Körkérdést intézett a Neokohn magyar-zsidó női és feminista közszereplőkhöz, melyben a Mazsihiszt megrázó szexbotrányokkal kapcsolatban kérdeztük őket. Ötödik válaszadónk Steiner Zsófia, az Egység magazin főszerkesztője.
Körkérdés
Lapunk többek között következő kérdéssel fordult a magyar-zsidó közélet feminista és női közszereplőihez:
1. helyes-e a Szombat állásfoglalása, miszerint ha igaznak bizonyulnak a vádak, a kérdéses rabbik továbbra is „rabbiként funkcionáljanak a későbbiekben”?
2. helyes-e, hogy a Mazsihisz a dokumentumokkal alátámasztott és senki által sem cáfolt vádakat nem vizsgáltatja ki?
3. amennyiben az Ön közvetlen közösségében vagy munkahelyén történne hasonló eset, követelné-e az eset kivizsgálását?
A teljes körkérdés itt található.
Steiner Zsófia válasza változtatások nélkül alább olvasható:
„Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a témát nyilvánosan megtárgyaljuk, mert hiszem, hogy kizárólag a nyilvánosság ereje tarthatja vissza a szexuális erőszaktevőket. Azonban szeretném, ha – éppen súlyossága miatt – kiemelnénk a mai magyar zsidó közélet szövevényéből. Sem az áldozatok traumája, sem a potenciális áldozatok biztonsága nem válhat fegyverré politikai játszmákban. A nők elleni erőszakkal szembeni fellépésnek közös ügyünknek kell lennie, minden más esetben cinikusan a bántalmazók malmára hajtjuk a vizet és éppúgy cinkosokká válunk, mint azok, akik elhallgatják az ilyen eseteket. (Lásd az Egység magazinban megjelent írásomat!)
A szexuális erőszaknak semelyik formája nem lehet soha semmilyen körülmények között bocsánatos bűn, ami fölött szemet hunyunk egy nagyobb jóért. Nincs olyan nagyobb jó, ami elfogadhatóvá teszi, hogy valaki hatalmát vagy erőfölényét kihasználva, az áldozat helyzetével visszaélve egy másik ember testét saját kielégülésére használja annak akarata ellenére.
Ha bármilyen szervezetben felmerül a gyanú, hogy valaki a hatalmával visszaélve szexuálisan kihasznált vagy bántalmazott másokat, akkor a szervezetnek elemi érdeke az azonnali, alapos és nem utolsó sorban transzparens vizsgálat lefolytatása.
Ez az egyetlen megoldás ugyanis arra, hogy az erőszak árnyéka ne vetülhessen rá a szervezet egészére, hiteltelenné téve a munkájukat és a munkatársaikat egyaránt. Az elhallgatás egyetlen embernek jó: a bántalmazónak. Közösségeinknek nem lehet érdeke sem az, hogy a gyanú árnyékában kelljen élniük sem az, hogy szexuális bántalmazók szedjék áldozataikat soraik közül.
Másfél évvel ezelőtt a magyar zsidóság nem volt képes kiállni azért, hogy egy szexuális bántalmazó ne végezhessen rabbinikus munkát – döbbenetes módon azóta már bár micvó és bát micva csoportot is vezet az illető. Akkor Oberlander Báruch rabbi – aki talán egyedüliként emelte fel szavát az ügyben – többek között David ben Solomon ibn Abi Zimra véleményét idézte írásában, miszerint, »ha egy vallási vezető visszaélt a pozíciójával, például egy nőt elcsábított, kérdés nélkül, rögtön elveszíti a munkáját, mert nem lehet engedni, hogy a munkájával tovább vétkezzen.«
Az EU Alapjogi Ügynökségének 2012-es reprezentatív kutatási adatai szerint Magyarországon évente több, mint 110 ezer nő szenved el szexuális erőszakot. Ugyancsak eszerint a kutatás szerint minden 5. magyar nő szenved el bántalmazást a partnerétől. Magyarország még mindig nem ratifikálta a nők védelméről szóló Isztambuli Egyezményt (Erről lásd a Neokohnon megjelent cikkemet!). Ebben a közegben a magyar zsidóságnak elemi érdeke és erkölcsi kötelessége, hogy ha a sorai – különösképpen pedig a vezetői között – szexuális erőszaktevők vannak, akkor fellépjen ellenük. Nem pletykálkodással, nem egymásra mutogatással, hanem nagyon határozott és nagyon egyértelmű követeléssel.
Minden szervezet hozzon létre protokollt, ami a; megvédi az áldozatokat, b; aminek mentén a felmerülő panaszokat transzparensen kivizsgálják és c; amennyiben a vád bebizonyosodik biztosítja, hogy az illető soha többet ne kerülhessen olyan helyzetbe, amiben visszaélhet a hatalmával. Emellett minden egyes embernek, rabbiknak, közösségi vezetőknek, és minden hitközség minden egyes tagjának külön-külön is ki kell állnia azoknak a védelmében, akik már elszenvedték az erőszakot – és ezzel azokért is, akik potenciális áldozatai az erőszaknak. Mert félreértés ne essék: a szexuális bántalmazók nem fognak leállni addig, amíg megússzák tetteiket.”
Korábbi válaszok
Első válaszadónk, Polnauer Flóra kántor válasza itt olvasható.
Második válaszadónk, Sturovics Andrea hebraista válasza itt olvasható.
Harmadik válaszadónk, Szilánk Zsuzsa igazgató válasza itt olvasható.
Negyedik válaszadónk, Szilágyi Nóra, a Cedek vezetőjének válasza itt olvasható.
