kétezer éve rombolták le a rómaiak a Templom-hegyen álló Szentélyt, azóta pedig nem áll ott „templom”). Ezzel az „apró” csúsztatással lényegében arra „orientálja” az olvasót a szerző, mintha a miniszter nem a magaslatot elfoglaló tágas területen történő imádkozásra, hanem egyenesen az (egykori Szentély helyén álló) Sziklamecset lerombolására utalt volna.

„Nyilván senkit nem fog meglepni, hogy a status quót előszeretettel rúgják fel a nacionalista-arabellenes jó pontokra pályázó izraeli politikusok. A provokációk sorából messze kiemelkedik Ariel Saron miniszterelnök 2000-es látogatása, mely kirobbantotta az öt éven át tartó, minimum 3000 palesztin és 1100 izraeli halálát eredményező II. intifádát”

– emlékeztette olvasóközönségét Ben-Gvir látogatása kapcsán a Telex. A cikkíró úgy állította be Saron egykori látogatását is (aki az esemény idején egyébként még nem is volt miniszterelnök), mintha az bármilyen módon megszegte volna a Templom-hegyi status quót.

Pedig, ahogyan Ben-Gvir, úgy Saron is betartotta a megállapodásokat, és egy jottányit sem sértett meg azok közül.

Ellenben a palesztinok voltak azok, akik kövekkel dobálták meg a Templom-hegyre — jogszerűen — látogató Saron-küldöttséget, és a palesztinok voltak azok is, akik ezt követően éveken át véres öngyilkos merényletek sorozatát zúdították az izraeli lakosságra.

Tényleg fenyegetést jelent Izraelre Ben-Gvir templomhegyi sétája?

„Bár az új izraeli belbiztonsági miniszter látogatása a zsidóság legszentebb helyén rövidtávon akár konfliktushoz is vezethet, hosszútávon több előnye van, mint amennyi kárt okoz.”

Neokohn

Miután az Al-Jazeera és a Palesztin Hatóság narratíváját lelkesen „kopi-pésztelő” nemzetközi és hazai sajtómunkások kiháborogták magukat Ben-Gvir „provokatív látogatásán” és az izraeli elnyomók miatt a Templom-hegyen uralkodó „áldatlan állapotokon”, érdemes lenne elgondolkodniuk az általuk Izraellel szemben alkalmazott kettős mércén.

Lehet vitatni és nem egyetérteni Ben-Gvir látogatásával, de a jogát elvitatni hozzá nem.

Mekkába, az iszlám legszentebb helyére való belépés más vallások tagjainak számára tilos, és a szaúdi törvények szerint is illegális. A zsidóság legszentebb helyére, Izrael fővárosának, Jeruzsálemnek a kellős közepén magasodó Templom-hegyre ezzel szemben szabadon látogathatnak a muszlimok, zsidók, keresztények, de akár gyakorló ateisták is. Mégis, ahogyan azt most is láthattuk, a túlbuzgó, félinformált újságírók számára egy jogszerű látogatás is provokációnak, és a „muszlimok megsértésének” minősül.

A magunk részéről ezek után izgatottan várjuk, hogy a vallásszabadság frissen felkent szakértő-prófétái mikor szállnak le végre Izraelről, és kezdik el követelni a mekkai és medinai iszlám szenthelyek megnyitását a nem muszlim látogatók számára.

Hány újságíró fér el egy izraeli Merkava tankon?

Tudósításunk a Negev sivatag katonai bázisáról.

Hajdú Tímea

Neokohn

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.